Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek a tisztaságot illetően, körülbelül az életük 30%-át töltik tisztálkodással. A mosakodás elősegíti a test melegének megőrzését, eltávolítja az élősködőket és serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és nyáluk használatával tartják tisztán bundájukat. A macska nyála jól tisztítja a szőrzetet, az embernél azonban allergikus reakciót válthat ki. A macskára allergiás emberek egy része szénanáthától, asztmától vagy bőrkiütésektől szenved, másokon azonban nem jelentkeznek az allergiára utaló tünetek. Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait vagy akár a gazdáját is. A tisztálkodás közben lenyelt és a gyomorban összetapadt és megszilárdult szőrt (melyet bezoárkőnek neveznek) időnként kiöklendezik. A hosszú szőrű fajtáknál ez gyakrabban fordul elő, azonban a felöklendezés megfelelő étrenddel és a bunda gyakori átfésülésével vagy szőrkefével való gondozásával elkerülhető. A macskák körülbelül ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben, mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék pótlására mindig álljon a rendelkezésükre friss, tiszta ivóvíz.

A szobamacskáknak rendszerint egy alomként kőzúzalékot (például bentonitot vagy zeolitot), faforgácsot, papírt, esetleg virágföldet vagy homokot tartalmazó alomtálcára van szükségük, amely a számukra illemhelyként szolgál. Ez az alkalmatosság a háztartásban élő egyedek számától és az alom fajtájától függően gyakori tisztítást igényel, mivel az állat másképp nem hajlandó használni. Az illemhely használatának mellőzése, mögött azonban egyéb ok is állhat, például székrekedés vagy más olyan egészségügyi probléma, amely az alom használatát megnehezíti. A házból kijáró macskák számára is célszerű egy illemhelyet fenntartani. Az alomtálca napi ellenőrzésével figyelemmel követhető az állat egészségi állapota is. Az alomnak és az alomtálcának is sokféle változata létezik, némelyikük használat után elkülöníti az almot az ürüléktől. Az almok egyes fajtái a vizeletet is magukba szívják, megnövelve az alom felhasználási idejét, bár előfordulhat hogy bizonyos almok némelyik macska számára egészségügyi problémát okoznak.

Az alomtálcák növelhetik a toxoplazmózis fertőzés kockázatát a terhes nőknél és a legyengült immunrendszerű személyeknél, bár a fertőzés esélye a kizárólag lakásban élő macskák esetében kisebb. A fertőzésveszély csökkenthető, ha az alomtálcát naponta, egy a fertőzéssel szemben ellenálló személy kitisztítja.

A macskák betaníthatók az emberi használatra készített WC használatára is, melynek révén az alomtálca szükségtelenné válik. A betanítás, melynek során az alomtálcát egyre közelebb helyezik a vécécsészéhez, általában két-három hetet vesz igénybe. Ehhez egy rövid ideig ajánlatos egy tálat vagy egy kisebb dobozt rögzíteni a vécécsésze fölé, de a betanítás más segédeszközök használatával is könnyíthető. Mivel a vécécsészéről történő leesés megsebesítheti az állatot, melynek folytán tartózkodni fog a vécé használatától, célszerű egy rácsot vagy más az ürülék lehullását lehetővé tevő, erre a célra gyártott segédeszközt helyezni a csészére, amely növeli a biztonságot. A vécécsészét ajánlatos lefedve tartani abban az esetben, ha a macska nincs a vécé használatára szoktatva, máskülönben az állat megpróbálhat inni a benne levő vízből.

Karomápolás

A macskák természetes ösztönük révén időről-időre keresnek egy megfelelő felületet, amelybe karmaikat belemélyeszthetik, hogy lábaikat hátra húzva megszabadulhassanak az elkopott karom burkoktól. A karomélesítés amellett hogy segít az izmok edzésben tartásában, örömet is szerez az állatnak, így gyakran a karomtalan példányok is elvégzik ezt a tevékenységet. A szobamacskáknak ehhez egy erre alkalmas karomélesítő póznára van szükségük, másképp a bútorokat és szőnyegeket kénytelenek használni, amelyeket könnyedén megrongálhatnak. Az erre a célra gyártott eszközök általában szövettel vannak borítva, mely összezavarhatja az állatot, így végül nem tudja eldönteni mely felületeket szabad használnia és melyeket nem. Ennek elkerülésére célszerű egy egyszerű fából készült póznát beszerezni vagy a már meglevőt egy olyan durvább felületű textúrával bevonni (például egy aljával kifelé néző régi szőnyeggel), amely nagyban eltér a lakásban fellelhető egyéb szövetektől. A vadon született példányok gyakran nem értik a karomélesítő pózna célját, így a használatára való betanításuk tovább tarthat.

Habár a karomélesítés megvédi az állatot attól, hogy a karma túl hosszúra növekedjen, a karomápolás szükség esetén kézzel is elvégezhető egy erre a célra gyártott karom trimmelővel vagy akár egy egyszerű manikűrollóval is. A vágásnál nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis a karom élő részének elvágása az ujj megvágásához hasonlóan vérzéssel és fájdalommal jár. Az áttetsző karmú állatoknál az élő rész jól látható, a sötétebb karmúaknál azonban nem, így ezeknél méginkább vigyázni kell, hogy a vágáskor csak egy apró darabot távolítsunk el.

Karomeltávolítás

Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény tilja az állatok küllemének megváltoztatása céljából végzendő műtéti beavatkozásokat, köztük a karomeltávolítást is, amely azonban az Egyesült Államokban engedélyezett (a főbérlők néhol elő is írják a lakók számára az operáció elvégzését). A karomeltávolítást többnyire fiatal példányokon végzik. A műtét során az állatot érzéstelenítik, majd eltávolítják valamennyi karmát, az általuk okozott esetleges sérülések megelőzése és a berendezési tárgyak megóvása érdekében.

Számos állatorvos kritikával illeti az eljárást, mivel a karmok hiánya komoly következményekkel jár a macskára nézve:

   1. Megfosztja fő védelmi eszközeitől, melyek nemcsak a harchoz, hanem a meneküléshez (például egy fára való felmászáshoz) is szükségesek;
   2. Megnehezítheti a mozgást, amely az izmok leépüléséhez vezet;
   3. A kapaszkodás és keskeny felületeken (például korlát, kerítés) történő egyensúlyozás képességének leromlása sérülésekhez vezethet;
   4. Az állatot bizonytalanná és ingerlékennyé teheti, melynek következtében gyakrabban fog harapni.

Ezen okok miatt a szakértők nem javasolják a karomeltávolításon átesett macskák szabadba való kiengedését.

Hazánkhoz hasonlóan több nyugat-európai országban, például Finnországban, Németországban, Hollandiában és Svájcban is törvényileg tiltott a karomeltávolítás, az Európai Egyezmény az állatok védelméről második fejezete alapján, amely megtiltja a nem gyógyászati célból végzendő műtéteket. Nagy-Britanniában az állatvédők számára nehézséget jelent az országba bekerülő karomeltávolításon átesett macskák örökbeadása, így ezek többségét elaltatják. 2003-ban a kaliforniai West Hollywoodban az állatorvosok és az állatgondozók számára megtiltották a városban végzendő karomeltávolító műtéteket.

A karomeltávolítást 5-6 hónapos kor előtt általában nem javasolják, számos állatorvos azonban a lehető legkorábban (az állat méretétől függően már 2-3 hónapos korban) végzi el a műtétet, ugyanis a fiatalabb állatok ujjpercei ekkor még rugalmasabbak, inkább porcosak, mintsem csontosak, ami megkönnyíti az amputációt.

A karomtalanított macskának néhány napig pihenésre van szüksége, és (amennyiben lehetséges) meg kell óvni az ugrás közben fellépő terheléstől. Egy hétig vagy néhány napig kellemetlen lehet a számára, ha felemelik vagy játszani próbálnak vele (ez más jellegű műtétek esetében is megeshet). Ritkábban előfordulhat, hogy az operáció során az állat elpusztul, illetve hogy a fellépő komplikációk következtében fertőzést vagy maradandó fájdalommal járó sérülést szenved.

A karomtalanítás alternatívájaként alkalmazhatók a tompa, műanyagból készült karomvédők, melyeket mérgező anyagot nem tartalmazó ragasztóval kell rögzíteni és a karom burok elhullajtása esetén (nagyjából 4-6 hetenként) pótolni. Ezen eszközök szintén nehézséget okozhatnak az állat számára, mivel mesterségesen tompított karmait nem képes megfelelően használni.