|
2. fejezet
2008.06.23. 11:36
Jó érzés volt megint együtt lenni a szeretteimmel. Sokat játszottam Sirrah-val és sokat beszélgettem a többiekkel. Egyik délután még ki is mentünk kviddicsezni. Harry, Ginny, Ron, Dan, az ikrek, meg én. Nagyon élveztük. Viszont a munka egyre több és több lett, így talán csak aludni értünk rá. Nem igazán történt érdekes dolog, leszámítva Scrimgeour látogatását Harry 17. születésnapján.
A másnap már kicsit érdekesebbnek bizonyult. A napsütötte kertben álltunk és fogadtuk az esküvőre érkező vendégeket. Hát nem mondom, ezerszer izgalmasabb dolgot is csináltam már. De próbáltam nem megszökni, és nem elaludni állva, ugyanis anya rajtam tartotta a szemét. Persze ő jókat derült a fejeken, amit néha vágtam. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább megszököm mégis, és csatlakoztam Ron bátyjához, Charlie-hoz. Charlie sárkánygondozó Romániában, és tudniillik én is az szeretnék lenni. A Trimágus Tusában is csak a sárkányok jelenlétét élveztem. Az este Charlie társaságában gyorsan eljött. Az esküvő pedig csodálatos volt. Egészen addig, amíg meg nem jelent egy ragyogó hiúzalak a táncparketten.
- Basszus – rohanok oda anyához. – Menjetek haza! Most!
- És te? – nézz rám aggódva, miközben felkapja Sirrah-t.
- Ne velem foglalkozz, menj! – Még egy utolsó pillantás és eltűnnek. Közben pedig Shacklebolt zengő, mély hangján megszólalt a hiúz:
- A minisztérium elesett. Scrimgeour meghalt. Jönnek. – Na most légy okos, Black. Amint eltűnt, kitört a pánik. Mindenki rohant, amerre látott, sokan dehoppanláltak.
- A francba – szitkozódtam halkan, ugyanis ez azt jelezte, hogy a védőbűbájoknak annyi. Szerencsére már sokan eltűntek, mire a halálfalók megjelentek.
- Ne játszd a hőst, menekülj! – hallottam egy halk suttogást. Nem ellenkeztem, tettem, amit mondott, és egy pillanaton belül már egy város melletti réten álltam.
Ebből az egészből semmi jó nem fog kisülni. Fel kell mennem. Még ma este. De előbb meg kell tudnom, hogy Harry jól van-e.
Besétáltam a városba, ami szerencsére még nyüzsgött, majd kerestem egy szállodát, és kivettem egy szobát. Lefeküdtem az ágyra és becsuktam a szememet. Egy pillanattal később már gyönyörű zöld füvön ültem.
- Harry? – kérdezte egy ősz öregember, aki szembe állt velem.
- Jól van, szerencsére Hermione elmenekítette őket – feleltem. – De segítenem kellett volna a többieknek.
- Szerinted miért mondtam, hogy tűnjél el onnan? – villanja rám égszínkék szemét egy fiatal srác.
- Most mit csináljak? – fordultam megint az öreg felé.
- Tudod a feladatodat – mondja higgadtan. – Menj Harryékkel, segítsd őket, figyelj rájuk.
- De senki nem tudja, mire készülnek, mit mondjak, hogy kerültem oda?
- Csak kövesd őket – mosolygott az öreg, én pedig újra a szobámban találtam magamat. És mivel hulla fáradt voltam, el is aludtam – csak ne kellett volna felkelnem.
Gyönyörű madárcsicsergésre és a reggeli nap első sugaraira ébredtem – hajnali négykor. Mikor megláttam az órámat, majdnem legurultam az ágyamról. De az egész problémát megoldottam azzal, hogy a fejemre húztam a párnámat. Mennyivel kellemesebb…
A következő ébredésem már sokkal kellemesebb volt öt órával később. Becsörtettem a fürdőbe, megmostam az arcomat, és helyre tettem magamat, majd bedobtam egy finom rántottát, kifizettem a szobát, és útnak indultam. Már csak egy gondom volt: hogyan segítsek Harrynek a horcruxok keresésében? Fogalmam sincs, Voldemort mibe rejthette el lelke egy darabját, arról meg pláne, hogy hol keressem. Mindegy, inkább csak tisztes távolságból figyelem őket, és ha szükségük lesz rám, segítek. Most viszont irány a Grimmauld tér!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
