Nyűgösen felültem az ágyban. Még mindig ruhában voltam, jól elaludhattam. Folyamatosan hallottam valami hangos zajt. Mintha üvegcsörömpölés lenne, vagy passz. Álmosan megdörgöltem a szemeimet, de percekbe telt, mire végre nem homályosan láttam ki a fejemből, és meg tudtam nézni, hogy mennyi az idő. Aztakurva! Már este 11 volt. Rendesen kivontam magam a forgalomból… Még mindig hallottam valamit tompán. Neeem, kivételesen nem Ray fenomenális horkolása, hanem kaparászás, vagy nem is tudom, de emiatt ébredtem fel. Végre sikerült rájönnöm, hogy ez a valami az ajtó irányából jön. Remegve fogtam meg a kulcsot, elindultam, hogy kinyitom, és megnézem, hogy mi az. Reméltem, hogy nem valami patkány, vagy ilyesmi…

Elfordult a kulcs a zárban, én pedig átestem valamin. 

- Baaaaszd meg te állat! – ordítottam fel, amikor hangos puffanással földet értem, miután keresztül vágódtam Franken, aki az ajtóm előtt ücsörgött. – Nem tudtál volna megszólalni, hogy itt dekkolsz?

Nagyokat pislogott rám, már megint játssza az ártatlant. Majdnem belerúgtam.

- Inkább te baszd meg! Már két órája próbálok bejutni hozzád, itt ütöm az ajtót, de semmi. Legalább kiszólhattál volna, hogy menjek el, és ne aludjak a küszöbödön!

- Aludtam basszus!!!

- Na, de ilyen mélyen? Még a 3. szomszédod is felébredt rám… - karba tette a kezét, és dühösen pillantgatott felém.

Valaki az emeletről elég kulturálatlan hangnemben kiszólt, hogy mit csináljunk a jó édes anyukánkkal, úgyhogy inkább beinvitáltam, hogy bent folytassuk ezt a vitaszerű hülyeséget, amibe belementünk. Pedig be se akartam engedni. Minek jött ide? Pfff.

Végig háttal álltam neki, majd lepattantam az egyik fotelbe, hogy minél távolabb legyek tőle, neki pedig fejemmel az ágy felé böktem, hogy üljön oda.

Elkezdtem kapcsolgatni a tv-t, hogy úgy tűnjön, mennyire nem érdekel a jelenléte, de annyira remegett a kezemben a távkapcsoló, mintha parkinson-kóros lennék. Hihetetlen, hogy mit hoz ki belőlem, de ez van.

- Mi a bajod velem? – kérdezte pár percnyi néma csend után.

- Nekem kurvára semmi… - rángattam meg a vállamat, majd nevettem egy erőltetettet valami gyenge poénon, ami egy hülye showban hangzott el, és nagyon nem volt vicces, de szartam rá, csak valami elvonja a figyelmemet Frankieről…

- Ezt most olyan érdekesen mondtad. – az arcomat fürkészte azokkal a csodálatos zöld szemeivel. Még ez is!!! Minek kell mindennek olyan tökéletesnek lenni rajta? Miért nincsen neki csúúúúnya és kifejezéstelen szeme, akkor könnyebben menne utálatosnak lenni vele. XD

- Uhh, azt hiszem, nem én kerültelek egész délután, mintha rühes lennél, vagy igen? – ezzel sikerült elhallgattatnom egy időre.

- Szóval erről van szó… - válaszolta, és nagyon erőteljesen gondolkozott valamin, de látszott, hogy megerőltető neki a dolog.

Felállt, és járkálni kezdett, én azt hittem először, hogy csak simán kisétál a szobából. Bírtam volna. Helyette odajött hozzám, majd a fotel karfájára ült… a szék a súlyától félrebillent, azt hittem, hogy felborulunk, és összetörjük a berendezést. Muszáj volt ezen röhögnöm. Nevetve felkeltem, és átadtam neki a helyet, ő meg az ölébe rántott. Nagyon nem vágtam, hogy most mi van? Mi ez a hirtelenjött felindulás? Napközben le se szar, most meg… áh, szerintem ő csak valami szórakozást lát bennem, hogy ne unatkozzon esténként. Távolabb húzódtam tőle, és szemeimmel szikrákat szórtam felé. Halkan elkezdett valamit makogni. -… Te quiero… - alig értettem.

- Mi a bajod??? – csak annyit fogtam fel, hogy valami Iero. De most komolyan a saját nevét gyakorolja kimondani, vagy mi? Bambán meredtem rá, ő pedig még egyszer megismételte ugyanezt. Még mindig semmi. Már majdnem beszóltam, hogy ennyire fogyatékos nem lehet, hogy most nyögi el nekem a vezetéknevét, amikor belém hasított a felismerés, hogy nagyon is értelmes dolgot mond ő, csak éppen nem angolul. Hogy én milyen hülye vagyok. Azért a végén leesett a dolog, de elég nagyot koppant…

- Jól értettem? – kérdeztem nagy szempilla-rebegtetések közepette.

Vigyorogva bólintott, majd megkérdezte, most már angolul, hogy mit gondolok erről.

- yo también… mucho… - majd nagy levegőt véve folytattam tovább, szinte kitört belőlem: - te adoro… - nagyon könnyen jöttek ezek a szavak, ráadásul biztos voltam benne, hogy egy szavamat se érti, úgyhogy ez felbátorított. Tanácstalanul nézett rám, én pedig most már kénytelen voltam angolul megszólalni, mert az előbbiekkel szinte kimerült a spanyol tudásom.

- Most mit mondtál nekem? – kérdezte hatalmasra nyitott szemekkel.

- Szerinted? – beharaptam a számat, nagyon komoly, és szigorú akartam maradni. Egyelőre. – Azt, hogy a hátam közepére se kellenél… - láttam, ahogy megdöbben. Nem bírtam tovább ezt a színjátékot, szóval megcirógattam az arcát, ami kicsit elsápadt az imént. – Azt mondtam, amit te, csak bővebben. Én is szeretlek… - mondtam ki, és belepirultam a vallomásba. Még soha nem mondtam ezt senkinek, semmilyen formában. Ajka vészesen közeledett az enyém felé, majd hosszú csókban forrtunk össze.

- Hééé, de mióta vagy te ilyen profi spanyolból? – kérdeztem, miután levegőhöz jutottam. Válaszként belevigyorgott a képembe, én meg azt hittem, leütöm, amiért kiröhög. – Hát, ezért lógtam ma annyit szegény Rayen, és sikerült kiakasztanom szerencsétlent. Csak ezt a két szót tudtam megjegyezni, pedig annyi mindent mondott még, de hülye vagyok ezekhez, égni meg nem akartam előtted. – olyan ari volt, ahogy lesütötte a szemeit. Meg különben is, hogy miattam tanult meg spanyolul. Na jó, igaz, hogy két szót, de az is valami. Meg a szándék a lényeg. Valósággal letepertem őt. Olyan hevesen, hogy még magamon is meglepődtem, sose gondoltam volna, hogy én ilyenre is képes vagyok… Frankiet is megleptem ezzel, de egyáltalán nem tiltakozott, hanem hagyta magát. Most mindenben én akartam irányítani. Megismétlődött a tegnapi éjszaka, ami még szenvedélyesebbre is sikeredett, mint az előző…

****

Nemsokára ki kellett jelentkeznünk a szállóból, hogy elinduljunk az újabb turné első állomására, de mi még mindig az ágyban fetrengtünk…

- Téged nem zavar a… ööö… izé, korkülönbség? – kérdezte kínlódva.

- Miért, hány éves vagy? – kérdeztem elhűlve, de pontosan tudtam, mert már régebben meglestem a személyijét, de neki nem kell mindenről tudnia…

- 27… te pedig 18… – mondta olyan hangsúllyal, mintha valami rettenetes bűnről számolna be.

- Úristeeeeen! – ültem fel az ágyban. – Ha tudtam volna, hogy te ennyire öreg vagy, sose dugatom meg magam veled. – mondtam, aztán vártam, hogy mit reagál.

Nagyon rémült fejet vágott, lehet azt hitte, hogy máris indulok feljelenteni, vagy nem is tudom, mit képzelt rólam.

- Dehogyis baj… Egyáltalán nem is vagy öreg. – nevettem fel, majd engesztelésképpen hozzábújtam. Bedurcizott. A hátát fordította csak felém. Hagytam, had hisztizzen pár percig, majd megunja, sokáig úgysem bírja ezt idegekkel.

Kimásztam az ágyból, és elindultam a fürdő felé, meztelenül. Még a látványos duzzogás közepette is volt arra esze, hogy kövessen a tekintetével, éreztem, hogy bámul. Az ajtóból visszafordultam: - Te kis kriptaszökevény, ha abbahagytad a szenvedést, akkor jöhetnél, és megmoshatnád a hmm……… hátamat.

Még be se álltam a víz alá, de már ott lógott a feje az ajtóban…

- Én nem is vagyok vén! – tiltakozott még fürdés közben is. Nem igaz, miért nem tudunk leszállni a témáról, én se gondoltam azt, hogy öreg lenne, pont ez a kor az ideális neki, de hiába magyarázom, úgyse érti meg. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy mindjárt elrohan magának szemránckrémet venni, nehogy ráncosodni kezdjen...

- Sose gondoltam, hogy az lennél, de most már pofa be! – mondtam, majd nekinyomtam a kabin falának, és erőszakosan megcsókoltam. Végre nem próbált többet válaszolni…

****

Immár megszaporodott számú pakkjainkkal felvértezve cihelődtünk a buszhoz. Nekem is egyre több cuccom volt már a fiúk jóvoltából, úgyhogy egy nagy táskát húztam magam után, egy másikat utazótáskát pedig csak szinte rugdostam magam előtt, mert az kicsit nehezebb volt. A többieknek még a hangszereiket is cipelni kellett, úgyhogy nem fárasztottam őket azzal, hogy még a saját dolgaimat is a hátukra dobálom. XD

- Segítsek? – kérdezte mellettem „elrobogva” Mikey, ugyanis ő még nálam is rosszabbul viselte ezt a cipekedést.

- Nagyon rendes vagy, de nem kell, köszi. – feleltem, és mosolyogva néztem utána. Majdnem elesett a nehéz bőröndök súlya alatt. Valójában lehet, hogy ő szorult volna inkább segítségre, de nem akartam sérteni az önérzetét azzal, hogy odarohanok elvenni tőle pár dolgot.

Megálltam egy perce kifújni magam, az alsó táska már eléggé vágta a kezemet. Ledobtam, és ráültem, ameddig kerestem egy zsepit. Láttam, a fiúk nagyon elhúztak hozzám képest, nem akartam én lenni a legutolsó, úgyhogy felpattantam, és újult erővel húztam magam után a csomagokat.

- OMG! Nagyobb a táskád, mint te magad… - állt meg a közelemben röhögve Worm, majd tiltakozásom ellenére valósággal kitépte őket a kezemből, és könnyedén a vállára vette, mintha meg se érezné a súlyukat. Mire megköszönhettem volna, már rég bevágta őket a busz csomagterébe, és le is lépett a saját helyére.

- Gyere, mert még itt felejtünk véletlenül! – kacsintott rám Gerard, majd kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni a buszra. Egy csomót hülyéskedve utaztunk a turné állomása felé.

Már fájt a pofám a sok vigyorgástól, de nem bántam, mert nagyon jól éreztem magam velük.