Aprólékosan, nagy műgonddal mutogatott végig minden egyes szegletet a házban. Engem legjobban természetesen Frank szobája érdekelt, nagyon kíváncsi voltam, vajon milyen kuckóban tengette a mindennapjait, mielőtt befutottak. Ám Linda természetesen nem ezzel a helyiséggel kezdte. A spájzon kívül talán mindent végigmutogatott. A végén már alig álltam a lábamon a fáradtságtól, és próbáltam halkan leplezni az egyre jobban szaporodó ásításokat részemről. Frankie kiment a mosdóba, mi pedig az anyjával letelepedtünk a nappaliban. A kandalló tetején, meg úgy egyébként az egész falon képek sorakoztak Frankről. Pici Frank, nagyobb, még nagyobb, és mostani méretében egyaránt. XD

Rettentő aranyos kiskölök volt. Ahogy közelebb léptem, és leemeltem egy fémkeretes képet, a világ legédesebb gyerekét pillantottam meg. Esküszöm, nem láttam még soha ezelőtt ennyire ari pofit senkitől. Jó, Franktől, de azt álmomban sem hittem volna, hogy régen még nagyobb szívtipró volt. XD Biztos minden kis csajszi meg volt veszve érte már az oviban is.

- Nagyon szép fia van. – mondtam halkan Lindának. Jézusom, meg is bántam egyből, ahogy kicsusszant. Milyen egy elmebeteg mondat ez?! Szép fia? Pfff. Kurva jól hangzott, de nem szívhatom csak úgy vissza. Sajnos.

- Igen, valóban. De te csak ne magázz engem, nem vagyok még annyira öreg. – mosolyodott el. Ilyenkor, ahogy nevetett, hasonlított az arca Frankéhez. Egyébként picit szigorúbb vonásai voltak, de ahogy mosolygott, az valahogy szelídebbé, és puhábbá tette őket.

- Rendben. – bólintottam gyorsan. Reméltem minél tovább húzhatom, hogy beszélnem kelljen a saját családomról, a nevelkedésemről, meg ilyen szutykokról. Az a baj, hogy nem igazán lett volna mit mondanom. Egyikről sem.

Frank visszatért, és egyből levetette magát a kanapéra, majd kapcsolgatni kezdte a tv-t.

- Ha segítesz megteríteni, rövidesen vacsorázhatunk. – érintette meg a karom Linda, amivel elérte, hogy abbahagyjam a nyálcsorgatást, ahogy az imént Franket bámultam. Észrevettem, hogy kissé sznob, ahogy beszél. Olyan finomkodva ejt ki minden apró szót, kínosan ügyelve azok helyességére, és odaillőségére. Hát… én ennek pontosan az ellentéte vagyok, nem tudom, hogy fog így elviselni…

- Ööö, ok, persze! – feleltem, és kirobogtam utána a konyhába.

****

Leültünk enni. Fogalmam sincs, Frank miket zengett el rólam a muterjának, de elmaradtak a kínos kérdések, amiket összeszorított foggal vártam. Annyi biztos, hogy a zűrös családi hátteremről volt némi fogalma, mert nem igazán feszegette a témát, helyette nagyon előzékenyen viselkedett velem, már-már émelyítően mézes-mázasan. 

És igen, végre! Miután magunkba erőltettük azt a tonna kaját, amit Linda-mami belénk diktált, engedélyt kaptunk lefekvéshez távozni. A fürdő az emeleten volt, pont a lépcsőfordulóval szemben, úgyhogy a nappaliból jól rá lehetett látni. Én mentem elsőnek tusolni, és hiába vártam, Frankie most nem mert beszökni hozzám. A kis mama kedvence XD

Váltottuk egymást. Ahogy én beértem a szobába, Frank indult fürödni. Nagyon adva a látszatra, rám erőltetett egyet a pólói közül, plusz egy boxert, nehogy az anyja nudizni lásson, vagy passz.

Amint leért a fejem a párnára, rögtön elálmosodtam. Még valahonnan messziről hallottam egy kis szöszmötölést, majd egy meleg test bújt hozzám. Tetovált karjaival átkulcsolta a derekam, és reggelig húztuk a lóbőrt.

****

Enyhén nyálas ébresztőben volt részünk. Felébredtem, és vigyorogva megdörzsöltem a szemeimet, aztán belefeledkeztem a mosolyogva alvó Frankie bámulásába. Csak arra tudtam gondolni, hogy végül is mennyire szerencsés vagyok. Ők mentettek meg… Mindentől, még magamtól is. Egyszerűen imádtam őt, és ezt az érzést, hogy mindennap mellette kelhetek. Illetve nem. A mai nap lesz az utolsó, amit együtt töltünk, utána hosszú ideig nem látjuk majd egymást… Előre cidriztem attól, hogy nélküle kell megbirkóznom a mindennapok viszontagságával, na meg Linda-mamival, akire ráhagy engem… Valami hideget tapasztaltam a lábaimnál, és az a valami csak egyre kúszott felfelé, már a térdeimnél járt. OMG? Frank kígyót tart, vagy mi?  XD

Gyorsan felhúztam a lábaimat, a takarót pedig félrelöktem, így szegény Franket is felébresztettem, és majdnem a sarokba repítettem a paplannal együtt. Félálomban pillogott rám, és nem igazán tudta mire vélni a dolgokat. Már majdnem ott tartottam, hogy sikítozva ugrálni kezdek, hogy megtámadott valami ismeretlen élőlény, amikor a földre hullott takarókupacból előmászott egy kistestű és cseppet elhízott kiskutya. A következő percben pedig már Frank ült mellette, és gagyogott neki.

- Ő Rev! – mutatta büszkén felém.

- Ay… De édi! – kuporodtam melléjük, és megsimogattam. – Remélem nem haragszik, hogy miattam végezte a földön! – húztam el a számat, és szégyelltem magam, hogy szegény kutyus biztos megütötte magát, és áááh olyan lelki ismeretfurdalásom lett emiatt. Bár szerencsére nem úgy tűnt, mintha Rev neheztelne rám. Boldogan csóválta a farkát, és körbenyalogatta az egész fejem.

- Frank… Milyen név az, hogy Rev? – kérdeztem nevetve.

- Hát Reverengeeee! – kiáltotta boldogan.

- Jó, de szegény állat. Ilyen bosszúszomjas névvel. Milyen már neki?! – röhögtem. – Tuti te választottad! – pusziltam meg vigyorogva. Nem is kellett semmit válaszolnia, úgyis tudtam, hogy csak ő találhat ki ilyesmit.

- Jó reggelt gyerekek, kész a reggeli! – dörömbölt kintről Linda. Felnyögtem. Uhh… Jó, hogy nem trappol egyből be, hogy megnézze, mit csinálunk. És ha pont valami olyan dolgot, amiben megzavar minket? XD Mindenesetre úgy véltem, nem kéne beszólni Frank anyujának, úgyhogy csak visszakiabáltuk, hogy rögtön lemegyünk.

Gyorsan felöltözködtünk, és versenyt rohantunk lefelé a lépcsőn. Frankie csalt, mert végül a korláton csúszott le, így ő nyert. Linda nevetve figyelt minket, és megjegyzett valami olyasmit, hogy tényleg mintha óvodában lenne. Elengedtük a fülünk mellett és vidáman ültünk le kajálni.

- Jó étvágyat! – zengtem be roppant illedelmesen, nehogy én lógjak ki a sorból. El kell kezdenem szokni Linda fellengzős beszédstílusát, ha bármit is akarok ebben a házban. Főként itt maradni.

- Titanilla, miután megreggelizünk, elmegyünk, és beíratlak a Belleville High School-ba, ahova Frankie is járt. - paskolta meg a kezem kedvesen Linda. Én viszont majdnem sugárban spricceltem az arcába a müzlim maradványait. Dupla sokk ért. Alapból utálom, ha Titanillának hívnak, mit flancol mááááár?! A másik, ami padlóra küldött, hogy… Ez az a suli lenne, amiről Frank annyi szarságot mesélt? Ahol mindig csak bántották, kiutálták, megalázták, stb… Szép fogadtatásra számíthatok akkor én is. Nem igazán bízok benne, hogy azóta bármi is jobb lett ott, vagy kedvesebbek lennének a diákok. Frankre emeltem boci szemeimet, aki gyorsan megölelt, nehogy itt helyben elsírjam magam. Linda nem értette, mi lehet a probléma, inkább meg se próbálta fejteni, hanem elkezdte behordani a tányérokat a mosogatóba.

- Frankie nekem ez nem megy… - súgtam oda neki fél szemmel a távolodó anyját figyelve.

- Akarod, hogy elkísérjelek? – simogatta meg az arcom. Bólintottam, egy másodperccel később viszont már hevesen ráztam a fejem. Persze, hogy szerettem volna, hogy velem jöjjön, amikor nekem itt minden új, és úgy félek. Ő pedig egy nap múlva elmegy, és nekem itt kell dekkolnom ebben a betondzsungelben. Egyedül. Mert száz, hogy nem fogom a lelki nyomoraimmal az anyját zaklatni. De… Mégsem találtam túl jó ötletnek, hogy Frank Ieroval állítsak be az első sulis látogatásomon. Biztosan mindenki ismeri itt. Lehetetlen, hogy ne tudják, kicsoda, és én… Nem akartam, hogy ez alapján ítéljenek meg, vagy hogy úgy gondolják, én ilyen kis pártfogolt/kitartott szutyok vagyok, akit örökbe fogadtak, mint egy kóbor kutyát. Azt meg főleg nem akarom tudatni, hogy Frank a pasim. Lehet, hogy ettől menőnek kéne lennem, meg rázni a lábam, de én nem vagyok ilyen. Benne van a pakliban, hogy ez miatt sokan szívesen lógnának velem, viszont az is, hogy pontosan ezért fognak mélységesen gyűlölni az irigység végett.

Valószínűleg Frank is végiggondolta magában a dolgokat, és ugyanerre jutott, mint én.

- Inkább ne, Frankie.  – kértem meg, és reméltem, nem haragszik meg ezért.

- Rendben Titanilla. – puszilta meg mosolyogva az orrom hegyét.

Morgásszerű hangot hallattam. – Utállakkkk Frank! – mormogtam.

- Készülj el Titanilla, rögtön indulhatunk! – felcammogtam az emeletre a táskámért, de sokáig hallottam a hátam mögül Frankie hülye röhögését. Remélem, felvilágosítja a drága édesanyját, hogy nem szeretem, ha így hívnak…

Leparkoltuk a verdát az iskola kijelölt parkolóhelyén. Az udvar hemzsegett a diákoktól. Én pedig rettegtem ide bemenni. Remegett a térdem, nem tudtam, hogy fogok így kiszállni innen.

- Nem jössz? – nyitotta meg a kocsiajtót Linda. Miért nem máskor jöttünk? Miért ilyen sürgős nekik, hogy beiskolázzanak? Nekem már úgyis mindegy, mint a szélső háznak, erre pont most, áh…

- Máris. – motyogtam, majd egy óriási levegővétel után szinte kiugrottam a járműből. Vállamra vetettem a táskám (ami természetesen miért is ne MCR-es lenne? :P ) és követtem Lindát a főbejárat irányába. Végignéztem magamon. Talán nem vagyok túl ciki. Egy szűk farmer, Converse, feszes póló, és Franktől tanulva egy fél kesztyű volt rajtam. Jaj, remélem, nem utálnak ki rögtön. Talán… talán nem fogok nagyon kiríni közülük, és valaki esetleg majd szimpatikusnak talál. Ilyenekkel nyugtatgattam önmagam, bár meg kell vallanom, nem nagyon találtam valószínűnek, hogy pont én leszek majd a szimpi bárkinek is.

Megérkeztünk. ’Igazgatói iroda’ Olyan fenyegetően hangzott. Már a kiírástól is majdnem összeszartam magam, nem még, amikor megláttam azt a kopaszodó muksót, aki bent gubbasztott a székében. Tekintélyt parancsolóan határozott hangja volt, és semmit sem bízott a véletlenre. Hosszas traccsparti után bejelentette, hogy ezennel felvételt nyertem neves intézményükbe, és jövő héttől már én is kezdek. Elirányított valami adatrendezgetős bigéhez, akinél ki kellett töltenem pár formaságot tartalmazó dögunalom nyomtatványt, aztán a leendő tanárnőm, (aki egy vén idegbeteg, szódaszifonon keresztül pislogós-szemüveges kóró volt- legalábbis ezt vágtam le pár pillanat alatt belőle) odaadta az óra-, és teremrendet, aztán köszöntött a csodálatos iskolájukban. Engem eddig nem bűvölt el a dolog. Valahogy nem vágtam magam hanyatt attól, amit eddig tapasztaltam. Megkérdezte, hogy bemutasson-e most rögtön az osztálynak, de kibújtam alóla. Bőven elég lesz akkor megbámulniuk, amikor ténylegesen beülök közéjük, hogy aztán minden nap itt rohadjak…