Milyennek képzelted el az új albumodat?
Amikor beléptem a stúdióba, pontosan azzal az elképzeléssel mentem, amilyenre sikeredett a CD. Azt akartam, hogy legyen tele energiával, legyen izgalmas, gyors, vidám és igazán táncolós. Azért is akartam, h ilyen pörgős legyen, h a turnékon fantasztikus hangulatú bulikat csinálhassunk a színpadon. Ez most olyan, mintha partialbum lenne.Ami pl a Girlfriend c. szám videoklippjét illeti, tele van lendülettel, táncolunk a turnén, és ez szuper. Számomra ez teljesen új. Úgy érzem, olyan, mint egy természetes fejlődés, növekvés. Tényleg izgalmas.
Mikor kezdted el írni az albumot?
A TBDT című dal vhogy egy turné alatt íródott, amikor hazamentem karácsonyi szünetre. Butch Walkerdalszerzővel összejöttünk, és megírtuk, ez azért eltartott egy ideig. Aztán hébe-hóba megírtam 1-1 dalt, de többnyire a lemezen szereplő számokat a felvétel előtti fél évben írtam. Aztán férjhez mentem, és ezért kihagytam egy évet, majd felkértek, h szinészkedjem egy kicsit a Falka című filmben, ahol Richard Gere-rel játszhattam, ezt követően 5 hónapot töltöttem a stúdióban a kész anyag felvételén.
Miben volt más ennek a lemeznek a felvétele, mint az előző 2é?
Miben volt más ez a lemez? Óriási buli volt az elkészítése, borzasztóan élveztem. Csak lófráltam, a producereim mindenben segítettek. Együtt dolgoztam Dr. Luke-kal, Rob Cavallóval, tényleg mindenki jól érezte magát. Rengeteget hülyéskedtünk, munka közben gyakran kiugrottunk vacsorázni, aztán viszamentünk a stúdióba, meg rollereztünk, deszkáztunk, lefújtuk egymást könnygázspray-vel, cukkoltuk egymást, a hangulat miatt nemi is éreztem, h ez munka, csak buli volt az egész.
Kikkel dolgoztál együtt?
4 producerrel dolgoztam együtt ezen az albumon, BUtch Walkerrel megint, Dr. Luke-kal, Rob Cavallóval és a férjemmel Deryckkel, ő szerzett néhány dalt. Rajtuk kívül Evan Taubenfelddel írtam néhány dalt, ő volt az egyik korábbi gitárosom és az egyik nagyon jó haverom.
Milyen volt együtt dolgozni Dr. Luke-kal a Girlfrienden?
Amikor dalt ír az ember, néha tisztában van vele, h milyen irányba fog haladni, szóval, minden dal, vhogy...ez olyan, mikor elkezded egy ritmussal v. egy gitárral, és néha nem tudod, h mi lesz belőle. A Girlfriend egy gitáros dalnak indult, a ritmus csak később jött hozzá, és nagyon klassul hangzott. Szoktlan hangzás volt, és teljesen más volt, mint amit valaha is csináltam. De nagyon tetszett, működött a dolog.
Új zenészek is játszottak az albumon?
Chaves Parker és Steve Ofram is dobol a lemezen pár jó kis számot, Deryck gitározik néhány számban, és... ennyi. (Travis Barker is dobol az Alone-ban és az I can you better-ben - a szerk.)
Mit terveztél az élő koncertekre?
Nagyon igaatott voltam, mert teljesen új műsort állítottam össze. 4 táncosom van, úgyhogy háttérénekesekkel, táncosokkal együtt vagyok a színpadon. Ez egy teljesen más élő show, a számok tempósak, mi táncolunk, azt gondolom, ez a legjobb show, amit eddig színpadra vittem. Szuper lett! Számomra is más, ezért már nagyon vártam a turnét. Tiszta őrület!
Mi volt a Girlfriend videójának alapkoncepciója?
Általában felvetek egy alapötletet a videóval kapcsolatban. A Girlfriend esetében azt mondtam, h egy ulizós videót szeretnék, ahol, eljátszom valamit, táncolok. Aztán felvettük a zajokat, és bemutatták az ötleteiket és magát a sztorit. Ez egy igazi bulizós videó. Én egy vörös hajú lányt alakítok, ő a "girlfriend", meg egy barna hajú lányt is, aki a gonosz, és el akarja csábítani a vörös hajú barátját, aztán eljátszom magamat, az énekesnőt...Táncolunk is benne meg játszunk is egy kicsit. Fantasztikus lett, meg kell nézni. |