Worm elmesélte a lánnyal való találkozást, persze alaposan finomított verzióban. Nem említette, hogy azt mondta, hagyják őt itt megrohadni, és látni sem akarja őket. Úgy döntött, ezt inkább nem adja át nekik, mert nagyon szarul esne Frankéknek. Így persze ő lett a balfasz, hogy miért nem hozta haza, ha egyszer pont belefutott. Azt se mondta el, hogy egy öreg nyanya leverte. Csak annyiról számolt be, hogy túl feltűnőek voltak így délelőtt, ahogy mindenki előtt jelenetet rendeztek, az emberek felfigyeltek rá, és kénytelen volt elengedni Titát.

Bobékat vegyes érzésekkel töltötte el ez a dolog. Miért nem akart egyáltalán visszajönni ide? Ez nem esett túl jól nekik, viszont az megnyugtató volt, hogy egyáltalán él, és láthatóan nagyon elemében van, ha van ereje veszekedni a testőrükkel. Így szinte feltöltődve folytatták a kutatást, mert tudták, csak idő kérdése, és úgyis megtalálják, ha ennyire közel van hozzájuk. Lehet, hogy most ebben a pillanatban is csak néhány utca választja el őket egymástól.

Frank megfogadta magának, hogy nem érdekli, hogyan, de visszahozza. Nem fogja feladni, mint Worm. Ha kell, akkor könyörögni fog neki, de ha az se használ, akkor erővel cibálja ide. Most az egyszer nem fog engedni abból, amit eltervezett. Nagyon eltökélt volt…

                                                     ******

- Mi a bajod? – kérdezte Josh, amikor már fél órája teljesen csendben sétáltam mellette.

- Mégis mi lenne? – rándítottam egyet a vállamon.

- Nem tudom, azért kérdezem. Valami biztos van, nem szoktál ilyen keveset beszélni. – mosolygott rám.

- Kapd be! Ezek szerint ennyit pofázok? – vigyorodtam el. – Látod, akkor meg örülnöd kéne, hogy most az egyszer kussolok, nem pedig kérdezgetni, hogy mi van.

- De tudod, hogy elmondhatod, ha valami bánt, ugye? – ahogy ezt mondta, mindig Mikey jutott az eszembe róla, mert ő is mindig odajött hozzám, ha szomorúnak látott. Az emlék érzékenyen érintett, elvégre nekem tilos rájuk gondolnom. Ideges lettem, és dühömet ki máson, ha nem Joshon tudtam volna kitölteni.

- Szállj már le rólam! Nincs semmi bajom. Nem értem, miért lovagolsz állandóan ezen? Csak fogd be a szád, és ne szólj hozzám legalább 5 percig, jóóóó? Egyszerűen csak nincs kedvem tépni a pofámat, és ennyi!!! Remélem felfogtad! – már el volt torzulva a fejem, ahogy ezeket mondtam neki.

- Jó, oké! Még én vagyok a szemét, hogy megkérdeztem, rendben. – forgatta a szemeit.

- Sajnálom… nem akartam ekkora bunkó lenni, bocsiiiii! – csimpaszkodtam a nyakába. Tényleg nem tehetett semmiről, ami engem nyomasztott, szóval kár volt vele vitatkozni ezért. Amúgy is ő az egyetlen ember az egész világon, aki még mellettem áll. Nem akarom elveszíteni őt.

- Áh, szállj már le rólam, még megfojtasz! – mondta nevetve, én pedig puszit nyomtam az arcára, aztán lepattantam a hátáról.

Némán sétáltunk egymás mellett. Megértette, hogy most nincs kedvem társalogni vele.

Egy elég rossz környékre értünk. Itt nagyon sok a kurva, díler, strici… Van itt minden sajnos. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá, ő pedig csak intett a fejével, hogy nem kell félnem. Hát… azért annyira nem sikerült ezzel megnyugtatnia. A zsigereimben éreztem, hogy valami történni fog. Beharaptam az alsó ajkam, és ujjaimat szinte belemélyesztettem Josh karjába, olyan szorosan fogtam át. Nagyon féltem. Mivel idegeneknek számítottunk itt, mindenki alaposan végigmért minket. Egy-pár tekintet szinte átfúrt, olyannyira éreztem őket magamon…

 Gond nélkül sikerült átvágnunk ezen a bűnbarlangon, és épp kiértünk a mi környékünk felé. Egy sötét kisutcán mentünk át, amikor valaki elénk pattant a semmiből. Halkan felsikoltottam, és bebújtam Josh háta mögé. Percekig szemeztünk azzal, aki ily módon utunkat állta. Josh kihúzta magát, és igyekezett minél félelmetesebbnek látszani az ismeretlen előtt. Körülbelül ugyanolyan magas volt a férfi, mint ő, de az arca… Az nagyon ijesztő volt. Tipikusan az a fej, amire azt szokták mondani, hogy ránézésre 10 évet kaphatna érte a börtönben. Nyeltem egy nagyot, a szám pedig kiszáradt. Elég fenyegetőnek éreztem ezt a szituációt. Jó lett volna, ha végre kinyögi, hogyha akar valamit tőlünk, aztán odébbáll, hogy mehessünk végre „haza”.

- Mi van ember? – kezdte mély hangján Josh. Ezek szerint őse bírta tovább ezt a feszültséget.

- Mit akarsz, mi legyen? – lépett előrébb. Kezében valami megvillant a lámpa fényénél. Egy kés, vagy ahhoz hasonló… Most már kajakra azt hittem, összeszarom magam a félelemtől.

- Mi nem akarunk semmit. Semmi bonyodalmat. – szólaltam meg hirtelen egércincogásra emlékeztetően vékony hangon.

- Jé, még egy kis barátnőd is van, tiszta öröm. Eddig nem is láttam, úgy elbújt mögötted. – mi a picsáért kezd el kötekedni? Egy rossz szót se szólt hozzá egyikünk se. Kedvem lett volna nekiállni, beugatni, de inkább nem kezdtem el. Azért annyira májer én se vagyok, plusz rettentően megijedtem attól, hogy kés van nála.

- Igen, ketten vagyunk, és? – jaj, azon imádkoztam magamban, nehogy Josh feldühítse valamivel. Inkább beszélek én…

- Mit és? Adjatok ide mindent, ami nálatok van! – mondta parancsoló hangon.

- Mire gondolsz, mi lenne nálunk? – hallottam a hangján, hogy ő is ingerült. És biztos voltam benne, hogy fél is, de azt úgyse vallotta volna be nekem.

- Mi a faszra gondolok szerinted öcsi??? Talán szép színes játékokra? Bazz, add ide az anyagotokat. Tudom, hogy van nálatok is. – elkezdett közelebb jönni.

Jaj, annyira féltem. Leesett, hogy mit akar. Ez egy kibaszott drogos buzi, és rajtunk keresi az adagját. De sose láttam drogot még képen se, élni meg egyáltalán nem éltem vele, és Josh se. Nem tudtam mi legyen. Úgyse hiszi el, hogy tényleg nincs nálunk semmi…

- Nálunk semmi ilyesmi nincsen. Semmink nincs érted? Csőlakók vagyunk, még kajára se telik, nemhogy drogokra… Sajnálom, testvér, peched volt velünk. – mondta ki Josh, majd meg akarta kerülni ezt a pattogós köcsögöt.

- Mi az, hogy nincs???? Azt hiszed, ezt bevettem ilyen könnyen? Itt mindenki anyagozik, csak így tudja kibírni ezt a nyomorult életet. Miért hinném el, hogy ti nem???

- Most hogy bizonyítsam be neked? Kipakolom az összes zsebemet, és meglátod, semmi nincs bennük.

- Jó…jó….akkor lássam, pakolj! – mordult rá az ürge. Láttam, ahogy remeg az adagjáért. Úgy nézett ki, mint aki bármire képes is azért, hogy megkapja, amiért jött.

Josh minden zsebét kiforgatta, de lófasz se volt benne. Hát tudtuk. Mi lett volna nálunk, mikor tényleg semmink sincsen?

- Te is, kis ribanc! – üvöltött rám hirtelen.

- Ok ok… - válaszoltam gyorsan, majd mindent kiforgattam magamon, de szintén semmi nem volt nálam se.

- Semmi… - nyugtázta Josh is, mintha magától nem tudná a fickó, hogy mit nem látott.

- Ööö… valahova biztos eldugtátok! Ki tudja hova rejtettétek el? De most azonnal adjátok ide, vagy kurvára megbánjátok azt is, hogy a világon vagytok!!!!

Ha nem jött volna rá, én már elég régen megbántam, hogy megszülettem, szóval ezt felesleges volt mondogatnia. De azért nagyon-nagyon paráztam. Olyan fenyegetően villogtatta felénk a nála lévő kés pengéjét…

- Motozz meg minket, ha nem hiszed el! Nem fogsz találni semmit sem, esküszöm! – mondtam megint vékonyka hangon, pedig egyébként elég mély a hangszínem.

- Hát téged szívesen meg khmm motoználak! – indult el felém fenyegetően. Josh elé lépett.

- Állj le, jó??? Nincs semmink, ami neked kell, tehát jobb, ha elengedsz minket, és ezt az egészet szépen elfelejtjük. Ha kisétálsz innen, odaát biztos sok drogot fogsz találni, de nálunk tutira nem. – hangja nagyon józan volt, és tényleg az igazat mondta. Nem is kiabált, nyugodtnak tűnt, mintha ezzel is hatni akarna támadónkra.

Erre a faszi elvigyorodott. – Mi az, hogy semmid? Ha nincs anyag, jó lesz ez a kis luvnya is egy körre. Kölcsön adom valakinek egy adagért. Na? – fejembe tolult az összes vér. Jujj! Most komoly, hogy ez el akar engem adni egy kis fehér porért? OMFG!

- Mit na? Menj a faszba azt!!!! Húzz innen, elég volt belőled… Menj a dolgodra te is, mint ahogy mi is. Ő pedig nem versenyló, hogy eladó legyen. Gyerünk, indulj!

- Nekem ne parancsolgass, te kis tróger! Nekem kell valahogyan az a kibaszott anyag. KELL érted? Vagy így, vagy úgy! – már remegett. Gondolom az elvonási tünetek, vagy maga a szer iránti vágy. Hogy tud valaki ilyen szánalmas lenni?  Olyan, mint egy állat, komolyan… Így rabjává válni valaminek…

- Én is épp ezt magyarázom. Ha kell, szerezz!!! De ott kell keresned, ahol van is, nem nálunk. – Joshnál is kezdett felmenni a pumpa. Már jó fél órája itt állunk ezzel a gyökérrel, elég unalmas volt. És a menhelyről is kizárnak minket, ha nem érünk oda hamarosan, mert az se átjáróház…

- Te… Nekem nagyon nem tetszik az arcod… se a dumád. Mit vagánykodsz itt? Hm? Talán jobbnak hiszed magad nálam? Engem ne oktass ki, te köcsög buzi! Nekem nem fogsz ugatni… - fortyant fel az ürge, és nekiment Joshnak. Dulakodni kezdtek. Josh jóval erősebb volt, de ez várható volt számomra. A drog teljesen legyengítette a szervezetét ennek a kis féregnek. Jó párat bepancsolt neki, egyenesen a képébe, az ürge meg nem győzött tántorogni. Én oldalt álltam, és a kezeimet tördeltem, hogy mi lesz. Nagyon féltem. Teljesen kihalt hely, és ha bármi történik velünk, senki nem veszi észre.

Úgy látszott, a másik fószer is erőre kapott. Sikerült kitérnie Josh ökle elől, helyette ő vágta arcon Josht. Elég erős volt. Nem is hittem volna róla. Az ütéstől megtántorodott, és kissé hátrább lépett, majd ismét rávetette magát arra a köcsögre. A köztük lévő távolság minimálisra csökkent, mozgásuk pedig olyan volt néha, mintha táncolnának egymással. Valahogy megint előszedte a kését, ami eddig nem tudom, hogy hol volt. Csak azt láttam, ahogy megvillan a penge. Egyszer csak abbamaradt a táncszerű mozgás, és a hangos fújtatás… Josh felmordult, és hátrálni kezdett kissé görnyedten. Az alak arcán gonosz vigyor villant, majd lassan indulni kezdett, közben sokszor visszanézett ránk. A végén már futott, hallottam, ahogy léptei csattognak.

Amikor a barátom felém fordult, láttam, hogy a hasát fogja, és egy egyre növekvő vérfolt terül el a pólóján. Felsikoltottam.

- Josh!!!! Mi van? Jól vagy? Nagyon fáj? Milyen mély? Mutaaaassssssd!

Iszonyatosan megijedtem. De nem volt időm még nagyobb pánikba esni, odasiettem hozzá, és segítettem lefeküdni neki a földre.

- Semmi baj, jól leszek. – nyögte, de arca, és a sebe nem pont erről árulkodott.

Nagyon vérzett… ömlött belőle a sötét színű vér, ami nem jó jel, nagyon nem… Körülbelül a gyomorszájánál szúrta meg. Letéptem róla a felsőt, hogy jobban lássam. Kurva mély volt… Nem is hittem volna, hogy ekkora volt a nála lévő kés.

- Jajj Josh, úristen! Tarts ki, nem lesz semmi baj, megígérem neked!

A saját pólómból elkezdtem gyorsan darabokat szaggatni, hogy legyen mivel leszorítanom a sebét. Körbe letéptem szinte a póló felét, majd a vágásra nyomtam, jó erősen.

- Kérlek Josh… tarts ki, jó? Nagyon kérlek…

Ő nem mondott semmit, csak nézett rám, egyre elfehéredő képpel. Jaj, ez nagyon nem jó… Másik kezemmel simogatni kezdtem az arcát.

- Minden rendben lesz, csak bírd ki, ok? Tudom, hogy rendben lesz…

Nem válaszolt semmit, csak bólintott egyet. A rongy, amit a kezemben tartottam, már teljesen átvérzett. Rengeteg vér volt már ez… Szívem nagyon gyorsan dobogott, és a könnyeim is ömleni kezdtek. Még erősebben szorítottam a ruhát a sebre.

- Josh a büdös kurva életbe!!!! Igen is ki fogod bírni, mert TE nem hallhatsz meg! Nem hagyhatsz itt engem, érted??? – elkezdtem rázni őt. Nagyon kapkodva vette a levegőt. A lámpa fényénél is jól látszott, hogy már a falnál is fehérebb színt öltött.

- Kérlek, Josh… - már komolyan nem tudtam mit csináljak vele… Mi lesz, ha itt hal meg? Jajj, kérem, csak ő ne haljon meg. Bármit megtettem volna, hogy életben tudjam őt.

Elkapta a kezem, és a szemembe nézett, de szólni nem tudott egy szót se. Tüdeje sípolni kezdett, majd pár másodperccel később fennakadtak a szemei. Felordítottam.

- Neeeeeeem! Nem, ez nem lehet, ne csináld ezt velem hallod? Mondom ne!!!

Odahajtottam a fejem a mellkasához, de hallottam, hogy nem dobban többet a szíve. Visszanéztem az arcára. Szeméből kiveszett az élet utolsó szikrája is, már csak kifejezéstelenül meredt rá a világra. Tekintete üveges lett.

Egyszerűen majdnem megfulladtam a zokogástól. Ráborultam Josh testére, és csak sírtam. Átöleltem, és magamhoz szorítottam.

- Kérlek szépen… Mi lesz velem most nélküled? Nem hagyhatsz egyedül… Kérlek… Mit csinálok most???? – egyszerűen nem tudtam ott hagyni őt. Hogy is tehettem volna? Felállni, és elsétálni, mintha semmi sem történt volna. Én ezt nem tudtam megengedni, viszont már segíteni se tudtam rajta, úgyhogy csak magamhoz öleltem, és hullattam rá a könnyeimet. Nem tudom meddig ülhettem így Josh mellett. De teste már teljesen elnehezedett, ez volt a hullamerevség. Már sokat olvastam róla. Ettől csak még jobban sírni kezdtem. Josh egy hulla!!!! Meghalt… Miért kellett ennek történnie? Miért mindig azok halnak meg akiknek nem kéne??? Annyi szar ember van, aki jobban megérdemelné a halált, mint ő!!! Ez így kurvára nem igazságos! Bár én is megdöglenék itt helyben. Nagyon erősen kívántam ezt ebben a pillanatban…

Valahonnan messziről egy kiáltást hallottam, majd valaki lépteit. Úgy látszik, mégis győzött az egészséges életösztönöm, mert felálltam Josh mellől, még egyszer utoljára ránéztem, majd megfordultam, és elindultam az ellenkező irányba, amerre eredetileg is terveztük, hogy tovább haladunk majd. Csak akkor még ketten… Biztosra vettem, hogy az a faszi jött vissza értem, aki legyilkolta a barátomat. Gondolom rájött, hogy én még beszélhetek erről, és most el akar hallgattatni… Mi lesz most velem? Befordultam balra egy még szűkebb utcára. Még soha nem jártam erre, szóval azt se tudtam, hogy merre kéne mennem, hogy visszajussak a saját helyünkre. Most már tisztán hallottam, hogy valaki pár méterrel lemaradva lépked mögöttem. Ugyanerre fordult be, és ugyanolyan tempóban sétált, mint én. Nem nőtt, de nem is csökkent a köztünk lévő távolság. Nem mertem hátranézni. Hátha nem is engem követ. Lehet, hogy már csak paranoiás lettem, elvégre elég nagy sokk ért. Vagy lehet, összetéveszt valakivel, ki tudja. Hátha… Nem tudom, miért reménykedtem ebben. Kicsit meggyorsítottam a lépteimet. Még a lélegzetemet is visszafojtottam, hogy hallhassam, ha valami történik a hátam mögött. Az lett, amire számítottam, ő is gyorsított. Hallottam egy kattanást. Tuti most nyitotta ki a pillangókését, amivel majd gondoskodik róla, hogy elhallgassak, de örökre… Úristen!!! Biztosra vettem, hogy most el fogja vágni a torkom, és az nagyon fog fájni nekem… De utána legalább mindennek vége lesz. Készültem, hogy kibírjam, amit tenni fog velem. Mégsem, a nagy faszt!!! Tartozom annyival Joshnak, hogy nem öletem meg magam, és nem is sétálok bele a karjaiba. Még ha nem is én győzök, akkor is küzdeni fogok. Legalább megfuttatom kicsit, ne legyen ilyen szimpla – gondoltam, majd vettem egy nagy levegőt, és futásnak eredtem. Ő is elkezdett szaladni utánam. Kapkodva szedtem a levegőt, megint sípolt a tüdőm, szóval nem voltam olyan gyors, mint reméltem, lassan, nagyon lassan, de csökkenni kezdett az eddig meglévő távolság köztem és üldözőm között… Most már kétség sem fér hozzá, hogy ez engem akar, nem mást. És nagyon valószínű, hogy nem is téveszt össze senkivel, mert hát ahhoz elég közel van már, hogy láthassa, ki vagyok. Megint begyorsítottam, és egy új utcába kanyarodtam be. Még szűkebb volt az előzőnél, és már túl későn láttam meg a zsákutca feliratot… Kész, most meszeltek nekem! A fószer is bekanyarodott futásban. Én még azért mindig kutattam valami megoldás után. Erősebb, mint én, azt már tudom, szóval kizárt, hogy győznék vele szemben. Láttam, hogy egy nagy konténer van a fal mellett. Talán ha arra rámásznék, akkor átjuthatnék a fal túloldalára, és megmenekülhetnék. De szép is lenne! Elestem egy autógumiban, amit az út közepén hagyott valaki. Ezzel megint időt vesztettem… Felpattantam, és folytattam a rohanást, bár már nem sok kellett, hogy elérjem az utca végét. Már hallottam magam mögött a lihegését is, vészesen közel volt már hozzám. Megpróbáltam felugrani a konténerre, de úgy látszik, túl magas volt nekem, mert nem sikerült. Többször is nekifutottam a dolognak, és már majdnem a tetején voltam, amikor utolért, megragadta a bokámat, és lerántott… Jó, nekem annyi, de komolyan. Nem erőlködök tovább, akkor történjen meg minden, aminek meg kell, és végezzen velem. Összeszorítottam a szemeimet jó erősen, mintha az segítene abban, hogy kevésbé fájjon minden szörnyűség, amit most tenni fog…

Ismerős volt ez az illat… És hiába vártam, hogy megüssön, vagy leszúrjon, helyette felsegített a földről, ugyanis előbb, amikor lerántott, oda kerültem. Felnéztem az arcába. Kapucni takarta, de akkor is megismertem, mint ahogy ezer másik arc közül rögtön kiszúrnám…