Szótlanul ült a padon, száját résnyire eltátotta. Azt hitte, totál félrehallott valamit, mert nem mondhatta ki azt, amit ő hallott… nem, azt biztosan nem…

Az egyre távolodó Tita után nézett, aki kissé imbolyogva közlekedett, és épp most ment neki egy kutyát sétáltató párnak. Mi a faszt ül itt??? Végre kimondta azt, amire már elég régóta várt… de valahogy nem így képzelte el, hogy utána üvöltve otthagyja, ennél azért még ő is romantikusabb folytatásra gondolt… Felugrott, és utána futott, pontosan úgy, mint ahogy egy estével korábban tette.

                                                              ******

- Nem látsz a szemedtől, te drogos kis buzi? – üvöltötte utánam egy pasi, miután előbb kis híján letapostam. De drogos? Ez azért már durva. Bár elég érdekes pofázmányom van, azt belátom, na de ennyire ramatyul nézek k i, hogy kokósnak hisz? Pff, szarok bele, nem állok le veszekedni, nekem pattannom kell innen…

Erősen fújtatva vágtam át a parkon, nem vártam meg, hogy a betonút véget érjen, csak elkanyarodtam. Rohadtul elegem lett. Bánom, hogy nem bírok lakatot tenni a pofámra, nekem szájzárat kellett volna feltenni… Most az őszinteségi rohamom miatt megint léphetek le, mert Frank még a rossznál is rosszabban reagált arra, amit mondtam…

Mögöttem felhangzott valaki szuszogása… Felismertem. Dettó ugyanaz, mint a tegnap esti. Még gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat, tiszta deja vu- m volt… Hányszor akarja még eljátszani ezt, hogy hagy elmenni, aztán meg rohan utánam? Nem, most nem így lesz.

- Áááállj már meg!!!! – baszd meg, velem te ne kiabálj… Azért is begyorsítottam.

- Hagyjál békén! – morogtam vissza neki. Mertem remélni, hogy megunja, hogy lohol mögöttem, elfárad, és szépen lelép.

- Kérlek, ne már! Ennyire nem lehetsz gyerekes. Beszéljük meg! – MFG! Még én vagyok gyerekes… Azt hittem, szétbasz az ideg. – Nincs miről beszélni. Előbb épp azt próbáltam, te meg majdhogynem lehánytál. Mi a faszról dumáljunk még? Én már mindent elmondtam, szóval ennyi. – megálltam, hátrafordultam, színpadias mozdulattal a másik irányba mutattam, és intettem a fejemmel, hogy húzzon el arra. Meg is lepődtem volna, ha egyszer azt tenné, amit mondanak neki. Ahelyett, hogy békén hagyna, és elsétálna, közelebb jött hozzám. Már ki is néztem magamnak egy menekülő utat… Én nem hallgatom tovább őt, és az oltását.

- Jó, tényleg bunkó voltam. – felvontam a szemöldökömet, és elhúztam a számat. Micsoda felfedezés, mintha eddig nem tudtuk volna… Direkt rá se néztem. – Nem kellett volna így beszélnem arról az izé… Joshról, nem is ismerem, és amúgy is meghalt. Bocs. – mondta, majd lebiggyesztette a száját. Azért se hatsz meg, akármit is csinálsz… Pfff.

- Tényleg nem… - örüljön, hogy ennyit is válaszoltam.

Lehajtott fejjel állt előttem, én pedig karba fontam a kezeimet, hogy ezzel is kifejezzem elutasításomat, és csendben vártam, mikor bök ki egy hellot, hogy aztán távozzon.

- Fel se merült benned, hogy miért voltam ilyen? – kérdezte. Most kurvára nincs kedvem vele kitalálósdit játszani… - De. Azért mert bunkó vagy. Az előbb ismerted be. – hólyag fejet vágtam. Kétoldalt felfújtam az arcom, és szemeimet résnyire húztam össze.

- És még te nem vagy gyerekes??? Ha látnád most magad… Komolyan… Gondolkodj már el… - már megint eljátssza a sértettet. Miért mindig neki kell jól kijönnie mindenből?

- Szerintem hanyagoljuk a témát. És mi a rossebben kéne elgondolkodnom? Ne fárasszuk már egymást. Ha tudtam volna, hogy te veszekedni jössz ide, sose jöttem volna veled. Elegem van belőled, Frankie. – mondtam, majd részemről befejezettnek is tekintettem ezt az egész traccsolást.

Ott akartam hagyni, de ő utánam kapott. Felemeltem magam elé a kezeimet, ezért csak a két alkaromat tudta megfogni, és magához húzott. Szorosan. Jobban, mint szerettem volna. Nekem bőven elég lenne kicsit távolabb is, főleg, mivel már semmit se értettem. Ha nem akar tőlem semmit, akkor akár békén is hagyhatna.

- Te tényleg ennyire nem veszel észre dolgokat, vagy csak nem is akarod felfogni? Szerinted miért viselkedhetek így? Miért féltelek mindentől? Miért akarok mindig melletted lenni? És mi a faszért kerestelek egy hónapon át??? – felemelte a hangját, ezért a körülöttünk lévők enyhén tátani kezdték a pofájukat, néhányan össze is súgtak, és asszem, páran fel is ismerték Franket, mert lelkesen hadonásztak felé, ujjaikkal úgy mutogattak, mintha cirkuszban lennénk…

- Öhöm… Frank, azt hiszem, mégse itt kéne ezt lefolytatnunk. Mindenki minket néz…- suttogtam megrökönyödve. Körbe kémlelt, majd zavartan pislogni kezdett, amikor megállapította, hogy igazam volt. Tényleg hülyén jött ki a dolog. A fejünk mellett labdák és frizbik suhannak el, mi meg közben halál nyugodtan tépjük egymás idegeit. Tök jó lehetett a boldog kis családoknak az ingyen cirkusz…

- Rendben… - mondta, majd továbbra sem engedett el, hanem húzni kezdett egy távolabbi pont felé, ahol már nem igen kódorgott senki. Muszáj volt sietnem, hogy tartani tudjam vele a lépést.

Egy teljesen kihalt résznél megálltunk. Egyikünk sem szólalt meg, csend telepedett közénk. De akkora, hogy még azt a darazsat is jól lehetett hallani, aki mellettünk körözött 2 perce. Szemeimmel követtem, amerre repült, már kezdtem beleszédülni. Frank biztos értelmesnek nézett, de hát nem baj. Ennél hülyébb már úgysem lehetek a szemében. De alig bírtam visszafojtani, hogy sikítva elfussak, mert félek a darazsaktóóóóól. Viszont nem akartam beégni, hogy itt visítva futkosok, úgyhogy ha felém közelített véletlenül, akkor mindig csak szolidan arrébb álltam, és köhintettem egyet, ilyenkor Frank rám sandított.

- Szóval… nem vettél észre semmit? – nem tudtam, mit is feleljek… Annyira spontán, és őszintén tud feltenni minden kérdést… Behaltam ezen. Idegesen végigszántottam ujjaimmal a hajamon, mert állandóan visszahullott az arcomba. – Azt hittem, hogy képzelődök. Elég élénk a fantáziám, ami gyakran magával ragad, azt hittem… csak én képzelem, hogy bármit is akarsz tőlem. – halkan motyogtam. Megint felszínre tört bennem az, hogy úristen én Frank Ieroval beszélgetek… ráadásul miről… Összefontam a kezem a hátam mögött, és jó erősen belemartam a kézfejembe. Uhhh bazmeg, ez fájt. Akkor mégsem kattantam meg… teljesen.

Ezt a kínlódást, amit mi levágtunk… Mint két ovis, körülbelül… Mindenki félreértett valamit, és mindenki haragudott valamiért a másikra.

- Tita, én már régóta meg akartam mondani, és sok mindent akartam… De Bert… Miatta gondoltam meg magam. Hogy te biztos nem a… - legszívesebben elharapta volna a nyelvét, hogy már megint Berthez lyukadtak ki. Mindig az a féreg…

- Értem. De mikor jöttél rá erre? Mármint hm tudod… - olyan zavart éreztem, még sose voltam ilyen szituációban, ez könnyebben szokott menni, most meg úgy szorongok. A szívem mindjárt kiugrik a helyéről.

- Fogalmam sincs. De elég régóta. – lesütött szemeivel lassan sunyin rám nézett, majd megeresztett egy félmosolyt. Azt hittem, rávetem magam most rögtön, de jó azért mégse kéne, itt gyerekek is vannak. xD

- Én azt hiszem, tudom… - elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott, milyen volt, amikor ott toporgott az „ágyam”, azaz Gee ágya mellett, meg ahogy bebújt mellém… Akkor perpillanat nem nagyon értékeltem, de… akkor gondolkodtam el rajta először, hogy…

Nagy mosollyal a sápadt fejemen meredtem a messzeségbe, el is felejtettem, hogy Frank áll mellettem. Egy kéz akadályozott meg abban, hogy gondolataimat tovább szövögessem. Frankie a derekamra kulcsolta egyik kezét, másikkal pedig magához vont, majd mohón rátapasztotta száját az enyémre. Egy másodperc töredékéig tartott csak a meglepődésem, aztán én is ugyanolyan lendülettel, ha nem hevesebben csókoltam vissza…