Beléptünk, én pedig hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Frankie összerezzent. Átsétáltam a nappalin, közben bekapcsoltam a tv-t, majd a konyhába mentem, és kivettem egy nagy kést a tartóból, majd megálltam egy helyben, és… elbambultam. Félig a szoba, félig a konyhapult felé fordultam, a kés hegyét pedig a számhoz érintettem.

- Úristen, azonnal tedd azt le! – rohant felém Frankie, majd megtorpant. Felriasztott a gondolkodásból. – Micsoda? – kérdeztem meglepve. – Ja, hogy ezzzz… - lóbáltam meg a kést.

- Tita, kérlek, gondolkodj! NE! – tartotta fel kezeit a magasba Frank, majd közelebb akart jönni hozzám, csak nem mert.

- De most mi a picsa…? – háborogtam, de végül odalépett, és kivette a kezemből.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Rendesen el volt már sápadva.

- Frankie, mi az? – kérdeztem, mert nem bírtam már tovább szótlanul nézni ezt az elképedt arcot.

- Csak… úristen… - törölte meg a homlokát.

- Mit hittél, de most komolyan? Hogy itt fogom szétszúrkálni magam…? – játszottam el a gondolattal vigyorogva, - vagy – közelebb léptem hozzá – esetleg a te torkodat vágom el?

Frank arca mostmár holtsápadt lett, és csak hápogni tudott.

- Ha most látnád a fejedet! – vihogtam ujjal mutogatva rá. – Ne aggódj már! Nem terveztem ilyen drámai folytatást, csak vágni akartam magamnak egy szelet almát, de közben megláttam ezt a klipet… - magyaráztam kezemmel affektálva, de Frank még mindig lefagyva állt.

- Ugye tényleg csak ezt akartad? – nézett még mindig rémülten a késre, amit tartott. Bólogatni kezdtem. – Remélem is… De akkor sem szeretnék még egyszer ilyet látni nálad. – mondta megenyhülve, majd visszatette a tartóba.

- Akkor beszélhetünk végre? – ingerültnek tűnt. Vagy izgult. Nem is tudom pontosan.

- Ööö, persze, ezért jöttél… - válaszoltam, majd levetettem magam a kanapéra. De elég görcsösen ültem. Karjaimat a térdemen pihentettem, és meredten bámultam előre. Már most rettegtem az egész beszélgetős rémálomtól, amit le kell folytatnom vele.

- Tita, én sajnálom. Mindent… Egy rohadt seggfej voltam, egy kurva nagy seggfej… Egy… egy…

- Hmmm… igen! Egy kibaszott nagy seggfej! Akkora, amit már szavakban ki sem lehet fejezni… - ingattam a fejem, ajkaimat pedig keskeny vonallá préseltem össze.

- De… - érintette meg a kezem. Nem húztam el… Olyan jól esett, ahogy hozzám ér, viszont én meg hülye vagyok, hogy hagyom…

- Rábéredtem egy-két dologra… - kezdett bele tétovázva.

- Khm. Szuper, de ez érint engem valamennyire is?

- Hagyd már, hogy végig mondjam! – kérte.

- Te csak ne parancsolgass nekem, bazmeg! – mondtam morcosan, de még mindig a kezemet fogdosta.

- Tita!!!

- Mi az? Miért kell úgy mondanod a nevemet, mint egy parancsszavat? Normálisan nem lehetne? – keltem ki magamból.

- Már megint mi a bajod?

- Hogyhogy már megint? Inkább még mindig, nem??? Már majdnem 3 hete egyfolytában van valami bajom, bár tudom, téged ez cseppet sem érdekel! Úgy bántál velem, mint egy kupac szarral, és kerültél, mint a kolerát! Nem szóltál hozzám, és azt se hagytad, hogy én beszéljek bármit is! Nem győződtél meg róla, hogy tényleg neked van igazad, és egy büdös kurva vagyok, vagy igen? Miből szűrted le? És ki a nagyobb szemét? Én, vagy te? Én találtalak egy szobában azzal az ótvaros ribanncal, amint épp csókolgatod, vagy te engem? – már a kanapé előtt álltam, és forrt bennem a düh. Teli torokból ordítottam, és remegtem az indulattól. Ezt valamikor ki kellett adnom, és el kellett mondanom neki. Jobb később, mint soha.

- Kérlek, nyugodj már meg, és most az egyszer beszéljünk higgadtan… - mondta, én pedig azzal a lendülettel visszahanyatlottam mellé a kanapéra, és eldöntöttem, hogy végighallgatom. Illetve megpróbálom magam türtőztetni.

- Tudom, hogy nagyon szemét voltam, és bizonyára kurva nagyot csalódtál bennem, de… Én sajnálom, fogalmam sincs, mit tehetnék, hogy javítsak a helyezeten. – nagy adag csend volt a válasz. Én sem tudom, mit tegyen, és lehet, hogy már nem is akarok ezen filozofálgatni. – Egyébként szerinted nekem milyen érzés volt, amikor azt a pasit ölelgetted előttem, és hagytad, hogy ott taperoljon? – most ő kezdett ideges lenni.

- Ööö… ha nem jelentettem neked semmit, akkor akár jó is lehetett. Végre valaki levakart rólad, és nem leszek többet a terhedre…

- Csak idegesíteni akarsz, vagy komolyan gondolod ezeket, amiket kiejtesz a szádon? – megvontam a vállam.

- Ne viselkedj fölényesen… A te szobádból jött ki reggel az a gyászhuszár, és még te pattogsz??? Én nem keféltem meg azt a nőcit, akármit is gondolsz… Ellenben te… Akármi történhetett, ki látta, hogy nem? – esett nekem.

- Értem, hát megint én vagyok a feketebárány. Tudod mit? Higgy, amit akarsz. Úgysem számít, hogy mit mondok, mert nem nekem fogsz hinni… - Már szinte a homlokomon éreztem a stigmát, amit ő égetett bele… Szerinte csak egy könnyűvérű lotyó vagyok, aki mindenkinek megáll egy körre. Nagyon „jól” megismert, ha ezt feltételezi. Felálltam, és újra szembe kerültem vele. Megsemmisülten ült csak, és nem mondott semmit az előbbire. Nem helyeselt, de nem is tagadta, hogy mit gondol rólam.

- Most pedig akkor… Azt hiszem, nincs keresnivalóm itt tovább. Egy szavadba kerül, és még most eltűnök… - mondtam halkan, de nem vártam választ tőle, már fogtam is egy táskát, ami régóta a sarokban állt, pont ilyen helyzetekre, mert tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis eljön ez…

- De én nem akarom, hogy elmenj! – bukott ki belőle egy hatalmas sóhaj után. Egy pillanatra megálltam, aztán megráztam a fejem, és folytattam a pakolást. Csak néhány holmit akartam vinni…

- Ugyan Frank! Nem akarhatsz egy helyen élni egy ótvaros ribanccal.Kinek lenne az jó? Pfff… - vetettem oda, és átpásztáztam a helyiséget, hogy lenne-e még valami, ami hasznomra válhat, és könnyebben boldogulhatok vele az utcán. Frankien akadt meg a tekintetem. Őt szerettem volna a legjobban magammal vinni, de… Nem igazán megvalósítható a dolog.

- Miért kell mindig a legrosszabbat gondolni minden helyzetben, hm? Te élvezed a drámát Tita… Ha azt mondod, semmi sem volt azzal a csókával, én neked hiszek, nem másnak. És még egyszer utoljára elmondom, nem szeretném, hogy itt hagyj. De ha még mindig menni akarsz, akkor már nem tarthatlak vissza… - beszélt maga elé. 

- Akkor mit akarsz Frank? – álltam meg hirtelen csomagolás közben. Nagyon szerettem volna a fejébe látni, csak most az egyszer…

- Hogy minden ugyanolyan legyen, mint volt.

- Mint mikor volt? – értetlenkedtem.

- Hát miután… izé… mielőtt az a félreértés… szóval érted. – tétován bólintottam egyet, de nem nagyon sikerült meggyőznie.

- Érdekesen szemléled a dolgokat Frankie… Ha azt mondod, illetve megígéred, hogy barátok maradhatunk, és nem fogsz köpködni rám, vagy hibáztatni bármiért is, akkor… Talán mégis maradnék. Ameddig nem tudok valami munkát, és helyet találni. – majdnem félrenyelt.

- Micsoda?

- Hogyhogy mi?

- Akkor mégse jó neked velünk, ha mindenáron máshová akarsz menni… - sóhajtotta lemondóan.

- Nem erről van szó, hanem… Nekem ez így nem megy tovább. Meg nektek se. Nem állapot. – csak még lejjebb ereszkedett a kanapén, már féltem, hogy rosszul lesz. Ah, de ne legyen, mert akkor még alkalmaznom kéne rajta a szájon át-lélegeztetést, és azt neeeee!

-Ööö… Frankie? – böktem meg a vállát. Ne haldokoljon már ilyen látványosan, és ilyen meggyőzően, mert még elhiszem.

- És mi… tényleg legyünk barátok? BARÁTOK? – ismételte meg olyan hangsúllyal, mintha ez a szó lenne a legnagyobb ellensége.

Bólintottam. – Miért te mit hittél Frankie? Idejössz, két szót megejtesz, és szétolvadok, vagy mi? Ennyire hülyének néztél? Sze… na, szerinted, lehetne csak simán elfelejteni mindent, és úgy folytatni, mintha minden rendben lenne? Frankie ezt te se gondoltad komolyan… - ráztam hevesen a fejem, még a hajam is az arcomba csapódott.

- De… Még egy próbát se ér meg? – basszus, miért van az, hogy sose adja fel???, Minek néz amúgy, tesztautónak? Hát elegem van…

- Mit vársz? Ígéretet, hogy minden elfejtek, és tudlak még szeretni? Mit akarsz hallani tőlem? – kérdeztem zaklatottan. Mindig megkapja, amit akar, mindig… Ez már nem, áh…

- Hát. Ha őszintén érdekel, akkor igen… Erre számítottam, hogy megbocsátasz, és talán… Ha nem is most, de később minden ugyanolyan lehet köztünk, mint volt… - magyarul összebratyizunk, majd ismét megdug. Van bőr a képén az biztos… Erre mit lehet felelni? :S

Újból leültem, de… kibaszottul tanácstalannak éreztem magam. Ilyenkor jönne jól valaki, akivel ezeket meg lehetne vitatni, hogy most mi a fenét csináljak????

- Khm, Tita… - mondta lágyan. Bazz, manipulálni akar, vagy mi? Jobb lenne csendben maradnia, és rám se nézzen, mert már így is kész vagyok.

- Igen? Ööö… ja, persze. Épp gondolkodok, ha nem tűnt volna fel. – mormogtam. Reménykedve, hogy még megmenekülhetek valahogy a válaszadás elől. Esetleg… Ha például, épp most lenne tűzriadó, vagy valamiiii. De jó is lenne, csak hát nem túl valószínű, hogy pont mostanra időzítik az ilyesmit… Befejeztem a lapítást, és szemem sarkából rápillantottam. Uhh, ez engem szuggerált a szemével. Most méri fel, hogy mennyire jött be a puhítása… Hát…