Történetem - Én mesélek
Menhelyre kerülésem pontos idejét, s körülményeit nem tudom, mindenesetre kezdeném.
Az Árvácska menhelyen tengettem minden napjaimat. Nagyon szerettem ott lenni, bár hiányzott a naaagy udvar, egy szerető gazdi. Mert ugyan a menhelyen rengeteg szeretetet, törődést kaptunk, de nem várhatjuk, hogy egy pár ember azzal a sok kutyussal egyesével tudjon törődni. Mindannyiunk célja az volt, hogy egy kedves, törődő gazdink lehessen. Amikor egy-egy "kutyát szeretnék" ember bejött, mindannyian ugrottunk a ketrechez, s vártuk, hogy vajon melyikünket válasszák. Valakik hangos ugatással találtak gazdira, viszont voltak olyanok akik épp csendességükkel vívták ki a gazdis életet. Egy lány engem jó sokszor megnézett a testvéremmel együtt. Nézte a mellettünk levő kölyköket is, és azon gondolkozott, hogy melyikünket vigye el. Körbe ment, körülbelül háromszor is. Aztán megállt a ketrecünk előtt. Frédi azonnal odafutott, s odabújt. Én meg leültem a kis kosárkámba és néztem a tesómat valamint Negrot. De amikor közelebb jött a lány, azonnal mentem oda udvarolni egy kicsit. Hosszas várakozás után kimondta a varázs szót: "Bénit szeretném!" Nagyon megörültem, elővette a pórázt, jöttek be értem, s kihoztak.
Sok-sok puszi nektek: Pepe |