Ginny amikor másnap felébredt és sétált le a nagyterembe reggelizni, összefutott Hermionéval. Nagyon boldognak tűnt és Ginny rögtön észrevette rajta, hogy valami oka biztos kell, hogy legyen és az tuti, hogy nem az időjárás.
- Hermione! Mesélnél valamit? – kérdezte Ginny barátnője továbbra is vigyorgó arca láttán.
- Hogy érted? – tettette Hermione.
- Na, Hermione, ne szórakozz velem! Nem véletlenül lettem tegnap olyan hirtelen álmos! – vigyorgott Ginny és látta, hogy jó helyen puhatolózott. – Beszélgettetek?
- Hát, csak egy kicsit – azzal Hermione elmesélte, hogy mit mondott Ron és hogy ő nem bírta megkezdeni a beszélgetést.
- Jaj, Hermione! Ezt nem hiszem el! Legközelebb nem csinálhatod ezt! Ráadásul gondolj bele: a legtöbbször Harry is ott van mindenhol, sohasem vagytok egyedül. Ezt a lehetőséged elrontottad…
- Tudom… de biztos, hogy lesz még lehetőségünk beszélni.
- Reméljük – bólintott rá Ginny, majd mindketten beléptek az ajtón és leültek reggelizni. Ron már ott ült és tömte magába a 3 reggeli tükörtojását. Ginny célzottan figyelte őket és látta, hogy amikor Ron észrevette Hermionét, egy kicsit elpirult majd köszönt és folytatta az evést. Ginny egy kicsit elhúzta a száját. Ha már egy fél mondat miatt így viselkednek, mi lesz, ha rendesen megbeszélik!?
A reggeli közben Ginny nagy örömére Harry is betámolygott az ajtón. Rájuk mosolygott és megnyugtatta őket, hogy most már teljesen jól van. Ginnynek nagyon jó kedve támadt és boldogan beszélgetett a többiekkel. Aztán sajnos el kellett menni órára.
Hermione és Ron udvariasan viselkedtek egymással és remélték, hogy Harry nem vett észre rajtuk semmilyen változást. Hermione meg volt nyugodva, mert tudta, hogy Harrynek is körülbelül annyira jó a felismerő készsége lánytéren, mint Ronnak. Közösen mentek bűbájtanórára. Megint olyan volt minden, mint régen. A nap végére már ugyanúgy viselkedett egymással Ron és Hermione is.
Harrynek és Ronnak eggyel kevesebb órája volt, mint Hermionénak, mert a lány még elment egy számmisztika órára is Vector professzorhoz. Harry és Ron varázslósakkot játszottak. Amikor megérkezett Hermione, Ron bábúi épp mattot adtak Harry bábúinak. Ron elégedetten vigyorodott el. Bármennyire is igyekezett Harry, ő verhetetlen maradt sakkban.
Harry úgy döntött, hogy felmegy olvasni. Ron megdöbbenve nézett rá:
- Olvasni?!
- Igen, képzeld, én azt is szoktam! – fortyant fel Harry, majd hozzátette: - Sajnálom, Ron, de külön időt kell szánnom a tanulásra, amiben támadó varázslatokat tanulok, hogy le tudjam győzni Voldemortot – A nyáron elmondtam nektek a jóslatot, ugye? – barátai bólintottak. – Hermione vett ki nekem könyveket rögtön az első nap a suliban és már most belekezdek. Minél előbb, annál jobb. Talán Dumbledore professzort is meg tudom kérni, hogy segítsen, ha esetleg nem értek valamit.
- Rendben, haver. Megértem – bólintott Ron komolyan.
Hermione pedig Ronhoz fordult:
- Én azt hiszem, lemegyek a könyvtárba, mert Vector professzor nagyon sok házit adott fel. Nem baj?
- Persze, hagyjál csak itt te is! – Ron összevonta a szemöldökét. – És ha lemennék veled?
Hermione vállat vont – Felőlem, aztán gyere.
Így együtt hagyták el a portét és indultak el a folyosón. Ron nagyon hallgatag volt és Hermione érezte, hogy készül valamit mondani. Mostanában nem az a megszokott kisfiú volt, akinek mindig az evésen jár az esze, még ha Ginnyvel ezen hülyéskedtek is. Ron is felnőtt, még ha nehéz volt is elhinni.
Éppen a második emeleti folyosón mentek végig, amikor valaki Ron után szólt:
- Te meg mit keresel itt Weasley? – nyekeregte egy jól ismert hang.
Ron hátrafordult: - Mit akarsz Malfoy? Nincs időm a gyerekes játékodra.
- Ó, azt látom! –csillant fel Malfoy szeme és ránézett Hermionéra. – Csak nem a Szükség Szobájába mentek a kis sárvérűvel?
- Ne mond ezt rá! – kiáltott Ron és már húzta is elő a pálcáját, de Malfoy valószínűleg számított a támadásra, mert az ő kezében már villant is a pálca. Az átok egyenes Ron orrának csapódott és eltörte azt. – Gyáva alak! Ez így nem fair!
- Sajnálom, Vízli-patkány, majd talán máskor elég gyors leszel – vigyorgott Malfoy, majd sarkon fordult és otthagyta őket.
Hermione rögtön Ronhoz ugrott. Nagy nehezen lehúzta a kezét az orráról így szemügyre vehette, hogy mennyire súlyos a törés. Megkönnyebbülve látta, hogy nem is tört el az orra, mert Malfoy nem használta megfelelően a varázsigét, mivel nonverbálisan próbálkozott vele.
- Nyugi, Ron, nincs eltörve. Ismerem ezt a varázslatot és akkor is helyre tudnám állítani az orrodat, ha el lenne törve, úgyhogy ez seperc alatt kész lesz. Csak maradj nyugton – tette hozzá szigorú arccal – Rendben? Ugyanis ez a varázslat…
- Hermione! Nem kell a háttérinformáció, csak csináld már! – nyögött fel Ron orrát tapogatva.
- Rendben – mondta Hermione, de mérges volt. Mégis csak ő segít neki nem!? – Kész – mondta majd felállt Ron mellől, mert eddig térdeltek és hátat fordított neki. – Megyek le a könyvtárba.
Azzal el is indult lefelé de mielőtt még eltűnhetett volna a sarkon, Ron utána futott és megfogta a kezét.
- Várj, Hermione. Sajnálom, én nem úgy értettem. Csak már nagyon fájt az orrom.
- Rendben Ron, nem kell magyarázat – mondta Hermione. Ott akarta hagyni Ront, de mivel fogta a kezét, így nehéz lett volna.
- Na menjünk – mondta Ron, de nem engedte el a kezét, így kézen fogva mentek le a könyvtárba.
Amikor beértek a könyvtárba, Ron elengedte a kezét és leültek egy asztalhoz. Hermione hozott magának egy számmisztikával kapcsolatos könyvet, Ron pedig kivette azt a könyvet, amelyik Harrynek is megvan, hogy ő is megnézhesse azokat a varázslatokat. Biztos volt benne, hogy Hermione már tudja őket.
- Nohát, csak nem külön tanulsz te is? – kérdezte Hermione mosolyogva, majd hozzátette: - Egyáltalán nem bánom, úgy látszik nem csak ti vagytok hatással rám, hanem fordítva is.
Körülbelül egy órát töltöttek a könyvtárban, aztán összepakoltak és úgy döntöttek, hogy majd később folytatják. Hermionét más dolog foglalkoztatta és valószínűleg Ront is, mert alighogy kiléptek a könyvtárba, Hermione ránézett Ronra, Ron pedig rámosolygott és megfogta a kezét. Hermione elvigyorodott és így mentek fölfelé. Félúton azonban Ron megállt.
- Hermione… Én mondani akarok valamit.
Hermione gondolta, hogy valami ilyesmi fog történni, ezért nyugodtan mosolygott rá Ronra.
- A kézfogásról? Mert engem nem zavar.
- Akkor jó. És hogy… Én már nem vagyok olyan gyerekes. Érzem, és tudom, hogy mit érzek irántad. Ez nem egy egyszerű baráti szeretet, ez annál több – motyogta, majd teljesen elvörösödve nézett Hermionéra.
- Akkor megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok így - mosolygott továbbra is Hermione.
Ron erre fölbátorodott és közelebb húzta magához a lányt. Nem mondtak semmit, csak néztek egymás szemébe. Aztán lassan-lassan elkezdett a fejük közelíteni egymáshoz…
- Granger! Weasley! Mit csinálnak itt? – Piton hangjára mindketten ugrottak egyet és elvörösödve néztek a közeledő professzorra.
- Menjenek a hálókörletükbe és ne császkáljanak itt. Nemsokára kijárási tilalom lesz.
- Rendben, professzor. – nyögte Hermione és látszólag mindketten elindultak a Griffendél torony felé. Nem szóltak semmit, csak mentek. Teljesen zavarban voltak és Hermione életében nem utálta még ennyire Pitont.
- De egy szemét alak! – mondta felháborodva Ron.
- Igen az… - mondta Hermione lehorgasztott fejjel.
Ron ekkor megállította és rámosolygott. – Hol is tartottunk?
Hermione csodálkozva nézett rá, hogy ilyen gyorsan túllépett a dolgon, de már nem volt ideje gondolkozni. Ron magához húzta és megcsókolta. Először csak gyerekes volt a csókjuk, de miután megszokták a másik érintését, sokkal jobban ment nekik. Hermione érezte, hogy ez eddigi élete legboldogabb pillanata és legjobb napja. Aztán abbahagyták a csókolózást, hogy levegőhöz jussanak. Ron átölelte Hermionét és így álltak a rejtett folyosón, mintha megállt volna az idő. Aztán Ron megszólalt:
- Szeretlek, Hermione.
- Én is szeretlek, Ron – mondta Hermione csillogó szemmel, majd folytatták az ölelést. Aztán végül csak abba kellett hagyni és fölmentek a klubhelyiségbe. Fönt egy gyors puszival elbúcsúztak, majd felmentek a szobájukba.
De Hermione nem egyenesen a szobájukba ment. Felnézett Ginnyhez. A lány egyedül ült a szobában és olvasgatott. Miután Hermione becsukta maga után az ajtót, felnézett.
- Szia! Hát te?
- Szia Ginny! El kell mesélnem valamit… - mondta Hermione de kipirult arca és csillogó szeme miatt Ginny már tudta, hogy mi fog következni és nem bírta tovább:
- Együtt vagytok!? – kiáltott és mikor Hermione bólintott, a nyakába vetette magát. – Tudtam, tudtam! Annyira örülök!
- Tényleg? De azért én jobban.
- Na és meséld, hogy történt?
Hermione elmondta a történetet és Ginny végig örömtől csillogó szemmel nézte, de amikor Piton közbejött akkor felmordult, hogy milyen egy szemét alak, de aztán kiderült, hogy nincs semmi baj.
- Ideje volt már- állapította meg Ginny. – Szerintem Ron most ugyanezt meséli Harrynek. Legalábbis gondolom nem tartja előtte titokban, hogy a legjobb barátai összejöttek.
- Igen, valószínűleg. Jaj, Ginny, annyira boldog vagyok! – mondta Hermione ma már vagy századjára.
Végül aztán leszállt az este és elmentek aludni. Ginny nagyon örült barátnője boldogságának és a bátyjáénak is. Már annyira régóta akarta, hogy ez történjen és most végre bekövetkezett. Vajon Harry mikor fog rájönni, hogy neki is kell valaki? Lehet, hogy neki egy kicsit több idő kell, de lehet, hogy nem is őt fogja választani? Mondjuk eddig is sokat volt hármójukkal, de most még többet lesz. Ezt elhatározta. Így mindig láthatják Ronék boldogságát és ilyenkor ketten beszélgetnek majd valószínűleg. Így hát Ginny is boldog mosollyal az ajkán aludt el.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.