Aranyból szén és fordítva

I.
-Nézz ki az ablakon, mondd el, mit látsz!- hangzik a kérdés barátnőm részéről.

-Semmit.

-Na!
-Pár felhőt..

-Csak?
-Csak. – hangzik a kiábrándító válasz tőlem.

-Nem szoktál sohasem a dolgok mögé nézni?
-Kellene?
-Nem ártana.

Megint rájött ez a filozofikus énje. Istenem, ilyenkor ki nem állhatom. Bár, mondjuk olykor tényleg nem árt, ha a dolgok mögé nézünk. Talán azért sem, mert nem minden az aminek látszik. Példa erre kettőnk története.  Az általános iskolában mindenkinek van barátja, bár ezek még nem olyan erős barátságok, de elegek ahhoz, hogy egy gyerek személyiségét nagy részben befolyásolják. Az én barátnőm a nagyszájú emberek csoportjába tartozott. Mindig volt véleménye, és ezt akkor is elmondta, ha a kutya sem volt rá kíváncsi. Emiatt sokan nem is szerették, de ha kibeszélték a háta mögött én mindig kiálltam érte, ha nem is úgy, hogy elküldtem a kibeszélőket melegebb éghajlatra, de igyekeztem témát váltani akkoriban. Nagyon jó barátok voltunk, legalábbis én abban a hitben éltem.
Egyik nap elrontottam a hasamat, ezért a wc-n kuksoltam a hasfájásommal, amikor a külső ajtócsapódást, majd sok kis léptet hallottam.
-Hál’ Istennek, hogy ma nem jött iskolába az a kis nyálgép.

-Jaja.- helyeseltek a többiek.
- Azt hiszi, hogy olyan marha jóban vagyunk. Oké, előtte nem cigizem, nem iszom, maradjon csak abban a hitben, hogy jó kislány vagyok, és csak a szám a nagy. De olyan kis naiv, nem?

-Eléggé. El van tájolva. Szerintem pezsgőt sem ivott soha, nem hogy még valami Jägermaistert, vagy valami hasonlót. – helyeselt a másik főkolompos.
-Erről egy szót se neki. Megértettétek?- mondta a ,,barátnőm``.
Azzal kimentek a wc-ből, ahonnan azután nem a hasam fájása volt a legnagyobb gondom. Megsemmisülten álltam ott. A nap további részében be sem mentem, inkább hazaértem. Kértem egy kikérőt az igazgatóhelyettesünktől és hazafelé vettem az irányt. Vajon mit ronthattam el? Én kiálltam mellette mindig is. Ezek szerint, az ő fejében ez a gondolat meg sem fogalmazódott.