Perselus mélyet lélegezve visszahúzódott. Még mindig a lány kezeit tartva annyi utálatot sűrített a pillantásába, amennyit csak tudott.

- Én vagyok az, aki megölte Dumbledore professzort!
Hermione nem bizonytalanodott el.
- Valamint maga még az is, aki ellenátkot kántált, nehogy leessen Harry a seprűjéről, maga az, aki közénk és Lupin professzor közé állt teliholdkor, és ez csak néhány példa. Ráadásul maga az is, aki óriási kockázattal, de visszatért Voldemorthoz.

Perselus érezte, ahogy felforr a vére. Nem félt tőle, rendben van, de az, hogy a lány valami hősként emlegesse idegesítő és nevetséges volt. Kicsit közelebb hajolt.

- Vegye le a rózsaszín szemüvegét, Miss. Granger! Semmit sem tud rólam, illetve arról, hogy mi áll a cselekedeteim hátterében!

Elviselhetetlen csitri!

Kiviharzott a szobából.

*

Perselus csak ott ült, és érezte, ahogy a szíve hevesen dobog a mellkasában. Mondogatta magának, hogy megérdemli, hogy itt legyen… hogy Azkabanban legyen. Lupin nyugodtan ült mellette, és ötlete sem volt, hogy hogyan lehet ilyen biztos a vérfarkas az ítéletet illetően. A Mágiaügyi Miniszter, Scrimgeour felállt, és lenézett Perselusra. A férfi szemei rávillantak a Miniszter mellett ülő fiatalemberre. A fontoskodó, fiatal Weasley úgy mosolygott rá, mintha egy álma válna valóra. Perselus ajka válaszként lassan torz vigyorba görbült.

- Meghallgattunk minden tanút, és láttuk az összes emléket, amit a merengő tartalmaz. Most pedig… szavazásra bocsátom a kérdést.

*

- Hol van Remus?

Harry kérdése egy pillanatig a levegőben lógott. A Grimmauld téri konyha elcsöndesedett, ahogy mind azon kezdtek gondolkodni, hogy mit is mondjanak Harrynek. Hermione felfigyelt az ideges pillantásokra és a feszült légkörre aznap reggel, amikor besétált a konyhába. Tudta, hogy Remus hol volt… Perselus Piton tárgyalásán. Hörpintett egyet a töklevéből, miközben Mrs. Weasley reakcióját figyelte a poharán keresztül. Az asszony úgy hessegette el a kérdést, mintha csak valami bogár lenne.

- Óh, mondott valamit, hogy beszélnie kell valakivel a Minisztériumban. Nemsokára visszaér.

Harry bólintott, és visszatért a reggelijéhez. Hermione látta, hogy a fiú csak kedvetlenül tologatja a villájával az ételt a tányérján. Sokszor csinálta ezt mostanában. Harry felnézett, és rámosolygott az asztalon keresztül… de a szemei nem mosolyogtak. Észrevette az elhatározást a szemeiben… a cselekvésre és sikerélményre való sürgetést, de ugyanúgy látta a kudarcot is. Úgy érezte, hogy majd’ összetörik a szíve a látványtól, de azért visszamosolygott a legjobb barátjára.

A rossz előérzet azonban még akkor sem tűnt el, amikor a reggelis tányérok elmosása után Harryvel, Ronnal és Ginnyvel a szalon felé tartott. Ginny azonnal leült az asztalhoz, és elkezdett írni egy levelet. Hermione egyenesen az ablaküléshez ment, és egy könyvvel a kezében odakuporodott. Harry a kanapéra ült, és belebámult a tűzbe, Ron pedig visszatért a kártyavárához.

- Valami akkor is folyik itt. Malfoyék sem voltak lent reggelizni – mondta Harry. Hermione felnézett, és megvonta a vállát.
- Nem tudom, Harry.

A fiú lassan megfordult, és elmosolyodott.

- Nem tudod? – kérdezte lenyűgözve.
Hermione megforgatta a szemeit, de azért örült neki, hogy Harry még képes volt viccelődni. Visszatért a könyvéhez, Harry pedig a tűzhöz.
- Egy pár nap múlva elmegyek Godric’s Hollowba.
Hermione becsukva a könyvét gyorsan felült.
- Mikor, Harry? Biztos vagy benne, hogy készen állsz rá?

Harry felállt, és odasétált hozzá.

- Te nem jöhetsz, és Ron sem – mondta anélkül, hogy megfordult volna. – Ez olyasmi, amit egyedül kell végigcsinálnom.

Hermione csak bólintott. Tudta, hogy el fog jönni a nap, amikor készen fog állni, hogy elmenjen Godric’s Hollowba, hogy szembenézzen a múltjával, amire nem emlékezett, és hogy ezt mind egyedül fogja végigcsinálni. A mögötte lévő ablak felől jövő kopogó hang elvonta a figyelmét Harryről. Egy pár csapkodó szárnyú bagoly várt arra, hogy beengedjék őket. Hermione kinyitotta az ablakot. A baglyok odaszálltak Ginny asztalához, és vártak.

Hermione érte el először a baglyát, és szedte le róla a Roxfort címerével díszített levelet. Négyen együtt, egymás mellett állva bontották fel a pergament. Már nagyon várták ezt a levelet… a levelet, ami arról informálja őket, hogy a Roxfortot be fogják zárni. Mélyen legbelül Hermione abban reménykedett, hogy nem így fog történni… azt kívánta, bárcsak kinyitna az iskola, bárcsak a Rend megparancsolhatná Harrynek, hogy folytassa az iskolai tanulmányait… ez volt az egyetlen reménye, hogy az iskola nyitva marad. Bár tudta, hogy nagy rá az esély, hogy az ellenkezője fog történni.

Ahogy a fiúk és Ginny olvasták a leveleiket, megzavarta őket Hermione sikkantása, amivel magára vonta a figyelmet. Szélesen mosolyogva feltartott egy arany jelvényt… Iskolaelső Lány lett.

- Mintha nem tudtuk volna – morogta Ron félhangosan, de hallhatóan.

A lány elkeskenyedő szemekkel nézett rá.

- És veled mi van, Ron? Még mindig prefektus vagy?

A fiú sápadtan bámult rá. Amikor prefektus lett belőle, Hermione azt hitte, hogy Harry lesz az. Ez olyan dolog volt, amit Ron sosem felejtett el. Horkantva válaszolt.

- Igen.

A lány újra sikított egyet. Harry az Iskolaelső Fiú jelvényét mutatta fel éppen. A gyorsan közeledő léptek zajára megfordultak. Mrs. Weasley rohant be a szobába idegesen.

- Mi volt ez? Ki sikított?

A feszültség rögtön eltűnt az arcáról, amikor meglátta a fényesen ragyogó jelvényeket Hermione és Harry kezében. Ugyanúgy izgatottan sikkantott egyet, majd odarohant hozzájuk, hogy gratuláljon nekik.

*

Perselus szemei a Wizengamotot figyelték. Kezek a magasban… sok kéz… több, mint a jelenlévők fele. A mellette ülő Remus egy apró mosollyal az arcán nézett rá, mintha csak azt mondaná neki: látod?

Scrimgeour megköszörülte a torkát, aztán visszanézett Perselusra. Látta a Miniszter arckifejezését. Azt akarta, hogy bűnösnek találják őt… rá volt írva az arcára. Egy csalódott sóhajtással, valamint egy utolsó pillantással a Wizengamotra, Scrimgeour megszólalt.

- Úgy tűnik, a Wizengamot többsége ártatlannak ítéli a tetteiben. Szabadon távozhat, Mr Piton!

*

Remus megállt, és szembefordult Perselusszal a Grimmauld téren, a házon kívül.

- Meg kell magyaráznom Harrynek a jelenléted.

Bólintott, bár nem nagyon érdekelte, hogy A Fiú, Aki Túlélte mit tud, és mit nem tud róla. Feltette a csuklyáját, és követte Remust a házba a Malfoyokkal maga mögött. Csöndesen hajtották be az ajtót a szalonból jövő nevetés és beszélgetés hangjai ellenére. Szó nélkül folytatták az útjukat a nevetés felé. Malfoyék a konyhába mentek.

Perselus nekidőlt az ajtókeretnek, és nézte az előtte feltáruló szeretetáradatot. Még így is, hogy nem látta a fejét, Hermione nem mulasztotta el a férfi horkantását, és felnézett rá. Észrevette az Iskolaelsőnek járó jelvényt a kezében, és ösztönösen megforgatta a szemét.

Mintha bárki is kétségbe vonta volna.

Remus megköszörülte a torkát, hogy magára vonja mindenki figyelmét.

- Óh, Remus! Hát nem csodálatos? Harry és Hermione lettek az iskolaelsők!

Remus szélesen elvigyorodott, megrázta Harry kezét, és átölelte Hermionét gratulálásképpen. Ahogy megölelte a lányt, meghallotta a halk, szarkasztikus horkantás hangját maga mögött. Ez visszaterelte a figyelmét arra, hogy miért is jött. Visszahúzódva az ölelésből Harry felé nézett.

- Minden jól ment, Molly. Most viszont beszélnem kell Harryvel.

Ron Harry felé nézett. A fiú bólintott, és intett Ronnak, hogy menjen. Ron egy vállvonással követte az anyját és a húgát kifelé a szobából. Hermione volt az utolsó, aki még bent maradt. Nem kellett megkérdeznie… a Remus arcán lévő kifejezésből, és Perselus Piton köpenyes sziluettjéből rájött, hogy el kell mondani Harrynek. Egy bizonytalan mosolyt küldve felé megfordult, hogy elhagyja ő is a szobát, ő viszont kinyújtotta a kezét.

- Ne, maradj.

A szemei Remusra vándoroltak, aki beleegyezésképpen bólintott. Egy apró bólintással visszafordult, és leült egy székre. Remus a kanapé felé irányította Harryt, ahova mindketten leültek. Hermione látta rajta, hogy ideges volt. Az orrára tolva a szemüvegét a fiú mindenre elszántan nézett Remusra. Észrevette, hogy Perselus még mindig a köpenybe burkolózva bejött a szobába, majd becsukta az ajtót. Megállt a széke másik oldalán, és úgy tűnt, hogy fölé hajol. Kicsit megzavarodva, és kényelmetlenül mozgolódva megpróbált inkább Remus és Harry beszélgetésére figyelni.

Nehéz dolog volt.

Túl nehéz.

Perselus fölé hajolt. Az agyában újra meg újra lejátszódtak az esti események az ablakülésnél. Csak azt látta, ahogy az ablakhoz nyomja őt… újra meg újra lejátszódott a jelenet. Átkozta magát, amiért nem figyelt eléggé, mert egyszer csak azt látta, hogy Harry talpra szökken, Perselus pedig leengedi a csuklyáját. A férfi vigyorogva nézett le rá, mintha csak tudná, hogy min járt az esze.

Harry kihúzta a pálcáját, és Pitonra mutatott vele.

- Nem érdekel, hogy hogyan döntött a Wizengamot! Megölte Dumbledore-t! Cru…

Az átoknak még annyi esélye sem volt, hogy elhagyja a fiú száját, Piton máris hatástalanította a keze egyetlen mozdulatával. Hermione közöttük ült a széken, és fel akart állni, de ha megteszi, akkor pontosan Harry tűzvonalába került volna. Így viszont csapdába esve maradt közöttük a széken. A fiú újra meglendítette a pálcáját. Mielőtt azonban az első szótagot kimondhatta volna, Piton a keze egy lusta mozdulatával elhárította az átkot, bele a legközelebbi falba.

- Sosem győzöl le, Potter!

Újabb eltérített átok.

- Legalábbis addig nem, amíg meg nem tanulod lezárni az elmédet!

Újabb eltérített átok.

Harry vére felforrt, az érzelmei végigsöpörtek a szobán. Szaporán kapkodta a levegőt az önmagával való harc hevében, hogy minél több fájdalmat okozhasson az ex-bájitaltan tanárának. Harry felemelte a pálcáját, amikor is Hermione elhatározta, hogy itt az ideje, hogy közbelépjen.

- Sect…

Hermione ugyanebben a pillanatban felállt.

- Har…

Még el sem hagyta a száját a szó, amikor is egy kéz érintését érezte, ami megfordította őt, miközben ugyanabban a pillanatban Piton meglendítette a kezét, hogy eltérítse az átkot. Olyan gyorsan történt mindez, szinte egyetlen pillanat alatt, hogy Hermione azt sem vette észre először, hogy megsérült.

Tudta, hogy valami baj van, mert Harry zsebre dugta a pálcáját, és felé futott… felé, aki még mindig védelmezően Piton karjai között volt. A férfi a fiúra bámulta, ahogy az sűrű bocsánatkérések közepette közeledett.

- Potter! Szerencséd van, hogy nem érte teljes erővel az átok!

Hermionénak addig sejtelme sem volt, hogy Harry miért kér bocsánatot, amíg a kezével meg nem érintette az arcát, és meg nem érezte a vért.

- Harry – mondta Remus teljesen nyugodtan. A fiú nem akarta levenni a szemét Pitonról, aki most Hermione vágását vizsgálta. – Harry, gyere le a konyhába egy csésze teára… és hogy lenyugodhass. Perselus gondoskodni fog Hermionéról.

Harry úgy tátogott, mint egy hal. Nem mozdult. Remus… aki az egészet végignézte, most újra magához hívta Harryt, de nem kapott választ.

- HARRY POTTER! MOST! – Remus az ajtóra mutatott.

Amikor az ajtó zárja kattant mögöttük, Hermione rájött, hogy újra egyedül van Perselus Pitonnal. A sebét érintő levegő csípte az arcát. A férfi kinyújtva hosszú kezeit megdöntötte a fejét, hogy jobban lásson.

- Viselkedjen végre nyugodt gyerekként! – mondta, majd addig nézett dühösen a lányra, míg az abba nem hagyta a mozgolódást.

- Elnézést – mondta halkan. – És nem vagyok gyerek.

Perselus a fejében újra azt látta, ahogy az ablakhoz préseli őt. A tekintete elvándorolt a sebről, és ránézett. Tudta, hogy a levegő kegyetlenül csípheti az arcát, mivel egy könnycsepp csordult ki a szeméből. Kinyújtva a kezét, több gyengédséggel, mint amit Hermione el tudott volna képzelni róla letörölte a cseppet.

- A sírástól csak jobban fog fájni.

Megköszörülve a torkát elszakította magát a tekintetétől, és belenyúlt a talárja zsebébe. Egy kis fiolát adott neki.

- Igya meg!

Jobban ismerve őt annál, mint hogy kérdezősködni kezdjen, leöntötte a kis üvegcse tartalmát a torkán. Olyan volt, mintha égetne. Pár pillanat múlva Piton újra közelebb lépett hozzá, és kezei közé fogta az arcát, hogy megvizsgálja azt a területet, amit Harry átka érintett. Gondosan szemügyre vette a sérülés helyét, de semmi jele nem volt már a sebnek. Hermione nem tudta, hogy a férfi tudatában van-e annak, hogy mit csinál. A haragos tekintetéből inkább arra lehetett következtetni, hogy nem veszi észre, hogy az ujjaival finoman cirógatja az arcát. A lány kényelmetlenül megköszörülte a torkát, mire Piton elengedte, és összevonta a szemöldökét.

- Legközelebb… inkább maradjon ki abból, ami nem magára tartozik!

*

Az Abszol Út, ha lehetséges, még elhagyatottabb volt, mint az elmúlt években bármikor. Még napközben is sötét és ijesztő volt. Egyedül négy tinédzsernek volt mosolygós az arca, akik bőszen igyekezték beszerezni a cuccaikat, hogy visszatérhessenek a Grimmauld téri bulira, amit Mrs. Weasley szervezett nekik, hogy megünnepelhessék az új Iskolaelsőket.

Harry és a Weasleyk az előírt könyveket gyűjtögették… a könyveket, amelyekre Hermione rögtön lecsapott. A lány ránézett az egyik részlegre.

- Mindjárt jövök!

A többiek szemforgatva bólintottak. Hermione odament a részleghez, és elkezdte nézegetni a tartalmát. Sokszor talált már nagyon érdekes könyveket elbújva a sötét sarokban, mint amilyen ez a részleg is volt. Otthon érezte magát. Elbújva a részlegben egy olyan olvasmányt keresve, amivel kibővíthetné a gyűjteményét. Kinyújtotta a kezét, hogy levegyen a legfelső polcról egy könyvet, ami úgy érezte, hogy hívogatja. Egy kar nyúlt ki a sötétségből, és ragadta meg a derekánál fogva, valamint egy másik kéz befogta a száját, miközben behúzta őt az árnyékba.

*

Perselus egyedül ült a szalonban, és az ablakülést nézte. Hogy miért nézte? Nem tudta volna megmondani. Nem az a Hermionéval történt eset volt az első, hogy valakit megfélemlített csak úgy szórakozásból. Viszont az első alkalom volt, hogy ezt egy diákjával tette. Egy ideges mozdulattal elhúzta a függönyt, kizárva ezzel az ablakülést a látóteréből.

Gyors léptek zaja visszhangzott a folyosón, majd maradtak abba az ajtó előtt. Lustán megfordulva meglátta Malfoyékat, ahogy őt várva néznek rá. Perselus egy sóhajtással lepillantott a Sötét Jegyre. A fájdalmat fogta fel először, nem pedig a gyülekezésre való felszólítást. Felállva feltette a maszkját, és a három Halálfaló együtt sétált ki a Grimmauld térről, hogy eltűnjenek a sötétség felhőjében.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés