+Bahrein : + Jarno Trulli stabil pontszerzővé lépett elő a Toyotával |
+ Jarno Trulli stabil pontszerzővé lépett elő a Toyotával
Axi (forrás: www.f1hirek.hu) 2008.04.06. 20:40
A tavalyi csetlés-botlás után kilábalni látszik a gödörből a Toyota, Jarno Trulli ismét pontszerző helyen látta meg a kockás zászlót, csapattársa Timo Glock pedig éppen csak lemaradt a nyolcadik helyezésről.
Timo Glock (9. helyezett):
"Jó versenyt futottam és az autó is rendben volt. A vezetési stílusomnak a pálya és az autó is megfelelt ma, volt néhány dolog, amin a futam közben változtattam és ezek segítettek. Az első körök érdekesek és veszélyesek is voltak, mert körülöttem a srácok egyre csak ütköztek egymással. A pálya csúszós lett, mert olaj került rá az első és a második szektorban. Azt hiszem tudtam volna pontot szerezni, ha a verseny közepén nem kell olyan sokáig küzdenem Nico Rosberggel, ekkor sok időt vesztettem. A végén azután Fernando Alonso érkezett meg mögém, de sikerült előtte maradnom és sikerült a versenyt is befejezni. Az autó jól muzsikált, a következő teszteken még tovább javulhatunk."
|