Egy perc múlva kinyílt az ajtó, és 3 férfi lépett be rajta.

- Bert! Hol vagy? Eltűntél a bárból, mi a lófasz…..? – amikor nem kapott választ, benézett a szobába, és a látványtól visszatántorodott. Bert egy élettelen test felé görnyedt, és éppen a sliccét próbálta kibontani…

- Úristen ember, mi a picsát csinálsz?

- Szűnj meg! Nem a te dolgod!!! Csssss! Húzzatok innen! – integetett elborult tekintettel az kijárat felé.

- Gyertek már! Bert bekattant, segítsetek! Seggrészeg, nem tudja mit csinál!

- Mi az, hogy mit? Most készülöm megbaszni Iero kurváját. Vagy beszálltok, vagy ott az ajtó!!!

- Te… te beteg vagy. Mondd, hogy csak a pia beszél belőled. Mássz már le róla! Gyerünk, takarodj! A börtönben akarsz megrohadni csak azért, hogy egyszer keresztbe tegyél Ieronak? Ennyire még te sem lehetsz szánalmas…

Közben a többiek is beértek.

- Szedjük már le róla! Lehet, hogy meghalt!!! Úristen, mit kapunk mi ezért. A mi szobánkban... Nem is mozdul. Mi a faszt csináltál vele, te vadbarom??

- Még semmit, hála nektek! – fröcsögte a szavakat barátai képébe. – Engedjetek már el!

- Te nem vagy normális, baszódj meg! – lökte őt a földre az egyik férfi, a másik pedig megnézte, hogy él-e még a csaj.

- Most mi a francot tegyünk vele? Hova vigyük? Ezt nem ússzuk meg! Bert, te állat… Ezt most miért kellett? Nincs elég bajunk?

- Mit vagytok így kiakadva? Ez csak egy kis kurva! Kit érdekel! Van belőle még épp elég, nem hiányozna senkinek.

- Fogd be a pofád, vagy nem köszönöd meg amit kapsz! Kussolj, legalább hadd találjuk ki, hogy most mi legyen. – mindenki nagyon dühös, és feszült volt. Fogalmuk sem volt, mit kellene tenniük, hogy a lány se halljon meg, és őket se terhelje semmi következmény azért, ami itt történt. Hát, tudták, hogy nem a legjobb megoldás, de arra jutottak, hogy odacipelik a testet Frankék lakosztálya elé, aztán ők úgyis hívnak segítséget… és így az se fog kiderülni, hogy ki tette. Nagyon bíztak ebben… És hogy nem lesz nagyobb baj a dologból. Egyikük előre ment körbeóvakodni, majd amikor tiszta volt a terep, a másik kettő kicipelte a lányt. Egy emeletet kellett így megtenniük lefelé. Folyt róluk a víz, rettenetesen izgultak. Mi lesz, ha valaki pont most jár erre, mit mondanak?

Szerencsére senkivel se találkoztak össze. Tudták, melyik lakosztályban szállásolták el az MCR- es fiúkat. Hibásnak érezték magukat abban, ami történt. Ahogy megérkeztek ide, ők hívták fel Bert figyelmét arra, hogy ezek a büdös surmó Gerardék is itt vannak, és itt vigyorognak egész nap a tenyérbe mászó képükkel… Ki tudja… Ha nem hergelik fel ezzel, lehet, hogy ennek a lánynak semmi baja nem lenne. Hisz annyi bűne volt csak, hogy velük mutatkozott, ettől öntötte el lilaköd társuk agyát. Tudtak a múltkori incidensről, amikor Bert orrát szilánkosra törték, de biztosak voltak abban, hogy Frank miatt lett dühös barátjuk, és nem a csajra haragudott. Sose bírta elviselni, ha valaki sikeresebb, mint ő. Legyen szó bármiről is… Szakma, magánélet, jövedelem, nők… Megérkeztek. Óvatosan letették a földre a lányt, egymásra néztek, majd egyikük dörömbölt párat az ajtón. Nem tudhatták, hogy meghallották-e bent, de nem is várhatták meg, hogy ajtót nyissanak. Rögtön szaladni kezdtek.

                                                           ******

Gerard szemei kipattantak. Valaki elég kitartóan ütögette az ajtót. Ez nem normális kopogás, volt, valaki bunkó paraszt módjára, ököllel zörgetett…

- Mi a retkes…? – álmosan megdörzsölte szemeit, majd úgy döntött, megnézi, mi a helyzet, hátha valami komoly dologról van szó. Merte remélni, hogy nem megint Frankie unatkozik, és kelti fel mindannyiukat hülyeségből. Ha így van, akkor nagyon megbánja! – gondolkodott tovább magában Gee. Felrántott egy gatyát, meggyújtott egy szál cigit, majd kikereste az asztalon halomban álló mindenféle dolog közül a szobája kulcsát. Sötétben nehezen ment neki a zár kinyitása. De nem akart villanyt kapcsolni, szemének jobban esett a sötétség. Viszont ahogy kinyitotta az ajtót, és a hirtelen jött fénytől résnyire összeszűkült szemekkel előremeredt, de nem látott senkit. – A jó kurva életbe, Frankie! – dünnyögte. Előre lépve párat, majdnem elesett valamiben… pontosabban szólva valakiben. Egy összetört test feküdt az ajtaja előtt. Ijedtében a cigi is kiesett a szájából, egyenesen a földre.

- Édes istenem…! – mormogta, majd lehajolt, és szólongatni kezdte. - Ez Tita… - suttogta magán kívül a két szót. Sípolva ugyan, de lélegzett. Bőségesen borította vér a padlót, és a lányt is egyaránt. Még mindig vérzett, de Gerard hirtelenjében nem tudta volna megállapítani, hogy honnan jön pontosan. Tudta, hogy cselekednie kell, nagyon gyorsan… muszáj volt megőriznie a hidegvérét, ezt hajtogatta magában, és hitte, hogy sikerülni fog. Gyengéden megemelte, megtámasztotta a fejét, és bevitte a szobába. Az ágyába fektette, majd tárcsázta a mentőket. Félt, hogy bajt okoz azzal is, hogy egyáltalán megmozdította, de valahogy nem akarta kint hagyni a kövön. Nem tudta, mit kellene tennie. Az egy dolog, hogy egy sebet be tud kötözni… na de ennyit már ő sem képes ellátni. Az arc, amelyet az utóbbi időben olyan sokat láttak, teljesen el volt torzulva, annyira fel volt püffedve. Ha valaki azt mondja neki, hogy ez ugyanaz a lány, aki ma velük idejött, lehet, el se hitte volna… Mit csináljon, ameddig az orvost várja??? Szóljon a többieknek? Nem akart pánikot kelteni, tudta, mennyire ki lennének akadva. Magában vívódott, de végül úgy döntött, felkelti őket… Úgy érezte, egyedül megőrül a várakozásban…

Nem telt bele 5 perc, de már mindannyian az ágy körül állva várták, hogy megérkezzen a doktor. Magukon kívül voltak. Tita elkezdett hörögni, és megmozdult. A fiúk egyből közelebb mentek, Gerard és Frank odaült mellé az ágyra. – Ne aggódj… sssss… minden rendben lesz, mindjárt itt a mentő, és beviszünk a kórházba… nem lesz semmi baj, majd meglátod. – mondta ki a szavakat Gerard, de inkább tűnt úgy, hogy magát próbálja velük nyugtatni, mint az önkívületben lévő lányt.

- Én nem… nekem nem kell… nem akarom, nem… - alig hallották a szavakat, szinte suttogás volt. Először nem is értették, mit akar velük mondani, azt hitték, félrebeszél, de kapcsoltak, hogy a kórházhoz lehet köze.

- Mi az, hogy nem? De… muszáj lesz odamennünk. – vitatkozott magával Gerard.

- Nem akarom… csak oda ne… Jó itt… - mondta ki Tita, majd újra elvesztette az eszméletét.

A fiúk összenéztek. Nem hitték, hogy betartható lenne, hogy itt maradhasson… Egyre idegesebbek voltak, hogy hol a faszban van már az a nyomorék mentő… Végre ideértek, de őket kiküldték szobából, ameddig elvégezték a vizsgálatokat.

                                                         *******

- Úristen!!! Mi a franc tart már ennyi ideig?? – szuggerálta a falon lévő órát idegesen Mikey.

Mindenki csendben volt, és magában elmélkedett, de ő nem bírta magában tartani a gondolatait, azt akarta, hogy beszéljenek. Mindegy miről, mert ennél a néma csendnél minden jobb. Komolyan, olyanok voltak a többiek, mintha már most gyászolnának. Ezt pedig nem akarta. Inkább legyenek dühösek, vagy akármi, csak ne vágjanak ilyen fejet, mert felállt tőle a hátán a szőr, ahogy végignézett Rayéken…

- Szerintetek… ki… ki tehette ezt? És miért? – kérdezte ismét Mikey. Félve tette fel a kérdést, mert tudta, milyen reakcióra számíthat, de… hátha választ kaphat rá.

- Nem tudom! De ha… ha én megtalálom, biztos hogy az anyja se fog ráismerni ezért, mert a szart is kiverem belőle… Abban biztos lehet, én… nem hagyom futni… - mondta zaklatottan Frank. Szabálytalanul vette a levegőt, érződött, hogy nagyon mérges. Belevágott ököllel az ajtófélfába. Értelme nagyon nem volt, de bizonyára úgy gondolta, a fizikai fájdalommal elterelheti a figyelmét arról, amit belül érez, és ami ennél is fájdalmasabb volt…

- Állj le Frank! Szerinted azzal, ha lebontod a szállodát, segítesz valamit neki? – mindenki ideges és feszült volt. Nem beszéltek többet. Néma csendben ültek tovább, majd Bob szólalt meg, hosszas bambulás után:

 - Nem akarom az ördögöt a falra festeni… de… ma az udvaron, én láttam Bertet, és a drága seggnyaló cimboráit… egyenesen a pofánkba bámultak. Aztán meg Frankéket nézték egy kis ideig, majd elhúztak. Én… azért nem mondtam, mert tudtam, hogy elég pipák lennétek. Azt hittem, jobb, ha nem is említem… Én nem gondoltam, hogy fontos lehet…

Gerard felemelte a tenyerébe temetett arcát, és összenézett Rayjel. Ugyanaz jutott eszükbe. Más nem lehetett. Mi oka lett volna egy vadidegennek, hogy szarrá verjen egy ártalmatlan kiscsajt? Nem gondolták, hogy itt bárkinek is ez lenne a hobbia, szóval maradt Bert.

- És mi a jó büdös faszért nem tudtál szólni Bob. Hm? Kurva megerőltető lett volna, vagy mi? Ha kinyitod a pofádat, akkor ez most nem lenne!!! Nem kéne itt izgulnunk, és ő se feküdne ott bent darabokban. – kelt ki magából Frank. Tudta, hogy ez erős volt tőle… Nem is gondolta, hogy a barátja a hibás, ehhez azért több kellett, és nem tudhatta, hogy ez lesz. Valójában csak jól esett neki valakit okolni… Egy bűnbak, akit utálhat, és akit felelőssé tehet. Úgyhogy elhatározta, hogy nem szól Bobhoz. A többiek nem mertek beleavatkozni, jobbnak látták ráhagyni Frankiere. Majd lehiggad, és átgondolja, mekkora hülyeségeket hordott össze…

- Én most megölöm ezt a tetves férget! – kiáltott fel pár perc csend után Frank, majd indult is kifelé. A fiúk gyorsan kapcsoltak, és rávetették magukat:

- Nem mész te sehova! Nem old meg semmit, hiába vered most szét, nem fog segíteni. Inkább maradj, hátha ITT van szükségünk rád. – nézett rá jelentőségteljesen Mikey. Ő volt a higgadt, és a megfontolt, akinek a szájból ezek a szavak nagyon is logikusnak, és hihetőnek hangoztak. Frank ellenállása lassan megszűnt, Rayék elengedték, ő pedig leült egy székre, és arcát a térdeire hajtotta. Rettenetes gondolatai voltak, amiket nem mondott volna ki hangosan, de kibaszottul félt, hogy ennek az egésznek rossz vége lesz… Próbált nem erre gondolni. Jó erősen megrázta a fejét, mintha így minden negatív gondolattól megszabadulhatna.

Kijött az egyik mentős. Egy emberként pattantak fel, és szinte rávetették magukat valami hírért. Idegeik pattanásig feszültek. Egy percet se bírtak volna ki tovább ebben a bizonytalanságban.

- Mennyire súlyos? – kezdte Bob. Szarul volt ő is, és erre Frank előbbi jelenete is rátett egy lapáttal, miszerint az ő hibája ez az egész. Legbelül tudta, hogy nem így van, mert nem tett semmi rosszat, de maga a feltételezés is nagyon rosszul esett neki, hogy barátja így látja.

- Kérem, nyugodjanak meg! Elég súlyos az állapota… de, nem lesz semmi gond, fel fog épülni… Mindenesetre komolyabb ellátásra van szükség, és megfigyelésre is mindenképpen bent kellene tartani…

Gerard egy nagyot bólintott. Nem érdekelte, hogy megszegte az ígéretet. Ezen most kár lett volna aggódnia. Annak örült volna, ha már ott tartanak, hogy Tita mérgesen a fejéhez vágja, hogy átverte, és becsapta őt ezzel…

- És… megerőszakolták…? – Frankből kibukott a kérdés. Ökölbeszorított kézzel várta a választ. Annyira összeszorította az ökleit, hogy azok teljesen elfehéredtek.

- Nem… Semmi ráutaló nyomot nem találtunk első ránézésre, de… pontosabban is megvizsgáljuk bent a kórházban. Valamelyikük szeretne mellette maradni? – tette fel a kérdést az orvos.

Körbenéztek. Nem tudták, ki menjen, és ki maradjon. Egyértelmű volt, hogy mindannyian nem mehetnek. Frank lépett előre.

- De… szerintem neked maradnod kéne, pihenni… Majd bemegyek én. – ajánlkozott Ray, de egy olyan nézést kapott válaszul, ami beléfojtotta a további szavakat.

- Ketten nem mehetünk? – kérdezte Mikey.

- Na jó, de ez a maximum. Nincs több hely a mentő belsejében.- mondta komor arccal az orvos, majd megkezdték a beteg elszállítását hordággyal.

- Gyere Frankie! – tette barátja vállára a kezét Mikey, majd intett a többieknek, és elindultak.

Úgy látták, hogy jobb, ha mégis ők mennek, Frank addig se akarja mindenáron agyonütni azt a szemétládát. De tudták, hogy a dolog nem marad annyiban, ezért Bert még csúnyán szopni fog…

                                                           ******

Ez volt a leghosszabb éjszakájuk. Soha nem töltöttek még ennyi időt egy kórházi váróban sem. Szörnyű érzés volt a várakozás, ezt tetézte, hogy szótlanul ültek egymás mellett, semmit se mondtak. Mikey félóránként betámadta a kávégépet, e nélkül már rég a szék alatt fetrengne. Fáradt volt, szinte csak a koffeines ital tartotta ébren.

Frank odébb ült Mikeytól. Nem akart senkihez sem hozzászólni. Fejét hátradöntötte, és a plafont bámulta meredten. Lefoglalta önmagának hibáztatása. Minden végigpörgött a fejében még egyszer, és újra, és újra… Arra a következtetésre jutott, hogy Bert miatta bánt el így a lánnyal. Teljesen ki volt bukva… Iszonyatosan nagy balfasznak gondolta most magát. Miért hagyta egyáltalán ott? Hiszen maradni akart… Ha lett volna elég bátorsága, hogy ezt kinyögje, akkor Tita nem lett volna ott egyedül, és Bertnek nem lett volna alkalma megtámadni őt, és akkor minden máshogy lenne. Lehet, hogy most éppen boldogok is lehetnének. Lehet… Túl sok volt itt a lehet, és a lenne. Most már nem tud semmin változtatni… És ez fájt neki a legjobban. Bármit megadott volna, hogy ezt a pár órát visszaforgassa, és megváltoztathassa, amit már nem lehet. Akkor elmondta volna neki, hogy vele akar maradni, és nem egyedül dekkolni a saját nyomi hotelszobájában. Akkor beszélt volna mindenről, amiről már kár beszélnie… Végigsimított az arcán. Mikey gondterhelt képpel bámulta őt. Meg akart kérdezni valamit, amire bár tudta választ, de Frankietől akarta hallani. Kinyitotta a száját… de mégsem. Ezt most morbid lenne feltenni neki, szóval nem. Nem akarta, hogy még jobban kiakadjon… Egy orvos sétált egyenesen feléjük.

- Maguk tartoznak a lányhoz? – kérdezte mély hangján.

- Ööö… igen! – vágta rá némi hezitálás után Mikey. Hiába, korán van még neki, vagy éppen késő, mert nem is aludt semmit szinte.

- Mi van vele? Hogy van? Felébredt már? Jól lesz? Rendbe jön? …- Frank nem érte be egyszerre egy kérdéssel. Válaszként a doki elmosolyodott:

- Rosszabbul is járhatott volna. Csúnya sebeket szerzett, de mindegyik csak felszíni, egyik sem olyan vészes, mint ahogy kinéz. Az arcát több ponton össze kellett varrnunk, de minden rendben lesz… Törés sincsen, csupán bordarepedés. Fájdalmas lesz, de nem gyógyul túl nehezen. Szóval teljesen fel fog épülni ebből. – igyekezett felölteni a legbiztatóbb fejet, amit csak vágni tud. – Vettünk látleletet is… - mondta ki, majd valami reakcióra várt.

Frank és Mikey csak bamba fejjel néztek az arcába, mint akik további válaszokat várnak.

- És mege…….? – kezdték volna egyszerre, de az orvos a szavukba vágott.

- Nem, semmi ilyesmi nem történt. Jól helyben hagyták, de erőszakot nem követtek el rajta.

Egyszerre hangzott fel a két megkönnyebbült sóhaj. Így is elég szörnyű volt, de azt már el se tudták volna képzelni, ha igenlő választ kapnak. Nagyon megörültek, hogy „csak” ennyivel megúszta. Egy rövid látogatás erejére benézhettek hozzá, majd kitessékelték őket, mondván, hogy pihennie kell a betegnek.