Kiléptem a főbejáraton. Rögtön megéreztem bőrömön a hűvös zivatart. Jól esett, ahogy hűsített. Feltartottam a fejemet. Gyorsan körülnéztem, majd átszaladtam az úttesten. Rá kellett döbbennem, hogy azt se tudtam, hol vagyok tulajdonképpen. Én eddig nem New Yorkban csöveztem, szóval nem tudom, merre kellene ezeket a lepukkant nyomornegyedeket keresnem. Mentem, amerre a lábam vitt, másra nem igazán hagyatkozhattam most…

Átérve az úton, szaladni kezdtem. Fogalmam nincs, mi elől, de úgy éreztem, futnom kell. El kell innen rohannom, hogy magam mögött hagyhassak mindent, és visszakerüljek arra a helyre, amit én megérdemlek… Az utcára. Minél messzebb akartam kerülni Franktől…

Egyre gyorsabban futottam. Ruháim teljesen átnedvesedtek, hajam a koponyámra tapadt, de nem álltam meg. Keresni akartam valami fedett helyett.

Még mindig gyorsan szedtem a lábaimat. Megpillantottam egy zárt buszmegállót, úgyhogy nekiiramodtam. Hirtelen fulladni kezdtem. Hiába lélegeztem, nem kaptam levegőt. Hevesen ziháltam. Már csak sétálva lépkedtem. Egyre rosszabb… Le kell ülnöm… Kurva aszthma, ennek is pont most kellett előjönnie. Eddig valami csoda folytán nyugton hagyott, de most… Azt hittem, elpatkolok. Odaértem. Lecsúsztam a falhoz, és próbáltam minél mélyebbeket lélegezni. Néhány perc múlva már nem hörögtem, és újra kaptam levegőt…

Már szinte most bántam, hogy eljöttem. Itt dekkolok a szakadó esőben, a teljesen kihalt környéken. Normális ember ki se teszi ilyenkor a lábát. Még nem késő, visszamehetnék, és minden rendben lehetne. Gyorsan megráztam a fejem. Nem, akkor meg mi értelme lenne az egésznek? Jobb lesz így… Újra meggyőztem magam. Most már azon gondolkodtam csak, vajon mit reagálnak a felszívódásomra. Tényleg olyan kirobbanóan boldogok lesznek, mint az álmomban? Vagy dühösek lesznek, és hálátlannak tartanak? Fogalmam sem volt. Egyáltalán észre fogják venni, hogy nem vagyok ott? Na, ez már tényleg debil kérdés volt… Mivel Frank aludt az én szobámban, és nem én nála, így azért talán fel fog tűnni, hogy nem vagyok ott… Remélem, nem lesznek nagyon mérgesek. Olyan bunkóságnak tűnt, hogy ezt tettem velük. Így kisurranni… De mindegy, mit aggódok ezen? Sose látom őket többet, kár ezen parázni, hogy mit fognak majd gondolni rólam. Tovább kell lépnem. Ez a fejezet lezárult, még épp idejében. Mielőtt még boldogtalanná tehettem volna mindannyiukat a saját szerencsétlenségemmel. Megleszek egyedül, igen… - jó sokszor elismételtem magamnak… talán akkor sikerül elhinnem, hogy tényleg így lesz…

                                                             ******

A vekker még csak 8-at mutatott. Frank álmosan megdörzsölte a szemeit. Hamar el akartak indulni, tehát nem lustálkodhatott tovább. Végigsimított kezével az ágyon, de nem talált ott senkit. Félkómásan felemelte a fejét. Szemét végig jártatta a szobán. Nemhogy már mindenki fent lenne rajta kívül? Ha Tita nincs itt, akkor bizonyára már Gerardék is indulásra készen állnak. Gyorsan felpattant az ágyból. Benézett a fürdőbe, de nem égett a villany sem, szóval tutira nem volt bent senki. Megvonta a vállait. Odasétált az asztalhoz, hogy vizet töltsön magának, de útközben majdnem eltaknyolt egy fél pár csukában. Faszom! – mordult fel. Majd meglátta az asztalon heverő füzetet, ami este még nem volt itt, legalábbis nem emlékezett rá. Tudta, hogy ez Titáé. Megint körbekémlelt. Hülyén érezte magát. Beleolvasni abba, amit sose akart megmutatni nekik? Kicsit tapló dolognak érezte, de kíváncsisága legyőzte a benne lapuló kétségeket. Lassan lapozgatni kezdte. Talált benne néhány rajzot, és számos nem túl vidám gondolatot. Kikerekedtek a szemei. Ő nem is hitte volna, hogy néha ennyire rosszul érzi magát. Meglepődött. Már majdnem a végénél járt, amikor egy szinte teljesen üres oldalhoz ért. Alig volt rajta néhány betű. A többi lap szinte teljesen ki volt díszítve, pici rajzokkal, görbe betűkkel, de ezen alig állt valami. Végigfutott rajta szemével. Nem hitte el, amit olvas. Még egyszer, megint… Nem, ez most biztos valami elfuserált vicc, sőt, még poénnak is szar. Komoly lenne? Tényleg elment? De miért? Idegesen meggyűrte a füzetet, majd gyorsan végigpörgette a lapokat. Talált még valamit… Ez neki szólt, hozzá.

Ezt is elolvasta, úgy, hogy közben ajkaival némán tátogta a szavakat, amik a lapon álltak.

Nem tudta felfogni, akkor mégis igaz. Ez már kegyetlen tréfa lenne, ilyet hazudni. Összezavarta, és felkavarta, amit látott. Kitépte ezt a lapot, összehajtogatta, majd a farmere zsebébe csúsztatta. Magára rántott egy pólót, felmarkolta a füzetet, majd átcsörtetett Mikeyékhoz. Még mindig reménykedett, hátha csak be akarták szívatni őt, közösen. Bár nem sok esélyt látott rá…

- Geeee! – rontott be a szobába lihegve.

Gerard épp egy vödör kávé felett görnyedt, Mikey most húzta kifelé a bepakolt bőröndjét, Ray, és Bob pedig a tv-előtt veszekedtek, mert Bob nem akart sportot nézni. Élet-halál harcot vívtak a távirányítóért.

- Mi van Frankie? – minden szem rá szegeződött, és a holtsápadt képére.

- Nézzétek! – mondta megbabonázva, majd a füzetre mutatott.

- Frank, a kurva nénikédet, ne ordibálj már! Látjuk, hogy egy kék füzet, de mit kezdjünk vele? Nagy felismerés! Grat! – Gee kicsit paprikás hangulatban volt ma reggel, úgy tűnik.

- Én… Ez nem az, amibe Tita írt? Tőlem kapta. – kerekedtek el Mikey szemei.

- Pontosan… Nézzétek – mondta fújtatva Frank, majd feléjük dobta. – Ott hátul keresd.

Elhallgattak, majd a jegyzetek köré gyűltek. Most már sejtették, hogy nem a semmiért ilyen idegbeteg Frank, aki máskor mindig olyan vidám.

- Mi a fasz? Ez most komoly? – Ray teljesen elképedt. – Ennyire elege lett belőlünk, vagy mi?

- Komoly… Ha nem csak egy szivatás, és a fürdőben rejtegetitek, várva, hogy mikor kell nevetni… Inkább röhögök, de mondjátok neki, hogy jöjjön elő, mert nem vicces. – olyan elkeseredett fejet vágott, hogy már tényleg megsajnálták. Azelőtt nem sűrűn látták ilyennek, mostanában viszont egyre többször.

- Most mit csináljunk? Indulnunk kellett volna éppen fél óra múlva… - teljesen tanácstalanok lettek.

- Nem hagyhatjuk itt, meg kell keresnünk!!! Ez egy teljesen ismeretlen hely, tele elmebetegekkel… És még mindig nem gyógyult fel… Meg kell találnunk őt, nem maradhat itt.

5 perccel később már mindannyian a hotel körüli utcákat fésülték át, remélve, hogy nem juthatott messze. Próbálták kikalkulálni, hogy mikor szökhetett el, de Franket akárhogy kérdezték, nem tudta megmondani, mert aludt. Tiszta ideg volt mindegyikük, indulniuk kellett volna haza, de nem tudták itt hagyni őt, mikor tudták, hogy mi vár rá kinn… Még a gondolatba is beleborzongtak. Ők személy szerint egy napot se bírtak volna kint tölteni, és nem tudták, a lány mennyit fog elviselni, főleg így sérülten. Szétváltak a hatékonyabb keresés érdekében. Órákat lézengtek a környéken minden zugba benézve, de nem jutottak semmire… Kezdtek nagyon magukba zuhanni… Bőrig ázva, és elkedvetlenedve indultak vissza a szállóba. Még nem adták fel…