Kiotó, az ősi Japán fővárosa
Kiotó történelme alapvető fontosságú egész Japán történelmében, ami a városban történt, mindig is mintaértékű volt az egész birodalom számára. A város korai történelméről nem sokat tudni, csupán annyit, hogy i. e. X. évezred elején már halász-vadász törzsek éltek a területen: ezek később a mai Hokkaido-térségbe szorultak ki, mai leszármazottaik az itteni anjuk.
A sziget benépesülése i. sz. V. században kezdődött, amikor a Hata és Kamo klánok benépesítették a későbbi Kiotó területét. Mindkét klán a mai Korea területéről telepedett ide. Magukkal hozták magas szintű, kínai kultúrájukat: nemcsak a mezőgazdasági termelésben voltak jártasak, de a selyemhernyó-tenyésztéshez is remekül értettek, szabályozták a helyi folyókat, s így csakhamar igen magasan fejlett civilizációt hoztak létre!
Az i. sz. VI. században, fejlődésüket megünneplendő megtartották Japán első hivatalos ünnepét, a Kamo Macurit, melyet jeleneg Aoi Macuriként tisztelnek.
Alig száz évvel később, 622-ben a Hata klán feje,Hatano Kavacu megépíttette Kiotó első templomát, a Koryu-jit.
Ezt csakhamar, 678-ban követte a másik klán temploma, a Kami-jinja, majd szintén ők emeltették a Jaszaka-no-to pagodát is. A VIII. század végén a korabeli császár úgy döntött, az addigi fővárosból Kiotóba telepíti át a fővárost, mivel a helyi buddhista papság kissé túl nagy hatást gyakorolt már a császári adminisztrációra: az új várost Heian-kyónak nevezték el, s hivtalos alapítását 794-től számolják.
Számos templomot és sintó szentélyt alapítottak az időszakban, majd megépült a császári udvar és annak híres kertje, a Sinsen-en is. 798-ban Sakanoue no Tamuramaro megépítette a Kijomizu-dera templom eredeti épületét. 874-ben pedig a híres Daigo-dzsit alapították meg.
869-ben megtartják a ma is ünnepelt Gion-macuri fesztivált.
905-ben megszületik Japán első költészeti antológiája, a Kokin Waka Su, melyet Daigo császár parancsára állított össze Ki-no-Curajuki.
1000 táján megszületett a világ egyik legrégebbi regénye, a Dzsendzsi története, Muraszaki Sikibu tollából.
A császári hatalom azonban nem sokéig volt töretlen, mivel az arisztokráciát képviselő nagyurak, a sógunok sok helyütt igyekeztek a rájuk bízott területeket saját belátásuk szerint irányítani: 1156-ban Hogen vezetésével, polgárháború tört ki, majd három év múlva Heidzsi tette ugyan ezt. A klánok csakhamar egymással is háborúzni kezdtek, ugyanis háború tört ki a Heike és a Dzsendzsi klán között, mely teljesen meggyengítette a császári hatalmat.
1185-ben Minamoto no Jocune tábornok Dannouránál legyőzte a Heike klánt, mely szinte teljesen eltűnt, s a Dzsendzsik kerültek hatalomra.
1192-ben a klán vezetője megalapította a Kamakura sógunátust és kormányát, miután öccsét és embereit is legyőzte.
A Kamakura sógunátus 1333-ban megdőlt, míg a császári udvar két részre esset szét: az északi és a déli dinasztiákra.
1338-ban azonban új erőre kapott a sógunátus: Asikaga Takaudzsi megalapította a Muromacsi sógunátust. Csakhamar legyőzte a korabeli császárt, Godaigót, majd ennek emlékére megalapította a Tenriu-dzsi szentélyt.
1392-ben az északi és a déli dinasztiák egyesültek, jeleként annak, hogy sógunátus intézménye maga is belső harcok miatt legyengült. Ennek ellenére a katonai erők a sógunok kezében maradnak, s a kezükben tartott területek viszonylag önállósága is megmarad. Ez eredményezi az 1467-bn kitörő Onin-polgárháborút. A háború kezdetén két sóguncsalád vetekedett a fő hatalomért, s az utcai harcokban szinte az egész ősi város leég, elpusztul. A harcok eredményképpen, azonban megszületik a császári állam alapja: a központosított katonai kormány által uralt állam.
A korszakban főleg a művészeti, kézművesipari ágak fejlődnek fel: 1462-ben mutatták be az első virágkiállítás Sasakiban. 1467-ben polgárháború tört ki: a fél várost elpusztították a harcokban, így az ősi császári városmag szinte teljesen elpusztult.
1482-ben a VIII. Muromacsi sógun megépíttette a híres Ginkaku-dzsint, az Ezüst-pavilont.
TO BE CONTINUOUS...
Elvinni szigorúan tilos!!Na jó ha megengedem viheted ^^ |