- Hé, szállj már le rólam, kölyök! – majd egy jó nagyot borultam. Mi van már, hol vagyok? Azt álmodtam, hogy Franket ölelgetem. Ehelyett valami lepukkant nőcit karoltam át az imént, egy koszos, és büdös sikátorban feküdtünk, egymás hegyén-, hátán…

Hirtelen szarul érintett a keserű valóság. Orromat facsarta az összezárt emberek bűze… Ezeké a napok óta vizet nem látott embereké. Fúj, a gyomrom is felfordult… Na jó, mit flancolok itt, régebben én is ugyanilyen voltam… Felkeltem, megráztam magam, és elindultam az ellenkező irányba bugázni valami zabálni valót… Tessék, még 24 órája se vagyok itt, és máris teljesen ugyanazok az ösztönök ébredtek fel bennem, mint régen. Az élni akarás, és legfőképpen az éhség. Teljesen idetartoztam, nem pedig a puccos kis hotelbe egy olyan pasival, akinek a közelségétől is remegés fogott el… Ha valakit igazán szeretünk, képesek vagyunk elengedni. Én megtettem… ne rajtam múljon, hogy boldog lehessen valaki mással, aki érdemes a szerelmére, és aki illik is hozzá.

Ezt mondogattam magamnak folyamatosan, hogy helyesen tettem… Jó, hogy ott hagytam. De közben kurvára nem ezt éreztem belül. Hanem akkora ürességet, mint még soha. Azt, hogy elbasztam az egyetlen lehetőségét annak, hogy boldog lehessek… Most már mindegy. Kár ezen szomorkodni. De bármit megadtam volna azért, hogy utoljára láthassam őket, vagy legalább megtudjam, mit gondolnak most. Bizonyára már el is indultak vissza az otthonaikba, hogy lazuljanak a turné után. Láttam magam előtt, ahogy a buszban  kerülgetik egymást, vidámak, és szívatják ezerrel mondjuk Mikeyt, mert ő bizonyul a legjobb célpontnak. És Gee végre visszakapta a hálóban a helyét. Nem kell többet megfosztania magát Ray csodás horkolásától, ami feledhetetlen élmény. Frankienek se kell többet az éjszaka közepén hozzám bemásznia… Mikeynak nem kell többet lelkiznie velem, Bobnak meg nem lesz kit utálnia, szóval új alanyt kell keresnie, hogy kiélhesse rajta eme szadizmusát… Győzködtem magam… Én csak felforgattam az életüket, és a szokásaikat. Jó, hogy ott hagytam őket, végre minden helyreállt…

Fél óra múlva már nagy vigyorral az arcomon mentem vissza alkalmi fekhelyemhez. Sikerült kaját kunyerálnom magamnak, és ez most pillanatnyilag örömmel töltött el.

                                                           ******

Már kerek 2 hét telt el Tita dobbantása óta. Minden egyes eltelt nappal kisebb esélyt láttak arra, hogy valaha is újra előkerülhet. Elvégre New York nem éppen kisváros, ha valaki fel akar szívódni, akkor fel is tud elég rendesen…

Nem mentek el innen mégsem. Nem kellett nagyon győzködni senkit közülük, egyöntetűen arra szavaztak, hogy maradjanak, és kerítsék elő, akár a föld alól is. Gerard és Mikey sokat konspirált egymással, valóságos magánakcióba kezdtek, felváltva rótták az utcákat, éjjel- nappal. Nagyon aggódtak Frankért. Segített a keresésben, de amikor nem, akkor végig a szobájába zárkózott, mintha nem akarná, hogy bárki is belelásson a lelkébe, és az érzéseibe. Egyelőre még hagyták neki. De megfogadták, ha sokáig csinálja ezt, akkor helyre teszik… Nem teheti ezt magával, hogy tönkremegy egy nő miatt. Már régóta nyilvánvaló volt nekik, hogy Frank alaposan belehabarodott a pártfogoltjukba. Sose volt az a fajta ember, aki jól tudta leplezni az érzéseit. Ha boldog volt, akkor kirobbanóan, és hmm elég nyilvánvalóan. Ha viszont szomorú, akkor azt se kendőzte el, mert nem is tudta… Heves fellángolások, és erős érzelmek jellemezték őt. Nagyon is jól ismerték már a barátjukat…

                                                            ******

- A jó kurva életbe! – dünnyögte Frank, miután sikerült jól belerúgnia a küszöbbe, és majd leszakadt a lábujja. Nagyon elege volt már mindenből. Hiába keresik egész nap, semmi. Akárkitől kérdezik, senki nem látta őt. Már az is megfordult a fejükben, hogy lehet, már rég elhagyta a várost, stoppal, vagy passz… Nem lehet tudni sajnos… Épp ez a bizonytalanság őrölte fel lassan az ő idegeit is. Újra elővette a levelet. Már nagyon gyűrött volt, és szakadozott is a széleinél a papír, de még mindig a zsebében hordta. Gerardnak, és a többieknek nem tett róla említést, mintha ezzel elárulná előttük Titát.

Még mindig nem értett semmit, ez az üzenet nagyon összezavarta. Még egyszer elolvasta, majd összegyűrte kis gombóccá, és a falhoz hajította. Megőrül ettől. Csak még bonyolultabbá tesz számára mindent. Még mindig nem értette, miért is ment el tulajdonképpen. Viszont a leglehetségesebbnek a következő indokokat tartotta: Most vagy szereti őt, és attól félt, hogy nem fogja viszonozni az érzéseit, mert erre utaló dolgokat is írt neki, vagy pedig pont az ellentéte. Mivel néha kicsit túlságosan kimutatta, hogy kedveli, ezek az összebújások, meg hasonlók… Attól félt, Tita ezért menekült el, mert félt megmondani neki, hogy ne érjen hozzá, és hagyja békén. Vagy ami még rosszabb, lehet, hogy azt hitte, ő is olyan vadállat, mint Bert, és nem akart közeledni hozzá, nehogy bántsa őt. Egyre nonszenszebb kifogások jutottak az eszébe.

Rettenetesen utálta most önmagát. Már rég tiszta vizet kellett volna öntenie a pohárba, és akkor lehetne másképp. Nem értette önmagát sem, hogy miért félt ennyire beszélni az érzéseiről a lánnyal? Nem egy csajjal volt már dolga, de valahogy könnyebben szót értett velük, és más körülmények között is ismerte meg őket. Ez a mostani helyzet új volt neki… Annyira abszurd, hogy talán pont ez tette ilyen különlegessé… Talán még soha nem érezte ezt. Nem kellett még soha kétségek közt gyötrődnie egy csaj miatt se, mert még nemigen utasították őt vissza… Viszont részben örült is emiatt. Tita nem olyan lánynak tűnt, aki pusztán azért a tényért kikezdene vele, mert egy neves zenekarban gitározik… Ez tetszett neki. Nem akarta volna, hogy csak azért adja oda neki magát, mert ő éppen „híres”. Azt akarta, hogy saját magáért szeresse, amilyen valójában, amikor nem a színpadon pörög, és tombol, hanem „csak” ő. Szerelemből akarta megkapni, nem hülye fortélyokkal, hogy kamuzzon neki valamit. Annyira szerette volna, ha most itt feküdne mellette…

Hátradőlt az ágyon, és végigsimított kezével az arcán, majd beletúrt a hajába. Nem bírja ki, ha nem találkozhat vele újra. Ha nem nézhet bele a szemeibe. Maga elé idézte azt a majdnem fekete, sötét szempárt, a hosszú szempillákkal. Azt az arcot, a száját… Már mióta meg akarta csókolni, de nem volt elég bátor hozzá. Főleg a Bertes történet után nem. Úgy gondolta, a legkevésbé vágyik most erre a lány, azok után, amiket tettek vele. De bárcsak tett volna egy próbát! Szinte maga előtt látta Titát, a nagy mosolyával, a kedves gesztusaival, ahogy édesen magyaráz valamit, vagy csak szimplán kineveti őt a hülyeségeiért… Most bármit megtett volna, hogy vele lehessen, a szemébe nézhessen, hogy megcsókolhassa, hogy… Egyszóval Frankie gondolatai rendesen elkalandoztak.

Már számtalanszor átlapozta az itt hagyott kis füzetet, minden szavát értelmezni akarta. Tele volt negatív gondolatokkal, és rossz emlékekkel, csalódásokkal, és olyan fájdalmakkal, amiket ő sose élt át, de még így olvasva is összeszorította a szívét, ahogy elképzelte, milyen lehetett ezeket megélni. Neki nem volt része ilyesmiben, eltekintve attól, hogy szülei elváltak kiskorában… De, akárhogy is nézte, az ezekhez képest semmiség volt. Dalszövegkezdeményekre is bukkant a lapok közt. Elmosolyodott. Némelyikük akár jónak is mondható, eredeti gondolatokkal…

Talált egy sort, ami szinte beleégett az elméjébe, annyira illett a mostani érzéseihez. Mintha csak erre írta volna, ezekhez az érzésekhez, amik most benne dolgoztak.

„Ne azt bánd, ami volt és elmúlt, hanem ami lehetett volna… de nem volt…” Pontosan ezt érezte most. Lehet, hogy ezért fáj neki ennyire, mert sose fogja megtudni, mi lett volna, ha itt marad vele, és megpróbálják együtt. Inkább elviselte volna, hogy elhajtsa a búsba, ha nem akar tőle semmit, csak maradt volna itt… Nem élné túl, ha miatta történne vele valami odakint. Még emlékezett rá, milyen állapotban találkoztak vele először, azon az estén. Már akkor össze volt verve… Ő ezt nem akarta… Remélte, hogy minden jól fog végződni, és rábukkannak valami módon… Szemei égtek a visszatartott könnyektől melyeket nem engedett útjára… Iszonyatosan szarul volt…