Gímszarvas

Jegyei:

Testhossza 165-250 cm, farokhossza 12-14 cm, marmagassága 100-150 cm, tömege 100-350 kg. A tehén negyedével vagy harmadával
könnyebb, mint a bika. Eltekintve a borjak pettyezésétől, a gímszarvason nincs mintázat, szőrzete télen szürkésbarna, nyáron vörhenyesbarna. A bikák koruknak és kondíciójuknak megfelelően fejlett, ágas-bogas agancsot viselnek, a bőgés idején és télen nyakukon jól látható sörény van. A viszonylag hosszú farok elfedi a combok hátulsó felét, a sötéten szegett világos foltot, amelyet a vadásznyelv tükörnek nevez. A gímszarvas alkata erőteljes, oldalról nézve csaknem négyzetes. Hosszú Iába és egyenesen kecses csülke alapján testét könnyebbnek gondolnánk, mint amilyen a valóságban. A félhold alakú csülköket szarutok alkotja, ez védi az utolsó ujjpercet, segíti a járást és a futást, emellett jó hőszigetelő.
Az agancs fejlődése: néhány nappal azután, hogy a bika levetette agancsát, a rózsatőn máris növekedésnek indul új koronája: a fejlődő agancsot vérerekben gazdag bőr, úgynevezett háncs borítja, növekedése kb.100 napig tart. A legjobb éveiben és ereje teljében lévő bika sokágú, erős agancsot fejleszt. Az első évben csak egy-egy szár fejlődik (nyársak), a következő évben azonban már a közbeeső fokozatokat (villásak) átugorva, akár hatos agancs is fejlődhet. Az öreg bikák fejdísze akár huszonnégyes, kivételesen még ennél is többágú lehet. A legfelsők alkotják az ún. koronát. Az agancs röviddel a háncs levetése előtt kelti a leghatásosabb benyomást. A bikák nagyon érzékenyen reagálnak minden, a háncsot ért sérülésre, és ez alatt az idő alatt nagyon óvják, például az ágaktól is. Ha az agancs kb. 5 hónap után végre teljesen kifejlődött, az állat néhány hét alatt megtisztítja, azaz megszabadítja a háncstól.
Az agancs fejlődéséhez sok mész szükséges, amit az állatnak viszonylag rövid idő alatt elő kell teremtenie. Ez részben úgy történik, hogy más csontjaiból "átcsoportosítja" a meszet. A kész agancs igazi csontképződmény, minden belső erezettség vagy csontvelő nélkül. A hormonháztartásban beállott változás hatására februárban leválik az agancscsapról, a visszamaradó seb pedig gyorsan behámosodik, meggyógyul. Miután igen szoros összefüggés van a bika agancsfejlődése és kondíciója között, ha az állat ereje csökken, vagy esetleg táplálkozása nem kielégítő, az agancs visszafejlődik. A vadászok úgy mondják, a bika visszarak, ami azt jelenti, hogy az állat túljutott élete delelőjén, és ő maga, valamint agancsa is leszálló ágba került.
A bika agancsa a riválisok elleni fegyver a tehenek birtoklásáért folytatott harcban. A közeledő trónkövetelő az agancsot látva meg tudja ítélni esélyeit, ezért nagyon eltérő erejű bikák csak ritkán keverednek harcba egymással. Az agancs ágai megakadályozzák, hogy az ellenfelek komoly sérüléseket okozzanak egymásnak, mivel összeakadva felfogják a másik csapásait.

Élőhelye:

A gímszarvas valódi életterét a tisztásokkal és rétekkel tarkáit lombos- és elegyes erdők jelentik. A legjobb körülményeket valaha bizonyára a folyóárterekben találta meg. De kedveli a hegyi erdőket is, és ma Közép-Európa nyugati felén éppen itt találhatók a legerősebb agancsosok. Igaz, télen etetni kell őket, mert eredeti életformájuk, ti. hogy télire lehúzódnak a völgyekbe, ma már nem tehetséges. A táj mai elterjedési képe inkább azt mutatja, hol lehet egy ilyen nagy testű vadat gondozni úgy, hogy ne támadjanak súlyos konfliktusok az erdő és mezőgazdasággal. A természetes élőhelyekről a gímszarvas már szinte teljesen kiszorult.
Ha télen nem etetnének rendszeresen és bőségesen, ha az állatok nem kapnának kiegészítő abrakot és ásványi anyagokat is, az agancsok minősége pontosan mutatná, mennyire alkalmasak a területek a gímszarvas számára. Ezek közül néhány elégtelenül gyengének bizonyulna, vagy egyáltalán nem is tudna többé szarvasokat fenntartani. A mai szarvas-előfordulási helyek nagy részén ezért szigorúan ellenőrzik a feltételeket. A szigetszerűen szétforgácsolódott kis élőhelyeknek semmiféle kapcsolata nincs egymással. Hazánkban a Dunántúl déli felén van a legjobb állomány, ahol mintegy 30000 szarvas, a hazai populáció fele él. A minőséget jelzi az ott évente elejtett 150-180 aranyérmes bika is.

Életmódja:

A gímszarvasok napközben rendszerint védett helyen pihennek, és csak este indulnak táplálkozni. Többnyire ún. rudlikban élnek, amelyek a bőgési időszakon kívül vagy csak tehenekből vagy csak bikákból állnak. Ellés előtt a tehenek kissé elkülönülnek a többiektől, de később ismét laza csoportokba verődnek. Az őzekkel ellentétben a szarvasok szívesen dagonyáznak az iszapos tócsákban. Nem kötődnek annyira egy meghatározott territóriumhoz. Ha sarokba szorítják őket, elülső lábuk szapora csapásaival védekeznek, és rendkívül éles csülkük hatásos fegyvert jelent. A tehenek ily módon jól meg tudják védeni borjaikat.

Tápláléka:

A szarvasok csakis növényeket esznek, nagy gyomrukban a nyers rostokban gazdag táplálékot is megemésztik. A kérődzéshez hosszú pihenőre van szükségük. Elsősorban a lágyszárúakat legelik, tavasszal a bokrokról és fákról rügyeket is csipegetnek. Télen helyenként nagy károkat okoznak, amikor a fák kérgét lehántják, és leharapják a hajtások csúcsát. A nyár végén és ősszel, gazdag tölgy- és bükkmakktermés idején, rengeteget esznek, és bőrük alatt szalonnaréteget (zsírt) fejlesztenek a szűkös téli időszakra. A jól táplált szarvasok bírják a hideget és a nagy havazásokat is.

Szaporodása:

A szarvasok nyáron oly nyugodtan és rejtetten zajló élete ősszel egy csapásra megváltozik. Amikor üzekedni kezdenek szeptemberben és október elején, különösen az alkonyati és esti órákban az erdőkben messzire hangzik a zengő szarvasbőgés. A háremüket őrző bikákhoz riválisok érkeznek, és megpróbálják a küzdelemben kifárasztani és elűzni azokat a területről. A tehenek alig vesznek tudomást minderről, a harc kevéssé érdekli őket. A csapatbika lehetőleg szorosan együtt tartja a teheneket, és ha valamelyikük eltávolodik, agancsának ütéseivel kergeti vissza. Ha viszont külső veszély fenyegeti, a bika egyáltalán nem törődik háremével. A megfolyatott tehenek bár vemhesek, de a csíra télen pihen, így a borjak csak májusban vagy júniusban jönnek a világra. A szarvastehén évente többnyire csak egy borjút ellik, de kivételesen ikerellés is előfordul. Maga az ellés gyorsan megy végbe, ritkán tart tovább 10 percnél. A borjú rejtekhelyen fekszik, anyja eleinte csak szoptatáskor látogatja. 3-4 hónapig van teje. A borjú a legközelebbi ellésig anyjával marad, és többnyire utána is annak a rutilinak a tagja marad, ha tehén lesz belőle. A fiatal bikák a bikacsapatokhoz csatlakoznak.

Ellenségei: