Leforrázva éreztem magam… A torkomban pedig hatalmas gombóc növekedett. Nem mentem közelebb, csak elbújtam valamerre a busz legvégébe. Szóval ennyi a véleménye… Eddig csak szimplán dühös voltam rá, azért, amit tett, de ez most ennél komplexebb lett. Nem is tudom megmagyarázni, hogy mi… De… Tényleg hagyni kéne őt. Találjon valami olyan lányt, aki megérdemli… Erre még gondolni is szörnyű volt. Elképzelni, ahogy megölel valakit, vagy megcsókolja, úgy, mint nemrég engem. Hogy átöleli, hogy… Úristennnn! A fejem is belefájdult ebbe a sok buziságba…

A nap további részében se mertem előjönni új rejtekhelyemről. Jobbnak láttam ott maradni. Nem akartam magamon érezni a srácok dühös/döbbent/sajnálkozó/ értetlen vagy éppen megvető tekintetét. Nem, azt nem! Elő se jöttem a hangszerek közül, ugyanis oda tuszkoltam be magam. Elég nehéz volt beférni, de megoldottam… Az este is itt ért. Valahogy nem bírtam innen kimászni, és a szemükbe nézni. Velük egy szobában aludni pedig pláne nem… Lehet, meg se engedték volna. Senki nem jött oda, hogy meggyőzzön arról, hogy van még helyem itt, vagy akármi… Sokáig éberen bámultam még a sötétségbe, majd nem tudom mennyi idő múlva, de sikerült elaludnom. Bár szörnyű álmom volt. Azok, amik nappal nyomasztottak, éjjel sem hagytak nyugodni…

 ****

 Óriási csörömpölésre ébredtem, majd egy koppanás… A fejem tetején basszus! Kurva jó érzés erre kelni. – Mi a fuck? – kérdeztem félhangosan saját magamtól, mivel más társaságom nem volt, akivel dumálgathatnék. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy „csak” 2 dob esett a fejemre a polcról, ahogy fékezett a busz. Na, mindegy, azért fenomenális érzés volt, és egy púp is növekedni kezdett a homlokomon. Összeszedtem magam, és kitámolyogtam. Eléggé késő volt már, az óra 11-et mutatott. Nagyon fájt minden tagom, kényelmetlen volt az a sarok. Elsétáltam Gerardék mellett némán. Nem mertem beszélni hozzájuk, csak lesütött szemmel elhúztam gyorsan… Megint épp „reggeliztek”, vagy inkább deleltek. Éreztem, hogy már nagyon éhes vagyok, de most se tudtam leülni közéjük, meg igazság szerint nem is nagyon invitáltak. Frankie felmordult, ahogy meglátott a szeme sarkából. Sietve távoztam, és lezuhanyoztam… Életemben nem éreztem még ennyire rosszul magam, mint most… Ennyire mocskosnak… és ennyire nem kívánatos személynek, akit mindenki csak épphogy megtűr, vagy utál…

Jó egy órás fürdést követően gyorsan átvedlettem, és kilopakodtam a bútorhoz, ahol korábban Mikeyék kajáltak. Leültem az ablakhoz, és arcom az üvegnek tapasztottam… Próbáltam nem gondolni semmire sem… egyszerűen csak lazítani. Bár ki lehetne kapcsolni az agyunkat, hogy végre nyugtunk legyen néha, és pihenhessünk is. Mondjuk, én alapból agyhalott vagyok, de hát… Olyan jó lenne végre semmin sem aggódni, és szorongani! Fogalmam sem volt róla, hogy egy ekkora buszban hova tudnak eltűnni a többiek?  Holott nekem pont az volt a legnagyobb bajom mostanában, hogy annyira kicsi, hogy sehol sem tudok felszívódni benne előlük… Nem hallottam, vagy láttam őket semerre se, bár keresgélni se nagyon akartam… Örültem, hogy nincsen itt most senki, csak én. Kár volt erre gondolnom, mert mintegy végszóra Frankie feje felbukkant a konyhában, és erre tartott, pontosabban a kanapé felé, ami tőlem nem messze helyezkedett el… Kezében tartotta az egyik gitárját. Fel se nézett, csak levetette magát a kanapéra, majd kezei közé fogta. Játszani kezdett. Nagyot nyeltem… Az első ütem után rögtön felismertem, mi ez…

Elmerültem pengette a gitárját, és nagyon erősen koncentrált, látszott abból, ahogy ráncolja a homlokát. Nagyot nyeltem. Ez így annyira… Sokszor hallottam már ezt a számot Gerardtól, de az valahogy egészen más volt. Akkor csak egy szám volt a többi közül, nem volt annyira lényeges nekem, sőt nem is fogtam fel a jelentését, hogy milyen lehet ezt valakinek mondani, most viszont… Frankie énekelni kezdett…

„Well, when you go
Don't ever think i'll make you try to stay
And maybe when you get back
I'll be off to find another way

And after all this time that you still owe
You're still the good-for-nothing i don't know
So take your gloves and get out
Better get out
While you can”

Mozdulatlanul süppedtem bele a székbe. Kitörni készülő könnyeimet nyeltem vissza, amik már kaparták a torkomat. Tudtam, ez nekem szól. Minden egyes szavával engem akar bántani. Az ő hangján nagyon máshogy csengett ez a dal…

… When you go
Would you even turn to say
"i don't love you
Like i did
Yesterday"

Teljesen megbabonázva ültem… Annyira nem számítottam erre. I DON’T LOVE YOUUU! Ezt a részt olyan nyomatékkal mondta ki minden egyes refrénnél, hogy tudtam, a saját érzéseit közvetíti. Gyűlöl engem… Minden sütött szavából a felém áradó gyűlölet. Olyan volt, mintha egy tőrt forgatna meg a szívemben ezzel az egyetlen egy mondatával… Nem bírtam tovább parancsolni magamnak, útjára engedtem a könnyeket, amelyek már égették a szememet. Még nem lett vége a számnak, Frank folytatta. Most jött a lassú rész, amikor suttog, majd utána erőteljes váltás következik. Hát ő tényleg így csinálta. Akkorát üvöltött, hogy azt hittem, szívrohamot kapok. Nem vártam meg, hogy befejezze. Felálltam, és elrohantam... Könnyektől maszatos arccal gubbasztottam vissza az egyik sarokba, és reméltem, hogy talán hamarosan vége lesz ennek az egész rémálomnak…