Amikor erősebbé vált a szorítás a karján, Hermione behunyta a szemét. Ismerős volt neki a férfi hangja, de teljesen összezavarta a gondolatait a fájdalom, amely az erős fogásból sugárzott. Aztán olyan gyorsan, ahogyan előbukkant a sötétségből, el is tűnt. A karját dörzsölgetve kilépett a sarokból. A férfi a harmadik emelet felé tartott. A lány egy helyben állt, mert nem mert addig mozogni, amíg a másik eléggé el nem távolodott. Abban a pillanatban, amikor eltűnt, gyorsan visszaszaladt a szobájába.
Hermione az ágyában fekve olvasott, amikor a nap felkelt, és bevonta az eget a piros ezerféle árnyalatával. A gondolatai nem tudtak elszakadni attól, ami éjszaka történt a folyosón. Ismerős volt a férfi hangja, de akkora félelmet keltett benne, hogy nem tudott tisztán gondolkodni. Megrázva a fejét, mintha pókhálót akarna lerázni, és kiszállt az ágyából, hogy felöltözzön. Ahogyan öltözött, próbálta nem figyelembe venni a hangokat, amelyek fölülről jöttek. Csoszogó hang. Puffanás… mintha valamit leejtettek volna. Maga mögé nézve látta, hogy Ginny még aludt, így nem kérdezhette meg, hogy hallotta-e ő is. Eldöntve, hogy lemegy, és megnézi, hogy Mrs. Weasleynek van-e szüksége segítségre a reggelihez, kilépett az ajtón.
Legnagyobb meglepetésére Mrs. Weasley a harmadik emeleti lépcsőkről jött lefelé. Az asszony látta, amint Hermione a folyosón áll, csöndesen és lassan húzva be maga mögött az ajtót. Rámosolygott.
- Jó reggelt, Hermione, drágám.
- ’Reggelt, Mrs. Weasley. – Meg akarta kérdezni, hogy mit csinált a harmadik emeleten, de inkább úgy döntött, hogy nem teszi, mert a nő biztosan nem venné jó néven, ha ilyen kérdésekkel traktálná. Melegen rámosolygott. – Szüksége van egy kis segítségre a reggeli készítésénél?

*

A reggeli a szokásos mederben zajlott. Egy csomóan beszélgettek egyszerre. Amint végzett az evéssel, Hermione finoman kimentette magát, és eltűnt a konyhából.
A szobájában állt, és azon az ablakon nézelődött kifelé, amelyen előző este is. A nap sütött, ami egy kicsit homályossá tette a ködöt. A gondolatai akörül az alak körül jártak, akit az udvaron látott, majd összetalálkozott vele a folyosón. Nem tudta kitalálni, hogy ki volt az, pedig így nem érezte magát biztonságban. Egyszerre csak egy csoszogó hangot hallott, amit dobogás követett. Hermione ijedten ugrott fel, majd nézett fel a mennyezetre.
Ellépve az ablaktól a szoba közepe felé kinyújtotta a nyakát, úgy hallgatózott. Nehéz lépteket hallott. A homlokát ráncolva próbált emlékezni, hogy mondott-e valamit Mrs. Weasley arról, hogy kié a harmadik emelet. Amennyire emlékezett, üres volt. Az ajtóhoz lépve kinézett a folyosóra. A konyha felől jövő hangok annyira eltompították a többi lehetséges zajt, hogy úgy tűnt, nincs is semmi más a folyosón. Nagy levegőt véve összegyűjtötte a bátorságát, és a lépcső felé lépett.
A harmadik emeleti folyosó mindegyiknél sötétebb volt, mintha már éjszaka lett volna. Olyan halkan lépkedve, ahogy csak tudott, elsétált afelé a szoba felé, amely Ginny és az ő hálója felett volt. A szíve összevissza vert. Ki lakott ebben a szobában? Ahogy közelebb ért az ajtóhoz érezte, hogy elzsibbadnak a kezei, mintha minden érzés kiveszett volna belőlük, majd hideg vonta be őket. Beletörölve az izzadságot a farmerébe közelebb hajolt az ajtóhoz, hogy hallgatózzon. Abban a pillanatban, ahogy a füle hozzáért az ajtóhoz, egy óriási csattanást és egy összetörő üveg zaját hallotta meg, mintha valami belecsapódott volna a nehéz fapadlóba.
Felugorva a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa azt a sikolyt, ami kitörni készült belőle. Csönd követte a csattanó hangot. Úgy érezte, hogy a tűzzel játszik, így megfordult, hogy elmenjen. Hallotta a puha lépteket és a sugdolózást, amint a többiek bevonultak a szalonba az alatta lévő szinten. Erre számított. Azt viszont nem várta, hogy megfordulva egyenesen Draco Malfoyjal fog szembenézni.
A fiú szemei összeszűkültek, ahogy Hermionét nézte, aztán azt az ajtót, amin épp az előbb hallgatózott.
- Hallgatózol, Granger?
A lány abban a pillanatban a csípőjére tette a kezét, amint rápillantott a mardekárosra.
- Nem, Malfoy. Nem mintha rád tartozna.
Kicsit arrébb lökte, ahogyan elment. A fiú erre kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a lányét, és pont azt a részét fogta meg, amit az előtte lévő éjszaka már megszorongattak. Felkiáltott fájdalmában. Draco, miközben szorosan tartotta a lányt, kinyújtotta a kezét, hogy megnézze azt a részt, ahol megragadta. Látta a feketés-kékes foltokat… öt volt belőle. Draco észrevette, hogy olyan zúzódást lát, amely valószínűleg egy nagyon erős szorításból származik. Hermione kirántotta a karját a fogásból.
- Húzz innen, Malfoy!
Megfordult, és elindult a szalon felé.

*

Hermione összekuporodva ült a szalonbeli szokásos székében. A házon kopogó eső hangja nyugodt légkört teremtett. A szoba csöndes volt, kivéve az alkalmankénti lapozásokat. Furcsa módon Draco volt a szoba egyik lakója. A fiú is olvasott az egyik székben. Ginny az ablaknál állt, és nézte a párás, esős, barátságtalan időjárást. Hermione felpillantott a lányra, és rögtön kitalálta, hogy mi járt a vörös fejében – Harry Potter. Visszafordította a tekintetét a kezében lévő könyvre, de nem tudott igazán a szavakra figyelni. Még mindig a harmadik emeleten járt az esze, hogy ki lakott felettük, és hogy miért volt annak a valakinek dührohama.
- Lapozz már!
Hermione majdnem felugrott ijedtében Draco hangjának a közelségétől. Egy picit elfordítva a fejét észrevette, hogy a fiú már nem ült a helyén, hanem az ő széke mögött állt, és a válla felett olvasott.
- Merlinre, Malfoy! – kiáltott fel a kezét a szívéhez kapva. – Semmi szükség arra, hogy szívbajt kapjak. Elég lett volna, ha egyszerűen elkéred.
A fiú gyanakvóan nézegette őt. Hermione a szemét forgatva csukta be a könyvet, majd nyújtotta oda neki.
- Már többször is elolvastam. Tessék.
Amikor elvette a könyvet röviden bólintott egyet, majd visszaült a helyére. A lány lenyúlt a széke mellett lévő táskájába, kihúzott egy másik könyvet, és kinyitva azt kezdte olvasni. Nem jutott sokra. Harry viharzott be a szobába a pálcájával a kezében, vörös fejjel és lihegve. Nem nézett ki túl boldognak.
Miután megérkezett nem volt többé nyugodt a szoba, hirtelen megtelt feszültséggel és dühvel. Az egyetlen hang Draco felől jött… nevetett.
- Merlinre, Potter! Megölte valaki a baglyodat?
Olyan gyorsan történt, hogy senki sem látta igazából. Harry gyorsan előreszegezte a pálcáját, miközben keresztülment a szobán Draco felé. A fiú lenézett a pálcára, ami pontosan a mellkasára mutatott.
- Még egy szó, és…
Harry dühösen és feszülten ejtette ki a szavakat. Ginny tágra nyílt szemmel figyelt, Hermione pedig lassan leeresztette a könyvet. Mindketten óvatosan közelítették meg Harryt. Ginny kedvesen rátette a kezét a vállára.
- Harry?
Hermione lenyomta a kezével Harry pálcáját, ami így már nem Dracóra, hanem a földre mutatott.
- Nem, Harry.
Harry elfordult tőlük, aminek a következtében Ginny keze leesett a válláról.
- Harry, mi történt? – kérdezte Hermione, miközben aggodalom töltötte el.
Harrynek beletelt egy pár pillanatba mire válaszolni tudott, látszólag egy kicsit le akart nyugodni előtte.
- Tartanak ma este egy Rend-gyűlést – jelentette ki csendesen.
- Remek – válaszolt Hermione és Ginny egyforma kíváncsian.
Harry szembefordult velük.
- Nem vehetek részt.
Hermione szája meglepetésében és megértésében egy „o”-t formált. Harry ugyanis biztos volt benne, hogy most már meg fogják neki engedni, hogy csatlakozzon a Rendhez, de ezek szerint mégsem. Miközben úgy nézett a padlóra, mintha az személyes sértést követett volna el ellene, a fogát csikorgatva vigyorodott el.
- Azt mondják, a tanulásra és a gyakorlásra kellene koncentrálnom inkább.
Hermione csöndben maradt, nem tudva pontosan, hogy mit mondjon. Tudta, hogy mi volt a véleménye, hogy egyetértett velük, de inkább nem mondta. Senkinek nem tenne jót, ha összeveszne Harryvel. Csöndben maradt, és hagyta, hogy a fiú egy kicsit kifújja magát. Ginny viszont más tészta volt. A lány keresztbe tett karral állt, és idegesen dobolt a lábával. Harry felnézett rá.
- Most mi van?
A düh tisztán látszódott az arcán, és a hangját is eltorzította az idegesség. Hermione megrázta a fejét, mert azt hitte, hogy Harry ismeri eléggé Ginnyt annyira, hogy tudja, mi ez a nézés az arcán.
- Harry Potter, ez a háború nem csak rólad szól. – Harry hitetlenkedve nézett rá, ami arra késztette a lányt, hogy folytassa ezt a gondolatmenetet. – Nem csak a te életedre van hatással ez az őrültség. – Hermione érezte, hogy Ginnyt egyre jobban idegesíti Harry viselkedése.
Ginny közelebb ment Harryhez, megfogta a fejét, és rákényszerítette, hogy szembenézzen a szobában lévőkkel.
- Nézz körül, Harry! Ebben a teremben mindenkinek okozott már bajt Voldemort valamilyen formában. – Visszafordította a fejét maga felé. – Gondolj erre, amikor sajnáltatod magad, hogy a Rend még nem akar bevenni. Őszintén szólva vannak fontosabb dolgok is, minthogy egy Rend-gyűlésen ülj.
A lány megfordult, és elhagyta a szobát. Harry csak állt ott, bámulva azt a pontot, ahol az előbb még Ginny volt. Lassan megfordult, és ránézett Hermionéra. A lány megvonta a vállát, jelezve, hogy Ginny jól mondta, ő pedig nem fogja babusgatni. El kellett ezt fogadnia.
- A pokolba – sziszegte, ahogy belevetette magát az egyik székbe a tűzhely mellett.

*

Csöndes várakozás borította be a szalonszobát. Harry a kanapén ült, és a tűzbe bámult, miközben az egyik fele abban reménykedett, hogy a Rend-tagok meggondolják magukat, és be fogják engedni a gyűlésre. Tudta, hogy ez nem fog megtörténni, de ez nem tartotta vissza attól, hogy egy picit reménykedjen. Ginny ült mellette a díványon, és olvasott, valamint Ron, aki magával sakkozott. Draco volt az egyetlen, aki az asztalnál ült, és olyasmivel foglalkozott, ami iskolai feladatnak tűnt. Kétsége sem volt afelől, hogy a Roxfort ki fog nyitni, és minden igyekezete meg volt afelé, hogy olyat tegyen, ami hasonlít a normális élethez.
Hermione az ablaknál állt, és nézte az utcát, hátha jön valaki. Észrevette, hogy hirtelen egy boszorkány jelenik meg az utca közepén. A nyakát nyújtogatva próbálta jobban megnézni, hogy ki az, és arra tippelt, hogy McGalagony érkezett, de inkább úgy döntött, hogy biztos, ami biztos, megnézi a második emeleti fordulóból, ahonnan le lehetett látni az előszobába. Miután engedte, hogy kicsússzon kezéből a függöny, keresztülsétált a szobán, és kiment az ajtón. Harry, Ron és Ginny észrevették ezt, és követték a lányt. Kelletlenül, de Draco is követte őket, mert kíváncsi volt.
Mindannyian csöndben álltak a második emeleti fordulóban, és nézték a Rend-tagokat, ahogyan megérkeznek, majd Mrs. Weasley üdvözli őket. Hermione végül rákönyökölt a korlátra fejét a kezébe téve. Harry nem sokkal mellette állt balra. Amikor Remus belépett az ajtón egyből a fordulóba nézett, majd intett. Hermione mosolyogva intett az ujjaival. Nézte, ahogy Remus lassan eltűnik a képből a konyha felé menet.
A nehéz léptek zaja, amint valaki a lépcső túlsó végén jön lefele, beszivárgott Hermione tudatába, és a lány gyorsan felegyenesedett… megriadt. A hang közelebb jött, ők pedig megfordultak, hogy lássák, ki az. Egy magas, sötét alak jelent meg, akin köpeny volt, és csuklya rejtette az arcát. A lány nézte, ahogy a férfi lemegy a csarnokba, és a látványa valamit megborzongatott benne… egyfajta félelmet, amit el akart felejteni. Az alak megállt egy pillanatra, mintha a csuklya alól ránézett volna. Hermione enyhén megborzongott. Érezte, ahogyan Harry keze ösztönösen is védelmezően a válla köré fonódik. Ahogyan az alak elkezdett a lépcsőn lefelé menni, hirtelen mindannyian az ajtóra néztek, ami épp akkor nyílt ki. Ahogyan becsukódott, Hermione látta, hogy ki volt az. Az előszobában nem más állt, mint Lucius Malfoy.
Hermione lélegzete elakadt, ami elvonta Malfoy figyelmét a sötét alakról, aki most üdvözölte őt, és felnézett a lépcsőfordulóra. A hideg, szürke szemek mindegyiküket megfigyelték. A tekintete elidőzött egy pillanatig a fián, majd Hermionén. Ahogyan bólintott egy aprót, Harry, akinek a kezei még mindig a lány vállán voltak, visszahúzta őt a háta mögé, így engedve ki a fogásából. Hermione érezte, ahogy kiszalad a vér az arcából. Egy önelégült mosollyal a férfi tekintete megállapodott a csuklyás alakon, aki elkezdett beszélni hozzá, amikor beléptek a konyhába. Hermione szíve még mindig sebesen dobogott, amikor kikerültek a képből, és a fejében örvénylettek a gondolatok. Lucius nyilvánvalóan nem veszett el, és azt is tudta, hogy ki az a rejtélyes vendég a főhadiszálláson. Mély lélegzetet véve megfordult a megfigyelési helyén, és a csarnok felé vette az irányt.
- Hova mész? – kiáltott utána Harry.
- Mindjárt jövök. Csak ellenőriznem kell valamit.
A fiúk megvonták a vállukat, és idegesen visszafordultak az ajtó felé, hátha jön még valamilyen meglepetés-látogató.

*

Olyan gyorsan és halkan lépkedve, ahogy csak tudott, Hermione megközelítette a harmadik szinten lévő csarnokot, és azt a szobát, amely az ő és Ginny szobája felett volt. Az idegen szobáját. Megállt előtte, mintha azon tanakodna, hogy mit tegyen. Utoljára körbepillantva maga körül hegyezte a fülét, hogy hall-e valamilyen hangot. A fiúk és Ginny ott maradtak a második emeleti lépcsőfordulóban. Hallotta a halk sutyorgásukat arról, hogy miről szólhat a gyűlés, és miért volt ott Lucius. Erőt merítve abból, amit sokan „griffendéles bátorság”-nak hívnak, Hermione vakon kinyitotta az ajtót, nem is gondolkozott előre.
A szoba sötét volt. Nyitva hagyta az ajtót, hogy hallja az esetlegesen lentről jövő hangokat, és, hogy egy kis fény jöjjön be a szobába. A nagy, mahagóni ágy takarosan be volt vetve. A szemével átfutotta a szobát, hogy valamilyen jelet vegyen észre, ami arra utalhat, hogy ki volt ő… akármilyen jelzést. Megtalálta a csattanó hang forrását. Egy üres képkeret alatt ott voltak egy váza maradványai. Akárki is volt, nem törődött vele, hogy feltakarítsa a szemetet. Számos pergamen volt szétdobálva az íróasztalnál lévő sarokban. A könyvek halmokban hevertek az asztal szélén, az éjjeliszekrényen és a földön.
Beljebb érve a szobába először a könyveken kellett áthaladnia. Rápillantott a gerincükre, elolvasta a címüket. Bájitalos és az ősi rúnákról szóló mindenféle könyvek voltak. Érezve, hogy a szíve gyorsabban ver, közelebb lépett az asztalhoz. Az asztalon porosodó könyvek mindegyike Sötét Varázslatok Kivédésével, valamint Sötét Varázslatokkal foglalkozó példány volt. A tekintete a pergamenen lévő írásra fordult… ismerős volt a kézírás. Alighanem hozzávalók listája volt, de a betűk alakja… olyan pontos volt, olyan ismerős. A félelem és a rettenet érzése suhant át rajta, és az agya rögtön ellenezni akarta a lehetőséget.
Elfordulva a pergamentől elsétált az ágyhoz, miközben az éjjeliszekrényt nézte. Megint végigfutott a címeken. Elbizonytalanodott. Mind irodalom volt… Shakespeare-től kezdve Tennysonig, Yeatsen és Ellioton keresztül mindenfélét látott. Kinyújtotta az egyik kezét, és finoman végigfuttatta az egyik könyv borítóján. A világ megszűnni tűnt körülötte, ahogyan azt próbálta kitalálni, hogy kié lehettek ezek a könyvek. Az a fénycsík, ami a nyitott ajtón át jött be, és becsíkozta az ágyat meg az éjjeliszekrényt, egyszerre csak kisebb lett, átadva a helyét a sötétségnek. Amikor meghallotta a becsukódó ajtó halk hangját, Hermione gyorsan elkapta a kezét a könyvekről, és felnézett az ajtó felé, miközben érezte, ahogyan elönti a pánik. A szemei megpróbálták keresztüldöfni a sötétséget, ami most az egész szobát beborította.
Csönd.
A szíve hangosan vert, egyre gyorsabban lélegzett… figyelmeztető hangok csilingeltek a fejében. Aztán érezte… először a finom csiklandozást a nyakán, amikor valakinek a lélegzete éppen, hogy eléri. Utána meghallotta, ahogy a szoba tulajdonosa suttogva megszólalt mögötte.
- A griffendéles bátorsága ezúttal idevezette, Miss. Granger?
A félelem szétáradt a testében… borzongás futott végig a gerincén… megijedt a hang közelségétől, és oldalra lépett, ki a férfi elől. Megfordult, hogy megnézze a férfit maga előtt… fekete köpeny volt rajta, és újra csuklya rejtette a vonásait. Megpróbált hátrálni, de a férfi előrelépett egyet. Újra hátralépett, de a férfi megint követte. A kezét ökölbe szorította, mert tudta, hogy közel volt a fal, és aztán nem lesz merre menekülnie.
Hirtelen tudatára ébredt a körülötte lévő dolgoknak, mintha minden érzéke kiélesedett volna… hiper-érzékeny lett. A körülötte lévő levegő nehéz és sötét volt, tisztán látta az előtte lévő férfit, már nem olvadt bele a sötétségbe, az illata pedig… olyan ismerős volt, hogy egyből az ex-professzora irodája jutott róla az eszébe, és a felismeréstől úgy érezte, hogy jéggé fagy alatta a padló. Lassan hátrálva azt kívánta, bárcsak feljönne valaki… akárki. Még Malfoyt is örömmel látná most – bármelyiket. Még egyet lépett hátra, és próbálta megszokni ezt az új érzést a lábainál. Még egy lépés hátra, és könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól, amit a lábában érzett. Eddig túlságosan félt ahhoz, hogy levegye a tekintetét a fölé tornyosuló rettenetes alakról, de most lepillantott. Rájött, hogy az üres kép felé hátrált, és éppen a törött üvegszilánkok között álldogált, amik az utolsó három lépésétől csikorogtak, majd lassan beleágyazódtak a talpába. Halkan szisszent egyet a fájdalomtól, ahogyan még egyet lépett hátra a fal és az üres keret felé.
Az alak, aki úgy hajolt fölé, mint egy hatalmas denevér valószínűleg észrevetette a fájdalmát, mert rásziszegett.
- Bolond lány!
A lány szemei kitágultak a pániktól és a rettegéstől. Csak egyetlen hangot tudott az emlékezetében, ami ilyen volt… egy bizonyos hang cikázott át az agyán… amely mindig sziszegett és mart, és mindig gyűlölettel volt tele, még akkor is, amikor rá oly nem jellemző módon védelmezett. Amikor rájött, hogy ki is volt az alak, akkor ijedt csak meg igazán. A szavak keresztülsuhantak az emlékezetében, felépítve azt a véres valóságot, hogy hova is sétált be igazából.
A férfi a pálcája egyetlen pöccintésével bezárta maga mögött a becsukott ajtót.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés