Éreztem, ahogy a hideg szél az arcomba fúj, de próbáltam nem tudomást venni róla. Igazából most vettem észre, hogy azt se tudom, hova tartok tulajdonképpen. Csak a lábaim vittek, nem is figyeltem az utat. Nem érdekelt hova megyek, már rég nem érdekelt... Az utóbbi hónapok szépen lassan minden érzést kiöltek belőlem, és kezdtem egy géphez hasonlítani. Undorodtam magamtól, egyre jobban. Nem jó dolog az utca szennyében élni, kukákban turkálni kajáért, és kartonpapírdarabokon aludni dzsuvás sikátorokban. Állandó rettegésben éltem, és minden napom a túlélésért folytatott küzdelemmel telt, de ahogy telt az idő fokozatosan kezdtem feladni a reményt, hogy bármi is jobb lehet még valaha.

Így ment ez már negyedik hónapja. Úristen, milyen hosszú idő is ez! Sose gondoltam volna, hogy ez lesz belőlem… egy csöves. Szép kilátások mondhatom. 4 hónappal ezelőtt még nekem is volt otthonom, ahol, ha nem is szerettek éppen, de legalább megtűrtek, és volt hol aludnom, meg volt mit ennem… De az óta nagyon sok minden megváltozott. Úgy éreztem egy világ választ már el a „régi” életemtől. Ahogy erre gondoltam, éreztem, hogy egy kövér könnycsepp gördül végig az arcomon. Ha anyu nem hal meg 4 hónappal ezelőtt, minden másként lenne most. De nem bírta tovább a szenvedést, és itt hagyta ezt a világot… önként. Ahogy erre gondoltam, iszonyú düh fogott el, és azt vettem észre, hogy rázza a testemet a zokogás. Miért kellett ezt tennie? Miért nem tudott legalább értem kitartani? Csak még egy kicsit… Minden jobb lehetett volna. Nem így történt. Ő megtette, és nem törődött azzal, hogy mi lesz velem. Mindezt azért a rohadt szemét féregért. Még mindig nem tudom elhinni, egyszerűen nem megy. Hogy tudta ezt egy pasiért megtenni? Ráadásul egy ilyen semmit érő szarzsákért??? Teljesen tönkretette őt. Kiszipolyozta belőle az életet. És most, hogy anyu meghalt, egyszerűen kidobott a közös lakásukból, mondván, hogy nem nevel engem tovább… Hirtelen magamra is kibaszott mérges lettem. Annyira elsüllyedtem már ebben a rohadt önsajnálatban… szinte úsztam benne. És úgy éreztem, megfulladok, ha ez így megy tovább.

Körülöttem jöttek-mentek az emberek, de nem törődtem velük. Néhányan furcsán méregettek, de hát nem csodálkoztam rajta, bizonyára nagyon jól nézhettem ki. Tök régóta rohadt rajtam ugyanaz a farmer, amit nagy jóindulattal lehetne kéknek nevezni, mert már szürke volt a sok retektől. A pólóm is tiszta kosz, rettentő mocskosnak éreztem magam…

Az utcán töltött idő alatt sok mindent megtanultam. Azt is, hogy nem mindig jó ember az, aki segíteni akar… Ez egy elég tré környék, ahol szinte bármi megtörténhet azzal, aki nem tud magára vigyázni. De én már félni is elfelejtettem… A legalapvetőbb fizikai szükségletek kielégítésén kívül nem gondoltam semmire, nem maradt rá erőm...Ilyen például az éhség. Hirtelen baromi nagyot kordult a gyomrom, azt hittem, ki is lukadt. Most tűnt csak fel, hogy már 3. napja nem ettem semmit. Az éhség szinte mardosott belülről, rettentő szar érzés volt.

Közben lassan kiértem a sikátorok világából, ki oda, ahol a „normálisabb” emberek járnak, akik hétköznapi életet élnek, és van lehetőségük például ilyen helyekre járni, mint étterem, mozi, boltok, és minden, amit én csak az ablakra tapadva nézhetek, mivel egy ruppóm sincs, hogy vegyek valamit magamnak. Ahogy haladtam előre a főúton, egyre drágább butikok, és előkelőbb értelmek követték egymást. Én meg csak még éhesebb lettem, ahogy a sok kirakatot néztem. Komolyan azt hittem, ott fordulok fel éhen. Messzebb megláttam egy nagyon puccos szállodát. Akaratlanul is fintorra húztam a számat. Pfff… vajon mikor fogok én ilyenben aludni? Hát soha, mert csak egy csőlakó vagyok, aki jelen pillanatban még egy szabad matracért is ölni tudna. Aztán megpillantottam egy parkolót is, ami zsúfolásig volt kocsikkal. A parkoló legtávolabbi pontjában megláttam egy fekete buszt. Illetve hát mit busz??? Ez annak túl jó volt. Nem tudom miért, de úgy éreztem, oda kell mennem. Bazz, mit nem adnék, ha véletlenül nyitva lenne. Először csak finoman körbejártam párszor, próbálva kerülni a feltűnést, mert féltem, hogy szétrugják a kis seggem, ha meglátnak, hogy itt kommandózok. Úgy láttam, senki nincs a busz környékén se, nem még benne. Fura… ilyen buszom lenne, ki se szállnék belőle. Őrizetlenül meg főleg nem hagynám. Eközben a kezem már az ajtaján volt. Legyen nyitva, legyen nyitva- szuggeráltam magamban, és láss csodát, ahogy lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt. Alig bírtam visszafojtani egy hangos visítást… Ezt nem hiszem el, komolyan. Belépve még jobban elámultam. Aztaku… ilyen buszt se láttam még. 

Ahogy végigjártam a „helyiségeket”, próbáltam kideríteni, hogy vajon ki lakhat rajta. De a kik pontosabban hangozna, mert azt alapból levágtam, hogy nem egy személyé. Ahogy néztem, csak férfi cuccokat láttam, gondoltam, nem valami spiné keni magát Axe-al.

A hasam megint korgott egy hatalmasat, ezzel eszembe juttatva itt létem valódi célját, ugyanis nem kirabolni akartam ezt a luxusizét, csak valami ételre hasonlító dolgot kerestem. Meg is céloztam gyorsan a hűtőt… Hopp, ebben nem túl sok minden van, ha én ezeket megeszem, fel fog tűnni, hogy valaki itt járt, de hol leszek én akkor már.- gondoltam.

Kezemben egy szenyóval visszamentem a busz középső részébe. Azt hittem, félrenyelem a kaját… Nagyon meglepődtem, ahogy a hangszereket megláttam. Volt itt minden. Gitárok, dobok, bazz még egy szinti is. Most már komolyan kezdett érdekelni kié is lehet ez a lakókocsi. De filozofálás helyett inkább visszamentem még egy kicsit hűtőt fosztogatni, mert hát ki tudja, mikor jutok kaja közelébe legközelebb, aztán inkább kiszolgálom magam, ameddig lehet.

Amikor már majdnem végeztem, felmarkoltam egy üveg vizet, hogy elvigyem magammal. Épp kimenni készültem a konyhából. Ajtócsapódás ütötte meg a fülemet. Azt hittem meghűl bennem a vér. FUCK!- ennyit tudtam mormogni mérgesen. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont most bukok le, mikor menni készülök. Gyorsan körülnéztem… Elkeseredetten kutattam valami kiút után. Szememmel megcéloztam a „konyha” ablakát, de az olyan kicsi volt, hogy tuti nem fértem volna ki rajta. Basszus! A hangok egyre erősödtek, és már léptek zaját is hallottam. Földbe gyökerezett a lábam, mozdulni se tudtam. A szívem a torkomban dobogott, éreztem, hogy most nekem tényleg annyi. Ezek engem kilapítanak, ha meglátnak, nem kell többet a holnapon gondolkodnom, mert nekem most harangoztak… Ilyen, és ehhez hasonló gondolataimból rázott fel az egyik férfi hangja.

- Te kérsz valamit inni?- kérdezte az egyik.

- Ja, azt hiszem egy hideg sör jól esne, kösz!- válaszolta a másik.

Bazz, ez most be fog ide jönni...Mi a faszt csináljak? Hogy szívódhatnék fel?

Elég gagyi módszert választottam. Összeszorítottam a szemhéjaimat nagyon erősen. Nem tudom mit gondoltam abban a pillanatban. Vajon elhittem azt, hogyha nagyon erősen akarom, akkor láthatatlan leszek???

Hát… Mit ne mondjak, nem vált be a nagy terv. Mert ahogy az alak belépett, volt alkalmam megcsodálni a teljes hangerejét…

- Te mi a lófaszt keresel itt, és matatsz a cuccaink között? - szemei villámokat szórtak rám, láttam rajta, hogy nagyon fel van háborodva.

Én hülye, meg se tudtam szólalni, hogy valami magyarázatfélét nyökögjek ki neki. Nyitottam a szám válaszra, csak éppen semmilyen hang nem jött ki rajta.

- Kérdeztem valamit? Baj van a füleddel kölök?

Nem tudtam válaszolni, bárhogy akartam… Az, hogy ilyen mérges volt rám, csak még jobban megijesztett. Mondjuk, nem tudom, mire számítottam. Hogy a nyakamba borul, vagy vállon vereget, amiért felsurrantam ide? Nem tudtam még csak a szemébe nézni se, képtelen voltam rá. A földet bámultam, és a koszos tornacsukám orrára fókuszáltam éppen kegyetlenül.

Ekkor a másik férfi is belépett, gondolom az, aki előbb a sört kérte…

- Ki a franc ez a kiscsaj? És mit kutat itt?- kérdezte ő is mérgesen.

- Nemtom, nem akaródzik választ adni, csak áll ott, mint akit bebetonoztak.- húzta el a száját.

- Majd mindjárt fog ő választ adni…- mondta a szőke férfi, és kiment.

Ahogy a szőke lelépett, és a másik utána nézett, egy pillanatra volt alkalmam végigmérni őt.

Nagyon megnyerő külseje volt. Szép zöldes szemei, és hozzá az a sötét, kócos haj. Szép kontrasztot alkottak. Sötét ruhát viselt, ami még jobban kiemelte a szemeit. Valósággal világított a 2 szeme az arcából. Észre se vettem, hogy az a pillanat, ameddig legálisan csekkolhattam, már rég letelt. Mert a szöszi már régen elvonult, én meg azóta őt bámulom. Eléggé belefeledkeztem a dologba. Természetesen ő is észrevette. Merthogy ő meg engem nézett. Fészkelődni kezdtem, kínosan éreztem magam. Szinte fájt a pillantása. Mintha lukat égetne a nagy zöld szemeivel a bőrömbe. Meg amúgy is utálom, ha valaki bámul, mint egy cirkuszi majmot. Főleg jelen állapotomban. Képzelem, mit gondolhatott rólam. Hosszú percek teltek el így, hogy senki nem szólt a másikhoz, csak néztük egymást.

Ekkor hirtelen összerázkódtam. Egy elég mérges hang hallatszódott kintről.