- Basszátok meg srácok! Én már rég aludtam! Remélem tényleg komoly okotok volt iderángatni, és nem pedig egy újabb csodás poén!

- Nem kamuztam, itt dekkol egy csajszi a konyhában, és nem mond semmit, meg elmenni se akar. Már kezdünk félni tőle. De most meglátod úgyis Worm!

Kipattant az ajtó. Ismét a szöszi állt ott, bár nem rá lettem először figyelmes, hanem egy hatalmas hústoronyra, aki úgy nézett rám, mintha éppen most készülne széttépni.

Oh, édes istenem! Ha ez rám ül, én kilapulok- gondoltam elkeseredetten.

De következő pillanatban ez az óriás már hangos röhögésben tört ki…

- Jajj Bob! Ettől a kiscsajtól féltek???Hát ez röhejes, de tényleg. Nézz már rá, milyen ártalmatlan. Olyan, mint egy kis kóbor kutya.

Kurva szarul esett, hogy úgy beszél rólam, mintha ott se lennék. Nem fogok sírni előttük, nem, nem…- csak erre gondoltam szüntelenül.

A zöld szemű volt az, akinek feltűnt, hogy milyen kellemetlenül érezhetem magam, ahogy velem szemben állva dumálnak ki, úgyhogy ő törte meg a csendet, ami beállt.

- Na, menjünk ki innen, majd benn megdumáljuk, miért van itt ez a lány. Gyerünk!- mondta a többieknek, majd rám nézett. De én még mindig nem tudtam megmozdulni. Lehet, tényleg odaragadtam a padlóhoz…

- Nem jó a füled, vagy mi van?- lépett oda a melák hozzám, aztán felemelt a levegőbe, mintha csak egy zsák krumpli lennék. – Ha nem jössz, majd viszlek. – mondta, aztán nem szólt többet.

Mondanom sem kell, kb. 3 métert kellett megtenni, hogy a szobáig érjünk, szóval sokat nem kellett volna mennem, de ezt se bírtam volna megtenni. Beértünk. Worm, vagy ki a rosseb, hirtelen lepakolt, ugyanolyan könnyedén, mint ahogy felvett. Próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat. Aztán, ahogy felnéztem, 5 ember meredt rám értetlenül. A gorillát, aki még mindig mellettem állt, nem számoltam bele. Jesszus, ezeknek verőlegénye is van. Ha egy rossz szót szólok, tutira kitapossa a belemet. Most mit tegyek? Úgy bántam, hogy feljöttem ide. Inkább éhen döglöttem volna. De ez a szégyen, meg hogy most hogyan magyarázzam ki magam ezek előtt. Fúj, ezek mind engem figyelnek. Mi van, ha valami beteg elméjű pedofilok… Komolyan, már mindenre gondoltam. Arra is, hogy élve nem lépek ki innen.

- Na, esetleg nem akarsz magyarázatot adni, hogy mit keresel a turnébuszunkon?

Öööö, miről vakerál ez nekem? Meg milyen turnébusz? Hát én szarok arra, hogy ez turnébusz, felőlem aztán bármi lehetne…

- Szerintem ez süketnéma, vagy autista.- vágta rá nagy kedvesen a szöszi.

- Kussolj már be Bob! Szerintem, csak be van szarva, de kegyetlenül!- mondta a göndör hajú csóka, akinek kicsit bizalomgerjesztőbb feje volt, mint annak a Bobnak. Ő nem úgy nézett rám, mint aki mindjárt megölni készül. – Ne aggódj, nem harapunk-, folytatta, és halványan elmosolyodott.

- Miért jöttél ide?- kérdezte ismét a zöldszemű. Ő volt a legszimpatikusabb nekem. Azok a szemek… úgy éreztem, időtlen időkig el tudnék merülni bennük… Viszont tényleg ki kéne valamit nyögnöm, mert teljesen hülyének néznek, hogy még beszélni se tudok.

- Hát… izé…aaa…valami….valami…kaja izé…féleséget akartam… – mondtam, szememmel pedig ismét a földet pásztáztam.

- Kajáááát? – szólalt meg egy másik sötéthajú ipse, aki eddig némán ült, és csak fújta a füstöt.

- Öö, igen azt.

- És találtál valamit? –vigyorogta a zöldszemű-, mert itt nem igen van olyasmi. Frank rendszeresen lenullázza a frigót.

Én csak bólintottam egy nagyon értelmes, ühüm kíséretében.

- Jajj, Gerard, azt ne mondd, hogy hiszel neki! Szerintem fél buszt ellopkodta, nagy faszt jött ez kajáért… a szeme se áll jól ennek a kis izének.- ez a „kedves” ember megint Bob volt.

- Ne már ember. Én elhiszem, hogy azért jött, szerintem szüksége volt rá. – wow, ez megint valami új emberke volt. Eddig ő is csendben ült.

- Mikey, inkább meg se nyikkanjál. Egy olyan ne szólaljon meg, aki még az egyszarvúakban is hisz, és tátott szájjal várja, hogy odarepüljön hozzá egy. Sőt, szerintem még a mikulásban is hiszel, úgyhogy kussolj be. Ha ezeket simán beveszed, akkor jó, hogy megeszed, amit ez a kiscsaj előad…

- Bob, ha mindig belepofázol, akkor szerintem sose fog kiderülni a teljes igazság. Mi lenne, ha hagynánk beszélni, és nem májerkodnál itt, hmm?

- Baszd meg Ray! Mi vagy te, irgalmas szamaritánus??? Szerintem meg rohadtul nem kéne hinni neki. De úgy látom, én vagyok itt az egyetlen, aki ezen a véleményen van… Tudjátok mit? Ha ennyire nem mond semmit, akkor motozzuk meg! Abból megtudhatjuk, hogy tényleg nem lopott-e semmit. Na?-Bob körbenézett és helyeslésre várt.

Úristen, én meg teljesen kiakadtam. Ezek most halál komolyan meg fognak tapizni, hogy nem tűntettem-e el valamit??? Szememmel az ajtót fixíroztam, amin kb. egy órával ezelőtt olyan simán besétáltam. Hirtelen lendületet vettem, és elkezdtem futni felé. De egy erős kéz mart a karomba… Nem bírtam tovább, éreztem, ahogy a könnyeim kicsordulnak. Nem is a fájdalom, inkább a megalázottság könnyei voltak ezek. –Kislány, neked tényleg van valami vaj a füled mögött, ha ilyen gyorsan itt akartál hagyni minket. – mondta a hájpacni nekem. – De ne olyan gyorsan, azért had legyenek még egy kicsit kíváncsiak a srácok, elvégre ez az ő buszuk, és te vagy itt a betolakodó. Joggal vannak kérdéseik, nem?

Komolyan… én ezt nem élem túl. Bár megnyílt volna alattam a föld, hogy ne kelljen ezt a cirkuszt végigszenvednem. Worm közelebb rángatott a fiúkhoz, kezeimet hátrafogta, sajátját pedig a csuklóimra kulcsolta egyfajta béklyóként… Már nem próbálkoztam szabadulással, felesleges lett volna.

- De… kérlek… én tényleg nem vettem el semmit. Csak két kibaszott szendvicset, meg egy pohár vizet. Esküszöm. Nem mehetnék csak simán el?

- Gratulálok! Tud összefüggő mondatokat is formálni, káprázatos - ez megint Bob volt. Ez a fickó akkura tuskó, hogy mamutot lehetne agyon ütni vele. Kezdtem szokni az elmés beszólásait.

- Fogd már be végre a pofádat Boooob! Mit nem értesz ezen?!! Ne mondj semmit, csak hallgass. Olyan nehéz kibírni? – szólt dühösen a kis szemüveges. – Hagyd végre beszélni!

- Jól mondod Mikey! Látod tudsz te, ha akarsz. – szólt a zöldszemű és hozzám fordult. – Kérlek mondd el!

- De mit mondjak? Már elmondtam mindent, ami lényeges volt. Meddig tépjem még rojtosra a pofám?- kezdtem kikelni magamból, és elkezdtem ficánkolni, de a vasmarok még mindig erősen szorított. Éreztem, ahogy kiszáll kezemből a vér. Nem éreztem semmit sem.

- Tényleg csak kaját kerestem. Nem volt mit ennem, ez a busz meg itt állt üresen, és gondoltam, itt tutira találok valami ehetőt, ezért jöttem ide. Mit ragozzak még ezen? Nem húzhatnék akkor most szépen el?

- El. Hova el? – szólalt meg a bagós, aki épp egy újabb szálra készült rágyújtani. Tiszta gyárkémény feeling.

- Ez miért lényeges? Kérlek titeket, had menjek már. Megígérem, hogy soha többet nem láttok még a környéken se. Kérlek…

- Várjunk csak! De hogyhogy nem volt mit enned?

 Ez tiszta olyan volt, mint egy kihallgatás. Én ott álltam előttük, hátrakulcsolt kézzel, hátam mögött egy debella állattal, közben pedig záporoztak rám a kérdéseik.

- Öööö...hát nem volt. Mi ebben olyan érdekes? Már megszoktam.

Pfff ezek úgy néztek rám, mint aki szellemet lát. Jójó, tudom, hogy szarul is néztem ki, na de ennyire? Úgy bámultak basszus.

Megint megszólalt a szemüveges: - Ha nincsen kajád se, akkor hova fogsz menni? Hol alszol? Van hol aludnod?

Jajj ez már kezdett vérciki lenni. Hagyjuk már, gondoltam. Én dolgom, majd megoldom. Nem bunkózhattam vele, elvégre tök normálisan kérdezte.

- Hát… az utcán. – ezt már olyan halkan mondtam, mintha csak magamnak mondanám. De tudom, hogy hallották, hiszen néma csend volt.

- Worm, engedd már el, úgy áll ott szegény, mintha akasztásra vinnék! Gyere, ülj le ide.- mutatott közvetlenül maga mellé Gerard, az a zöldszemű. Én oda nem megyek hozzá, nem tudnék melléülni. Olyan cikinek éreztem már ezt. Vágyakozva tekintettem az ajtó felé, de nem mehettem. Nem akartam, hogy az a Worm megint megszorongasson, szóval engedelmesen odakullogtam az asztalhoz, ahol ültek. Nem a zöldszemű mellé ültem, próbáltam az 5 sráctól a lehető legmesszebb letelepedni. Ez többé- kevésbé sikerült is.

- Szóval… - kezdte Mikey, hol fogsz aludni?

Rándítottam egyet a vállamon. – Számít ez? Megleszek valahol. Ennyi.

- De hol vannak a szüleid? Ilyenkor már rég otthon lenne a helyed. Veszélyes hely az utca egy ilyen fiatal lánynak, mint te. Uhhh… kedvem lett volna a pofájába vágni, hogy, na ha ezt nem mondod, hülyén halok meg. De azért nem akartam ekkora vadparasztnak látszani. Próbáltam menteni a menthetőt, ami a rólam alkotott benyomást illeti, bár az szerintem elég rosszul állt már így is…

Már megint elbambulhattam pár percre, mert minden szem rám szegeződött. – Nincsenek szüleim… és otthonom se. Szóval igen, az utcán lakom… Egyéb kérdés?

- Sajnálom…- mondta Ray. – De ez hogy lehet? Hogyhogy nincs senkid? Egy barát se, vagy egy rokon? Vagy valaki, akihez fordulhatsz?

Jaj! Éreztem, hogy nem bújhatok ki a válaszadás alól, tehát megköszörültem a torkom, aztán belekezdtem a „mesélésbe”. Nagy vonalakban elmondtam nekik a történetemet, hogy mióta dekkolok az utcán csövesként, meg hogy hogyan kerültem ki a szennybe. Már nem voltak kérdéseik. Döbbent csendben ültek. Nem is néztek rám. Én viszont ahogy végigpásztáztam őket, szemükben együttérzést láttam. Még Bobéban is, bár csak egy másodperc töredéke volt az egész. Aztán, ahogy tekintetünk találkozott, ismét felvette a mogorva arckifejezését, kezeit pedig körbefonta a mellkasa előtt.

- Nekünk most be kell mennünk a cuccainkért oda.- mutatott a szállodára Gerard, amit már láthattam, amikor érkeztem. Lehozzuk őket a buszba.

- Hát igazán nagyszerű, de akkor én most mehetek végre? Öröm volt látni titeket, meg minden, de akkor vegyünk könnyes búcsút, sziasztok!- mondtam, aztán fel is álltam, hogy elinduljak.

- Ööö, úgy gondoltam, te addig itt maradsz a buszban – nézett rám a csodálatos zöld szemeivel. Basszus, ne nézzen így rám, mert belehalok. Ilyen, ilyen… nem is tudom hogyan. Mindegy, csak ne csinálja.

- De most miért? Rendőrségre akartok vinni, vagy mi? – megint kezdett elromlani minden. Pedig azt hittem, hogy végre kisétálhatok. Már levegőt se kaptam. Fulladtam ebben a levegőtlen bádogdobozban, és alig vártam, hogy tiplizhessek. Sose gondoltam, hogy egyszer még hiányozni fog az utca, és hogy a magam ura vagyok, ha ilyen áron is. Ezek akkor mégse hatódtak meg. Most vagy elvisznek a rendőrségre, ami nem túl jó. Vagy…..hát inkább jobb nem gondolni bele, hogy mit akarnak csinálni velem.

- Csak várj meg itt minket, ne menj sehová. Worm, te maradj itt vele. Majd a sofőr segít lecipelni a cuccokat, nincs sok minden fenn.

Ezzel ki is léptek a buszból, szinte egyszerre. Komolyan, tök olyan volt, mintha menekülnének…