A pata alsó része a pata éléből, a talpból és a békából áll, amely a talp V alakú része. A béka olyan, mint egy gumiék. Az a feladata, hogy tompítsa a földhöz csapott lábra ható erőt, és meggátolja, hogy a ló elcsússzon. A láb külső részei együttesen az érzékeny belső szerkezetet védik a sérülésektől.
A paták a ló egész életén át növekednek. A vadon élő lovak természetes módon koptatják patáikat, hiszen a lábukra hagyatkoznak, ha veszélyt éreznek, és menekülniük kell, és akkor is, ha friss élelem után kutatnak. Azzal, hogy háziasítunk és meglovagolunk egy lovat, megváltoztatjuk a környezetét és életmódját. Ez azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell kedvencünk lábairól is.
A paták napi gondozásának keretében ellenőrizni kell, hogy nem lazult-e meg vagy veszett-e el a patkó. A patákat ki kell tisztítani, és meg kell vizsgálni, nem sántult-e le vagy sérült-e meg más módon a ló. Ha kedvencünk nem kóborolhat szabadon mindenféle terepen, a patája nem kopik el természetes módon, túl hosszúra nő és megreped. Ha viszont sokat lovagolunk vele műúton, a pata gyorsabban kopik, mint ahogy nő, fájni fog.
A patkókra azért van szükség, hogy megakadályozzák a paták kopását. A feltett patkókat hat-nyolc hetente le kell venni, ki kell igazítani, és vissza kell tenni, ha a póninak nincs szüksége új patkóra, mert a patája folyamatosan nő. A túlságosan nagyra nőtt paták nagy megterhelést jelentenek az inakra és izületekre, és a ló könnyen megbotlik bennük. Előfordulhat, hogy a patkó meglazul és le is esik, esetleg nagyon elvékonyodik a sok igénybevételtől, vagy a patkót rögzítő szegek kezdenek kibukkanni.
A patkolókovácson kívül senki másnak nem szabad még csak kísérleteznie sem a ló patájának alakításával. A legtöbb patkolókovács „forrón” patkol, ami azt jelenti, hogy addig hevítik a patkót, amíg az vörösen nem izzik, mert így könnyebb alakítani, és jobban fog illeszkedni