Hosszú percek teltek el, mire sikerült rendeznem kusza vonásaimat. Végre elmúlt a veszélye annak, hogy bármelyik pillanatban elbőghetem magam. A szemeibe néztem, kissé félrebillentettem a fejemet, és sokat mondó mosolyt öltöttem a képemre. A reakció várható volt. Frankie egyre nagyobb vigyorral fogadta szempilla-rebegtetéseimet. Eldöntöttem, hogy ma én irányítok. Még utoljára összeszedem magam, és megpróbálok úgy viselkedni, mint akinek nem éppen most készül kiszakadni a kibaszott szíve a helyéről… Odaléptem elé, úgy, hogy az arcunk szinte összeért. Ajkával az enyémet kereste, de én hátrébb húztam a fejem, és mutatóujjamat a szájára tapasztottam, majd végigsimítottam a mellkasán. Kis köröket kezdtem el rajzolni, mintha csak épp egy remekművön dolgoznék. Láttam rajta, hogy tetszik, és várja, hogy mi sül ki a dologból. Amikor úgy látszott, hogy elengedte magát, és nem számít rá, nagyot taszítottam rajta, és az ágyra löktem. Meglepődtem azon, hogy milyen könnyen ment, azt hittem Frank nehezebb xD

Szegény csak úgy nyekkent, és nagy hördüléssel landolt az ágyon. Na, most kell visszafojtanom a kitörni készülő röhögést! Gyors ütemben a szám elé kaptam a kezemet, így csak a markomba vihogtam párat. Frankie most jutott el addig, hogy két könyékre támaszkodva feltornázza magát. Tekintetünk találkozott. Várakozóan pillantott rám, én meg végignéztem saját magamon. A faszba! Most azt kívántam, bárcsak valami sokkal szexisebb lenne rajtam, mondjuk egy csipkés harisnyatartó vagy akármi, amiben lenyomhatnék neki egy rögtönzött sztriptízt, bár az annyira nem én lennék. Talán, jobb is így természetesen, lehet, Frankie csak körberöhögne, úgyhogy… Lomha léptekkel megindultam az ágy felé, közben sikeresen megszabadultam a pólómtól, így teljes fizikai valómban álltam meg előtte. Hatalmasra nyitott szemekkel meredt rám, majd megnyalta a szája szélét, egy kis mosoly kíséretében. Továbbra sem sietve el semmit, lassan másztam az ágyra, úgy, hogy Frank fölé kerekedjek. Megtámaszkodtam a két oldalánál, és úgy helyezkedtem, hogy megint majdnem összeérjen a szánk.

- Most meg fogsz erőszakolni? – suttogta Frank rémültséget (remélem, hogy) színlelve. xD

Óriási mosolyt eresztettem meg, aztán rájöttem, hogy ez most nem az aranyos kis Tita, azt szeretném, hogy többet lásson most bennem. A nőt, és ne csak egy gyámolítani való lányt. 

- És…

- Csssss! Most nem kell beszélned. – mondtam határozottan, és erőszakosan tapadtam a szájára, hogy biztosan sikerüljön elhallgattatnom őt. Nyelvünk vad táncba kezdett, és olyan volt, mintha életre-halálra harcot vívnának egymással. Csak itt nem volt győztes, csupán két fél, aki egyre jobban fel van tüzelve. Egy pillanatra sem válva el egymás ajkától, egy bárhol megirigyelt mutatvány keretében fosztottam meg a pólójától, amit a szoba legtávolabbi pontjára hajítottam. Minek az nekünk? Megmarkoltam a vállait, és eltoltam magamtól. Meglepetten bámult rám, én pedig némán mélyesztettem a fogaimat az ajkamba.

- Mi?... – kérdezte zihálva. Nevetve megvontam a vállam, adtam egy puszit a mutatóujjamra, majd az ő szájához emeltem, jelezve, hogy maradjon csendben. Nem akartam szavakat hallani tőle sem. Magasröptű dolgokat, esetleg ígéreteket, amiket talán már maholnap meg is bán. Inkább élvezzük a pillanatot, egyszerűbb így mindkettőnknek.

Ismét hanyatt döntöttem, és apró csókokat leheltem a nyakára, majd egyre lejjebb araszoltam. Rövid ideig megtelepedtem a mellkasánál, közben fél kézzel kibontottam az övét, aztán sikeresen leráncigáltam róla cseppet sem erőszakmentesen a nadrágját, és megállapodtam a lényegnél. Itt khm cseppet elidőztem… Mindketten teljesen meztelenek voltunk. Frankie figyelmesen várta a további fejleményeket. Végigsimított a karomon, de én meggondolatlanul elkaptam, mintha fájna az érintése. Ezután gondolom leesett neki, hogy most valószínűleg nem ő lesz az irányító fél. Mintegy kiengesztelésképpen visszamásztam a szájáig, és hosszú, forró csókban forrtunk össze, majd hirtelen megszakítottam a csókot, és lovagló ülésben Frank fölé helyezkedtem. Belémhatolt. Gyors mozgásba kezdtem, a kezeit pedig a feje mellé szegeztem, és lefogtam a csuklóinál. Engedtem a szorításomon, és inkább a körmeimmel (bár nem túl erősen, de) végigkaristoltam a mellkasát. Frank elégedetten felnyögött, majd kezei elkalandoztak. Határozottan jó ötlet volt elengedni. xD

Az a bizonyos mámoros érzés, amire annyira vágytunk mindketten, egyre jobban közeledett, végül szinte pontosan egyszerre értük el a csúcsot, így egymásba kapaszkodva. Frankie szorosan magához ölelt, én pedig úgy simultam hozzá, mintha az életem múlna rajta, és pillanatnyilag a világ legboldogabb emberének tartottam magam.

- Tita… - hasított Frank hangja a csendbe, ami eddig körülölelt bennünket.

- Hmm? – kérdeztem vissza feltápászkodva.

- Ha eddig még nem mondtam volna, - tartott szünetet-, nagyon szeretlek! – cirógatta meg az arcomat.

- Én nem szeretlek… - feleltem egykedvűen.

- Hogy mi? – horkant fel némi színlelt felháborodással a hangjában.

- Nem szerethetlek, mert imádlak! – kacagtam fel, és megpusziltam. Mélyen a szemébe néztem. 

-… Mi lesz holnap? – suttogta rekedtes hangon, és éreztem, hogy teste megfeszül. Ujjai közé vett egyet a hajtincseim közül, és azt babrálta, hogy elterelje figyelmem a kétségbeesett arckifejezéséről.

- Fogalmam sincs. – sóhajtottam. – El kell mennetek. – böktem ki a nyilvánvaló tényt, amit már úgyis mindenki tudott.

- Csak ígérd meg nekem, hogy minden rendben lesz. – fogta meg az állam, és megemelte. Szemében határozottság tükröződött, pedig először azt hittem, csupán viccel. Csak most tűnt fel, hogy ő is őrlődik… és talán fél? Fura volt így látni. Hirtelen azt se értettem, mitől.

Nyugalmat erőltettem az arcomra, és a könnyeimmel viaskodva annyit mondtam a lehető legnagyobb meggyőződéssel: - Frankie, minden rendben lesz!

Még egyszer utoljára megcsókolt. Utoljára… mielőtt elaludtunk, de olyan vadul, mintha nem lenne több holnapunk, a mától pedig egyenesen rettegne.

Olyan közel bújtam hozzá, hogy éreztem, amint ritmusosan ver a szíve. Eggyé akartam olvadni vele, a részévé válni. Akkor talán holnap nem kéne elszakadnunk egymástól…

****

Élesen visított fel a vekker magas hangja, megszakítva ezzel kellemes álmomat. Hatalmasat mordulva rúgtam le magamról a takarót, hogy lenyomjam a gombját. A kezembe vettem, és ránéztem. Hajnali fél 6. Gyűlölködve hajítottam vissza az éjjeliszekrény tetejére, majd ébresztgetni kezdtem Franket, hogy készülődnie kell. Biztos voltam benne, hogy cirka fél óra múlva már itt fognak toporogni a többiek is pakkba vágva, és indulásra készen, szóval nincs mese, neki is össze kéne szednie magát, annak ellenére, hogy tegnap nem sokat aludtunk.

- Frrrankie! – karoltam át hátulról, és búgtam bele a fülébe. Cirógatni kezdem a hátát.

- Mennyi az idő? – mormogta alig hallhatóan. Úgy döntöttem, kicsit túlzok.

- 5 perc múlva 6. – feleltem ajkamba harapva, hogy nehogy elnevessem magam.

- Hogy mi? Most? NE! – pattant fel ülésbe, ledobta magáról a paplant, őrült módjára elkezdett rohangálni a szobában, és a legelképesztőbb helyekről előszedett ruhákat dobálta bele a bőröndjébe. Például a zokniját a hifi kazettás részéből szedte ki. Nagyon higiénikus, biztos nem mostanában mosták ki, de hát mit számít ez az apró dolog. xD

- Állj! – kiáltottam a hajamat tépve, mikor már nem bírtam tovább, ahogy küzd az idővel. Felmutattam az órát.

- Teeee! – indult el felém eszelős tekintettel és az ágyra döntött.

- Hm, bocsi! – próbáltam bűnbánóan nézni, ahogy arcával vészjóslóan közelített az enyém felé. Csak nem fog lefejelni, remélem. Nem. Csak nevetve megcsókolt, én pedig átfontam a nyakát a két karommal, azt kívántam sose engedjen el, és maradjunk így örökre.

- Tényleg készülnöd kellene. – fordítottam fejem az óra irányába. Egyre jobban tudatosult bennem, hogy már csak perceket lehetünk együtt, nemsokára elindulnak, és ez nem éppen boldogsággal töltött el, hanem…

- Öh, igazad van. Sajnos. – kászálódott le rólam, megfogta a kezem, és berángatott magával a fürdőbe, amit persze nem mintha bántam volna. Gyorsan lezuhanyoztunk, és magunkra kapkodtunk pár ruhaféleséget, én azt se néztem, hogy mit. Teljesen mellékes volt. Segítettem beletuszkolni a bőröndjébe a ruháit, pedig amit egyedül rakott bele, azokat kiszedtem, és összehajtottam, hogy ne legyen majd olyan amikor előveszi, mintha a kutya szájából rángatta volna ki. Frank Iero azért adjon már magára ennyire. xD

Kész lettünk. Teljesen megtöltötték a cuccai a táskát. Én ráültem a tetejére nehezéknek, ő pedig gyorsan becipzárolta. Még egyszer körülnéztünk, hogy nem felejtettünk-e el semmit sem, aztán kézen fogva lesétáltunk az emeletről. Frank a szabad kezében húzta maga után a földön a nehéz táskát, ami minden lépcsőfoknál hangosat koppant. Linda elénk sietett.

- Jó reggelt! – köszöntött minket egy-egy puszival, én meg csak ámultam. Már mindent előre megcsinált. Olyan reggelit rittyentett össze, hogy csak néztünk, mint hülye gyerek a moziban. Lehet, hogy ő se aludt semmit éjjel, mert minimum nyolcfélét főzött, plusz már előre elcsomagolt 6 szatyor kaját, nehogy már éhen haljon az úton szegény Frankie fia, és kis barátai. Leültünk megreggelizni, közben mintegy végszóra megérkeztek Gerardék is. Bevallom, picit tartottam a Mikey-val való találkozástól, mert az ominózus csók óta mi nem sokat társalogtunk egymással. Most is ő állt meg tőlem legmesszebb. Mintha csak a puszta jelenlétem ennyire irritálná. Szomorúan húztam el a számat, mást nem igen tudtam tenni. Most nincs időnk arra, hogy tisztázzunk mindent, úgyhogy belekezdeni se érdemes. Mindenesetre rosszul esett, hogy rám se néz, és köszönni is épphogy csak odavet egy ’szia’-t.

Zavaromban nem találtam a helyemet, így boldogan vállalkoztam arra, hogy segítek Lindának kihordani a tányérokat a konyhába.

- Köszönjük a vendéglátást, Linda! – hálálkodtak kórusban a fiúk, aztán mindenki egyszerre megindult az előszoba felé. Akkorát sóhajtottam, hogy szerintem még a csillár is beremegett.

Worm segítségével mindenki szépen bepakolta a bőröndjeit a buszba, - mondjuk Frankie inkább dobta-, aztán abból az idegtépően beállt csendből sejteni lehetett, hogy mi következik: a búcsúzás. Én valahol Linda mögött álltam meg, hogy kitakarjon. Szerencsémre, mert közben olyan szédülés kapott el, hogyha nem kapaszkodok meg a szekrény szélében, akkor pofára esek mindenki szeme láttára. Reméltem, hogy ebből külső szemlélődőnek semmi sem tűnt fel. Mindannyian csak néma csendben méregettük a másikat, nem tudtuk eldönteni, hogy kinek is kellene végre megszólalnia, vagy mit is kellene mondani ilyenkor?

- Na! Miért tesz úgy mindenki, mintha a világ végére mennénk, vagy minimum egy kivégzésre? Ne már, könyörgöm, tönkreteszitek az egész szájbabaszott kedvem. – kezdte el végre valaki Gerard személyében, és bocsánatkérően nézett Lindára az ocsmány szaváért. Frank anyja válaszképpen csak krákogott egy szolidat.

- Igaza van Gee-nek. – vakargatta a feje tetejét Ray.

- Srácok… lassan indulnunk kéne. – pillantott idegesen az órájára Bob. – Le fogjuk késni a nyamvadt repülőt. – morogta.

Én mindeközben egy lépést se tettem, mert földbe volt gyökerezve a lábam, és csak megkövülten álltam ott. Gyomrom öklömnyire szűkült össze az idegességtől. Tekintetem néha találkozott Frankével, aki ugyanolyan komor képpel nézett vissza rám, bár néha mosolyogni próbált. Worm kikiabált a buszból, hogy a sofőr már elég zabos a várakozástól.

- Mennünk kell. – mondta Mikey.

Szépen sorban elköszöntek Lindától, ez nem vett túl sok időt igénybe, aztán egyenként odajöttek hozzám is. A sírás már fojtogatta a torkomat, de figyelmen kívül hagytam.

- Aztán vigyázni ám magadra, és jól viselkedni, ameddig távol vagyunk. – bohóckodott Gee szigorú hangon, átölelt, adott két puszit, és már el is tűnt a buszban.

 - Csak viccelt, nyugodtan készíts ki mindenkit, rohadt lúzerek jártak a sulinkba, szóval törlessz nekik helyettünk is. – kacsintott Mikey, odalépett két, amolyan levegőben elcsattanó gyors puszira, és ott is akart hagyni, aztán ahogy ránézett a kétségbeesett fejemre, visszafordult, magához ölelt, miközben azt suttogta, hogy minden oké lesz, és majd vigyázz helyettem Frankre. Ezt nem tudom pontosan hogy értette, de hálás voltam érte.

Ray nem sok mindent mondott nekem, csak vigyorogva megölelt, és megesketett, hogy jó leszek. De hát én mindig az vagyok, na, szóval hülye kérés volt.

Bob cammogott oda hozzám komótos léptekkel, fél kézzel a telefonját nyomkodta, de ahogy odaért, zsebre vágta. – Vigyázz ám magadra te félőrült bajkeverő! – húzta féloldalas mosolyra a száját. – Nehogy megtudjuk, hogy valami rossz fát tettél a tűzre, vagy megkapod tőlünk a magadét, azt garantálom. – borzolta össze a hajam. Mire végzett, úgy néztem ki, mint akit szélgép előtt felejtettek, de leszarom. Nevetve integettem utána. Talán mégsem utál annyira… Már „csak” Frankie állt előttem. Kezeit a háta mögött összekulcsolta. Sóhajtottam, és közelebb léptem hozzá. Némán kitárta a karjait, én meg hozzábújtam és szorosan átöleltem. Megszűnt minden, abban a pillanatban csak mi ketten voltunk. Ő és én. A többi nem érdekelt.

- Tita. – suttogott. Felemeltem a fejem, jelezve, hogy figyelek.

- Félek. – fúrta bele tekintetét az enyémbe. Hirtelen majdnem elnevettem magam.

- Te Frankie? – vigyorodtam el. – De hát mitől? Már csomószor mentetek turnézni, most is ugyanazt kell csinálnod, mint eddig. – néztek kikerekedő szemekkel.

- Igen, de itt vagy te.

- Tőlem félsz? – kérdeztem meglepetten.

- Nem úgy. – vigyorgott, de továbbra is suttogott. – Hanem hogy mi lesz veled… - fejezte be.

- Semmi se lesz. – mondtam. – Itt foglak várni. – válaszoltam a leghatározottabban, ahogy csak tőlem telt.

- Frank kibaszott Iero!!! Vonszold fel ide végre azt a szottyadt seggedet, mert máris el vagyunk késve! – üvöltött le diktátor hangnemben Bob.

Szétrebbentünk a hangjára, ami kizökkentett minket az előbbi beszélgetésből.

- Mennem kell. – bökött fejével Gerardék felé, akik az ablakban lógtak, és minket bámultak.

Válaszként a szájára tapadtam, és megcsókoltam, úgy, mintha többet el se akarnám engedni. A busz felől jövő szolid öklendezések, és „nézd már ezek mindjárt élve felzabálják egymást” – kijelentések térítettek vissza a valóságba.

Elindult a busz felé, de a kezemet továbbra sem engedte el, így követnem kellett. Hirtelen hátrafordult: - Ugye nem fogsz kereket oldani?

- Jaj, hagyjuk már. Ezt annyiszor eljátszottuk. NEM.

- Biztos?

- Biztos, Frankie, ne pánikolj.

- Akkor sem, ha nem tetszik itt neked semmi… Se az otthonom, se az emberek, se akik körülvesznek, akkor majd értem tarts ki, jó? – csókolt meg még egyszer, és fellépett a buszra.

- Csak érted. – ismételtem meg mosolyogva, majd visszasétáltam Linda mellé a teraszra.