*******

Ébredezni kezdtem. A fejembe éles fájdalom hasított. Huh, de szar volt. Valami furcsa volt nekem. Ahogy megmozdultam, éreztem, hogy valaki fekszik mellettem. Gondolkodnom kellett, hogy ki lehet az. Basszus, Frankie! A fejét a hátamba fúrta, és halkan horkolt. Fasza! Most mit szólnak majd a többiek, ha meglátják itt? Erre még gondolni se akartam inkább. Lerántottam magamról a takarót, és ki akartam mászni, de ebben a percben felemelte a fejét, és pont orrba kaptam könyökkel szegényt. Úgy elkezdett visítani, mintha ölnék. ÁÁÁÁ! Na, szóval ennyit arról, hogy nem vette észre senki. Mert erre az ordításra még a kanapén fekvő Gerard is felkelt, nem még Bob, Ray és Mikey, akik az ágyukban ülve pislogtak nagyokat.

- Mi a picsa van itt? – rontott be Gerard, majd ő is meglepetten nézett, miért vonyít az én ágyamban az arcát fogva Frankie.

- Jajj, nagyon sajnálom, tényleg nem akartam, nehogy azt hidd, hogy szándékos volt. – hadartam gyorsan egy szuszra. – Mutasd! Nagyon fáj? Ez az orrod volt? Bocsi – néztem bűnbánó fejjel rá.

- Semmi baj, csak átrendezted kicsit az arcomat, de nincs gond. – mosolyodott el. Nem történt semmi komoly, még csak nem is vérzett az orra, szerintem csak maga a meglepetés volt neki nagy, mert gondolom, nem sokszor ébresztik ilyen „kedvesen”.

- Hehe, határozottan jobban néznél ki plasztikázva. – vigyorodott el Gee, majd vetett ránk egy jelentőségteljes pillantást, és kiment. A többiek is villámgyorsan kitűztek reggelit keresni. Ez égő volt. Most azt hiszik, hogy rámásztam Frankre, és azért hagytak itt minket ilyen szépen finoman.

- Te mit kerestél itt nálam? – kérdeztem.

- Ööö, hát te mondtad, hogy jöhetek, nem emlékszel?

- De persze, hogy emlékszem. Csak azt hittem, hogy miután kibeszélgetted magad, szépen visszamész a saját ágyadba. – böktem a helye felé.

- Hát, te nem is figyeltél rám. Én itt elmeséltem fél gyerekkoromat, te meg már javában aludtál. – mondta duzzogva. Hangosan felröhögtem. – Ennyire unalmas társaság voltam, hogy elaludtál?  És mi olyan vicces?

- Semmi, bocsi. Ja, nem, dehogy, csak hát én álmos voltam. Sajnálom, ok? Ígérem, hogy legközelebb figyelmesen meghallgatom az egész gyerekkorodat, jó? – néztem rá vigyorogva.

- Na, jó! Megbocsátok, de csak most az egyszer. – ezt már mosolyogva mondta.

- Ó, hát nagyon rendes vagy, köszi! – nem bírtam levakarni a fejemről a vigyort, komolyan. – Nem akarunk menni reggelizni? – kérdeztem, mivel ő volt kívül, és neki kellett volna megmozdulnia, hogy kimehessek.

- Én nem megyek sehová. – nézett rám most meg ő vigyorogva. Uh, mit akar ezzel? Remélem nem azt, amire én gondolok, hogy akarja. Álltam a pillantását, és egyenesen a szemébe néztem pár másodpercig. – Hát, én viszont éhen pusztulok, szóval kimegyek…- felvontam a szemöldököm, vártam volna, hogy arrébb vonszolja magát, hogy kiférjek, de nem úgy tűnt, mint aki meg is teszi. Lelöktem a takarót a földre, átmásztam Frankie fölött, úgy hogy egy pillanatra hozzáértem, aztán olyan gyors lepattantam róla, mintha égetne a bőre.

Éreztem a tekintetét magamon, ahogy ruhát keresgéltem. Csak remélni mertem, hogy nem stíröl. Gyorsan felkaptam valami ruhának tűnő cuccot, azt se néztem, hogy mit, aztán el is húztam öltözni. Őt meg ott hagytam egyedül.

                                                           *******

Meglepetésemre a többiek említést se tettek a hálóban történtekről a nap további részében. Ennek nagyon örültem, kínos lett volna a magyarázkodás. De már mindenen gondolkodtam, például, hogy Frankie rosszat álmodott, azért jött oda :P Elég gagyi indok, de hátha beveszik. Mikey amúgy is hisz az unikornisokban, ahhoz képest ez még emészthető. Viszont mivel nem kérdeztek semmit sem, nem jöttem elő eme csodálatos elmeszüleménnyel…

Már itt mertek hagyni a buszban, és nem őriztek annyira, mint eddig. Jelenésük volt egy rövid interjúra, amiből újságcikk lesz. Addig én felajánlottam, hogy maradok, nem megyek sehová velük. Amúgy is, mindenhová azért csak nem vihetnek el engem. Ez már tegnap este kiderült számomra. Vigyorogva integettem utánuk, aztán feltettem a Three Cheers for Sweet Revenge–et. Végig ordítottam minden számot a hifi–vel együtt, közben meg kicsit összerámoltam. Azért jó nagy kupit tudnak hagyni a srácok, valljuk be. Pfff! Amit még a konyhában találtam, abból összeütöttem valami nagy jóindulattal ebédnek nevezhető dolgot nekik, aztán leültem tv-zni, ameddig vártam őket.

Nem kellett sokáig szájtátva bámulnom a tv-t, hamar „haza”értek. Ebéd után mindenki külön vonult valamerre. Ray gitározni a busz hátsó részébe, Gerard épp rajzolt, Bob elment aludni, Mikey az iPod- jával szórakozott, Frankiet nem tudom. Nem is nagyon láttam reggel óta. Úgy került, mintha leprás lennék. Elég rosszul esett, de nem volt bátorságom beszélni vele. Talán majd később… Túlságosan szeretem halogatni a dolgokat. Inkább én is elszeparálódtam külön valahová. Leültem az egyik sarokba, felhúztam a térdeimet, aztán olvasni kezdtem egy vámpíros könyvet, amit még Gee nyomott a kezembe valamelyik nap.

- Te mit gubbasztasz itt? – kérdezte fölém hajolva Mikey. Most nem mindegy neki? Miért nem hallgatja a zenéjét inkább uhh…

- Olvasok!! – lebegtettem meg a levegőben a könyvet.

- Pff, azt látom, annyira vak nem vagyok. De miért itt?

- Miért, hol kéne? – vágtam egy grimaszt rá.

- Mittomén! De csak nem Frank elől bujkálsz éppen?- idegesen felnevettem. Nem tudom. Nem hiszem… Fogalmam sem volt róla, miért görnyedtem itt, de azért mindenesetre sértett a feltételezés, hogy én bármi és bárki elől is bujkálnék. – Miért? Kellene? –néztem fel rá mogorván.

- Ööö, nem tudom. Na jó, inkább hagylak, úgy látszik, ma mindenki ilyen morcos kedvében van.

- Hello! – köszöntem el, majd sokáig néztem utána. Ezzel most célozgatni akart valamire, vagy csak úgy kibukott belőle a dolog? Mondjuk ő meg Geevel veszett össze, állítólag interjú előtt, szóval megértem, hogy elege volt mindenkiből. Hirtelen lelkiismeret furdalásom lett, amiért bunkóztam vele. Lehettem volna kedvesebb is, most már mindegy…

Becsuktam a könyvet és kimentem a konyhába inni valamit. Visszafele Gerardba ütköztem.

- Kitaláltam valamit… - jelent meg mind a 32 fogát megvillantó vigyor a képén, megfogta a kezem, leültetett az asztalhoz. Uhh… előre féltem, milyen jó ötletet találhatott ki. Mindig szívatják egymást, nem akartam hirtelen én is áldozattá válni. Elment pár másodpercre, majd egy nagy dobozzal tért vissza. Most remélem, nem akar beöltöztetni majomnak, vagy ilyesmi. Nyeltem egy nagyot. Nekem ehhez nincs hangulatom, tök ideg vagyok, de próbáltam mosolyogni. Kíváncsian vártam, mit vesz elő a dobozból. Kinyitotta, és sok kisebb doboz volt benne. Basszus! Eltanulta Frankietől a varázslást, csak ő nagyban műveli, vagy mi??? Felröhögtem.

- Mi az? – kérdezte mosolyogva.

- Inkább én kérdezhetném. Mi van bennük? – próbáltam belekukkantani, de gyorsan becsukta.

- Semmi rossz, nyugi. Csak bízd rám magad. – nyugtatott meg elkeseredett fejemet látva.

- Na jó, oké. Ne kímélj. – válaszoltam nem túl lelkesen, de hát nem is voltam túlságosan az.

Elkezdett végre kipakolni, nagyon erősen koncentrálva kereste meg a dolgokat, majd amikor kész lett, rám nézett. – Ne nézz már úgy, minta kivégzésre vinnének, csak kifestelek! – kacsintott rám vigyorogva.

- Huhhh! –eresztettem ki megkönnyebbülve a bent tartott levegőt, majd elvigyorodtam. – Ok!

Hátrafogtam a hajam, ő meg az egész arcomat fehérre alapozta, közben magyarázta, hogy azért van rá szükség, hogy halottnak nézzek ki. Mulattatott az ötlet, de hát legyen. Amikor már halálsápadtra kikent, akkor elővett egy ragasztótekercset. Felvontam a szemöldököm.

- Öööh, azért annyit nem dumálok, hogy azt használnod kelljen rajtam. – mosolyodtam el.

De nem hagyta, hogy tiltakozzak, az orrnyergemre, és a homlokomra ragasztott 1- 1 csíkot, majd a közte lévő részt feketére pingálta, utána leszedte a ragasztót a fejemről. Miután végzett, elővett egy tükröt, és felém mutatta. – Wow! – csak ennyit tudtam mondani, nagyon jó lett. Régebben Gee is sokat viselte ugyanezt a sminket.

- Ez szimbolizálja azt, hogy most már te is közénk tartozol. – mondta kedvesen, majd karomra kötötte azt a bizonyos jellegzetes karszalagot a fegyverekkel. Nagyon meghatódtam, éreztem, ahogy tekintetem bepárásodik. Szipogni kezdtem.

- Jajj, basszus Tita!!! Ha lesírod a csodálatos művem, amivel már fél órája szenvedek, akkor menthetetlenül megharagszom rád. – vicsorgott rám tettetett haragjával. – Na, gyere ide! – mondta, majd kitárta felém a karjait, én pedig hozzábújtam.  Boldog voltam, hogy így befogadtak maguk közé. Megjelentek a többiek is, Frank lépkedett leghátul. Ahogy ránéztem, szemében mintha harag villant volna. Lehet, hogy tényleg utál… Viszont a többiek szépen sorban megöleltek, végül pedig ő is karjába zárt egy pillanat erejéig, majd arcomra nyomott egy puszit. Ettől ő is festékes lett. Ahogy elengedtem, láttam, hogy most meg mosolyog.

Nem értettem őt, és a hangulatváltozásait… Akárhogy „fenyegetett” is előbb Gee, két kövér könnycsepp csordult le az arcomról, kettős érzéseket ébresztve bennem… Boldog voltam, úgy éreztem, hogy most már tényleg közéjük tartozom, és velük akarok maradni… de akkor mitől szorult össze ennyire a szívem?

                                                          ******

Elérkezett a turné utolsó fellépéseinek lebonyolítása. Az utolsó koncertet elég nagyszabásúra tervezték a szervezők. Nem önálló show-t adtak a srácok, számos barátjukkal, és hasonló zenekarokkal osztoztak a rivaldafényen, és a színpadon. Tehát egész estés programot szolgáltatott a látogatóknak…

Egy neves hotelben szállásoltak el bennünket. Illetve hát a fellépőket, de mivel én hozzánőttem a fiúkhoz, ide is jöttem velük. Egybenyíló lakosztályok voltak, de mindegyikünk külön szobákban aludt. Szomorúan fordultam Ray felé: - Basszus, hiányozni fog a horkolásod, tök jó altató volt!

Mindenki dőlt a röhögéstől, Ray meg pirult, mint állat. Végre egyszer nem az én fejem pompázik pirosban… örömködtem is rendesen emiatt.

Rövid kis összeröffenés volt délben, a szálloda étkezőjében, ahol javában folyt a rivalizálás néhány zenekar között, pedig elmondták, hogy még nem is minden fellépő foglalta el a szállását, sok mindenki csak ezután fog jönni. Szerencsére a srácok mindebből kimaradtak, és békésen ették a kajájukat, és persze szívatták egymást… mint úgy általában. -.-’

Mikey ült mellettem. Ahogy sóért fordultam felé, láttam, hogy megint az Anthraxos pólóját vette fel.

- Na, ezt tök imádom, nagyon menő! – böktem meg rajta a felsőt.  Komolyan gondoltam, nekem tetszett az a póló. Meg hát olyan aranyos benne, ez volt az egyik kedvence.

Ahogy kimondtam, már csak azt vettem észre, hogy Gee és Frank szakadnak a röhögéstől.

- Jajj, kérlek! – mondta két nevetőgörcs között – ne bátorítsd!!!! Felesleges adni alá a lovat, már egy hete ez van rajta, szerintem, megvárja, hogy lefoszladozzon róla darabokban! – vihogott Gee, és Frank is az asztal alatt görnyedezett. Bob és Ray csak csendben, lightosan vihorásztak. Mikey a kedvességüket egy alapos asztal alatti bokán rúgással jutalmazta. Ami azért volt finom, mert acélbetkós volt a lábán. Hát, így jártak. Legalább nem bántották tovább szegényt az ízlése miatt.

Később kivonultunk csoportosan a medencéhez. Olyan szép volt ez az egész hely. Eszembe jutott, mit gondoltam másfél hónappal ezelőtt… hogy sose szállhatok meg egy ilyen puccos szarban. Hát úgy tűnik, mégis. Ez mosolyt csalt az arcomra.

Mindannyian nagyon nyáriasan voltunk öltözve, elvégre hát víkend van. Lefeküdtem egy Gerard melletti nyugágyra. Távolabb Mikey és Ray épp Bobot lökdösték, hogy essen bele a vízbe. Tiszta kedvesek egymással, mint mindig.

Néhány perc múlva szegény Bob úgy jött vissza, mint egy ázott veréb, és duzzogva pattant le a közelünkben. Most legalább joggal moroghatott, mert okot is adtak rá. Ez a ritka pillanatok egyike volt, egyébként szinte bármin ki tud akadni. De ez van. Megszokva a stílusát, már nem találtam bántónak, amiket mond néha.

Frankie vészesen közelített felénk homlokig csokisan, mert épp egy jégkrémet evett, úgy tűnik, nehezére esett megbirkóznia vele úgy, hogy ne kenje össze magát. Megint olyan volt, mint egy kis gyerek, és nem, mint egy felnőtt. Vagy csak én képzelődök túl sokat, ami szintén meglehet.

- Nem jöttök fürdeni? – intézte a kérdést mindenkihez.

- Heh… rád éppen rád férne! – vigyorogta Ray Frank arcára mutatva.

- Miért, kajás vagyok? – mintha nagyon meglepő lenne, úgy kérdezte.

- Ááááá… kicsit sem. – vigyorogtunk mindannyian.

- Gyertek már! – vágott nagyon elkeseredett fejet.

- Nincs nálunk fürdőruha. – talált ki Gerad valami mondvacsinált indokot.

 - Nem baj az!!! Tök jó! – lelkesült fel, mi meg csak néztünk.

- Na, jöttök? – kérdezte hátat fordítva, majd elkezdett vetkőzni. Levette a pólóját majd épp a naciját próbálta lehúzni, amikor Bob rárivallt: - Váá, Frank, könyörgöm, el ne kezdj itt nudizni, vagy rövid úton visszaköszön az ebédem.

- Mi bajod velem? – vigyorgott Frankie ártatlanul.

- Semmi, de nem kiváncsi rád egyikünk se! – morgolódott tovább Bob. – Ugye Tita??? – fordult hirtelen hozzám válaszért. Majdnem torkomon akadt a szívószál, amivel a koktélt ittam. Mindenki rám nézett, hogy mit fogok mondani. Honnan a faszból jutott eszébe engem kérdezni? Úgy látszik, megint szurkálódni akart. Sikerült neki.

- Ööö… hát, nekem mindegy, azt csinál, amit akar. Nagyfiú már. – rándítottam meg a vállam. Aztán belemerültem egy újság olvasásába. De a nagy büdös francokat olvastam. Azon gondolkodtam, hogy… hát lehet nem futnék ki a világból, ha véletlenül Frankie nudira venné a figurát. Reméltem nincs az arcomra írva, hogy miken gondolkodok éppenséggel. Amikor elhessegettem perverz gondolataimat, és felnéztem, láttam Mikeyék már sehol sincsenek. Elindultam, hogy megkeressem őket, de nem sokkal messzebb az árnyékban fetrengtek csak, szóval nem volt nehéz rájuk találni. Oda akartam menni hozzájuk, már intettem is, amikor Frankie hátulról belém csimpaszkodott. Majdnem fejre estem vele ott a betonplaccon, mert nekem azért cseppet nehéz volt. – Tudom, hogy neked van fürdőruhád, legalább te gyere mááár, unatkozok! – kezdett el kérlelni. Nem akartam menni, de nem hagyott élni, amíg igent nem mondtam, úgyhogy 15 perc múlva már bikiniben igyekeztem nyakig elmerülni a medencében… Sokat marhultunk, így hát végül már nem bántam, amiért orvul letámadott, és berángatott a vízbe. Ezen a délutánom kétségkívül jobban megismertem őt, mint az eddig együtt töltött idő alatt. Korábbi ígéretemhez híven tényleg végig kellett hallgatnom az egész gyerekkorát, de azon vettem észre magam, hogy nem is bánom. Volt bennünk pár közös dolog. Elmondta, hogy a középsuli kemény volt számára, mert sok surmóval volt összezárva, akik szekírozták rendesen a magassága, illetve egyéb szerintük meglévő hiányosságai miatt.

Értettem, miről beszél. Én egész életemben kívülállónak éreztem magam. Mindenhol. Otthon azért, mert senki nem értett meg, hááát, a suliban se volt nagyon más a helyzet, már ameddig bejártam oda. Nem túl sok baráttal büszkélkedhettem, mert mindig basztattak valami miatt engem is. Nem tetszett, ahogy nézek, ahogy gondolkodok, ahogy érzek, semmi sem. Ami kevés barátom meg volt is, szépen lassan mind elpártolt mellőlem, míg végül kurvára egyedül maradtam… Az egész délutánt átbeszélgettük. Csak este 7 körül másztunk ki a vízből, addigra már szanaszét ázva. Lehűlt a levegő, éreztem, hogy nagyon fázok. Felvettem a köntöst, ami ki volt készítve, a kapucnit is a fejemre húztam, hogy minél kevesebb látsszon belőlem. Gyalog sétáltunk fel a szobákig, mert utálom a lifteket, és így legalább addig is volt alkalom beszélgetni Frankievel…

 Hülye egy alakja volt az egész szállodának. Hosszú, és beláthatatlan folyosók jellemezték, jó görbe kanyarokkal. Érdekes. Vagy lehet, csak azért tűnt fel ennyire, mert még nem láttam ilyet soha ezelőtt. Frank épp beszólt valami epéset, én meg jól nyakon vágtam. Nagyot csattant az ütés, mert vizes volt a haja. Visszhangzott a folyosó a hangos nevetésünktől. Jól elszórakoztunk. Próbáltam elnyomni magamban valamit… Egy érzést, ami valahogy mindig visszatért. Sokszor néztem hátra. Olyan volt, mintha figyelne valaki. De azzal nyugtattam magam, hogy túl sokat olvastam a vámpíros könyveket, amik rásegítettek a már alapból meglévő üldözési mániámra… Frank az ajtó előtt fejemre nyomott egy kissé esetlenre sikerült puszit, tétovázva elköszönt, majd a saját szobája felé vette az irányt. Elszomorodva néztem utána. Jobban szerettem volna, ha velem marad. Nem akartam egyedül lenni. Homlokon csaptam magam! Te csak ne is gondolj semmi ilyesmire!!!! - korholtam saját magam, majd fejcsóválva beléptem az ajtón, és levetettem magam az ágyra.