3. fejezet
2008.08.12. 11:05
Baki azt mondta, átvezető fejezetnek tűnik, de az elején még nincs semmi extra, amit Rowling anyánk nem írt volna le. :D
De már olyan régen láttatok tőlem frisst, gondoltam megleplek Titeket. ^.^
A ház a szokásosnál is sötétebb és komorabb volt. Régen sem igazán szerettem itt lakni, de valahogy színesebbé tett mindent apa jelenléte. Hihetetlen, hogy már nincs itt. Mindig úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban lejöhet a lépcsőn, összeborzolhatja a hajamat, vagy csak rám kacsinthatna. De sajnos már nem teheti.
Bementem a szalonba és ledobtam a táskámat a földre, majd felmentem a legfelső emeletre, ahol Sirius és Regulus szobája volt. Balra fordultam és lenyomtam a kilincset. Látszik, hogy az egykoron itt élő srác griffendéles volt, és imádott dacolni a szüleivel. De valami nem stimmelt: irtó rendetlenség volt a helyiségben.
- Hát persze, Piton. – Imádok magamban beszélni, mondtam már? Legjobb beszélgetőpartner… Ekkor viszont valami zajt hallottam lentről. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Mikor leértem, a három alak épp akkor végzett a védővarázsokkal, melyeket Rémszem állított fel. Eléggé ki voltak akadva nem mondom. És simán elsétáltak előttem, be a szalonba.
- Ez a táska mit keres itt? – emelte föl az említett tárgyat Ronald Weasley.
- Valaki van itt – nézett körbe Harry.
- Hát… aha – léptem elő a lépcsőről, nem kisebb frászt hozva, a másfél méterrel arrébb álló Hermionéra.
- Ne röhögj – csapott a karomra, de továbbra is vigyorogtam.
- Te mit keresel itt? – döbbent meg Harry.
- Ez volt az egyetlen hely, ahol úgy gondoltam biztonságban vagyok.
- Miért nem mentél haza? – kérdezte Ron. – Nálatok elvileg egy halom védővarázs védi a házat, nem?
- De igen. Csak nem akarom a lányokat veszélybe sodorni. Elég bajuk van így is. Egyébként tudtok valamit a többiekről?
- Semmit. – Mindenki komorabb lett.
- Biztos vagyok benne, hogy minden oké – mosolyodtam el. – Tudnak magukra…
- Most persze nagy a szád! – tört ki Ronból. – Nem a te családod házát támadták meg halálfalók, és nem a te családodat fogták el!
- Nem, de…
- Mi lenne, ha hagynánk a témát? – lépett közénk Hermione.
- Fölmegyek az emeletre aludni. Mert nem akarom elmesélni a történetemet – kacsintottam, azzal ott hagytam őket. Éljen Nath Black… Elvégre úgy a legkönnyebb figyelni rájuk, hogy magadra haragítod őket, nemde? Okos, nagyon okos…
Másnap reggel magamhoz képest elég korán keltem – reggel hétkor. De képtelen voltam tovább aludni. Haza kellene mennem, vigyázni a lányokra. De nem tudom, hogy lenne nekik biztonságosabb. Így lesz a legjobb azt hiszem. Muszáj vagyok Harryékkel lennem. Ez a parancs, és nem szeghetem meg. Letrappoltam a konyhába, majd meglepődve tapasztaltam, hogy valami hiányzik.
- Hol van Sipor? – kérdeztem az éppen belépő Hermionétól.
- A Roxfortban, nem emlékszel?
- Öööö… nem.
- Ahh – sóhajtott Hermione. – Harry odaküldte, mert ő úgyse tudott volna mit kezdeni a manóval.
- Nem vagy már benne a majom lázban? – Hermione csípőre tette a kezét, de én csak mosolyogtam. – M.A.J.O.M., tudom… Kérsz teát?
- Jól esne – ült le az egyik székre.
- Hol vannak a fiúk? – kérdeztem, miközben feltettem a teát főni.
- Szerintem körülnéznek az emeleten.
- Áh, értem.
- Valahogy megváltoztál – szólalt meg a lány hosszú szünet után.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem, miközben letettem elé a bögrét, és helyet foglaltam szembe vele.
- Nem tudom – nézett rám. – Olyan más vagy.
- Én azt hiszem nem érzek változást – emeltem tekintetem mosolyogva a bögrémről Hermionéra.
- Felnőttél. – Mivel nem válaszoltam, folytatta. – Nem vagy már az a lökött kölyök, aki folyton viccet csinál mindenből. Nem mosolyogsz már annyit, és látszik, hogy van valami baj.
- Nincsen semmi.
- Kicsit hihetőbben, ha kérhetném.
- Majd egyszer megtudod, hogy mi áll a komolyságom hátterében, de egy pici része az a Malfoy-kúriában eltöltött egy hétnek köszönhető. – Szavaimat döbbent csend követte.
- Foglyul ejtettek?
- Igen.
- És… úristen – a lány fölpattant a székről, odajött mellém és átölelt. – Miért nem szóltál?
- Miért csináljak belőle nagy ügyet? Semmi bajom.
- És Vol…
- Ne mondd ki a nevét!
- Szóval vele is találkoztál?
- Igen, csak az én kedvemért eljött Malfoyékhoz – mosolyogtam közönyösen.
- Nathan!
- Tessék, tanárnő? – erre persze durcásan visszavonult a helyére. – És mit terveztek, mit fogtok most csinálni?
- Semmi közöd hozzá – felelt sértődötten az éppen belépő Ron.
- Ó, most komolyan… De mindegy, majd ha akarjátok elmondjátok, ha meg nem… Hát nem. – azzal kisétáltam a konyhából, föl Regulus szobájába.
|