Takarmányozás

A helyes takarmányozás alapja a jó minőségű és megfelelő mennyiségű takarmány etetése az állatokkal. A lovak emésztőszervének anatómiai-élettani sajátosságait ismerve könnyen megérthetők a takarmányozás legfontosabb szabályai.

A lovak emésztőszerv rendszerének felépítése alkalmazkodott a legelő életmódhoz vagyis ahhoz, hogy az állat szinte folyamatosan kis mennyiségeket egyen és szükségleteit kizárólag a legelőfűből fedezze. A vadon élő lovak emésztőszervei arra specializálódtak, hogy az állatok legsilányabb minőségű táplálékot is képesek legyenek hasznosítani. A lovak fogazata zománcredős fogakból áll, a kifejlett méneknek 40, a kancáknak 36 foguk van. A különbség a szemfogak hiányából adódik. A gyomruk testtömegükhöz viszonyítva kicsi, űrtartalma 8-15 liter. A nyelőcső hegyes szögben szájadzik be a gyomorba, a gyomorszáj záróizma különösen erős. A gyomor még telt állapotában sem éri el a hasfalat, ezért az állat képtelen hányni. A lovak emésztőszervrendszerébe bekerült anyagok élettani körülmények között csak egy irányba, a vékonybél felé képesek távozni a gyomorból. Az állatok gyomrában a táplálék körülbelül 6 órát tölt el, majd a vékonybélen keresztül a vakbélbe jut. A lovak emésztésében fontos szerepe van a vakbélnek és az utána következő vastagbélszakasznak, a fejlett remesebélnek. Az említett két bélszakaszban találhatjuk az állattal szimbiózisban élő mikroorganizmusokat. A mikroorganizmusok által termelt enzimek segítenek a lovaknak a növényi sejtfalat felépítő cellulóz lebontásában. Ennek a szimbiózisnak köszönhetően a lovak rostemésztése 50-55% körüli. Ahhoz azonban, hogy a vastagbélben és a remesében élő mikróbák és a ló között fennálló szimbiózis jól működjön, az állatnak bizonyos mennyiségű nyersrostot mindig ennie kell. A nyersrostban gazdag takarmányok a bél mechanoreceptorainak ingerlése révén hozzájárulnak a takarmány tovahaladásához a bélcsőben, valamint hosszabb idő alatt lebomló energiát biztosítva táplálják a vakbél és a remesebél mikroorganizmusait. Nem vihetjük túlzásba azonban a szénhidrátokban gazdag abrak, elsősorban a kukorica adagolását. A hirtelen nagy mennyiségben felvett abrak a gyomorból csak lassan képes tovahaladni, erjedése során gáz képződik, amely feszíti a gyomor falát. Mivel az állat nem képes hányásra, a gyomor fala kitágul, majd megreped. A ló számára nehezen emészthető szénhidrátok túlzott bevitelének másik következménye lehet a bélflórát alkotó baktériumok pusztulása, és az így bekövetkező súlyos bélgyulladás és hasmenés is.

Az említett okok miatt a takarmánynak legalább 30-50%-ban tömegtakarmányt kell tartalmaznia, hiszen innen kerül az állat szervezetébe a nyersrost jelentős része. Fűszéna korlátlan mennyiségben állhat az állat rendelkezésére. A munka mértékéhez igazított mennyiségű abrakot három-öt alkalomra elosztva adjuk oda a lónak. A zöldtakarmányok, a szilázs és a lucerna széna etetésének bevezetését fokozatosan kell végezni, így sok betegséget előzhetünk meg. A lucerna mennyiségét mindig a munka függvényében kell beállítani. 

A ló előtt mindig legyen tiszta, megfelelő hőmérsékletű ivóvíz, munka után a szárazra sétáltatott lovat nyugodtan engedhetjük inni. 

Az etető és itató edényt mindig tisztán kell tartani, ellenőrizni kell, hogy az önitató nincs-e elzárva, befagyva, esetleg nem folyik-e. Etetés közben ne zavarjuk az állatot, egy óra pihenés, evés után, segíti az emésztést és a takarmány jobb hasznosítását.