- Nem értem – nyögte Hermione. Bánatosan bámulta foltos, zöldes színű kezeit.
- Mint mondtam, néhány átok így működik – mondta Draco a paraván mögül. – Éjszaka ember, nappal házimanó vagy. Nem különbözik sokban a rendes életedtől, Granger. És most házimanó vagy, tehát viselkedj is úgy.

A következő nap nem igazán Hermione házimanókról alkotott elvei szerint telt.
Először is, követnie kellett Dracót végig a Malfoy kúrián, mikor minél messzebb szeretett volna lenni tőle. Draco végigsietett a szobákon – a könyvtáron, a Szökőkút Pavilonon, a dolgozószobán – miközben összeszedett és eldobott néhány tárgyat. Hermione mogorván haladt a nyomában, igyekezett lépést tartani Draco szédítő iramával.
Másodszor, követnie kellett minden utasítását – (hozd ezt utánam Hattie… szaladj csak azért oda, jó?) – és ez már a tűrőképességének határát feszegette.
- Nem tudod elhozni te magad? – csattant fel Hermione.

Éppen a díszkertben voltak. A Malfoyok alkalmaztak egy csapat kertészt, akik minden sövényt lenyírtak, minden ösvényt átgereblyéztek, minden bokrot formára vágtak, és minden halastavat megtisztítottak. A füvön sziklaképződmények és miniatűr szökőkutak álltak, bokrokkal és fűzfákkal körülvéve, melyek fényesen csillogtak a nyári nap alatt. A felhők lustán lebegtek az égen, mint valami birkanyáj.
Draco egy rózsával befutott pihenőhely alatt állt, és egy könyvet olvasott. Lustán Hermione irányába fordult.
- Granger, nem fogok elmenni a Szökőkút Pavilonba egy nyomorult könyvért. Erre valók a házimanók. Menj, és hozd el – Intett a kezével, és újra a könyvébe temetkezett.
- Nem vagyok a kutyád! – vágta rá Hermione, karba tett kézzel.
Draco felnézett. – Nem, persze hogy nem. De azt hiszem, jobban tennéd, ha mennél – javasolta, a hangja furcsán nyugodt volt. Hermione azt hitte, mindjárt elveszti a türelmét és elkezd kiabálni, de a csendes hangja csak idegesítette.
Hermione követte Draco tekintetét, de nem látott túl jól a házimanó-szemével. – Miért? – kérdezte.
- Anya errefelé tart.
Tényleg közeledett. Hermione hallotta Narcissa dallamos, zengő hangját, ahogyan az ösvényen sétált. Mrs. Parkinsonhoz beszélt. Hermione megrezzent, behúzta a nyakát, és elindult a kúria felé, nem akarta hogy Narcissa megint elkezdjen sikoltozni, hogy sárvérű szagot észlel.
- Ne felejtsd el elhozni a könyvem! – kiáltott utána Draco. Elmosolyodott, kényelmesebben elhelyezkedett, és elkezdett olvasni egy bekezdést.
Ó persze, elhozom – gondolta Hermione ingerülten. Millió darabokra szaggatva, de elhozom.

oooOOOooo

Draco sötéten nézte, ahogy Hermione elviharzott a ház felé. Rátaposott néhány szegény százszorszépre és páfrányra, hogy levezesse a dühét. Türelmetlenül sóhajtott, bosszantotta a lány makacssága. Kifárasztotta az újdonság, hogy Hermione Grangert, ezt a bámulatos kis sárvérűt a személyes szolgájának mondhatta. Komolyan fontolóra vette, hogy kicserélje – elengedi ezt a szegény sárvérűt, hogy szerencsét próbáljon a nagybetűs Házimanó Életben – de Draco, miután könnyelműen felszabadította az előző házimanóját, megfogadta, hogy nem szerez újabb büntetést, azzal hogy elveszít még egyet. Így tehát csak sóhajtott egyet, elnyomta heves késztetését, hogy megüsse Hermionét, és újra a könyvébe mélyedt.

- A Sötét Látás – olvasta a könyvben – a legerősebb bűbájok egyike a fekete mágiában. Lehetővé teszi a varázslónak, hogy átlásson messzi távokon, falakon, és - annak, aki különösen képzett a fekete mágiában – hogy belelásson más emberek fejébe. A varázsige a következő… - A bekezdés furcsa szimbólumok sorával folytatódott, amelyeket vörös tintával körmöltek, s így úgy tűnt, mintha vérrel írták volna őket. Draco követte a sort az ujjával, és azt mormogta: - Oculanmilucrifurus.

Éles fény hasított a szemébe, és néhány pillanatig nem látott semmit, amíg a bűbáj hatott. Hirtelen megerőltetés nélkül bele tudott nézni Hermione agyába. Bosszúálló gondolatok kavarogtak a fejében gyilkossági módszerekről és ezek megvalósításáról.

Jó fantáziája van, gondolta mosolyogva. És én mindig azt gondoltam, hogy milyen kis rendes, jó magaviseletű griffendéles. Elég sokáig hallgatta még Hermione bosszút tervezgető gondolatait és közben remekül szórakozott.

Hirtelen, Draco meglepetésére, Hermione gondolatai irányt váltottak. De inkább sajnálnom kéne a szegény fiút, gondolta enyhe undorral. Egyedül van ebben a hatalmas, hideg kúriában, házimanókkal, üres termekkel és olyan szülőkkel körülvéve, akiket szinte soha nem is lát, ráadásul egy borzasztóan unalmas lány a barátnője... Nem is csodálom, hogy olyan érzékeny. Bárcsak tudnék segíteni rajta valahogyan…

Draco meglepődésében elkezdte elveszíteni az irányítást a bűbáj fölött. Erősen koncentrálva a vízió újra előjött. Hermione élénk képzelgései elenyésztek a kert hangjaiba… Vörösbegy csiripelt a rózsabokorban, a szellő végigfutott a suhogó faágak között, és béka brekegett egy közeli halastóban. Draco elmerengett. Egyre inkább rájött, hogy Hermione gondolatai mennyire igazak. Egyedül volt, és a kúria nem az otthona, hanem a börtöne. Haragudott, mintha csak a saját privát szféráját sértették volna meg jogtalanul. Ahogy újra megpróbált a tanulmányaira koncentrálni, gondolatai a sötét varázslatokról a minduntalan visszavándoroltak Hermione szavaira, amelyek erősebben csengettek a fülében minden más sötét bűbájnál.

oooOOOooo

Hermione végigment a termeken, a festménygalérián, a márványlépcsőn és az előcsarnokon, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a körülötte lévő pompát.
A Malfoyok határozottan tudtak díszíteni. Az összes dísz arra szolgált, hogy mély benyomást gyakoroljon azokra, akikre hatni akartak, és pompájával megfélemlítse azokat, akiket meg akartak félemlíteni. A legtöbb építőanyag erdei fenyő, mahagóni, ébenfa és márvány volt, aranylevelekkel, jádekövekkel, elefántcsonttal és kristályokkal díszítve. Minden szoba más színű volt, és ahogyan Hermione végigment a termeken és folyosókon, borzasztó irigységet érzett.

Ez a szobor sok ezer galleonba kerülhetett, gondolta Hermione, egy márvány unikornis szoborra bámulva, amely ötpercenként helyzetet változtatott, és a szarv a homlokán fényesen csillogott a napfényben. De lehet, hogy sok százezer galleon volt. Honnan szerzik a Malfoyok a pénzüket?

- Elnézést…
Hermione riadtan megfordult, és belebámult két ugyanolyan hatalmas szempárba, mint az övéi. Topsy volt az.
- Van valami munkája most Hattie-nek? – kérdezte Topsy, idegesen gyűrögetve a konyharuháját. – Segítségre van szükség a Nagy Galériában. - Hermione Dracóra gondolt. Biztosan gyorsan meg szeretné kapni a könyvét, és a kertben vár, hogy elhozza.
– Nem, nincs semmi dolgom.
Topsy megkönnyebbülten elmosolyodott. – Az jó. Valami beragadt a Galéria kéményébe és ki kell vennünk onnan. Malfoy gazda azt mondta, azonnal.

Valószínűleg egy gólyafészek, gondolta Hermione, Topsy-t követve. Alig tett pár lépést, amikor egy ütés nyomát fedezett fel Topsy fején.
- Topsy… hol szerezted azt? – Hermione rámutatott Topsy fején a horzsolásra. – Nem ütköztél valamibe bele, ugye?
Topsy bűntudatosan a földre szegezte a szemét. – Nem, Hattie. Topsy rossz volt. Topsy tegnap kamillateát vitt Malfoy gazdának Earl Grey tea helyett, és Malfoy gazda megütötte a sétapálcájával.
Hermione összehúzta a szemöldökét. – Lucius?
Topsy elfehéredett. – Kérlek Hattie, Malfoy gazdának kell hívnunk. Nem szabad…
- Megütött. A sétabotjával.
- Topsy nagyon rossz volt Hattie, Topsy megérdemelte…
- Dehogy érdemelted meg! – Hermione megállt, és egyenesen Topsy szemébe nézett.
– Mindenki hibázhat Topsy, mindenki. Nem érdemelsz büntetést csak azért, mert összekevertél néhány teát…
- Miután Topsy-t megbüntették – szipogott, könnyekkel küszködve – Topsy beverte a fejét az oszlopba. Topsy tudta, hogy nagyon rossz volt, Topsy-nak meg kellett büntetnie magát…
Hermione eltátotta a száját hitetlenkedésében. – Miért akarod ezt tenni? – kapkodott levegő után.
Topsy szipogott, a konyharuhájával a szemét törölgetve. Újra elindultak. – Topsy nagyon rossz volt – ismételte meg. – Jaj, Hattie ne emlékeztesse Topsy-t erre a szörnyű esetre. Topsy-nak ezután már jobban kell szolgálnia Malfoy gazdát, és meg kell javulnia…
Hermione annyira megdöbbent, hogy semmit sem mondott a következő öt másodpercben. Mielőtt még belefogott volna egy beszédbe az igazságról és a szabadságról, Topsy azt mormogta: - Megérkeztünk – és berohant egy hatalmas, kétszárnyú ajtón.

Egy óriási Galériában voltak. Gyönyörű, hattyú alakú csillár függött a fejük felett, és árnyékot vetett a fehér-fekete márványpadlóra. A falak mentén arany lovagi páncélok álltak, az oszlopokat vörös anyaggal burkolták be, és tucatnyi festmény lógott a falakról. A képek felnyúltak egészen a freskókkal díszített plafonig. Lucius Malfoy középen állt, és borzasztóan tiszteletet parancsolónak nézett ki.

Egy csapat házimanó kötelekkel és kampókkal küzdött, hogy ki tudjanak valamit bányászni a kéményből. Egy másik csoport házimanó seprűkkel és szemétlapátokkal a kezükben sürgölődött: összesöpörték a koszt és hamut, ami a kéményből hullott a takarítás közben.
- Hol voltál? – kérdezte Lucius türelmetlenül, megvetően nézve Topsyra.
- Sokat késtél. – Durván az oldalába rúgott, és Topsy elterült a márványpadlón. – Meg ne lássam még egyszer.
Hermione forrt a dühtől, ahogyan Topsy szánalmasan feltápászkodott a padlóról, és nyöszörögve csatlakozott a többiekhez a kéménynél. Lángoló szemekkel Luciusra nézett. – Nem az ő hibája! – kiáltotta mérgesen.
Lucius fagyos pillantást vetett rá. – Akkor kié?
Hermione megállt egy pillanatra. – Az én hibám volt. Én voltam. Késleltettem. – Reszketve felemelte az állát és megpróbált kihívóan Luciusra nézni egy méteres magasságból.
Lucius összevonta a szemöldökét. – Te vagy az új házimanó, ugye? – kérdezte. Mielőtt még Hermione válaszolni tudott volna, folytatta. – Igen, igen. Hiszek neked. Emlékeztetni fogom Dracót, hogy megbüntessen a pimaszságodért. Már épp ideje, hogy a fiam inkább büntesse a házimanóit, ahelyett hogy könnyelműen felszabadítaná őket. Most csatlakozz a többiekhez a kéménynél.

Hermione a kandallóhoz cammogott. Topsy egy kötelet fogott, és a többiekkel együtt azt kiáltotta: Hórukk! A házimanók meghúzták a kötelet.
- Tessék – egy fiatal házimanó egy kötelet dobott Hermionénak. – Ne felejtsd el meghúzni, amikor azt mondjuk: Hórukk!
- Oké – mormogta Hermione a kötélre bámulva. Ahogy a manók felkészítették magukat a következő húzásra, elhessegetett minden ellenérzést, összeszedte magát, és…
- Hórukk!
Néhány fárasztó húzás után a kéményben ragadt valami hirtelen kiszabadult. Mindenhol kosz és hamu szállingózott, a házimanók pánikba esve szerteszét futottak a koszfelhőben, apró lábnyomokat hagyva a hamu borította márványon.
- Állj! – Lucius parancsa végigdörgött a Galérián. – Hozzátok ki azt a dolgot.
A házimanók megálltak, és öten a kandallóhoz futottak, ahol egy nagy fekete göröngy feküdt az elszenesedett farönkök között. Nem úgy nézett ki mint egy gólyafészek, hanem sokkal… tömörebbnek. A tűzhelyben a valami úgy nézett ki, mint egy fekete szikladarab, égett ruhákba becsavarva.
A házimanók meghúzták a köteleket, és áthúzták a csomagot a márványpadlón. A batyu először nem volt felismerhető. De ahogy közelebb ért Luciushoz, kibomlott. Hermione elnyomott egy sikoltást.
Egy hulla volt. Elszörnyedten bámulta, ahogyan a házimanók közelebb ráncigálták a márványpadlón az elszenesedett maradványokat, amely régen ember volt. A hamu mumifikálta és arca állandó rémületbe torzult.

Következő