|
1. fejezet: A szökés és ami utána történt...
2008.05.12. 15:20
Nathaniel megszökik szorult helyzetéből, valamint megismerkedhetünk szereplőinkkel.
Kérdéseitekkel fordulhattok hozzám. ;-)
Egy sötét cellában ébredtem, ahol rajtam kívül csak Mr. Ollivander volt. Hirtelen kigyúltak a fények és Féregfark lépett be a pincébe vezető ajtón. Gyönyörű szállásunk ugyanis a Malfoy kúria alagsorában helyezkedett el.
- A Nagyúr látni akar – mosolygott gúnyosan. Hát biztos rengeteg hölgyrajongója lehet, nem mondom…
- Remek – morogtam, míg ő kirángatott a cellából, fel a szalonba. Közel egy hete élveztem eme remek hely ötcsillagos szolgáltatásait, jóhaveromra várva.
- Lám, lám – csillant fel Bellatrix Lestrange szeme, mikor megpillantott. Mélyen a szemébe néztem, majd félmosolyra húzódott a szám. Drága nagynéném ugyanis minden nap igen ízletes Crucio adagokkal szolgált. Úgy szeretem. Biztos szívesen örökbe fogadna.
- Az ifjú Black – hallottam a hátam mögül a fagyos hangot. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam ki az. Elém lépett, én pedig mélyen belefúrtam tekintetem a vörös szemekbe. Nem próbáltam meg a gondolataiban olvasni, ő viszont megtette.
- Szép próbálkozás – üzentem neki gondolatban, mire ő kihátrált elmémből. A halálfalók persze csak a Nagyúr csodálkozó tekintetét illetve az én kárörvendő vigyoromat észlelték.
- Erősebb vagy, mint gondoltam – húzta ő is mosolyra száját, ekkor megláttam Pitont. Na remek…
- Mit akar? – néztem újra Voldemortra.
- Mindent. Minden információt a Főnix Rendjéről.
- Piton nem mondott eleget? – böktem fejemmel felé.
- Mennyire vagy bátor Black? – kérdezte Bella gúnyosan.
- Griffendéles vagyok, tehát… - rántottam meg a vállamat.
- Beszélj! – kiabált a Sötét Nagyúr. Megráztam a fejemet. – Imperio beszélj!
- Mondom, hogy nem!
- Crucio!
- Bella, ő az enyém! – fordult meg Voldemort. Bingó! Eljött a megfelelő pillanat. Behunytam a szemeimet, s egy másodperccel később már friss levegő áramlott a tüdőmbe. Kinyitottam a szememet és körbenéztem az ismerős területen. Pontosan oda kerültem, ahová szerettem volna: egy dombra nem messze a házunktól. Elindultam, majd öt perc múlva már az ajtón kopogtam. Egy házimanó nyitott nekem ajtót.
- Gazdám! – ölelte meg a lábamat.
- Anyáék itthon vannak – léptem be a házba. De jó érzés újra itthon lenni.
- Nem, nincsenek. – Megtorpantam.
- Hol vannak? – fordultam felé.
- Elmentek – gyűrögette fehér kötényét.
- Hová mentek, Sammy – fordultam felé.
- A Weasley-házba.
- Máris?
- Igen, négy napja érkezett meg oda Harry Potter. És a Főnix Rendje odarendelte őt is.
- De itt biztonságosabb, akkor miért?
- Ezt Sammy nem tudja – nézett rám a manó hatalmas mélyzöld szemeivel.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire meghajolt.
- Sammy mit tehet gazdájáért?
- Jól esne egy kis főtt étel. – Egy hete nem ettem semmit. Fölmentem az emeletre, lezuhanyoztam és átöltöztem. Mikor belenéztem a tükörbe, rá se ismertem magamra. Nem enyhén lefogytam, és az arcom is borostás volt. Rendbe szedtem magam, majd fogtam egy kisebb táskát, és belepakoltam mindent, amire szükségem lesz majd.
- Kész az ebéd, uram! – hallottam a manó hangját lentről. Olyan jól esett a meleg leves. Kaja után muszáj volt továbbmennem. Remélem az Odúban majd pihenhetek. Elbúcsúztam Sammytől, majd Widra St. Capdelbe hoppanátlam.Rövid időn belül a furcsa ház ajtaján kopogtattam.
- Ki az? – hallatszott bentről Mrs. Weasley hangja.
- Nathaniel Black – válaszoltam. Csend… Majd kinyílt az ajtó és egy gyönyörű, fekete hajú, zöld szemű nő állt előttem. Fürkészve végignézett rajtam.
- Mi az a mugli tárgy, amit mindennél jobban szeretsz? – kérdezte hűvösen. Meglepődtem, de válaszoltam.
- A gitár. – Erre a nő szorosan magához ölelt.
- Hol a fenében voltál Nathaniel Aiden Black? – nézett rám könnyes szemmel, miközben beinvitált a házba.
- Anya ez eléggé hosszú történet – sóhajtottam.
- Nathan – ölelt magához Mrs. Weasley. – Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm, most ettem. Voltam otthon – fordultam újra anyához. – A frászt hoztátok rám.
- Bocsi, csak ide kellett jönnünk.
- Tudom, Sammy mondta.
- Nathan! – szaladt ki a nappaliból egy kétéves lány. Ő az én szuper húgom, Sirrah Black. Eléggé furcsa neve van, de szerintem gyönyörű. És egyébként teljesen úgy néz ki, mint anya: hatalmas zöld szemek, szép arc. Apa utolsó karácsonyán született. Az volt talán a legboldogabb napunk, és a legcsodálatosabb karácsonyi ajándék.
- Szia Picúr – kaptam fel. – Hogy vagy?
- Most már, hogy itt vagy, jól – nevetett.
- Hello, Nath! – A lépcső előtt ott állt Harry, Ron, Hermione, Ginny, Daniel és Sarah, akinek kezdtek könnyek gyülekezni a szemeiben.
Szóval bemutatom Sarah Meridiant. Hosszú világosbarna haja van és gyönyörű mélybarna szemei. Első óta ő az egyik legjobb barátom. Mindig ott volt, ha szükségem volt valakire – persze Daniel is, aki szintúgy a legjobb barátom. Talán ötödik év végén változott meg minden. Akkor a gyengélkedőn feküdtem a minisztériumi kaland után. Teljesen össze voltam törve, hiszen elvesztettem az apámat. Mindezért Harryt okoltam, pedig neki sem volt könnyű. És akkor nem tudom, valahogy minden más lett. Rájöttem, hogy az, akit kerestem, végig ott volt az orrom előtt. Rájöttem, hogy ő volt mindig is az a lány, akit kerestem, és akihez a többieket hasonlítottam. És erre csak akkor, ötödikben jöttem rá. De a lényeg, hogy azóta járunk, immár 14 hónapja.
És most ott állt, csillogó szemekkel. Nem tudom mennyi ideig nézhettük egymást, de nekem hosszú perceknek tűntek. Végre odalépett hozzám, majd a nyakamba ugrott.
- Hol a jó égbe voltál? – kérdezte szemrehányóan.
- Itt-ott – feleltem, majd megcsókoltam.
- Tudjátok, hamarosan esküvő, szóval ki kell csípni a házat – csapta össze a kezét Mrs. Weasley. – Mindenkinek lesz ezer dolga, úgyhogy most használjátok ki a pihenőidőt.
- Még jó, hogy már varázsolhatok – kacsintottam a barátnőmre.
- Hallottam, Nathaniel – nevetett Mrs. Weasley.
- És elkobozzuk, hogy kiegyenlített legyen a küzdelem – fordult anya is ellenem.
- Még jó, hogy vettem Fredéknél csalipálcát – nevettem, majd kimenekültem a kertbe a repülő tárgyak elől.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
