A japán csin (sok helyen: japán chin) cseppnyi teste és modorkodó külleme inkább emlékeztet egy macskára, mint egy vérmes, a gazdájáért mindenre képes blökire. Az első japán csint a japán császár kapta ajándékba. Állítólag álmában látta meg a kutyát; ébredéskor lerajzolta, majd alattvalói "legyártották" számára. A japán legenda (vagy annak fordítása) ennél is tovább megy: azt állítja, hogy szakét (rizspálinka) itattak a kiskutyákkal, így maradtak ilyen picik. Európába az 1800-as években került a csin, azóta is töretlen, ám nem túl átütő siker övezi a fajta útját. A japán csin akkora tiszteletnek örvend hazájában, hogy a sok japán rajzfilmhőst is róla mintáznak. Ott van például a népszerűbb figura, Inu Yasha féldémon-félkutya jelleme, amely külső és belső vonásaiban is a japán csint idézi.

Csöppnyi jószág

A japán csin marmagassága 20-25 cm közé esik, amely egy közepes méretű macska méretével egyezik meg. A japán nemesek kimonójuk ujjában hordták kedvencüket, ahonnan bármikor előkaphatták egy kis lapogatásra-szeretgetésre. Teste hosszú, farka pedig visszakunkorodik a háta közepére. Testét puha, a földet súroló szőrzet borítja, a farkán pedig zászlószerűen eláll a fehér alapon fekete vagy vörös mintázatú sörény. Egy japán lány csin versenysúlya 3 kiló, míg a fiúk 4-6 kilót nyomnak. A japán csint használták a cocker spánielek méretének csökkentéséhez is.

(A videó lejátszásához gyors internetkapcsolat és friss flash-lejátszó szükséges. Kapcsold be a hangszórókat, vidd a kurzort a fenti képernyő fölé és kattints a megjelenő lejátszás-gombra. Dőlj hátra - mozi van!)

Lapos fej, kockahas

A japán csin fejformája igazi nemesi vért sejtet. Orra tömpe, befelé nyomott és kissé pisze. Szemei egymástól távol ülnek, kigúvadóak - szeme sarkában mindig látszik a szeme fehérje, amely meglepett arcot és kissé ufószerű tekintetet kölcsönöz a blökinek. Tartása arisztokratikus, színe és arcvonásai pedig trendinek mondhatók. Mozgása macskaszerű, sőt: állítólag a csinek - a cicákhoz hasonlóan - mancsukkal tisztogatják az összemocskolódott bundájukat. Igaz ez, csintartók?

Igazi barát és csak a miénk

A japán csinek természetüket tekintve is közelebb állnak a macskákhoz: bátrak, intelligensek és bizalmatlanok. A csin mindig tudja, mi kell neki és azt meg is szerzi. Ha vendég érkezik egy "csines" házba, a kutya csak lopva, messziről figyeli a jövevényt és nem elég egy-két finom falat bizalmának megszerzéséhez. A kutyusok egyénként éberek, a gazdájukkal nagyon barátságosak és ragaszkodóak. Könnyen nevelhetők, nem szeretnek rosszalkodni, pláne, ha ezzel összekoszolják nemesi bundájukat.

Kicsit problémás

Nem épp olcsó (ld. Kutyaárak 2007 ) a japán csin beszerezése, és hazugság lenne azt állítani, hogy nincs gond a tartásával. Tompa, felfelé álló orra miatt szűk légzőnyílása van, ez gyakran okoz légzési problémákat. Ezért a japán csin az allergiára is érzékenyebb, kissé hangos légzése miatt pedig nem a legcsendesebb alvótárs. Kigúvadó szemei könnyen megsérülnek vagy fertőződnek, ezért rendszeresen ellenőrizni, és szükség esetén cseppekkel kezelni szükséges őket a gyulladások ellen. Szőrének ápolására rendszeresen időt kell fordítani.

Ezektől az apróságoktól eltekintve egy igazi barátra lelhetünk benne, aki hűséges és nem adja el a lelkét a gonosznak holmi húsos falatokért. Csin-csin!