17. Kérlek ne!
- Na, most hogy mindannyian itt vagytok –kezdett bele David – egy fontos közleményt kell elmondanom nektek.
- Mi történt? –kérdezte Georg
- Nos, az Universal tegnap közölte velem, hogy nem hajlandó tovább együttműködni és fel akarja bontani a szerződést.
- Micsoda? –csattant fel Bill a székből – De hát ez lehetetlen! Miért?
- Azt mondták okként, hogy már túl sok hírességgel foglalkoznak és velünk együtt ez már sok.
- De hát ez nem igazság! –ráncolta a homlokát Bill - pont velünk akarná megszakítani a kapcsolatot? Mikor nagyon jól tudják, hogy hogy állunk? Már a fél világ ismer minket és ezzel, hogy ilyen ismertek vagyunk ők is jól járnak. Kizárt hogy ez legyen az oka! Ennek kell lenni valami másik háttérnek is.
- Másik hátteret sajnos nem tudok. –vonta meg a vállát. –de valamit gyorsan csinálnunk kell.
- Fizessük le őket! –csattant fel Georg.
- Úristen, Georg! –csapott a homlokára Tom
- Higgyétek el, már azt is megpróbáltam, de ezek megfizethetetlenek.
- Talán csak lekellene ülnünk velük normálisan beszélni –mondta Bill
- Nem hiszem, hogy jó ötlet –rázta a fejét David –hiszen ismeritek őket. Nehéz velük szót érteni. Főleg normálisan.
- Francba! Akkor mit csináljunk? –kérdezte Tom
- Fogalmam sincs. Ezen jó lenne elgondolkodni. Jut eszembe, holnap interjú lesz.
- Tudjuk –bólintott Bill lankadtan.
- Na, nem is tartalak fel tovább titeket, menjetek.
10 perc múlva mindannyian szomorúan és lehangoltan elhagyták a studiót. A lépcsőn lefelé menve Lina tett egy próbálkozást, a sor végén, utolsónak maradva.
- Bill –szólalt meg félőn
Erre Bill lehajtott fővel feltartotta a kezét.
- Lina, ne most.
- Oké –sóhajtott, majd a kocsihoz leérve beszálltak. Ugyanolyan felállásban ültek az autóban, mint amikor jöttek.
- Most mit csináljak? –tört ki Lina már a hotelszobában –Hozzám se szólt!
- Lina! –szólt rá testvérére Svenja – ne légy türelmetlen! Hiszen az egész csak tegnap este történt, ráadásul ez az Universalos hír is valószínűleg kiakasztotta.
Másnap este a tv-t nézve Lina unottan támasztotta a fejét.
- Jézusom! –kapott a szájához hirtelen és falfehér lett az arca
- Mi történt?
- Jajj ne! Ne, ne, ne!
- Mi történt? –meredt rá Sven
- Most egy kicsit lemennék sétálni –majd felvette a kabátját és eltűnt a szobából. –nem… nem szabad. Kérlek Bill, most ne akadj ki! Légyszi ne csinálj semmi hülyeséget! Anyuuu… - majd kiért a hotelből – Kérlek ne veszítsd el önmagad, most légy erős! Gondolkodott Lina. Kellett nekem tegnap lefeküdni Tommal… Istenem, hogy tehettem ilyet? Lejárattam magamat a szemében. Ráadásul most jött ez az Universalos hír is, ami jelentheti a Tokio Hotel végét is. Kérlek ne csinálj semmi őrültséget! Már épp hogy sikerült leszoknod a drogról, kérlek, ne tedd meg, ne tedd meg! Gondolkodott el mélyen, majd érezte, hogy egy picike könnycsepp hagyja el a szemét. Na de most merre menjek? Hozzá kellene elmennem? Igen… muszáj, amíg nem késő… Na de hogyan? Aztán egy arra felé furikázó taxit megállított és elvitette magát az utcájukba. Már 7 óra felé járhatott…
Végig futott az utcán, teljesen, amíg meg nem látta a gyönyörű nagy, sárga házat. Istenem, add, hogy ne legyen semmi baj! Majd bekopogtatott az ajtón, de senki sem nyitott ajtót. Újabb 2 próbálkozás után benyitott, amit furcsállt, hogy nyitva volt.
- Bill! Tom! –kiabált a nagy házban, de senki sem felelt.
- Bill! –próbálkozott újra – valaki! –majd felment a lépcsőn és benyitott először Bill szobájába, majd a Toméba. De semmi szokatlant nem talált, sem pedig őket. Csak Tom szobája idézte fel benne az estét, ami fejrázásra késztette.
Aztán furcsa hangot hallván a fürdőszobából, benyitott. Ott sem volt senki, de…
- Úristen! –sikított fel, amint meglátta a földön heverő injekciós tűket. A furcsa hang okozója, a nyitva hagyott csap volt. A földön volt pár vércsepp is, a tükör pedig a csap felett rendesen be volt repedve, szét volt törve és ott szintén vérnyomok voltak.
- Jézus Istenem, mi történt? Bill?! Hol vagy, mi történt? Mit csináltál? Mi történt? –fogalmazódtak meg benne a kérdések, mikre egyszerre kereste a választ.
- Tom hol van? Hol vagytok? –rogyott le a földre, könnyei pedig záporozva eredtek meg.
- Muszáj beszélnem… valakivel… - majd remegve elővette a mobiltelefonját és beütötte Tom számát és megvárta míg kicsörög
- Tom! Hol vagytok? Hol van Bill? Hol vagy? –remegett a hangja
- Lina…
- Tom, mi történt? Hol vagytok? Mi van itt?
A fiú sóhajtott.
- Tudod hol van a Magdeburgi kórház? Csak egy van a városban. –mondta fáradtan, kimerülten
- Jézusom… ne… nem tudom hol van, de ott leszek. –majd letette a telefont és eszeveszetten rohant ki a házból, egyenesen a főútig, el nem érve egy újabb taxit.
- Kérem! A Magdeburgi kórházba… kérem –könnyezett
- Rendben
- Siessen! – az utat végig remegte, könnyezte, izgulta. 5 perc furikázás után odaértek. Kifizette a taxist, majd a kórházba rohant és a recepcióshoz fordult.
- Hol van Bill Kaulitz? –de mire válaszolhatott volna a nővér, Tomot megpillantotta és oda sietett.
- Mi történt? – szorította magához erősen Tomot és arcát pólójába fúrta –mindent láttam… a tűk… hogy van, mi történt vele?
- Lina –ölelte a lányt – Bill… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT