Azt a rémült, és elkámpicsorodott arcot… Nem is lehetne elfelejteni… Óriási, tágra nyílt pupillákkal bámult rám.

- Akkor… ennyi? – kérdezte elhaló hangon, én pedig megrántottam a vállam, majd bólintottam egyet. Felálltam, felkaptam a cipőmet, és gyors ütemben megindultam az ajtó felé, hogy minél kevesebb időt kelljen eltöltenem ebben a szobában, amiben éreztem a rosszallást, mely szinte körül ölelt, és mázsás súlyként nehezedett rám. A kilincsen volt a kezem, amikor jó fals hangon felkiáltottam: - Frank, bazmeg ma van április elsejeeeeee! – visítottam, aztán nekifutásból belevetődtem az ágyba, úgy, hogy majdnem agyonnyomtam ezt a nagy beteget. Először úgy meredt rám, mintha ölni tudna, de aztán szerencsére megenyhült, és csak nevetett azon, hogy beszívattam. Bár kicsit szemét vagyok, hogy mindig ezt csinálom, de nem hagyhattam ki, ez a nap meg egyébként is erre való. Punktum.

- Jójóóó, azért ne fojts meg! – ellenkeztem, amikor hevesen ölelgetni kezdett. Gyorsan megpusziltam, hogy leszereljem vele a támadását.

- Na, mit akarsz, mit csináljunk? – kérdeztem hatalmas vigyorgás közepette, de szinte egyszerre tüsszentettük el magunkat. Áh, kurva jó! -.-’

- Szerintem… döglődjünk együtt! – válaszolta túlságosan is vidáman, ahhoz képet, hogy mennyire beteg. Magunk mellé vettünk egy százas papírzsepit, átölelt, és együtt „haldokoltunk” kívánsága szerint.

Hát igen… Pontosan úgy lett, ahogy arra számítottam. Frankie sikeresen átragasztotta rám a takonykórt, így felváltva jajgattunk, és dögledeztünk egész álló nap. Kettőnknek együtt véve olyan magas lázunk volt, amivel egy 4 tagú családot simán melegen tarthattunk volna… Elég szar volt. A fejem teljesen elnehezedett, és minden legapróbb mozdulatra kibaszottul sajogni kezdett. A többiekkel csak telefonon keresztül értekeztünk, mert eszük ágában sem volt közel merészkedni hozzánk, nehogy ők is megbetegedjenek. Különösen Gerard féltette nagyon a hangját, szóval elkerült minket, mint a leprát. Addig láttuk csak őket, amíg felhozták nekünk a teljesen kifosztott patika tartalmát, egy csomó buzi gyógyszert… Amit én be se akartam venni. Minek, ha úgysem hat? Frankie már kezdett kilábalni az influenzából, így ő gyámkodott felettem, ami hát… félig jó-félig rossz is volt. Jó, mert ő Frankie, és mellettem van, vigyáz rám, támogat, felvidít, és gondoskodik rólam. Viszont rossz, mert nagyon vehemens, ha arról van szó, hogy az akaratát kell érvényesítenie. Akkor nem nagyon törődik semmi mással… Így volt ez a gyógyszerekkel is. Én már a szaguktól is irtóztam, sosem szerettem őket.

- Vedd be! – csúsztatta elém őket az üvegasztal átlátszó lapjára.

- Nem kell! – toltam vissza.

- De meg kell enned… - sóhajtott fáradtan. Már negyedik napja játsszuk ezt egymással.

- Ez méreg! – ejtettem a fejem az asztalra, a pirulák mellé.

- Na, szép! Velem azért lenyeletted ezt a „mérget”, de te már nem kérsz belőle? – háborgott mellettem.

- Az egészen más vooolt! – dünnyögtem vissza arcomat a kezeim közé temetve.

- Nem is.

- Nagyon is…

- Elég legyen már, Tita! Vedd be! – nézett rám résnyire összeszűkült szemmel, és ismét elém lökte az összes tablettát. Felemeltem a fejem, de összeszorítottam a számat. Nekem azok nem kelleneeeek! Csak megérti lassan.

- M-m! – ráztam a fejem.

- Na jó! Bármit megadok érte, ha most ezeket szépen egymás után megiszod! – válaszolta nyugodtan, de némiképp lestrapáltan. Oh, az én szemem viszont rögtön felcsillant. BÁRMIT! Hm, mit is kéne erre felelnem?!

- Oké! – hadartam levegővétel nélkül. Egy halvány mosolyt ezzel sikerült előcsalnom belőle.

- Mit szeretnél? – kérdezte várakozón, halloween-es ujjaival lassan dobolt hozzá az asztalon.

- Én? Huh, sok mindent. Kezdetnek tökéletesen megteszi, ha feleségül veszel, és rám iratod minden vagyonod felét. – mondtam gonosz vigyorral a számon – a többit pedig majd meglátjuk. – rebegtettem meg felé a szempilláimat, de Frankie egyre jobban sápadt, és azzal a bizonyos „úristen, hogy ismerhettem ennyire félre valakit” tekintettel sandított rám.

Köhögni kezdett, én pedig megveregettem a hátát.

- Jól vagy? – miután abba hagyta a fuldoklást, bólintott.

- Nagyon helyes, mert minél hamarabb tető alá kéne hozni az esküvőt! – kacsintottam. Kiment az összes vér az arcából.

- Ó, fuck, ha most látnád magad. Nem gondoltam volna, hogy ilyen elkeserítő engem feleségül venni, de ne vegyél komolyan, csak vicc volt te kis… - nevettem, majd a leesett állát finoman visszasegítettem a helyére, és megcsókoltam.

- Huh… Azért ez durva volt. Mindig átversz. – mondta durcásan. – Ráadásul tereled a figyelmemet. Vedd be végre azokat a szarokat. – dünnyögte, és közelebb hozta a gyümölcslét.

- Ja, és elfelejtettem. Akkor mit kérsz? – támasztotta meg fejét a jobb kezével.

- Háááát… mivel nem lehetek a nejed, tökéletesen megteszi két tábla csoki is! – röhögtem a képébe. Majd egymás után lekísértem egy kis folyadékkal azokat az iszonyú ízű izéket, amiktől elvileg jobban kellene majd lenni.

- Akár hármat is kaphatsz. Persze, csak ha nagyon jó magaviseletű leszel. – röhögött gurgulázva. – De azt hittem, valami meredekebbel fogsz előrukkolni, azért a bármit az nem kis dolog, de khm látom, nem vagy eléggé kreatív. – nevetett tovább.

- Te csak ne kételkedj a kreatívságomban… - morogtam, és belebokszoltam a vállába.

****

Napról napra jobban lettem, végül teljesen meggyógyultam. Csak mi ketten voltunk betegek, Gerardnak és társainak kutya baja se lett. Hát… Elvileg ők nincsenek olyan viszonyban egymással, mint én Frankievel. Pedig milyen érdekes lenne, hm!

Még mindig nem volt semmi sürgős dolguk, ami miatt sietni kellett volna bárhová is, úgyhogy továbbra is maradtunk a hotelben. Végre kijöhettünk a kényszer szülte karanténunkból is, és szóba elegyedhettünk más emberi lényekkel is egymáson kívül. Én viszont ismét magányra vágytam, bármi különösebb ok nélkül. Egyszerűen csak szerettem egyedül lenni, így megint épp a kedvenc helyem felé tartottam. Elsétáltam a kültéri medence előtt, majd a lépcsők felé vettem az irányt, de… Úgy tűnik más is felfigyelt arra, hogy milyen jó kis hely ez, mert valaki összekuporodva ült nekem háttal az ééééén lépcsőmön. Mármint nem pont az enyém, csak azt hittem, egyedül engem vonz ilyen hévvel ez a teljességgel jelentéktelen, és egyszerű hely, amit más észre sem vesz… Hát, megint tévedtem. Ahogy közelebb surrantam, jól kivehetően láttam, hogy az a személy Mikey. 

Odasétáltam, és leültem mellé. Mintha még jobban odébb húzódott volna. Tekintetével valami távoli pontot kémlelt, látszott, hogy nagyon nem itt jár. Én azért tettem egy kísérletet, hátha netán kedve támad észrevenni, hogy idejöttem, és esetleg válaszra is méltat. Tehát miután befejeztem az arcába bámulást, rászántam magam, hogy megkérdezem, miért ücsörög itt ilyen búval baszottan.

- Mi a baj? – kérdeztem gyengéden. Semmit sem felelt, csak karba fonta a kezeit, és folytatta a nagy büdös semmi bámulását valahol a távolban.

- Velem van valami gondod? Már megint mi a picsát csináltam, mikor nem is láttál már vagy egy hete… - dohogtam duzzogva, mert szarul esett, hogy levegőnek tekint.  

- Épp ez az, hogy semmit… - felelte fogai közül szűrve, de nem nézett rám.

- Pff, kurva jó vagy. Azt hittem, barátok vagyunk, erre leoltasz, csak azt nem tudom, megint miért. Frank miatt? – kockáztattam meg tétovázva. Csak Frankie miatt lehet ilyen velem. Amiért megbocsátottam neki…

- Eltaláltad. – vetette oda olyan hangnemben, mintha a kutyájának beszélne, bár még azzal is kedvesebben bánt volna szerintem. 

 - De… mi van veled? Eddig semmi bajod nem volt? Most melyikünkre haragszol? Vagy miért? – egyszerűen nem értettem semmit. Azt se, hogy miért támad így nekem hirtelen.

- Semmi nincs velem, és senkivel nincs bajom, csak elegem van. Ennyi.

- Összevesztél a bátyáddal talán? – végképp nem tudtam mire gondolni, biztos megint lefikáztak valamit rajta, és ezért kapta el a gépszíj.

- Szarok Gerardra. Meg Frankiere is. Mindenkire.

- Höh… köszi. Nyugodtan szarj le engem is, ha már így itt vagyunk. – majdnem ott tartottam, hogy olyan nyakast adok neki, amitől a szemüvege a bozótba repül… Attól talán észhez térne.

- Bal lábbal keltél fel Mikey, vagy mi a fasz van veled?

- Pont ez. Mindig engem néznek hülyének, retardáltnak, és ez kurvára idegesít. Mindig Gerard a tökéletes, a csodálatos, az imádat tárgya, én meg csak egy hülye kis béna izé vagyok, akire tesz mindenki nagy ívben.

- Ez nem igaz, és te is tudod… Én például nem gondolom, hogy béna lennél, vagy bármi.

- Dehogynem! – mordult fel – Te már az orrodig sem látsz el, annyira belebuzultál Frankbe.

- Hogy jön ide Frank? Eddig Gerard volt porondon… - ráztam a fejem értetlenül.

- Belőle is elegem vannn…

- Az egyik legjobb barátod. Szóval miért? Sajnálom. Túl sokat panaszkodtam neked róla, biztos azért… Nem kellett volna. – égett a fejem rendesen. Túladagoltam szegénynek Frankiet. Az én gondomat nem kellett volna a nyakába varrnom.

- Mindenki csak Franket meg Gee-t imádja. Mindig azt hallom, hogy miért nem tudsz olyan lenni mint Gee. Olyan helyes/okos/ügyes/tehetséges/szexi/elbűvölő… Ilyenkor elkap a hányinger. Én ÉN vagyok, nem pedig a bátyám. Na és Frank. Mindenkinek ő jön be. Én pedig senkinek, mert nem vagyok olyan menő, mint ő. Csak egy egyszerű srác, aki nem szeret a középpontban lenni. – fakadt ki olyannyira, hogy azt hittem, abba se hagyja, úgy ontotta magából a szót…

- Huh! – csak ennyit tudtam rá felelni. Őszintén… erre mit lehet? – Sajnálom, ha így érzed, pedig ez nem igaz…

- De! Mert neked is Ő tetszik! – mondta, és úgy összehúzta a szemöldökeit, hogy áááá kezdtem rettegni tőle, hogy mindjárt belefojt a medencébe, olyan eszelősen nézett rám.

Talán nem velem kéne példálóznia… Persze, hogy ő tetszik, de hát hmm mit tegyek ellene? Próbáltam elfelejteni, nem figyelembe venni, de akkor is teljesen belebolondultam Frankiebe.

- Jó… Akkor engem hagyj ki a szórásból, és úgy nézd. Nem is igaz, hogy minden csajnak Frank vagy Gerard jön be, ez kamu. – tiltakoztam hevesen a sötét agyszüleménye ellen.

Nem válaszolt semmit, csak halkan morgott mellettem, mintha bolhás lenne körülbelül úgy.

- Hé… Mikey. – tettem a tenyerem a hátára. – Biztos vagyok benne, hogy találni fogsz egy olyan lányt, akinek mindennél fontosabb leszel, és aki szeretni fog. Nagyon. – nyomatékosítottam ezzel is a mondanivalóm.

Arcát két tenyerébe temette. – Már találtam…

- Hát akkor meg??? Küzdjél érte basszus! Próbáld megszerezni ésésés ne hagyd magad. Vegyél neki virágot, vagy mittomén. Amit a csajoknak szoktak. – hadartam belelkesülve, hogy Mikeynak nője leeeeesz. Aztán fostam a szót feleslegesen. Csak úgy tippelgettem, elvégre hiába vagyok nőből, én tuti nem örülnék egy kazal gaznak, na de más hátha. Valami normális bige biztos hanyatt vágná magát tőle.

- És ő szeret téged? Beszéltél már vele? Hol lakik? Hol ismerted meg? Hol van most? Mikor… - magyaráztam kézzel-lábbal, de valami miatt abba kellett hagynom... Nem tudom hogyan történt, de… Mikey váratlanul lekapott. Szájon csókolt. Egyik kezével átkulcsolta a nyakam, másikkal pedig szorosan magához húzott…