solana

 

 

 

 

Saját tapasztalataim

Angyalokról

Közvetítések

Jóslások

Energia Vámpírok

 

 

Erőt kértem az Úrtól,

S Ő nehézségeket adott,

Melyben megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam,

És problémákat adott,

Melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam,

Gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,

Hogy dolgozzam.

Kértem bátorságot,

És Isten veszélyeket adott,

Melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy szeretni tudjak,

És kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,

Akiken segítsek.

Kegyes jóindulata helyett

Alkalmakat kaptam a jóra

Semmit nem kaptam, amit kértem,

És mindent megkaptam,

Amire szükségem volt.

Imádságom meghallgatásra talált.

 

 

Érdemes Ide is Benézni!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Angyalokról
Angyalokról : Kapcsolatteremtés az angyalokkal

Kapcsolatteremtés az angyalokkal

  2008.05.05. 21:23

Először is a házunkban, illetve a szobánkban kell megteremteni a lehető legharmonikusabb légkört. Végigjárhatjuk a szobákat, és elképzelhetjük, amint egy arany fény beborítja az egészet, eltüntetve minden energetikai szennyeződést és koszt. Utána pedig ez a fény feltölti energiával a helyiséget. Ez egy nagyon egyszerű módszer és a hatásfoka is jó. A műveletek elvégzése után érezhetően kellemesebb lesz a ház energetikája. Ezt pedig különböző feng shui eszközökkel lehet állandósítani, illetve érdemes minden idézés előtt a szobában elvégezni ezt a gyakorlatot.

Kapcsolatteremtés az angyalokkal

 

Először is a házunkban, illetve a szobánkban kell megteremteni a lehető legharmonikusabb légkört. Végigjárhatjuk a szobákat, és elképzelhetjük, amint egy arany fény beborítja az egészet, eltüntetve minden energetikai szennyeződést és koszt. Utána pedig ez a fény feltölti energiával a helyiséget. Ez egy nagyon egyszerű módszer és a hatásfoka is jó. A műveletek elvégzése után érezhetően kellemesebb lesz a ház energetikája. Ezt pedig különböző feng shui eszközökkel lehet állandósítani, illetve érdemes minden idézés előtt a szobában elvégezni ezt a gyakorlatot.

Attól függően, hogy milyen arkangyalt, ill. angyalokat akarunk megidézni, alkalom adtán égethetünk füstölőt, mert ez a szoba rezgését egy bizonyos angyalcsoporthoz igazítja.

Ha többször szeretnénk a segítségüket kérni, akkor kialakíthatunk egy oltárt (de ez nem feltétele a sikernek, csupán egy segítség!) valamelyik szobában. Ennek sem kell túl csicsásnak lennie, elegendő, ha egy olyan terítőt rakunk rá, mely számunkra az angyalokat juttatja az eszünkbe, néhány ezzel a témával kapcsolatos képet helyezünk rá, egy füstölőtartót és pár rúd füstölőt, illóolajokat, és olyan köveket, melyek a megidézni kívánt lényekkel állnak kapcsolatban. Ha elkészítjük ezt az oltárt, akkor ezentúl végezhetjük ott az idézéseket és különböző velük kapcsolatos varázslást is.

 

A lakás felkészítése után a következő lépés önmagunk tisztítása. Hangsúlyoznom kell, hogy nem csak akkor lehet a kapcsolatteremtésbe belevágni, amikor már tökéletes minden körülmény és mi is, sőt az angyalok nagyon sokat segíthetnek a megtisztulásunkban, és a ház energetikájának a helyreállításában.

Öntisztítás alatt elsősorban az érzelmi és mentális lényünk megváltoztatását értem. A negatív érzelmektől és gondolatoktól érdemes a lehető leghamarabb megszabadulni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha dühösek leszünk valakire, akkor elfojtjuk magunkba az érzést és megértést, meg szeretetet tettetünk. Épp ellenkezőleg! Érdemes az ilyen dühöt kiadni (azért a fizikai sérüléseket lehetőleg el kell kerülni), különben bennünk marad és belülről kezd el rágni minket. A negatív érzelmektől és gondolatoktól a szeretet segítségével tudunk megszabadulni úgy, hogy először megtanuljuk magunkat, majd másokat is teljes mértékben elfogadni és szeretni.

 

Az idézés módszerei

 

Ima:

Az imádkozás már régóta ismert módszer, de manapság nem vesszük ezt olyan hatásosnak, vagy éppen ezoterikusnak, mert mindenki által ismert. Pedig ez tévedés. Ha élőszóban kérjük az angyalokat, hogy segítsenek megoldani xy problémánkat, akkor bizony meghallgatják a fohászt, és amiben csak tudnak, segítenek.

Ezt összeköthetjük egy meditációval, és ha már gyakorlottabbak vagyunk az energia érzékelésében, akkor angyalokat is észlelhetünk. Megkérhetjük őket élőszóban, hogy álljanak elénk, mi pedig miután ellazultunk, akkor az előttünk lévő tér energetikájára koncentrálunk és megláthatjuk az angyalunkat. Mint sok más helyen, itt is vigyázni kell, nehogy a képzeletünk becsapjon, lehetőleg elvárások nélkül végezzük ezt a műveletet.

 

Meditáció:

Önmagában az ima egyoldalú kérés, problémákat nem tudunk megbeszélni égi segítőnkkel. De ha ellazulunk, magunkat pedig nyitottá és befogadóvá tesszük, majd megkérjük az angyalunkat, hogy válaszoljon meg egy kérdést, mely foglalkoztat, akkor készségesen áll rendelkezésünkre. De idézés előtt a biztonság kedvéért érdemes a szobát egy pajzzsal megvédeni, hogy hívatlanok ne érkezhessenek és ne zavarjanak meg minket. Ezt úgy tudjuk a legegyszerűbben megtenni, hogy elképzeljük, amint egy aranyszínű fal vonja körbe a szobát, mely egészen az idézés végéig ott fog maradni (ez a módszer pont elég arra, hogy az asztrális parazitákat és intelligenciátlan lényeket távol tartsa).

Természetesen nem csak problémánk felől érdeklődhetünk, hanem kérésünket is megfogalmazhatjuk (szóban vagy gondolatban), miután ráhangolódtunk az angyalunkra. De szem előtt kell tartani, hogy ez nem lehet ártó, negatív dolog se önmagunk, se mások számára. A szabad akaratba nem avatkoznak bele az angyalok (tehát azt nem lehet kérni tőlük, hogy xy szeressen belénk, „csupán” annyit, hogy találjunk valakit, aki illik hozzánk). Úgyszintén korlátozva van a cselekvésük a karmánkat illetően, tehát az egyes leckénket meg kell tanulnunk, ők csak felgyorsíthatják a megértést és a fejlődést, a kellemetlen (és egyben fontos karmikus) eseményeket nem úszhatjuk meg.

 

Írás:

Ha esetleg nem szeretnéd szóban, vagy gondolatban kiönteni a lelked, illetve kérni valamit, vagy csak szimplán jobban szereted leírni a dolgaidat, akkor vehetsz egy füzetet (melynek, ha van oltárod, akkor érdemes ott lennie), és ebben írhatsz az angyalaidnak.

 
job 1
 
Ennyien vagytok itt
Indulás: 2008-03-25
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!