- Kész vagy? – kérdezte kedvesen Gerard, majd átölelt. Körbenéztem az aprócska szobában, végig jártattam még egyszer mindenen a tekintetem, majd látva, hogy semmit nem hagytam itt, bólintottam.

- Akkor indulhatunk. – mosolygott rám ismét. Nagyon kedvesek voltak velem. Igazi támaszként viselkedtek, és álltak mellettem, hogy mindenben segítsenek. Gee vitte a hátizsákomat, én pedig némán sétáltam mellette. Elhaladtunk Frankie szobájának ajtaja előtt. 33… Összeszorult a gyomrom. Furcsa, de már nem akartam annyira görcsösen kapaszkodni belé, vagy küzdeni érte. Nem fogok könyörögni sem a szerelméért, sem a megbocsátásáért.

Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, és szememet az aranyozott számlapra szegeztem.

- Be szeretnél menni? – tette vállamra a kezét Gee.

- Áh… dehogy! – válaszoltam sietve, és gyorsan tovább indultam, mert Gerard képes rá, hogy betuszkoljon Frankiehez.

Elég rövid idő alatt visszataxiztunk a szállodába. Alaposan megölelgetett mindegyikük, és megkaptam az elmaradhatatlan fejmosás-adagomat is mind a négyüktől, még Bobtól is.

Bármennyire is szerettem volna egyedül maradni, ellenkezésnek itt nem volt helye, szinte egy pillanatra sem hagytak magamra. Főleg Mikey és Gerard „szálltak rám”, amit végül is megértettem. Mind a ketten megkíséreltek már öngyilkosságot, és depresszión is átestek. Most talán közelebb éreztek magukhoz, vagy úgy gondolták, segíthetnek nekem, hogy ne így gondolkodjak. Én próbáltam elmondani, hogy nem is akartam… Mármint nem állt szándékomban kinyiffantani magamat, meg semmi… Csak elvágta a kezem egy kurva pohár. De nem igazán vették be a szövegemet, végül pedig már úgy gondoltam, egyenesen csalódnának, ha megtudnák, hogy nem is vagyok szuicid, és nem kellene ápolgatniuk a meggyötört piciny lelkületemet… Szóval kénytelen voltam ebben a tudatban ringatni őket, úgyhogy teljes gőzzel ápolgattak és gyámolítottak, mint állat.

- Nézd, milyen szépen süt a nap, Tita! – lelkesedett körülöttem Mikey.

- Aham… Baszottul. – feleltem két körömrágás között, aztán tovább csonkolgattam azt a körmöm, amit előbb ferdén rágtam le. Jó szórakozás volt azért. Olcsó játék…

Már mindannyian engem néztek, nem pedig a dvd-t, amit betettünk.

- Ööö… mi az? – kérdeztem zavartan. Egész nap valami árulkodó jel után kutattak, amiből le lehet szűrni, hogy pszichológiai esett vagyok-e, vagy sem. Legalábbis ez volt az érzésem ezzel az egész felügyeletes szarsággal kapcsolatban.  

- Gyere kimegyünk egy kicsit a levegőre… A nap az jó dolog, mert a hatására endorfin termelődik, attól meg boldog leszel. – oktatott Mikey, mint egy lexikon. Én meg úúúristenem, mivel érdemeltem ezt ki, hogy még endorfin, meg séta, wá!

20 perc múlva kikeveredtünk a recepcióról, és egy pázsitos terület felé vettük az irányt. Mikey mindent megtett, hogy jól érezzem magam. Viccekkel szórakoztatott, és egész nap baromkodott nekem. Ez eddig szokatlan volt tőle, általában csendesebbnek ismertem.

Annyira erőlködött azon, hogy ne lásson szomorúnak, hogy nem akartam csalódást okozni. Nem igazán érdekelt semmi, amit mondott, én inkább filozófálni szerettem volna egyedül, egy szobában, ahol csend van, és nyugalom, de… Ő is gondterhelt lett, ha nem válaszoltam, vagy ha elborult a tekintetem, úgyhogy az egész délutánt kényszeredetten átmosolyogtam, csak hogy elégedett legyen velem… A nap végén már nem is esett olyan nehezemre. Tényleg jót tett egy kis séta, meg levegő. Tök jó érzés volt, ahogy az esti meleg szellő az arcomba fúj, meg virágok illatát hozza felém a szél… Ilyen nyálságok is örömet tudtak okozni most nekem. Egy játszótér felé mentünk, ahol egy kislány odaszaladt hozzám, és rám mosolygott. Felvettem az ölembe, és játszottam vele egy picit. Teljesen felvillanyozódtam attól, hogy odajött hozzám egy kisgyerek. És önként. Ők a legjobb emberismerők, szóval, ha szimpatikusnak talált, akkor talán nem vagyok annyira tré emberileg. Kacagva csavargatta a hajamból azt a tincset, ami előrelógott, majd a cipzárammal szórakozott. Jaj, olyan aranyos volt. Hannah-nak hívták. De az anyukája hamar odajött érte, és közölte, hogy indulniuk kell haza, mert már késő van, és egy ilyen kislánynak rég aludnia kéne. Csalódottság lett rajtam úrrá. Kicsit még ültünk Mikeyval a hintában, amiben hm bizonyára jól nézhettünk ki, mert nem a mi méretünkre gyártották, de ki törődik ilyen semmiségekkel… Aztán lassan hazasétáltunk.

Következő nap a két Way-tesó újabb lelki fröccse után elindultunk egy közös mozizásra. Egy vígjátékot néztünk meg, ami tök szuper élmény lett volna, feltéve, ha nem rontja el az egészet pár rajongójuk a piócaságával. Felháborító, hogy még egy szar filmre se ülhetnek be, egy eldugott kis moziba, mert még itt is rájuk találnak. Utólag már csak jót röhögtünk azon, ahogy menekülni próbáltunk előlük.

- Hé, ezt nézzétek!!! – mutatott Gee vigyorogva egy főutcai bolt kirakatának feliratára. „Tervezd meg, amit viselsz!”. Gerard arcára szinte ördögi vigyor ült ki, és berángatott minket az üzletbe. Először nem tudtam, mit akarnak, majd a mai szösszenet után minden világos lett… Kicsit besokalltak attól, hogy ahogy rájuk néznek, mindig ezt ordítják, hogy „jaj, nézd már, az ott Gerard!”, természetesen nagy sikongatások közepette. Ezért mindketten csináltattak maguknak egy-egy pólót. „YES! I’m Fuckin’ Mikey Way”, és Gee pedig természeten ugyanezt a saját nevének változatával. Kérdezték, hogy én nem szeretnék-e ilyesmit, de bizonytalan voltam, végül pedig nemet válaszoltam. Én mit írhatnék rá? Lett volna pár tippem, de… uhh, mindegyik eléggé betegen hangzott volna. Igen! Egy kibaszott csöves vagyok / Én vagyok a csaj, akit Frank Iero utál! / Majdnem megdugott Bert!...  Ennél pedig csak még hülyébb dolgokat írhattam volna rá, szóval nagy nehezen egy Misfitses póló mellett tettem le a voksomat, a srácok pedig szépen áthúzták a vadiúj pólóikat. Hangosan nevetve mentünk végig visszafelé az utcán. Most már nem azért bámulták őket az emberek, amiért felismerik őket, inkább a felirat bizgatta a fantáziájukat, néhány öreg néni szolidan morogva elfordult a ’fucking’ szó láttára. Még jó, hogy nem kezdtek el kereszteket vetni, vagy szenteltvízzel locsolgatni szegény Gee-éket, hogy megtérjenek. XD

 Nagyon jól sikerült ez a nap, és tök boldog voltam, amiért ilyen jól elvagyok velük ismét. Olyanok lettek nekem ők ketten, mintha a bátyjaim lennének.

Az este már ennél lehangoltabb volt. Már most nyomasztott az érzés, ugyanis holnap van a napja, hogy Frankiet is kiengedik a kórházból. Előre féltem a viszontlátástól, na meg az is motoszkált bennem, hogy lesz-e egyáltalán viszontlátás, mert eddig se volt túl kíváncsi a pofámra, most miért lenne? Inkább nem is akartam, hogy találkozzunk. Még csak látnunk se kéne egymást. Ebben a pár napban minden olyan jó és szimpla volt, de tartottam tőle, hogy holnaptól megint nem így lesz, hanem ismét csak megbonyolódik minden. Leszedtem a kötést a kezemről, és elmentem letusolni. Eddig nem fájt, de ahogy gyógyultak be a sebek, úgy elkezdett összehúzódni a bőr, szóval most már éreztem, milyen a fájdalom… A lehető legóvatosabban megtörülköztem, és nehézkesen felöltöztem. Közben a pincér hozott fel egy kevés vacsorát. Étvágyam nem nagyon volt, de muszáj volt ennem, mert Gee harcolt velem.

- Ma is itt akarsz aludni? Nem kényelmetlen neked? – kérdeztem mosolyogva, amikor megláttam, hogy már megint a kanapénál matat Gerard az ágyneműjét keresve. Ők teljesen a fejükbe vették, hogy engem nem szabad egyedül hagyni, mert akkor valami történni fog. Hiába magyaráztam, meg bizonygattam, hogy az égvilágon semmi nem lesz, akkor sem hitték el. Visszatérve a kanapéra, természetesen már ki lett tisztítva belőle a vérem. Gerard is segített a pucolásnál, és közben a Blood-ot hörögte, amivel kiborította a takarítót, mert neki már alapból állt a hátán a szőr a sok vértől, de úgy látszik Gee élvezte. Szereti feszegetni más ember idegeit, jól ért ahhoz, hogy a határmezsgyéken száguldozzon. Néhány emberkénél ez hamar kibassza a biztosítékot, de én nagyon bírtam őt, és a stílusát. Na meg persze mindannyiukét, még Frankét is aaaaaay…

- Jó éjt! – puszilt meg, én pedig mosolyogva intettem neki. – Betakargassalak? – kérdezte a szemöldökét vonogatva. Akkora vigyor terült szét az arcomon, de akkora!

 - Nem kell köszi, te kis perverz pedofil! – röhögtem, de persze egyikünk se vette komolyan, mivel abszolút nem úgy néztünk egymásra, mint olyan személyre, akivel összejönnénk. Jó, azt a csókfélét, amit én próbáltam részegen adni neki, azt most nem kell ide számítani. Az… izé… hülyeség volt.

- Tényleg menj aludni, vagy előjön a vámpír énem ééééééés…. – túráztatott tovább.

- Na jól van Gerard, tényleg pihenned kéne, mert kezd elmenni az eszed a sok vámpírtól! Jóccakát! – azzal bevonultam a hálóba, és reméltem, hogy most halkabban fog horkolni, mint tegnap, mert akkor szart se tudtam aludni tőle.