Megérkeztünk a hotelbe. Kicsit kalandos volt a dolog, óriási dugóba keveredtünk, szóval kissé lestrapáltak voltunk, mire ideértünk. Már mindannyian csak egy forró fürdőért, és egy ágyért lobbiztunk. Még mindig adva a látszatra, bár teljesen felesleges volt, de akkor is kaptam egy saját szobát, hogy Frank-mentes színezete legyen a dolognak. Elég nevetséges volt, nem tudtam, mi szükség erre, de ha ennyire akarják, legyen…

Kiderült, hogy ez a szálló azoké, akik a fesztivált szervezik, és direkt erre specializálódott, hogy zenekarokat szállásoljanak el. Ki gondolta volna XD

Engem a szervező hapsika elég érdekesen méregetett, aztán nagy eszesen kibökte Gerard, hogy én vagyok az asszisztensük. Marha hihető volt az egész történet, és áááá! Utána bármit kérdezett, mindig hozzám fordult, hogy mit szeretnek a fiúk, mit készítsenek nekik az öltözőjükbe, meg minden egyéb baromság. Azt hittem, legyilkolom Geet. Ennyi erővel mondhatta volna, hogy a vécés néni vagyok… Akkor legalább nem lett volna több kérdés hozzám…

Volt a képben egy még unszimpatikusabb egyén is. Ő tényleg asszisztens volt, segített a koncertek gördülékeny lebonyolításában, és a zenekarok kényelméről kellett még gondoskodnia… Pfff! Ahogy elnéztem, volt pár ötletem, hogy mivel éri el, hogy mindenki elégedetten távozzon. Egy hidrogén szőke fejű, agyonszoláriumozott, és szénné kollagénezett kis műpicsát kell elképzelni, aki olyan magas sarkú cipőben flangált, hogy járni se tudott normálisan benne, de azért nem győzte riszálni magát. Azt kívántam, hogy törje össze a pofáját. Ha úgy alakul, hogy mögé kerülök, még segítek is neki ebben. „Véletlenül” szívesen lerugdosnám a lépcsőn. Ahogy csatlakozott hozzánk a lakosztályoknál, egyből rácuppant a srácokra. Rólam tudomást se vett, leszámítva azt a lesajnáló nézést, amikor bemutatkoztam. Biztos azt gondolta, hogy mennyivel jobb bőr nálam. Bááááárcsak kitéphettem volna azt a fosszínű póthaját. Mit nem adtam volna érte! Idiótán vihogott, és ami a legidegesítőbb volt, hogy láthatóan Frankie tetszett meg neki… Ott dobálta magát jobbra-balra előtte. Összeszorult a gyomrom. Miért Frankre viszket neki? Itt van Bob, Gerard, Mikey, vagy Ray!!!! ÁÁÁÁ! Annyira ideges lettem. Úgy remegett a kezem, hogy azt hittem kiesik belőle a táska. A csajszi 3 perc töredéke alatt 5 vagy tekercs-filmet elfotózott velük… Minden oldalról bepózolt, akkor rájuk mászott, puszit nyomott a képükre, jól kitolta a melleit… Kezdett pornó feelingje lenni a sztorinak. Alig bírtam megállni, hogy el ne durranjon az agyam. Ez a ribi vajon már lesben állva várt itt??? Szörnyű volt… Mertem remélni, hogy nem küldözgetik ide őt többet, ameddig itt leszünk, vagy megszabadítom pár fogától ezt a kis luvnyát. Olyan rossz volt látni, ahogy Frankiere pakolta a kezeit. Az én Frankiemre… Nem kisajátítani akarom, de akkor is. Ő csak ne érjen hozzá, vagy a hátába állítom a karjait. Nem is úgy néz ki, mintha tudná, hogy a My Chem az egy együttes, és nem valami gyomnövény… -.-’

****

Miután a Barbie-baba eltipegett a kis tűsarkain, mi elfoglaltuk a szobáinkat. Még mindig éreztem, ahogy lüktet a homlokomnál egy ér. Most kapok agyvérzést mindjárt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire féltékeny tudok lenni, meglepett… Ez az érzés eddig ismeretlen volt számomra, de valahogy meglettem volna inkább nélküle. Az meg, hogy leplezni is tudjam, még nehezebb volt. Égőnek találtam, úgyhogy hatalmas vigyort erőltettem a pofámra, afféle instantot, és úgy integettem a srácok után. Annyira megkérdeztem volna Franktől, hogy mit gondol erről a Jeanette- ről. Még a neve is, pfff. Mint egy harmadosztályú pornó hősnő. Tudom szemét vagyok, meg a féltékenység is, de hát ez van. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy Frankie mit válaszolna, ha megkérdezném, hogy tetszik-e neki egy ilyen lány, de hogyan vezessem fel neki? Ööö… megdugnád ezt a…? Ennél szebben nem tudtam volna, úgyhogy arra a döntésre jutottam, hagyom a fenébe. Ne higgye azt, hogy én féltékeny is tudok lenni, lehet, hogy azzal mindent elrontanék, ha eljátszom a hisztis picsát neki. Hagytam a fenébe az egészet! Megfürödtem, átöltöztem, és elindultam, hogy együtt vacsizzunk meg… Azért bevallom, ma este nagyon igyekeztem, hogy kitegyek magamért. Egy órán keresztül válogattam a ruhák közül, hogy mit vegyek fel, kisminkeltem magam, és belőttem a hajam is. Nem akartam, hogy nagyon gyanús legyen a dolog, de… Jobbnak láttam felvenni a kesztyűt. Ha csak még egyszer meglátom azt a műfejű kiscsajt, akkor… Valósággal berobogtam az ebédlőbe.

****

Halál nyugodtan megkajáltunk, aztán Frankkel felfedeztük a várost, elmentünk andalogni egy kicsit. Gerardék szerencsére kapcsoltak, és nem ölték meg a romantikát azzal, hogy csatlakoznak hozzánk… Nem gondoltam többet senki másra, csak Frankiere. Ha vele voltam, el tudtam felejteni mindent, és hittem, hogy nincs múlt, csak a jövő. Amit vele képzeltem el, és mindennél jobban kívántam, hogy ez a kapcsolat legyen az egyetlen kivétel az összes többi dolog közül, ami nem kudarccal végződik… A levegő nagyon lehűlt. Libabőrös lettem… Szorosan egymáshoz bújva sétáltunk vissza, majd méltóképpen megünnepeltük, hogy végre ismét kettesben lehetünk…

****

Csodálatos volt ez a nap! Elég korán felébredtünk, úgyhogy gyorsan összeszedtük magunkat, és eldöntöttük, ha már egyszer itt vagyunk, látogassunk ki a fesztiválra. Gee-ék csak a legutolsó estén léptek fel, addig pedig bőven volt időnk pihenni, és tátani a szánkat. Nagyon tetszett minden. Az első napon feltörekvő, és tehetségüket bizonyítani akaró bandák, illetve fiatalok léptek fel, szerezve nekünk pár vidám percet. Voltak köztük nagyon profik, és olyanok is, akiken inkább csak pukkadozni lehetett a röhögéstől. Teljesen kikapcsoltunk. Mezítláb rohangáltunk a fűben, majd amikor már menni is alig bírtunk, lepihentünk egy fa alá. Olcsó sört ittunk, és tucat kaját ettünk. Közben pedig nagyon jókat nevettünk. Úgy éreztem, mintha egy napra visszakaptam volna a gyerekkoromat… Azért a békénk nem volt teljesen felhőtlen, mivel pár szemfüles rajongó rögtön kiszúrta Frankiet, aztán úgy tapadtak rá, mint légy a szarra. Kis csapatba tömörülve jöttek utánunk, akármerre mentünk. Ez annyira fura volt. Ha Frank ivott egy korty vizet, ott sikítoztak. Ha evett valamit, akkor is… Nem is értettem. Én először magánemberként ismertem meg őt, tehát sose gondoltam úgy rá, mint egy elérhetetlen sztárra, aki… egyáltalán nem hétköznapi, hanem ennél összetettebb, és felsőbbrendűbb.  De Frankie nem ilyen! Soha nem is viselkedett így… senkivel szemben sem.

Ezek meg úgy tekintenek rá, mintha valami kibaszott robot lenne, akinek nincs szüksége semmire, csak egyfolytában pörög, és non-stop rendelkezésre áll, hogy autogramot osszon.

De… persze nekem ehhez nincsen közöm. Amikor végre elhatározták magukat, hogy felhagynak a bámulással, és oda is jönnek, akkor én hátrébb húzódtam, és mosolyogva figyeltem Franket, ahogy vigyorogva dedikál nekik mindent, amit az orra alá dugnak. Mennyire szerencsés vagyok, hogy engem akar… amikor bárki mást is megkaphatna… Olyan boldog voltam ettől! Szinte lebegtem a föld felett, mint egy agyalágyult.

****

A második nap legalább olyan hamar eltelt, mint az előző. Lógtunk egész álló nap, este pedig kapkodva készülődtek a koncertre, mert mindenkit úgy kellett egyenként összekapargatni valahonnan. A kezdeti nehézségek ellenére, - például, hogy Mikey elhagyta valamelyik sátor tövében a gitárját-, nagyon fenomenálisak voltak, mint mindig. Nem hiszem, hogy bárkinek is csalódást okoztak volna… Ahogy befejezték a showt, csakis vidám, boldog, mosolygós, na meg persze kissé részeg fejeket lehetett látni minden felé. A szokásos szignálás sem maradhatott el, ami nagyon sokáig tartott. Legalábbis szerintem. Szinte éveknek tűnt. És csak egyre többen lettek, úgy tűnt, sose fogynak el a rajongóik. Nagyon lassan elkezdett felszívódni az asztaluk előtt kígyózó sor. Felálltam a földről, és közelebb mentem hozzájuk. Frankie fel se nézett, csak a filcet babrálta, amit még mindig a kezében tartott. Mintha egy újabb rajongói rohamtól tartana… Elé álltam, majd megköszörültem a torkomat. Egy kis fecnit csúsztattam elé. Továbbra is csak maga elé meredt, és elkezdte ráfirkantani a sablonszöveget, hogy blablabla Frank Ierotól… - Milyen névre lesz? – kérdezte teljesen közömbösen. Hangja fáradtnak csengett. Magamban mosolyogtam. – Ööö… nem is tudom. Talán a Tita megteszi… - vigyorogva nézett fel rám.

- Hello! – mondta, majd felemelkedett annyira, hogy szájon csókoljon.

- Szép vagy… Meg se ismertél? Ha nem szólok, rá se jössz, hogy én állok itt, simán elküldtél volna egy ’sok szeretettel’ –es papírral. – elfintorítottam a számat, és próbáltam minél sértődöttebbnek látszani, mert tudtam, hogy számíthatok „kártérítésre”. Megfogta a karomat, finoman körbevezetett az asztal körül, majd az ölébe húzott. Nem törődött vele, hogy ki láthat meg minket, rövidesen kezdetét vette egy újabb heves csókcsata…