FUUUCK! – rúgtam fel azt a kibaszott dobozt. Túl jó volt ez nekem, hogy igaz legyen. Hogy tényleg magukkal visznek. Hülye voltam egyáltalán, hogy elhittem. Szanaszét tapostam a dobozokat körülöttem, közben jócskán átkozódtam. Egyszer hátranéztem, mert éreztem, hogy valaki figyel.

-  Most épp mi a faszt csinálsz tulajdonképpen? Szétkúrod ezt az amúgy is silány berendezést? – állt ott ledöbbenve Mikey, és épp egy ásványvizes üveg kupakját próbálta letekerni.

Nagyon elszégyelltem magam. Még mindig zihálva vettem a levegőt, annyira beleéltem magam az előbbi rombolásba. Aztán hirtelen a nyakába vetettem magam. Ő meg csak állt ott, majd lassan visszaölelt. Belefúrtam a fejem a mellkasába. – Nem, csak azt hittem, itt hagytatok engem. – küzdöttem a könnyeimmel, nem akartam, hogy sírni lásson.

- Jajj, dehogyis. Hogy hihetted? Ekkora tuskónak tartasz minket, vagy mi? Hogy egy szót se szólunk, csak itt hagyunk? – háborodott fel, aztán elkezdte simogatni a hajam. Nem néztem fel rá, még mindig hozzábújtam. Onnan válaszoltam, de amit mondtam, csak motyogásnak hallatszott.

- Nem… nem… de… nem vagyok én olyan fontos, hogy ne lehessen elfelejteni… csak… úgy megijedtem…

Mikey megfogta a két vállam, aztán elvont magától, hogy a szemébe nézzek.

- Nem hagynánk itt. Főleg nem szó nélkül. És nem is terveztük, hogy galádul itt hagyunk téged. Épp autogramot osztottunk, én is csak inni jöttem… érted most már? – nézett komolyan rám.

- Aha. – bólintottam. Többet nem tudtam kinyögni.

Felvette a földről a leesett üveget, és inni kezdett. Végre sikerült leszednie azt a nyomorult kupakot róla.

- Ööö, figyelj…- kezdtem – mi lenne, ha a többieknek nem mesélnél az előbbi kis idegrohamomról, hm? – kérdeztem, majd vártam, mit felel. Elkezdett röhögni.

- Kár, hogy nem volt nálam kamera. Nagy voltál, hallod. – majd mivel elég gyilkosan néztem rá, megszűnt. – Jó, persze, hogy kussolok. Egy- egy. – vigyorodott el. – Elvégre te se mondtad el Bobéknak, hogy miért is estem be a cipőkhöz.

- Oh, én már el is felejtettem azt! Még jó, hogy most eszembe jutattad. – vigyorogtam gonoszul, majd oldalba böktem.

- Nekem most vissza kéne mennem, mert Gerard megöl. Jössz? – nézett vissza a válla fölött rám.

- Mehetek?

- Persze!!! Sőt, még autogramot is kaphatsz, olyan rendesek vagyunk. – húzta ki magát büszkén.

Elvettem tőle az üveget, és finoman fejbe vágtam. – Ne egózz! – röhögtem.

- Most biztos megint elrontottad a hajamat. – tapogatta sértetten a feje tetejét. Azt hittem kipukkadok a röhögéstől. – Jó a hajad, ne izélj már, csak menjünk akkor!

                                                              ******

Miután befejeződött az autogramosztás, ami, hmm elég sokáig elhúzódott, következett a buszba való visszapakolás, és hangszercipelés. Rettentő büszke voltam magamra, mert segítettem megemelni egy hangfalat, meg lelkesen cipeltem Ray gitárját. Ő pedig közben végig a nyomomban volt. Szerintem tutira attól félt, hogy elejtem a gitárt. Elég későre járt, mire mindent befejeztek, és vissza lehetett vonulni aludni. Ők még maradtak megtárgyalni, hogy mit lehetett volna még ennél is tökéletesebben csinálni a színpadon, és hasonlók. Én most valahogy nem tudtam volna semmihez érdemben hozzászólni, meg hangom is elég kevés volt a sok ordibálás után, szóval gyorsan lezuhanyoztam majd mentem is aludni. Nagyon boldognak éreztem magamat. Örültem, hogy részem lehetett ekkora élményben, hogy láttam őket fellépni. Sokáig gondolkodtam még, amikor hallottam, hogy a srácok is bejöttek, Gee kivételével, aki ugye kiszorult a nappaliba.

- Tita, fenn vagy még? – kérdezte egy hang, bizonyára Frankie, mert a többiek nem igazán hajlamosak háborgatni. Nem válaszoltam. Úgyis annyira össze voltam görnyedve, hogy simán elhihette, hogy már javában durmolok.

- Hagyd már, hát látod hogy alszik!!- dünnyögött Mikey.

- Mi a picsát akarsz Frankie? Jó lenne, ha te is szépen aludnál, és nem jártatnád a szádat. – torkollta le Ray is.

- De… én kérdezni akartam tőle még valamit. – magyarázott tovább Frank.

- Frankieee! Kuss legyen, mi is aludnánk, ha hagynád. Menj ki, fuss egy kört, ha nem tudsz aludni, de fogd be a pofád. Na… jóccakát! – morgott Bob.

                                                     ******

Hamar reggel lett. Vagy csak túl sokáig hallgattam Ray horkolását. De mindegy. Megmakacsoltam magam, hogy ma korábban kelek fel. Nem akartam megint én lenni az utolsó… Kicsit kínos lett volna, ha megint úgy ébredek, hogy Frankie ugrál a fejemen, szóval inkább felkeltem. Igyekeztem minél halkabb lenni. Gyorsan kerestem valami ruhát, amit áthúzzak. Úgy néztem, még mindenki alszik. Lábujjhegyen kiosontam a fürdőbe, felöltöztem, majd a konyha felé vettem az irányt. Még Gerard is horpasztott, tátott szájjal. De ari, tisztára kocavadító. A gondolatra felröhögtem, de gyorsan a szám elé kaptam a kezem, nehogy felébresszem őt. Elkezdtem kávét főzni, meg reggelit készíteni. Meg akartam lepni őket. A kávét alapnak tartottam, mert láttam, nagyon imádják. Amit találtam, kipakoltam. Épp a tojást vettem elő, amikor valaki feldörmögött a hátam mögött: - Jóóó reggelt!

- Ühmm, kösz, neked is! – megfordultam, és Frankie állt ott tiszta kócos fejjel, boxerben, és egy pólóban.

- Mit csinálsz, és hogyhogy ilyen korán keltél? – kérdezte félkómásan.

- Hmm, bármily meglepő, épp reggelit készítek nektek. Mi az, amit szerettek? Nem igazán vagyok képben, hogy mi a kedvencetek. – morfondíroztam.

- Segíthetek?- jelent meg egy nagy mosoly az arcán.

- Ühüm, persze. De csak ha nem bombázod szét megint a konyhát.

- Ööö… nincs tervbe véve! Akkor 2 perc, és jövök. – mondta, majd elviharzott.

Tényleg visszajött pár perc múlva, csak felöltözött, és megfésülködött. Végig néztem rajta, majd megállapítottam, hogy jól tök néz ki. Ekkor ahogy a lábához értem ,meg akadt a szemem valamin: a MAMUSZOMOOON! Frankie magára tuszkolta azt a nyomi sárga nyuszis tutyit, amiért tegnap könyörgött a boltban, hogy vegyünk meg nekem.

- Hehe, nagyon jól áll. De hogy fért rád? – röhögtem. – Látod, milyen vagy? Azt hazudtad, hogy nekem veszed, közben csak fájt a fogad rá. – korholtam. – De jól van, megjegyeztem. – mondtam tettetett sértődöttséggel.

Háttal álltam neki. Visszafordultam, hogy keressek sót, ő meg meglepődve nézett rám.

- Te… te sírsz ez miatt? Inkább visszaadom… de ne. – mondta olyan bűnbánó képpel, hogy alig bírtam ki, hogy komoly maradjak.

- Neeem, - vigyorodtam el végül, - csak hagymát pucoltam az omletthez.

- Jaaa! Már kezdtem megijedni. – vakarta a fejét.

- De hülye vagyok… Szeretitek egyáltalán az omlettet?

- Igen, persze. – mondta, majd nem dumáltunk többet, csak csináltuk a kaját. Teleraktunk egy asztalt végül mindenfélével, hogy legyen választék. Jó, hogy itt volt Frankie. Tudott segíteni benne, hogy ki mit eszik meg szívesen. Külön Mikey kedvéért pirítottunk kenyeret, mert Frank szerint az a kedvence.

Pont elkészültünk mindennel, és épp ültünk le az asztalhoz, ahogy elkezdtek szállingózni a többiek. Öröm volt nézni azt a sok álmos, torzonborz fejet. Mindenki hót kómásan jött ki, és a hajuk égnek állt. Gee is jól elfeküdte a sajátját, Mikeyról nem beszélek, mert hát neki mindig csodálatosan tökéletes a haja, mármint saját bevallása szerint. Ray sérója pedig egyértelműen vitte a pálmát, annyira kócos, és szétálló volt.

- Jó reggelt! – mondtuk egyszerre. Miután sikerült megemészteniük, hogy mi ennyire irtózatosan korán keltünk, és még reggelit és készítettünk nekik, leültek, és jó ízűen elfogyasztották. A nap további része teljesen szokványosan telt. Pihenéssel, olvasással, és amőbázással. Jó volt Frank ellen játszani, legalább mindig én nyertem. De sajnos hamar megunta a sok vereséget, és kijelentette, hogy ez a játék egy nagy büdös buziság…

                                                              ******

Az elkövetkezendő napok nagyjából ugyanúgy teltek. Nem az amőbázásra gondolok, hanem hogy napközben punnyadás, esetleg egy-egy fotózás, vagy interjú. Esténként pedig majdnem mindig egy újabb koncert. Hamar beleszoktam ebbe, és rettentően élveztem. Minden show-t ugyanolyan lelkesedéssel vártam, és mindig teljes extázisban tomboltam végig. Nagyon tetszett, amikor Gerard és Frank a színpadon akciózni kezdtek. Az összes kiscsaj majd bepisilt, úgy visongott körülöttem. Nekem meg khmm, nem mintha nem tetszett volna a látvány, mert hát majd kigúvadt a szemem, úgy néztem őket, de a bölcsek nyugalmával. Mivel valószínűleg azon kevesek közé tartoztam, akik biztosra tudták, hogy ez csupán a koncert hevében történik, és NEM, NEM BUZIK, csak szeretik egymást… barátok módjára.

Mindannyian nagyon kedvesek voltak velem, még Bob is felengedett. Ha nem is szeretett, azt nem mutatta ki durva megjegyzések formájában, sőt beszélgetni is egyre többet beszélt velem. Nagyon megszerettem őket. Olyan volt, mintha ők lennének a kárpótlás számomra, amiért sosem volt igazi családom, most meg egyszerre 5 embert is kaptam, aki törődik velem.

Már 3 hete voltam velük, de még mindig nem tudtam teljesen elhinni, hogy minden jóra fordult, és hogy így is marad örökre. Egyre többet agyaltam azon, hogy vajon meddig fog ez tartani? Mikor mondják, hogy köszi, de menj el, nem kérünk többet belőled... Most fordult elő velem az utcán töltött idő óta először, hogy tudtam félni. Sőt, mit félni… kibaszottul rettegtem, hogy elveszítem őket, és megint egyedül leszek, mint eddig mindig.

                                                            ******

A mai nap se csináltunk semmi eget rengetőt, sőt koncert se volt este. Délután 3 volt, és csak fetrengtünk a buszban. Nagyon izgi program.

Épp a Mikeytól kapott füzetembe firkálgattam. Frankie pattogott oda mellém.

- Miről írsz? – kíváncsiskodott, aztán próbált megemelkedni, hogy belelásson.

- Semmiről. – rándítottam egyet a vállamon. - Csak hülyeségek, semmi érdekes.

- Ó, értem. – vált tartózkodóbbá. – néhány pillanatig némán ült mellettem, majd elém pakolt egy csokit. – Ezt neked hoztam. – mosolygott.

- Tényleg? De hát a te kedvenced. Nyugodtan edd meg. – visszatoltam elé.

- Neee, ez a tiéd. Ajándékot nem szabad visszautasítani. – mondta mindentudóan. – És én neked akarom adni. – folytatta, majd halványan elpirult.

- Kösz szépen akkor! Kedves vagy. – mosolyogtam vissza.

- Nincs mit! Aham, tudom. – mondta, majd el is iszkolt, amilyen gyorsan jött, úgy ment.

Kibontottam a csokit, és elkezdtem enni. Majdnem félrenyeltem egy falatnál. Hmm, most én vagyok a hülye, vagy jól láttam, hogy szegény Frankie zavarban volt. Frank Iero zavarban… tőlem?!?! Komolyan, ez hihetetlen. Remélem, csak én képzeltem be magamnak…

Hogy gondolataimat más irányba terelgessem, elkezdtem rajzolgatni. Na de vajon mi mást lehetett volna, mint MCR- el kapcsolatosat. Pontosabban az I’m Not Okay borítóját, mert az nagyon megfogott engem. Elkezdtem emlékezetből lerajzolni, mert sokszor betettük itt a buszban azt a cd- t, illetve hát én. Közben még félhangosan énekeltem is magamnak valamit:

…Have you heard the news that you're dead?
No one ever had much nice to say
I think I never liked you anyway
You're deeeeeeaad
Free from the hospital bed…

Körbenéztem, hogy nincsenek- e hallótávolságban, nem akartam, hogy károsodást szenvedjen a fülük, elvégre zenészek… majd folytattam.

…So tired and oh so squeamish
You never fell in love
Did you get what you deserve?
The ending of your life
And if you get to Heaven
I'll be here waiting, baby
Did you get what you deserve?....

Nagyon beleéltem magam a dolgokba, úgyhogy leforrázott, ahogy meghallottam őket a hátam mögül.

- Te… Gerard! Megvan a másik vokálosunk Frankie helyett… - uhh, ez Ray. Basszuuuuus! Ha hátrafordulok, vajon mindannyian itt fognak állni libasorban??? Úgy néztem hátra, olyan lassan, és óvatosan, mintha görcs állt volna a nyakamba.

Bassza meg! Tényleg mind itt virítottak mögöttem… Ezt az égést. Nem igaaaz! Pedig úgy szerettem volna valami tekintélyt előttük. A 18 évemmel, és a csöves kis múltammal már így is épp elég mélyről indulok. Aztán mindig valami égőt művelek. -.-’

- Jó voltál! Nem is sejtettem, hogy így tudsz énekelni. – bíztatott kedvesen Gee. Szerintem meg csak vígasztalni akart…

-… Ilyen szarul?- vigyorodtam el kényszeredetten. Kb. mintha kicelluxoztam volna a számat két oldalt.

- Nem volt ez rossz. Van a hangodban valami…

- Valami… hamisság? – kockáztattam meg a választ. Én csak a zuhany alatt szoktam énekelni. Már bántam, hogy felhagytam ezzel a jó szokással, mert akkor ezt most elkerülhettem volna.

- Nem, te buta! Mondom, jó volt. Majd én adok neked leckéket énekből. – nyújtotta rám a nyelvét Gerard, majd kacsintott is egyet.

- Hümm, köszike. – mosolyogtam egyet, de azt gondoltam, pfff az kéne még, hogy Gerardtól tanuljak. Mármint nem ő miatta, hanem, én nem égetem magam (jobban) előtte, meg nem is mernék énekelni, úgy, hogy tudom, hallgatja is. Ha sejtettem volna, hogy most is mögöttem kagylóznak, meg se szólalok inkább…

Bevonultam a szobájukba kicsit pihenni. Vagyis nem voltam fáradt, csak nem akartam ott maradni velük, úgy beégettem magam az előbb. Még mindig Gee ágyában aludtam, ő pedig kinn a kanapén. Hiába ajánlgattam neki állandóan, hogy cuccoljon vissza a hálóba, meg hát mivel csak én vagyok lány, el lennék kinn a kanapén egyedül, de ő nem volt vevő az ötletre. Aztán mivel 3 hete itt alszok, rájöttem, hogy miért. Az ő ágya van a legközelebb Rayéhez, aki úgy horkol, de tényleg, hogy lehetetlen tőle normálisan aludni. Szóval Gee jól járt, hogy kiköltözhetett, tiszta haszon. Legalább kint kipiheni magát, mi meg itt bent szenvedünk Mikeyékkal.

Hát kár volt emlegetni, mert megjelent. Mármint Mikey. Bedugta a fejét az ajtón, és elkezdett szólongatni, kb., mintha tök süket lennék.

- Titaaa! Gyere ki! Most! Mondani akarunk valamit.

Jaj! Hát ez cseppet se hangzott bizalom gerjesztően. Szerintem most akarják megmondani, hogy el kellene mennem, ne dekkoljak itt tovább. Lehajtott fejjel somfordáltam ki, tudtam, hogy mi fog következni, és épp erőt gyűjtöttem, hogy lehetőleg ne sírjak.

- Mi van? Úgy nézel, mintha szellemet láttál volna. Ülj le! – monda Gerard.

Uhh. Tuti, hogy el akarnak küldeni. Főleg, ha Gee beszél. Ő a szónokuk. Biztos azért ő, mert finoman tudja megfogalmazni, hogy vonszoljam le innen a seggem, és kezdjek valamit magammal. Máshol.

- Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad? – kérdezett közbe Mikey.

Bólintottam. De az asztalt néztem meredten, nem mertem a szemükbe nézni.

- Ne már, hogy most legyél beteg! El akartunk vinni este bulizni! – szomorodott el Frankie.

- Micsodaaa? – wá, erről lett volna szó???? Magamban valósággal ujjongtam.

- Mi 5-en, és te. Este. Buli. Érted? – mosolygott Bob. Jaj! Annyira imádom, hogy még mindig fogyatékosnak néz, és szép lassan eltagol mindent, hogy biztosan felfoghassam azzal a csökevényes agyammal. De most annyira boldog lettem, hogy mégse kidobni akarnak, hogy simán beleugrottam volna Bob nyakába, akármilyen megjegyzései is vannak.

- Ööö… igen, fel tudom fogni köszi. Csak… olyan komolynak tűnt ez az egész. Meg ahogy Mikey kihívott, itt meg egy kupaktanács várt… Gondoltam, el akartok küldeni.

- Dehogy küldünk! –csattant fel Gee.

- Neked ez a paranoiád! –borzolta meg a fejem Mikey. Amit én azonnal viszonoztam is.

- Elbasztad a hajaaaam! – mondtuk szinte egyszerre, ő komolyan, én meg gúnyból. Tudtam, hogy egyből ezzel fog jönni.

- De te is az enyémet, szóval egál.- húztam el rá a szám.