- Frankie!!!!! – kiáltottam, majd rögtön a nyakába is vetettem magam, nem érdekelt semmi sem. Elvont magától, és megfogta a vállaimat:

- Úristen, mi a……? Jól vagy? Mi ez? Honnan jön? Édes istenem, gyorsan… kórházba, jajj, mi lesz most? – majd elkezdett tapogatni, hogy vajon honnan jöhet ez a rengeteg vér. Most néztem csak végig magamon, és láthattam, hogy úszok Josh vérében, szinte mindenhol az borít. A kezeimet, az egész testemet, mindent.

- Nem… nem… nem… vér… nem… én nem… nem az enyém. – hosszú percekig tartott, mire a zokogástól érteni lehetett ezeket a szavakat. Nehezemre esett kinyögni őket, és utána rögtön megint Frank nyakába csimpaszkodtam. Ő nem kérdezett többet tőlem, levette a pulcsiját, ami már szintén véres volt tőlem, majd rám húzta, és be is cipzározta, mivel az én pólómból csak annyi maradt meg, hogy pont a mellem alattig ért. Megkérdezte, hogy tudok-e járni, majd amikor bólintottam, akkor megfogta a kezem, és elkezdett kihátrálni velem a sikátorból.

Végig némán követtem, csak a levegővételem árulkodott arról, hogy még mindig zaklatott vagyok, és sírok. Még most is rettegtem. Ha megint összefutunk azzal a csótánnyal, akkor most megöli Frankiet is. Felsírtam. Megállt, megölelt, majd felemelt, és úgy cipelt, mintha csak egy kisgyerek lennék. Nagyon sietett, úgyhogy hamar kiértünk innen, és egy kocsi állt az út szélén. Beültetett, betakart, aztán gyorsan elhajtott.

****

Lassított, ami azt jelentette, hogy megérkeztünk a szállóba. Kisegített a kocsiból, arcomba húzta a kapucnit, majd a hátsó bejárat felé terelt. Teljesen átölelt karjaival, hogy minél nagyobb részt takarjon belőlem, és a csurom vér ruhámból. De még így is sokan bámultak a recepciónál, szóval Frankből előtört az „úriember”. – Mi a retkes faszt néztek? Rohadt buzik… - és hasonló kedves, szívmelengető szavakat ordított feléjük. A lehető leggyorsabban akart felérni a szobába, így a liftet választotta. Meg se tudtam moccanni. Ő irányított, én csak éppen hogy a lábaimat raktam egymás után, hogy lépkedjek. Többre nem maradt volna erőm.

Mindenki az ő szobájában volt, de nem tudott másikba bevinni, mert csak a sajátjához volt kulcsa. Előre tartott a többiek reakciójától, hogy mit fognak szólni, ha meglátnak engem így. Ha nem vonszol be maga után, akkor még most is a küszöb előtt állok. Elfelejtettem, mire mi lenne a megfelelő reagálás, szóval teljesen Frankre hagyatkoztam, ő cibált maga után végig.

4 megdöbbent fejjel találkozhattam, ahogy beléptünk. Mindegyikük felénk fordult, arcukon rémület, és meglepődés tükröződött. Nagy szemeket meresztgettek ránk. Nyitni készültek a szájukat, de Frank hevesen rázta a fejét, engem pedig tolni kezdett a fürdő felé. Bejött, kinyitotta a vízcsapot, majd magamra hagyott, és azt mondta, szóljak, ha elkészültem.

Fel se tudtam fogni, hol is vagyok most, és hogy mi történik velem. Az agyam teljesen eltompult, nem éreztem semmit sem. Ez nagyon furcsa, és rémisztő állapot volt számomra…

Most halt meg a szemem előtt valaki, aki ráadásul nem is volt idegen, vagy közömbös nekem, akkor most valami többet kellene éreznem… Csak azt nem tudom, hogy mit…

Kibújtam a ruháimból, amik teljesen megkeményedtek, és elnehezültek a mocsokkal vegyült vértől. A padlón hagytam őket, majd beléptem a forró víz alá. Hiába volt ilyen meleg, én jéghidegnek éreztem, és vacogtam alatta. Fogaim minduntalan összekoccantak.

Képsorok villantak az emlékezetembe… Egyik rosszabb volt, mint a másik… A tátongó seb, a hófehérré vált arc, az utolsó mozdulata, az a félelmetes hörgés… kezeimet a füleimre tapasztottam, hátha úgy elmúlik, és nem hallom tovább…

Sokáig engedtem magamra a vizet, mire lemostam magamról a vért. Élénkvörös víz távozott a lefolyóba rólam… Émelyegni kezdtem, azt hittem, mindjárt elhányom magam, de végül sikerült valahogyan visszatartani… Kikászálódtam, és magamra csavartam az egyetlen törölközőt, amit találtam. Megálltam egy helyben a hideg kövön, kezeimmel pedig keresztben átfontam a vállamat, és tovább reszkettem.

****

- Frank, már ne haragudj, de nem lenne kedved elmagyarázni, hogy mégis mi a picsa folyik itt? – kérdezte Gerard. Mindannyian kővé voltak dermedve. Nem tudták, hogy mi történhetett, így kénytelenek voltak találgatni.

- Mi a rossebtől úszik vérben az egész szoba, hmmm? Lemészároltatok valakit, vagy mi? – Ray is nyugtalan volt.

- Sssss! Még meghallja! – tekintgetett Frank a fürdő felé.

- Hol találtad meg egyáltalán? És miért nem akarod elmondani? – mindenki Franknek szegezte a kérdéseket, valósággal letámadták őt.

- Álljatok már le! Csak bolyongtam a keleti rész felé… Tudjátok, amit még nem fésültünk át eddig, és messziről megláttam valakit, aki kicsit is hasonlított rá, én meg követni kezdtem. Csomó ideig rohantam utána, mert végig futott, nem tudom, hogy mi elől. Asszem, ráijesztettem, biztos másnak hitt, mert nem akart megállni… Ennyi történt. És már így nézett ki, amikor megtaláltam, fogalmam sincs, hogy miért. Nem tudok többet, mint ti. Csak megfogtam, és idehoztam, ennyi. – vonta meg a vállát, jelezve, hogy nem folytatódik tovább a történet.

- Fúj, bazmeg, te is egy merő vér vagy. Mindjárt leokádlak Frankie… - torzult el Mikey feje.

- Mikey, ha behánysz, akkor kitaposom a beled. Menj ki a levegőre, te balfasz!!! – vágta hátba Gee az öccsét.

- Most akkor azt mondod, hogy ő egyedül sétálgatott, te meg követni kezdted, utolérted, elkaptad, és visszahoztad? Ne mondd már, hogy ennyi az egész? Csak volt vele valaki, vagy honnan ez a vér? – interjúvolta tovább Franket Ray is.

- Hát, nekem kurvára rossz érzésem van… És ha eltett valakit láb alól? Én… na, jó, bocs hogy ezt mondom, de kinézem belőle. Kicsit elvont ez a csaj, mindig is az volt… Nem mondom, hogy direkt, de mondjuk ha valaki kikezdett vele, ő meg… megölte?

Egyszerre támadtak rá Bobra. – Ne kezd el megint, mert még most szájba kaplak! Kit ölt volna meg, na és miért? Sose bántana senkit! – háborodott fel először Frankie, majd Gee is.

- Ööö… de jó, hogy engem mindig leugattok. Én már a legelején megmondtam, hogy be se kellett volna fogadnotok őt. De akkor is mit csináltatok? Szartatok a véleményemre, és azóta ennek a levét isszuk. Mindig van valami bonyodalmunk belőle, csak, hogy ne unatkozzunk még véletlenül se. És ha mégis tett valamit, és bevarrnak minket bűnpártolásért? – Bob már szinte vakarta le a fejéről a bőrt, annyira ideges volt. Már a töke tele volt az egész csaj históriával. Pedig már kezdte kedvelni mielőtt elhúzott, de utána úgy látta, hogy jobb, ha elő se kerül többet. Erre megint itt van, ráadásul hogy….

- Bob, fogd be pofád, jó? Most kibaszottul nem akarunk téged hallgatni. Frankie, komolyan nem mondott semmit? Egy szót se? Mesélj már normálisan, mindent harapófogóval kell kihúzni belőled. – basztatta Ray.

- Mondom, hogy semmit. Ja, de. Annyit, hogy nem az ő vére… Aztán nem szólalt meg azóta.

- Látjátok, és még én vagyok a hülye. Tuti, valakit kinyírt. Különben mit jelentene ez a – hangját elváltoztatta – „jajj, nem az én véreeeem” színjáték? Hmm? Gondolkodjatok már. Frankie te hoztad ide, majd vállald is a felelősséget érte, ha kopogtat a rendőrség… Ez a lány egy pszichopata szerintem. Úgy tud nézni… én félek tőle, esküszöm. Csoda, hogy a buszban nem csinált ki minket. Soha többet nem alszom vele egy légtérben.

- Bob, te egy akkora seggfej vagy… Bizonyítványt kéne kiállítani róla, hogy büszkén mutogathasd, hogy egy marha vagy… Hányszor lett volna alkalma rá, hogy megöljön, hm Bob? Ott feküdt két ággyal odébb tőled. És mégis életben vagy még mindig, pfff. – már szinte röhögtek a helyzeten. Mit is tehettek volna? Nem tudják mi az igazság, de úgy tűnik, Bob fantáziájának határa a csillagos ég…

- Nincs bent már túl régóta? Mit csinál ennyi ideig? – nézett a fürdő felé ismét aggódva Frank. – Lehet, elájult bent, vagy nem tudom…

- Nyugi már. Túl kicsi a szellőző, most nem tud megszökni, mert nem fér ki rajta, ne aggódj… - jelentette ki cinikusan Bob, de válaszként a mellette ülő Ray jól oldalba kúrta egy „bájos” nézés kíséretében.

- Bob… még egy ilyen, és esküszöm, megborítalak – fogta a fejét Gee. – Nézz be hozzá, Frank. Csak azért kopogj előtte.

- Pfff, ne magadból indulj ki, én tudok kopogni. – vágott egy fancsali képet, majd elindult a lányért.

Összerezzentem a hangra. Már vagy 10 perce itt álltam, és csak néztem magam elé, elkapva néhány kinti hangfoszlányt, miszerint megint nem én vagyok itt a legszívesebben látott személy, esett a népszerűségi indexem, mármint Bob szemében… Viszont szartam le nagy ívben.

- Titaaaa! – szinte üvöltötte Frank. Elfelejtettem neki válaszolni. – Bemehetek?

Válaszként egy nyögésszerű hangot kapott, ami most nálam az igent jelentette, de annyira összekocogtak a fogaim, hogy nem bírtam normálisan válaszolni.

Szinte feltépte az ajtót, és már ott is volt előttem. – Mit csinálsz itt? Nem fázol? Mindjárt megfagysz, basszus… - körbenézett – Itt semmi nincs, amit felvehetsz, mindjárt jövök. – kirohant, előtte pedig becsapta az ajtót. Azt hittem, infarktust kapok, nem tetszett, hogy mindenki ilyen kurva hangos. Kint a fiúk az erkélyajtót vágták be teljes erőből. Én minden zajra összerándultam. Abszolút nem éreztem biztonságban magam. Még mindig féltem, hogy a drogos buzi megtalálhat. Nem is magamat sajnáltam volna, de hogy kiirtsa az egész MCR-t? Azért az betette volna a kaput nálam… jajj, nehogy ide találjon, remélem, nem követett minket még véletlenül se… Még mindig egy helyben remegtem, már lilult a szám is. Hajamból még csöpögött a víz. Frank megint berontott, kezében egy pólóval, ami fogalmam sincs kié volt, mert nem az enyém, azt tudtam.

- Tessék, ezt vedd fel, meg ööö... izé, ezt is. – lóbált meg előttem vörös fejjel egy bugyit.

Csak nézegettem pár percig, aztán kivettem a kezéből, és hátat fordítottam. Nem érdekelt, hogy bent van, fogtam a felsőt, és ráhúztam a törölközőre. A póló jó hosszú volt rám, szóval utána simán fel tudtam venni Frank arcpirulásának tárgyát is. Fogta a köntösét, és rámadta. Nem volt kedvem semmit sem szólni, hagytam. Megtörölte a hajam is, aztán mivel még mindig pislogás nélkül álltam ott, megfogta a kezem, és kihúzott a fürdőből a többiekhez, de előtte odasúgta, hogy nem kell félnem. Nagyot nyeltem, nem tudtam, hihetek-e neki, nem tűnt úgy, hogy ők túlzottan örvendnek a visszatérésemnek…

Nem volt választásom. Fél perccel később már az ágyon ültem, velem szemben Bobbal, Rayjel, Mikeyval, és Geevel. Frank tőlem nem messze foglalt helyet, úgy, hogy félig felém, félig pedig a többiek felé fordult. Még mindig nem engedtem el a kezét, mintha belőle meríthetnék erőt, vagy ilyesmi. Szinte szorítottam.

Néma csend telepedett a szobára, még azt is hallottuk, ki mikor vesz levegőt. Amikor egyszer rászántam magam, hogy felnézzek, pont elkaptam Bob tekintetét, aki szúrós szemmel nézett, amiért Frank ott van mellettem, és a kezem szorongatja. Teljesen lefagytam. Meg se tudtam mozdulni. Akkor komolyan azt hiszik, hogy megöltem valakit, és egyedül Frank hisz nekem? Mert most nekem ez jön le abból, ahogy velem bánik. Lábaimat magam alá húztam. De el nem engedtem volna Franket semmiért.

- Tita… nem akarod elmondani, hogy mi ez az egész? – hajolt előrébb Mikey, és a szemembe nézett. Eltelt egy kis idő, mire egyáltalán eljutott a tudatomig a kérdés, vagy, hogy talán nekem kéne választ adnom.

Elkezdtem megmagyarázni a dolgokat, de nehezen ment most ez. Nem is hiszem, hogy mindent megértettek volna, amit mondtam. Még nekem is zavaros volt. Csak néztek egyre nagyobbakat, hogy valami Josh, meg kés, meg díler… Volt, aki még a Josh- sztorinál leragadt, legalábbis az arcából erre következtettem. Nem tudtam többet mondani ennél, úgy gondoltam, elég, ha a lényeget elmesélem, úgyis erre kíváncsiak most…

- De… miért támadta meg az az idegen? – jaj, olyanokat kérdeznek, amire még én se tudom pontosan, mi a válasz…

- Hát, mert nem hitt nekünk, és ő megvédett engem, és… és… verekedtek, aztán előkerült az a kés, ő meg… Én próbáltam… nem hagytam ott… de nem tudtam, nem ment… és meghalt, én meg végignéztem… - égtek a szemeim, de könny nem jött belőle. Már nem bírtam sírni se, egyszerűen kifogytam a könnyekből is.

Láttam, ahogy összenéznek felettem többször is, nem tudtam, miért. Nem hinnék el, amit mondtam, vagy nem tudom. De Bobot nézték mindig, szóval lehet, hogy ez neki szólt, és nem nekem. Franken láttam, hogy nem kételkedik abban, amit mondok, ez nagyon jólesett. Legalább valaki elhitte, hogy nem nyírtam ki senkit. Még fárasztottak pár kérdéssel, aztán lassan felálltak, odajöttek hozzánk, és egy olyan igaz Teletubbies-es nagyölelést produkáltunk. Bob kisajtolt magából egy bocsánatot is számomra… Meglepett vele. Azt hittem, el akar zavarni. Helyette meg még elnézést kér…

- Hagyjátok, hadd pihenjen, majd később úgyis megbeszélünk mindent, de nem most, és nem itt… - Frank elkezdte kitessékelni őket a szobából, a fiúk pedig nagy visszatekintgetések közepette távoztak is. Olyan fura volt itt nekem most minden. Frankie 2 méternél távolabb ment tőlem, úgyhogy kezdtem bepánikolni. Nem tudom, miért volt most ennyire szükségem valakire, de rosszul voltam, ha nem éreztem magam mellett. Azt se tudom, hogy ez személyének szólt-e, vagy csak valakire szükségem volt…

Még mindig ugyanúgy ültem az ágyon, mint egy órával ezelőtt, úgyhogy miután hatszor ellenőrizte, hogy biztonságosan be van-e zárva az ajtó, odajött, és bepakolt az ágyba. Elment megfürdeni, de addig én véresre rágtam a körmeimet, hogy most mi lesz. Nem bírtam levenni a szemem az ajtóról… Úgy féltettem Frankiet. Bár tudom, hogy engem hamarabb tudna megölni, mert közelebb vagyok, kurvára nem a saját szánalmas életemért aggódtam. Ott remegtem felhúzott térdekkel, a szemeim már fájtak, ahogy a sötétben próbáltam az ajtóra fókuszálni.

- Még nem alszol? – vágta ki megint az ajtót. Akkorát rándultam ijedtemben, hogy majdnem a földön kötöttem ki.

- Jaj, sajnálom, olyan hülye vagyok… Nem akartalak halálra rémiszteni. – mondogatta folyamatosan. – Nem lesz semmi baj, most már nem lehet semmi baj, érted? – visszanéztem rá, aztán nem túl nagy meggyőződéssel bólintottam egyet.

Befeküdt mellém. Közelebb bújtam hozzá. A végén úgy aludtunk el, hogy egymás felé fordultunk, ő kinyújtotta az egyik karját, amire ráfeküdtem, a másik kezével pedig magához ölelt. Nagyon jól esett, hogy ott volt velem… De szörnyű rémálmaim voltak. A halálhörgést hallottam végig, és valósággal úsztam a vérben. Minduntalan az elsápadt arca kúszott az emlékezetembe, és mondani akart valamit, amit én nem értettem, pedig szavakat formált a szájával, de én nem tudtam értelmezni, mit mondhat… Többször is sikítva ültem fel az éjszaka, és szegény Frankiet is felébresztettem vele, de nem szólt semmit sem, csak mindig magához ölelt. Ez jobb is volt, mintha szavakkal vígasztalt volna, azokkal úgysem tudott volna most hatni rám. Mert ezt senki nem tudhatta, hogy milyen érzés volt ott lenni, és hagyni, hogy kicsússzon az élet a kezeim közül, és látni, ahogy meghal… Nem is kívánom senkinek, hogy ezzel szembesüljön valaha is. Az utolsó rémálmom után már nem is próbálkoztam alvással, csak színleltem… de nem tudtam… Néztem, ahogy Frank alszik, és szinte számoltam a perceket reggelig. Rettenetesen hosszú volt ez az éjszaka…