::Zen (videó)
:: Képek Japánról :: Japán és a buddhizmus :: Tanítások :: Tanítók
:: Hírek - Japán
:: Japán konyha :: Japán teák :: Japán gyógymódok
::Japán kert :: Bonsai
Komacu Csikó - A békéhez vezető út
"Így hallottam.
Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagrihában a Keselyű-csúcson lakozott ezerkétszázötven nagy szerzetes társaságában, akiknek mindegyike elérte a megvilágosodást. Mindentől megtisztultak, igazi, mindenható-képességre tettek szert, tudatukban felszabadultak, bölcsek és megszabadultak volta, olyanok, mint a jól tanított lovak, mint a nagy esőt hordozó sárkányok. Már elvégezték azt, amit el kellett végezni, felismerték, amit fel kellett ismerni, letették a szenvedés nehéz terhét, a helyes megértés révén felszabadultak, és a szellem mindenható-képességével elérték a végsőt. …A Törvény valamennyi kapuját értették, és illúziónak, párának, álomnak minősítették, mint ahogy a Hold tükröződik a vízen, olyannak, mint a visszhang, a jelenség vagy a tükörkép, az árnyék, a mágikus alak és a délibáb. Bár egyik sem valós, mindegyik úgy látszik, mintha létezne.” (Csu-fen-jüan-csi-pin 1-1)
Mindaddig, amíg az emberi lények ragaszkodnak a létezés valóságához, és így szemlélnek dolgokat, nem képesek megszabadítani magukat a szenvedéstől. Amikor azonban ráébrednek a függő keletkezés felismerésére, arra, hogy minden az okok és feltételek révén keletkezik, képesek lesznek letenni a terhüket, mintha az egész világ súlya leesne a vállukról, és elnyerik a végső mindenható-képesség nagy szabadságát és könnyedségét a világegyetemben.
Államforma alkotmányos monarchia
Főváros Tokió
Terület 377 750 km2
Népesség 124 320 000 fő
Hivatalos nyelv japán
Vallás sintoista 40%, biddhista 38%, keresztény 4%, egyéb 18%
Időeltolódás +8:00
FARKAS ILDIKÓ: Az ellentmondások földje:
Japán
Modernizáció és tradíció
Aszázadforduló a modern Japán születésének kevesebb, mint fél évszázados időszakát zárta le. Egy évtizeden belül két győztes háború (1894-95: kínai-japán, 1904-05: orosz- japán) keretezte a 19-20. század fordulóját. A győzelmek nyilvánvalóvá tették már a kortársak számára is, hogy új nagyhatalom jelent meg a világpolitikában. A századfordulóra lezárult a modern államszerkezet és gazdaság kialakítása. Megkezdődött - és tartott az első világháború végéig - a modern kori japán történelem aranykora: folyamatos gazdasági fejlődéssel, gyarapodással, győzelmekkel, s a fejlődésbe vetett töretlen, optimista hittel.
"Gazdag ország, erôs hadsereg"
Japán a 19. század közepéig a világtól elzárt ország volt. [...] Szigorúan ellenőrzött hierarchikus társadalom, erős központi államszervezet, agrárgazdaság, különösen erős hagyományokkal rendelkező homogén nemzeti kultúra - ez jellemezte a korszakot. [...]
1868-ban a császári hatalom restaurációját hirdető szamurájcsoport került uralomra. Meghirdették az új korszakot: Meidzsi ("Felvilágosult Kormányzás") lett a neve a kornak (1868-1912) és az akkor 15 évesen trónra kerülő császárnak.
A hatalmi elit egy része (egy csoport szamuráj az ország gazdag, délnyugati területeiről) a császár nevében testületileg kormányzott. Kiadott jelszavuk: "Gazdag ország, erős hadsereg". Ez számukra az ország gazdasági és állami berendezkedésének nyugati mintájú átalakítását jelentette. [...]
Államszerkezet
A közigazgatási reform (1871) egy centralizált bürokratikus államberendezkedést hozott létre. Megszüntették a régi tartományokat, az országot 47 prefektúrára osztották. Ezek élén a központból kinevezett kormányzók álltak, akik általában a régi tartományurak voltak, de most, kinevezésükkel, fizetett állami tisztviselőkké váltak. A nagyrészt porosz mintára készített alkotmány (1889) kimondta, hogy a császár a legfőbb hatalom megtestesítője, ugyanakkor megteremtette a nyugati típusú parlamentáris rendszert: a kétkamarás országgyűlést, a kabinetet, meghatározta a miniszterek és a miniszterelnök feladatkörét. Az 1880-as években megalakultak a politikai pártok, és 1890-ben megtartották Japánban az első választást. [...] A japán parlamentáris rendszer minden hibája ellenére alig egy évtized leforgása alatt működőképessé lett.
Külpolitika
Japán külső nyomásra nyitotta meg kapuit a külvilág előtt. Az ide érkező nyugati nagyhatalmak sorra előnytelen szerződéseket kényszerítettek az országra. A japán külpolitika első feladatának ezen szerződések revízióját tekintette, amivel teljes függetlenségének visszaállítására törekedett. [...]
A külpolitika másik - távolabbi - célkitűzése az ország erősítése volt, mégpedig a nyugati hatalmaktól látott módszerrel, azaz területi expanzióval és érdekszférák kialakításával. A hadsereg fejlesztése, modernizálása, a hadianyaggyártás beindítása mellett már 1874-ben japán ellenőrzés alá vonták Tajvan szigetét, 1879-ben a Rjúkjú-szigeteket (Okinawa néven), valamint Kínával elismertették Japán "speciális" érdekeit Koreában (1884). [...] Japán Ázsia első számú nagyhatalma lett. A terjeszkedés a kontinensen azonban az orosz hatalmi törekvésekkel ütközött. [...]
* Vö. 2001/1. számunkban Jordán Gyula cikkével! (A szerk.)
Gazdaság
A 19. század közepén Japán hátránya a Nyugattal szemben a technikában és a gazdaságban mutatkozott meg. A Meidzsi-korszak "gazdag ország, erős hadsereg" jelszava ennek a hátránynak a leküzdésére irányult. Mezőgazdasági reformot hajtottak végre: eltörölték a nagybirtokot, földtulajdonlási jogot adtak a parasztoknak, segítették a termelés piacosítását: földadót és új mezőgazdasági technikát vezettek be.
Mindemellett erőteljes iparosítás kezdődött. A fejlesztés részben állami beruházásokkal valósult meg, azaz az iparágak nagy részét állami vállalkozásként indították be (könnyűipar, vasút, bányák, hajógyártás, nehézipar), amelyeket aztán privatizáltak, s így az iparosítást már döntően a magánszektor végezte. Az állami beavatkozás konkrét támogatások formájában is megjelent: kedvező hiteleket, szubvenciókat adtak, védővámokat állítottak, exporttámogatást, gépesítést, kormányszakértők kiküldését biztosították stb. Emellett az infrastruktúra kialakítását is az állam végezte: vasutat, távíróhálózatot, postarendszert, kikötőket, utakat építettek. 1871-ben egységesítették a nemzeti valutát (yen), és megalapították a japán bankrendszert. [...]
Mindezen fejlesztések ellenére 1900-ban az ipari termékek a nemzeti összterméknek még 10%-át sem tették ki, és az összes munkaerő alig 3%-a dolgozott az iparban. Az ekkori gazdasági növekedés elsősorban a hagyományos mezőgazdasági ágazat nagyobb termelésére támaszkodott. [...]
Népesség
Japán 18-19. századi lélekszáma 30 millió körül stagnált. A Meidzsi-kor gazdasági növekedésével azonban a népesség gyors gyarapodásnak indult. Az 1872. évi népszámlálás 33 millió lakosával szemben a századfordulóra 46 milliónyira nőtt az ország népessége.
A Meidzsi-korszakban kezdődött el a máig tartó óriási méretű urbanizációs folyamat is. [...] A már addig is létező különbség a falusi és a városi életforma között a Meidzsi-korban tovább nőtt. Míg a városokban egyre jobban terjedt a nyugati életstílus, vidéken ennek alig volt jele, és továbbra is a hagyományos életforma határozta meg az ott élők mindennapjait.
Társadalmi rétegek
A századfordulóra Japán társadalma is átalakult. A korábbi századok "feudális" jellegű társadalma szigorúan, szinte kasztszerűen elválasztott rétegekből állt. A falvakban a parasztok éltek, a városokban a kézművesek, kereskedők és a valamikori harcosok, a szamurájok. A különböző rétegek nem keveredhettek.
Ezeket a korlátokat és szabályokat számolták fel a Meidzsi-kor reformjai: 1871-ben meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, megszüntették a nagybirtokokat, eltörölték a szamurájok kiváltságait (fegyverviselés, járandóság). Általános katonai sorozást vezettek be, és az új, parasztokból toborzott hadsereg hamarosan bizonyította fölényét a szamuráj hadviseléssel szemben. A társadalom - bár hierarchikus maradt - megnyílt, és az általános oktatás elvileg mindenkinek biztosította az esélyegyenlőséget. [...]
A főnemesek álltak az új típusú társadalmi hierarchia csúcsán. Általában városokban éltek, és európaizált életformát próbáltak megvalósítani: európai divatot követő ruhát hordtak, bálokat rendeztek európai táncokkal és zenével, nyugati stílusú koncertekre jártak. Nagy fontosságot tulajdonítottak a nyugatias műveltségnek, az európai nyelvek és irodalom ismeretének. Nemegyszer Európában tanultak, de soha sem tévesztették szem elől a valódi célt: Japán korszerűsítését.
A szamurájok, kiváltságaik megszűnése után, főként az állami adminisztrációban helyezkedtek el: az új kormányzat valamennyi pozícióját volt szamurájok foglalták el. Ez a réteg már évszázadok óta nem katonáskodott, viszont iskolázottsága, műveltsége, közigazgatási tapasztalata révén alkalmasnak bizonyult az új államszerkezetet működtető funkciók betöltésére. [...] A volt szamurájok másik része az üzleti életben helyezkedett el, vagy értelmiségi pályákon, és természetesen voltak az átalakulásnak vesztesei is, akik elszegényedtek, s akár földművelők vagy munkások lettek. [...]
A szintén városlakó japán gazdasági elit társadalmi csoportja gazdag szamurájokból, kereskedőkből, parasztgazdákból alakult ki, és szorosan összefonódott a politikai elittel. Életformáját tekintve ez a réteg jóval szerényebben élt, mint a nyugati tőkések, noha vagyona nem volt kisebb. E réteg tagjai - mint ahogy a többi japán társadalmi csoport tagjai is - a konfucianus etikának és a japán kollektivista szellemnek megfelelően a közösség (ez legmagasabb szinten a nemzetet jelentette) boldogulását előbbre valónak tartották saját egyéni boldogulásuknál. [...]
A városi kispolgárság - kiskereskedők, kézművesek, családi kisvállalkozásban vagy a szolgáltatóiparban dolgozók - aránya igen magas volt, és tulajdonképpen a Meidzsi-korszak legnagyobb részében Japán ipari termelését a kis, általában családi műhelyek jellemezték. Életformájukban ők is a hagyományokat követték, öltözködésük, szokásaik, életszínvonaluk, családi életük nem változott a századfordulóig. [...]
A városokban új társadalmi réteg jelent meg: a munkásság. Elsősorban vidékről származtak, mivel a népszaporulat vidéken magasabb volt, de a belső migrációnak köszönhetően a többlet már a városokban jelent meg. A munkaerő-kínálat miatt azonban alacsonyak voltak a bérek. [...] Az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt - nyugati példára - hamar megalakultak a munkások érdekvédelmi szervezetei. [...]
Az életmód változása
A városokban kő- és téglaházak épültek, volt gáz- vagy villanyvilágítás, az utcákon villamosok jártak. A városlakó középosztálybeliek nyugati típusú bankokban, irodákban, üzletekben intézhették dolgaikat, és nyugati típusú színházba vagy kávéházakba járhattak szórakozni. A városokban megjelentek az új szolgáltatások: orvosi ellátás, közoktatás, tömegközlekedés, szórakozás. Csak meg kellett fizetni. A táplálkozási és a lakásviszonyok azonban még nem változtak: a századforduló japánja vidéken és városban egyaránt ugyanúgy rizst, zöldségeket és halat fogyasztott, és ugyanolyan tolóajtós faházakban lakott, mint évszázadok óta - legfeljebb az ablakokba üveget tettek papír helyett.
Telefonon is beszélhettek a kiváltságosabbak, riksákon és kerékpárokon közlekedhettek a kevésbé gazdagok is. Az utcákon az európai ruhába öltözött férfiak látványa lett az általános - a tradicionális hajviselet nélkül! -, akik körében elterjedt a cigarettázás és a sörivás szokása is. Mégis, mindez valójában csak a mindennapi élet külsőségeire vonatkozott, a személyes kapcsolatokat, a családi életet nem érintette a változás.
A vidék élete - bár itt maradt meg legérintetlenebb formában a japán hagyományos életforma - szintén sokat változott. [...]
A hagyományos japán családmodell
A családok elsőszülött fia maradt otthon és folytatta a család foglalkozását, gondoskodott szüleiről, vitte tovább a nevet és örökölte a család tulajdonát. Az elsőszülött fiúk még az általános hadkötelezettség alól is mentességet kaptak. A többi fiú elköltözött, a városba vándorolt munkát keresni. A lányok férjhezmenetelükig segítették a családot otthon, vagy a városban vállalt munkával. A japán család több évszázados rendszere tovább élt mind vidéken, mind a városi népesség körében. [...] A családfő a közösség vitathatatlan tekintélyű, abszolút hatalmú vezetője, akinek mindenki engedelmességgel tartozik, és aki a feltétlen lojalitásért cserébe felelősséget visel a család tagjaiért. A családban mindenkinek megvan a maga helye és az ehhez kapcsolódó kötelessége. Az egyén célja e kötelességek teljesítése, ezáltal a család (közösség) boldogulásának elősegítése. Maga a japán társadalom is erre a mintára épült, a legmagasabb szintű közösségként az állam jelent meg.
Modernizáció japán szellemben
A modernizáció egyik jelszava: mindent átvenni a Nyugattól (beleértve az eszméket, a kulturális áramlatokat, művészeti stílusokat), de védelmezni a nemzeti jelleget, szellemiséget, a japán eszmei hagyományokat. A hagyományőrzés eszköze a közoktatás és a vallás. [...]
Legfeltűnőbb a nyugati iskolarendszer bevezetése: 1872-ben közoktatási reform keretében hatéves tankötelezettséget írtak elő. [...] Minden tanköteles korú gyermek iskolába járt. A közoktatás fontossága persze nem csak a műveltség terjesztésében rejlett. Az 1890-es "Császári leirat az oktatásról" (melyet minden elemistának meg kellett tanulnia!) a konfuciánus etikára építve a hagyományos japán erényeket nevezte meg a legfontosabb alapelveknek az oktatás és nevelés számára. Ezek: alattvalói hűség, fiúi tisztelet, a harmóniára törekvés, szerény és mértékletes magaviselet, szorgalmas tanulás és munkavégzés, erkölcsös élet, törvények tisztelete, a haza iránti önfeláldozó szeretet. [...]
A Nyugatot tanulmányozó japán szakemberek számára hamar nyilvánvalóvá vált a kereszténység (azaz a vallás) ideológiai szerepe az állam és polgárainak életében. Ez a felismerés vezetett arra, hogy egy, az államszervezetet erősítő, ugyanakkor kellőképpen "japán" vallást alakítsanak ki. Így lett a sintó - eredeti jellegétől teljesen különbözően - államvallássá. [...] Az államvallás segítségével hű alattvalókká szándékoztak formálni az ország lakosságát. A császár mint istenség vallásos tiszteletét is megerősítette a sintó eszmerendszere. ("Isteni származásáról" csak 1945 után mondott le a japán uralkodó.)
*
Mindezen hatások együtt a századfordulós Japánt olyan országgá tették, melyet akkor - és azóta is folyamatosan - a külföld csodálva és kissé értetlenkedve is az ellentmondások földjének nevezett (és nevez): múlt és jövő, modern technika és évszázados tradíciók éltek - és élnek - együtt a szigetország földjén. [...]
(Forrás: História2001/02.)
Éghajlat Ázsiától keletre található. Kb. 1O ezer évvel ezelőtt a tengerszint annyira megemelkedett, hogy az ár elöntötte a szárazföldet Japánnal összekötő hidat. Ma Japán egy olyan szigetláncolatot alkot (négy nagy sziget és kb. ezer kisebb), amely 3OOO km-en keresztül fut hegyeken keresztül (amelyek közül a legmagasabb a tökéletesen szimmetrikus alakú, 3776 m magas Fuji). Ezen hegyek többsége vulkanikus eredetű, ennek következtében a szigetek bővelkednek melegvízű forrásokban és látványos tájakban, de ugyanakkor fennáll a földrengés és a tsunami (árhullám) veszélye is. Japán a világ egyik olyan területe, ahol a legtöbb szeizmikus mozgás zajlik le. Évente kb. ezer földrengés sújtja az országot, a legtöbb persze túl kicsi ahhoz, hogy észrevehető legyen szeizmográf nélkül. Japán hosszúsági kiterjedése nagyon változatos állat- és növényvilágot eredményez. Amit ma ott láthatunk, persze nem volt mindig ugyanígy részben a modernitás elérésére alkalmazott eszközök (erdőirtás, szennyezettség és savas eső), részben pedig a nagyfokú, Európából és Amerikából történt növénybehozatal miatt. Szerencsére azonban az ország domborzatának köszönhetően maradtak olyan területek, amelyek pompás természeti szépségükben csodálhatók meg mindmáig, elsősorban Honshu középső részén és Hokkaido természetvédelmi parkjaiban. A legnagyobb itt honos emlősök a medvék - egy barnamedve akár 2 méter magasra és 4OO kg súlyúra is megnőhet. Tipikus japán állatok a makákó és az óriás szalamander. Az ipari lég- és vízszennyezettséget visszaszorították a '7O-es évek óta, bár a szmog még ma is problémát jelent Tokióban és más nagyvárosokban. Japán hegyvidékes domborzata, a szigetcsoport hossza és az ország szárazföldhöz való közelsége együttesen nagyon összetett klímát alakítottak ki. Északon rövid nyarak és hosszú, hóesésben gazdag telek váltakoznak, míg a déli szigetek időjárása enyhébb és párásabb. A téli hónapokban (decembertől februárig) a szibériai hideg, száraz levegő Japán nyugati felén okoz erős hóesést. A nyári hónapokra (júniustól augusztusig) meleg, csendes-óceáni levegő jellemző, és ennek köszönhetően magas a hőmérséklet és a páratartalom egész Japánban. A késő nyár a tájfunok szezonja, elsősorban a partszakaszokon.
Étkezési szokások A japán konyha sokkal többet jelent, mint a sushi, a tempura és a sukiyaki, amelyek a legismertebb nemzeti étkek. A shokudo-k (mindenfelé megtalálható evőhelyek) és az izakaya-k (vendéglőféleség) kivételével az éttermek többsége egyfajta konyhára szakosodik. Az okonomiyaki nevű főzd-magad éttermekben a vendégek választják ki a húsokat, tengeri herkentyűket és zöldségeket és maguk főzik meg őket egy káposztás-zöldséges masszában; a robatayaki falusias stílusú étterem, melynek fő specialitása a faszénen grillezett hús. Nagy a választék azokból az éttermekből, ahol a vendégek asztalánál főzik a sukiyaki-t (húslevesben főtt vékony marhahússzeletek, zöldség és tofu), a shabu-shabu-t (marhahús és zöldségek húslevesben főzve, majd szószokba mártogatva) vagy a nabemono-t (a vendégek teszik bele az előkészített nyers hozzávalókat a főzőedénybe). A shokudokban, kifőzdékben és kávézószerű helyeken olcsón lehet étkezni. Az ivás tartja össze a japán társadalmat: a felnőttek és a tizenévesek jó része iszik alkoholt. A kedvencük a sör, amit országszerte mindenhol lehet kapni. A szakét (rizsbor) hidegen és melegen egyaránt felszolgálhatják, de igyuk óvatosan, mert emlékezetes a szaké okozta másnaposság. A japán zöld tea sok C-vitamint és koffeint tartalmaz - nagyon egészséges és frissítő, és sokak szerint megelőzi a rákos betegségek kialakulását.
Mu-csou azt kérdezte: - Minden nap fel kell öltöznünk, és ennünk kell. Hogyan szabadulhatnánk meg mindettől? A Mester azt mondta: - Öltözünk és eszünk. - Nem értem – válaszolta Mu-csou. - Ha nem érted, öltözz fel, és egyél.
Japán buddhizmus
A buddhizmus Koreából érkezett Japánba a Kr. u. 6. században, s a kínai példát követve, egy emberöltő leforgása alatt államvallássá lett. Az ősi japán vallási hiedelemrendszer, a sintó híveit azonban nehéz volt megtéríteni. Végül azonban a két vallás összeolvadásával a 8. századra már ez is megtörténhetett. Az uralkodói fővárosokban, Narában és Kiotóban a buddhista tevékenység két nagy korszaka követte egymást. Mivel mindkét város Kínából vette át művészetét, a kínai gondolati iskolák is átkerültek Japánba, s jelentős hatást fejtettek ki. A 8. és a 12. század között négy nagy buddhista iskola alakult ki. A tendai a kínai tientaj mintájára épült, s tantételei a híres Lótusz-szútrán alapultak. Minden ember megváltását hirdette, s emellett szigorú fegyelmi előírásokat rótt a szerzetesekre. Később összeolvadt más irányzatokkal és harcos, katonai szektává vált. A singon iskolát Kúkai, egy narai arisztokrata alapította, akit Kínában avattak be egy titkos, a mester és tanítvány közvetlen kapcsolatára épülő ezoterikus rendszer, a mantrajána ismeretébe. A 12. századig a tendai mellett ez volt a legjelentősebb buddhista iskola Japánban. A kínai és japán mantra iskolák az indiai tantrára vezethetők vissza, mely szerint a végső igazságot a test, a beszéd és a tudat "három titokzatosságán" keresztül lehet megismerni. A mantrák (misztikus szótagok) ismételgetésével, a mandalákra (szent ábrákra) való összpontosítással és mudrákkal (rituális kéztartásokkal) elérhető a megvilágosodás. A tiszta föld iskola, szintén kínai mintára, a 12-13. században eresztett gyökeret Japánban, és Amida (Amitábha) buddha tiszteletét állította középpontjába. A zen a kínai csan iskola leszármazottja, amely Kr. u. 12. században érkezett Japánba. A meditáció szükségességét hirdető tanítás elsősorban a kamakura harcosi kaszt tagjai, a szamurájok körében lelt támogatásra, akik a zen módszereit az összpontosítás tökéletesítésére használták. Gyakorlatai során a harcos megtanulta az én-ről és szándékairól megfeledkezve kiüresíteni önmagát, és ezzel elsajátította, hogyan kell a halál árnyékában gondolkodás nélkül cselekedni. A rinzai zen a kínai eredetű kóanokra (talányos mondásokra) helyezte a hangsúlyt, melyeknek tanulmányozása az egyre mélyülő tapasztalatok során elvezeti a tanítványt a hirtelen megvilágosodáshoz (szatori). Ehhez szakítania kell gondolataival, s szinte a kimerülésig kell koncentrálnia a sokszor teljesen értelmetlennek tűnő találós kérdésekre, hogy kitárja önmagát a valóság előtt, mely szavakban nem kifejezhető. A szotó zen alapítója Dógen, szintén Kínában tanult a 13. században. Más iskoláknál sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hétköznapi cselekedetekre s azt tanítja, hogy a gyakorlás maga a megvilágosodás. A zen lényege az egyszerű, szertartásoktól mentes meditáció. Bár a tudás spontán módon, magától jelentkezik s nem kívülről jön, a gyakorló csak akkor érheti el, ha aláveti magát egy nagy tudású mester utasításainak. A zen - mint a buddhizmus többi iskolája - nagy fellendülést hozott a művészetben is. Többek között nagy hatással volt a költészetre, a drámára, a kerámiára, a kalligráfiára és a festészetre és a művészetek sorába emelte a kertészetet, a virágkötést, az íjászatot, a vívást és a teaszertartást is. A 19. századra a buddhizmus és a sintó formailag elvált, és a buddhizmus valamelyest veszített népszerűségéből. Az államvallás, a sintoizmus, az istenként tisztelt uralkodóval az élén az 1930-as években élte virágkorát. Amikor azonban 1945-ben a császárt megfosztották hatalmától, a buddhizmus újra fejlődésnek indult.
Agócs Tamás
Mi a zen?
A zen lényege nem más, mint a zazen gyakorlása. A zazen egy mélyen összpontosított tartásban való egyszerű ülés. Az ,,egyszerű'' itt azt jelenti, hogy test és tudat fokozottan bekapcsolódik, központosul és elmerül a zazen-tartásban. Test és tudat teljesen éber és egyesült a jelen-pillanat erőteljes csendjében; gyökeret ereszt az élet ős-alapjába, anélkül hogy bármiféle cél-elérés kényszere kötné, nem korlátozva attól a tudattól, amelynek mindent számolnia és mérnie kell, mentesen bármiféle egyéni nyereség utáni törekvéstől. A zazen-tartás abból áll, hogy keresztbe tett lábakkal ülünk egy párnán, egyenes, természetes tartásban. A figyelem a tartásra és a mély kilégzésre összpontosul. A tudatban felmerülő gondolatokat nem utasítjuk el és nem is követjük - így a test és tudat visszatér a maga eredeti, eleven állapotába. A zent nem lehet sem fogalmakba szorítani, sem értelmileg megragadni - viszont lehet gyakorolni.
A zen egy nagyon fontos tapasztalás. Dógen mester, aki a 13. században a zent Japánba bevezette, ezt mondta: ,,A zent művelni és elsajátítani annyi, mint önmagunkat megtalálni; önmagunkat megtalálni annyi, mint önmagunkról megfeledkezni; önmagunkról megfeledkezni annyi, mint rálelni a buddha-természetre, önnön eredendő természetünkre.''
-zazen.freeweb.hu- |