Draco felült az ágyában. Fejében még sokáig csengett az az éles, szinte már nem emberi sikítás, miközben az álomképek lassan szertefoszlottak. Kinyitotta a szemeit, körülnézett, és megborzongott a szoba fagyos sötétjében. Sokáig tartott, amíg meg tudott nyugodni. Szíve hevesen dobogott – még soha nem érezte magát ennyire feszültnek, vagy ilyen hidegnek. Bizonytalanul kinyúlt, hogy magára húzza a takarót.
Ekkor észrevett a sötétben két hatalmas szempárt. Rémülten felkiáltott, de később ezt legszívesebben visszaszívta volna.
Hermione volt csak az. Az ágya szélén ült és vegyes érzelmekkel bámult rá a hatalmas házimanó-szemeivel.
Félelem volt a szemekben. Meg egy kevés zavarodottság. És talán nyugtalanság?
- Mi történt? – kérdezte, majdnem suttogva. Draco csak bámult.
Hangjában semmi rosszindulat nem volt. Talán… aggódott?
Draco a tenyerébe köhögött. – Semmi – válaszolta elhalóan, hangja erőtlen és rekedt volt. – Semmi sem történt, csak rémálom volt. - Kifésülte haját a homlokából.

Hermione nem hitte el, hogy csak egy sima rémálom volt. Látta, ahogy hánykolódott, és forgolódott az ágyban, és ahogy gyenge nyöszörgései egyre hangosabbak lettek, amit hirtelen felváltott az a borzalmas sikoly… Hermione még soha nem félt ennyire, és még soha nem hallott egyetlen hangot sem, amelyben ennyi kétségbeesés és reménytelenség lett volna. Kétkedve nézett rá, fejét oldalra billentve. – Te sírsz – állapította meg lágy hangon.
Draco bizonytalanul az arcához nyúlt. Eldöntötte, hogy nem válaszol. Letörölte a könnycseppeket, és megnyalta az ajkát.

- Megijesztettél – folytatta Hermione, enyhén remegő hangon. Draco csak bámult. Belenézett Hermione szemeibe, gúnyolódást keresve, de meglepve vette észre, hogy a lány teljesen őszinte.
- Én… mit? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Megijesztettelek? – Megpróbált humorizálni, hogy megtörje ezt a feszült atmoszférát. – Annyira azért nem vagyok ronda! Anya mindig azt mondja, hogy úgy nézek ki, mint egy kis cupido, ha alszom. – Idegesen felnevetett, aztán úgy tett, mintha csak köhögött volna.
Hermione a homlokát ráncolta. – Úgy kiabáltál, mintha gyilkoltak volna, cupidókám. – Leugrott az ágy széléről a földre, házimanó lábaival nem csapott túl nagy zajt.
Ekkor jegyezte meg Draco: - Még mindig házimanó vagy.
- Elég sok időbe telt, amíg észrevetted – válaszolta Hermione szárazon, valahonnan a szoba sötétjéből. Régi, gúnyos hangja visszatért. Draco elvigyorodott.
- Á, tulajdonképpen nincs is sok különbség az alakjaid között. De miért nem változtál még át? Azt hittem, éjfélre van betervezve, és most már… - tétován a sötétségbe bámult. – Hány óra is van?
Hermione felhorkantott. – Fél egy – mondta csendesen, és sóhajtott. – Ez egész este nem hagyott nyugodni! Nem értem! Miért nem változtam még át?
Draco csípősen akart válaszolni, de sehol sem látta Hermionét a sötét szobában, és szerette volna látni az embert, akit idegesíteni akart. – Egyébként hol vagy? – kérdezte. Olyan hangot hallott, mintha ráhelyeznének valami könnyű dolgot egy szövetre.
- A kanapén ülök. Nem látsz? – úgy nyomta meg az utolsó két szót, mintha csak Draco gyenge szemét hangsúlyozná. Ő, a házimanó szemeivel könnyedén átlátott a homályon, és látta, hogy Draco a sötétségbe bámul, de nem lát messzebb az ágya szélénél.
- Túl sötét van – mondta. – Húzd szét a függönyöket.
Húzd szét magadnak – akarta válaszolni, de aztán csak annyit mondott: - Igen, persze – sóhajtott –, a függönyök. – Az ablakokhoz sietett, kicsi kezeivel felnyúlt a függönyhöz, és elhúzta.
- Igen, a függönyök – mondta Draco, mintha egy lassú felfogású kisgyerekhez beszélne. – Tudod, amik az ablakokat takarják. És amik ilyen átkozottul sötétté teszik a szobát.
Hermione nem válaszolt. Figyelme a Holdra irányult, az élénk fénynyalábokra, amelyek beszivárogtak az ablakon, és beezüstözték a szobát. Hermione csak állt a Hold fényében, és hirtelen megérezte az ismerős energiát, amint a fény a bőrén táncolt. Átalakulása közben bágyadtan hallotta Draco kuncogását: - Tisztára, mint a Hattyúk Tavában – és érezte, ahogyan a párnahuzata fokozatosan csökkent. Nemsokára már a saját lábán állt, a vékony fehér függönybe burkolózva.
- Malfoy, adj egy köntöst – monda, szorosan magára csavarva a függönyt. Nem kapott választ, ezért felnézett, és látta Draco arcán játszadozó önelégült mosolyt.
- Mi van? – kérdezte Hermione dühösen.
- Nagyon vonzóan nézel ki abban a függönyben Granger – mondta gúnyosan, egyre felfelé görbülő szájjal. – Nagyon elegáns. És figyelembe véve, hogy egy napon hozzámész majd ahhoz a Weasley fiúhoz, meg kéne szoknod, hogy egész életedben ízléstelen, ronda ruhákat kell majd viselned…
- Fogd be Malfoy – válaszolta Hermione megvetően. – És hagyd ki ebből Ront.
- Majd ajándékozhatok nektek néhány párnahuzatot, ha akarod.
- Adj egy köntöst, mielőtt megfojtalak! – már majdnem sikított.
Draco kuncogva megrázta a fejét, és elindult a szekrény felé. Kinyitotta az ajtókat. A számtalan fekete ruhadarab között megbújt egy Narcissától lopott, gyönyörű, ezüstös kék ruha. Draco elcsodálkozott magán. Egyáltalán miért foglalkozom azzal, hogy mit vesz fel? Bezzeg azzal sosem törődtem, hogy vegyek valamit Pansynak, gondolta. Na jó…
Hermione felé dobta a ruhát. A lány elkapta és csak bámult, majd gyanakodva azt mondta: - Soha nem hittem volna, hogy női ruhákat tartasz a szekrényedben Malfoy. – Bebújt a függöny mögé, és átöltözött. – Bár te ez a típus vagy.
- Még van egy bíborszínű is – válaszolta Draco zavartan. – És még egy csomó dolog van, amit nem tudsz rólam.
Hermione hirtelen úgy nézett ki, mintha rájött volna valamire. – Amikor odaadtad ezt a ruhát – kérdezte óvatosan – nem azt jelentette, hogy elbocsátottál?
Draco elgondolkozott. – Másként érzed magad, mint ezelőtt?
- Azonkívül, hogy ember vagyok, nem – mondta Hermione.
- Na látod. Akkor adtam a ruhát, amikor már ember voltál, nem házimanó. Mihelyt a Nap felkel, a ruha már nem a tiéd, és még mindig szolgálnod kell.
- Ennek nem volt túl sok értelme. És nem is túl vigasztaló.
Draco elvigyorodott. – Nem. És nem is annak szántam.
Hermione kijött a függöny mögül, és bizonytalanul kilépett a holdfénybe.
Habozva rápillantott a fedetlen vállaira, és a selymes anyagra, mely lágyan bevonta a derekát. Összevonta a szemöldökét. – Egyébként hol szerezted? Előző barátnődtől?
Nem kapott választ, ezért felnézett. Draco úgy bámult rá, mint egy művészetrajongó egy különleges képre, szája enyhén kinyílt, szemei nagyra tágultak. Hermione megborzongott, nem igazán tetszett neki az érzés, amely ezzel a nézéssel járt.
- Mi van? – kérdezte ingerülten. Már látta ezt a pillantást fiúkon, amikor Lavender egy kihívó, átlátszó, boglárka-sárga blúzt viselt Roxmortsban egy délután.
- Öö, semmi – mormogta Draco. – Az a ruha… ööö… mármint… a holdfény nagyon… - itt megállt.
Draco gyorsan visszanyerte a higgadtságát, és folytatta. – Na mindegy, csak fáradt vagyok. A rémálmok néha nagyon fárasztóak.
Hermione pislogott, és megpróbálta felfogni a szavait. – Meséld el – mondta aztán.
Meglepetésére, a fiú felpillantott, majd rámosolygott. – Óh, szörnyű volt – mondta színpadiasan. Rádobta magát az ágyára, és a párnákra támaszkodott. – Van benne vér, sebesülés, szembenézés a közelgő végzettel, és kviddics. Biztos vagy benne, hogy hallani akarod? Ha csak hallgatod, már akkor is felrobbanhat az agyad.
Hermione összefonta a karját. – Tényleg. Próbáld meg.
- Ha valóban ezt akarod… - vigyorodott el, kiélvezve minden másodpercet. – Úgy kezdődött, hogy én, a dicső fogó, fenségesen üldöztem az aranycikeszt…

oooOOOooo

- Meghaltál? – kérdezte Hermione, keresztbe téve a lábát.
- Hát ha úgy gondolod, hogy ha szétszakít egy vérszomjas hippogriff az sima halál, akkor igen – válaszolta Draco, aki némileg csalódott volt, látva Hermione lelkesedésének hiányát.
- Azért ez nem tűnt annyira borzalmasnak – mondta Hermione meglepődötten Draco arckifejezésétől.
- De hát meggyilkoltak! – tiltakozott a fiú.
- Hát éppen ez az.
- Persze, nevess csak a szenvedésemen, Granger – mondta Draco, elutasítóan legyintve a kezével. – Visszamegyek aludni. Jó reggelt. – És visszaesett a párnáira.
Hermione rápillantott a régi, fából készült órára, és látta, hogy a tekervényesen faragott mutatók két órát mutatnak. Sóhajtott, fáradtan belefésült az ujjaival a hajába, és egy kis idő után újra Dracóhoz fordult.
- Tudod Malfoy – mondta -, nem túl jó jel megálmodni a halálodat. Tudom, mert olvastam erről az egyik könyvemben - most nem jut eszembe a címe - ami azt írta, hogy ha van egy különösen élénk, és egyszerű álmod a saját halálodról, az egy ómen. Valaki üldöz.
Nem kapott választ. Ránézett Dracóra, és látta, hogy a fiú már elaludt. Egyenletesen lélegzett, és a haja félig az arcába hullott.
Hermione kuncogva jegyezte meg magának, hogy Draco tényleg úgy néz ki, mint egy cupido ha alszik. Nem, mint egy angyali cupido kis arany szárnyakkal, és arany hajtincsekkel, hanem mint Cupido, a szerelem görög istene, tollakkal borított szárnyakkal.
Hermione megállt. Úristen, mit mondtam? gondolta, egyszerre szégyenkezve és meglepődötten. Malfoyt csodálom. Görög istenekhez hasonlítom. Talán tényleg felrobbant az agyam, amikor a rémálmát hallgattam…
Megborzongott. Visszagondolt Draco rémálmára. Teljesen biztos volt benne, hogy jelent valamit. Az a sikoly, amivel felébredt… túl borzalmas és valóságos volt egy sima rémálomhoz.

Elhessegetve a problémát egy időre, átlopózott a szobán Draco tiltott könyvszekrényéhez. A keményborítású könyvek között megbújt néhány tekercs pergamen, egy kis üveg tinta, és egy köteg penna. Hermione elmosolyodott. Házimanóként nem ért föl volna odáig, és meg sem közelíthette volna őket, mert meg volt tiltva. Csak erre a lehetőségre várt. Óvatosan levette egy pennát és egy pergament, és egy közeli mahagóni asztalhoz vitte őket.
Írni kezdett:

Címzett: Mágiaügyi Minisztérium – Elveszett emberek osztálya
Tisztelt Hölgyem/Uram,
A nevem Hermione Granger, és illegálisan fogva tartanak a Malfoy Kúriában.
Egy Barquel nevű varázsló tiltott bűbájt alkalmazott rajtam a Zsebpiszok közben, és átváltoztatott házimanóvá. Házimanó formámban tehetetlenül tűrtem, hogy groteszk és kegyetlen módon elárverezzenek. A Malfoyok vettek meg, akik most rabságban tartanak. Kérem, sürgősen jöjjenek értem. Szeretném mielőbb visszakapni az eredeti alakomat, kérem, azonnal válaszoljanak.
Várom a válaszukat.
Tisztelettel,
Hermione Granger

Gyorsan aláírta, pennája könnyedén súrolta a pergament. Ideges pillantást vetve a még mindig alvó Dracóra, Hermione összehajtogatta a lapot, és körbenézett a szobában, lehetséges búvóhelyet keresve a levélnek.
Végül a szőnyeg alá dugta. Draco nem fogja ott megtalálni. Majd ha alkalmam lesz, visszajövök és elküldöm, gondolta Hermione mogorván, ahogy visszatette a tintásüveget a könyvespolcra.
Szomorú pillantást vetett Dracóra, aki békésen aludt tovább. Hermione elgondolkozott, vajon lesz-e Dracónak még rémálma. Valamiért nem akarta. Nem szerette volna, ha Draco újra azzal a rémes sikollyal ébred fel. A puszta gondolatától is elborzadt.
Hermione odament Draco ágyához, ráült a szélére, és nézte, ahogyan a takaró nyugodtan emelkedik és süllyed Draco légzésére. Halvány mosoly táncolt az ajkain.
A Nap előtűnt a hegyek mögül. Ahogy a halvány fény erőtlen sugarai kibukkantak a horizonton és eljött a hajnal, a holdfény elenyészett.

Következő