A sintó (shintō), Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: az istenek útja, helyesebben "a szellemek útja" ugyanis a sintóista szemléletben a hagyományos értelemben vett istenek helyét szellemek (kamik)töltik be. Az ősi vallásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no michinek is, amely szintén "az istenek útját" jelenti.

A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában a kamik (istenek) állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön kamija van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismerete

Sintó története                                    

A sintó vallás az ősi japán mitológiai és ősi sámánizmusában gyökerezik, nincs alapítója, sem írott kinyilatkoztatása, sem dogmatikája. A japán szigeteken egészen Kr. u. VI. század második feléig nem készültek írásos feljegyzések, így nem ismerhetjük pontosan a japán vallás őskori formáit. A Kr. u. IV. században minden nemzetségnek (ujinak) megvolt a maga védőistene (ujigamija), amelynek kultuszát a nemzetségfő irányította. Ekkortájt vált szokássá szentélyt építeni az ujigami vagy kami („szent hatalom”, „isten”) számára.

A korai sintóban két világkép élt egymás mellett: az egyikben a világ függőlegesen tagolódott a Magas Menny Síkjára (Takama no Hara, a kamik világa), a Középső Földre (Nakatsukumi, a jelen való világ) és az Alvilágra (Yomi no Kuni, halál utáni világ) ez a világkép főként a japán mítoszokban található. A másikban a világkép vízszintes elrendeződésű: ezt a világot véghetetlen tenger választja el az Örök Országtól, ez a világnézet főként a néphitben dominált.

Japán első szent szövegei Kr. e. 500 körüli időkből származnak és Amateraszu Ómikamiról szólnak. Ennek az iratoknak a tanításaival keveredtek a később Kínából beszivárgó buddhista elemek. A korai időkben a sintó egyszerű természetvallás lehetett, dísztelen, egyszerű szentély-kunyhókban imamondók, látnokok és áldozat-bemutató papok tevékenykedtek

A sintó és a buddhizmus                         

A konfucianizmus vélhetőleg a Kr. u. V. században jutott el Japánba, és a VII. századra elterjedt a taoizmussal, továbbá a jin és jang filozófiájával együtt, ezek az irányzatok azonban nem hagytak különösebb nyomot a szigetország vallásában. A következő században, a buddhizmus elterjedésének köszönhetően a sintó önálló, eredeti formában szinte megszűnt létezni, a buddhizmust 552-ben hivatalosan is elfogadták. A sintó háttérbeszorulásának az oka az volt, hogy sintoizmussal ellentétben a buddhizmusnak rendszerezett tanai, fejlett etikája és jól működő egyházi szervezetei voltak. A két vallás, a sintó és a buddhizmus, összeolvadása a zen-buddhizmust eredményezte. Az egyszerű természetvallás kiegészült a szerzetesi élet, a meditáció, az akaratösszpontosítás buddhista elemeivel, az ősi mitológiát pedig a buddhista vallásbölcselet és etika szellemében átértelmezték. Gyakori volt, hogy buddhista papok vezették a sintó szentélyeket. A VIII. század végére a kamikat avatárnak, azaz Buddhák, illetve bódhiszattvák megtestesülésének kezdték tekinteni. Riobu-sinto (Kettős arc) nevű középkori irányzat azt tanította, hogy a japán kamik azonosak a különféle neveket viselő isteni buddhákkal, sőt Ama­te­raszu Ómi­ka­mit is Maha­vario­­ka­nájával, azaz a nap buddhájával azonosították.

A sintó helyreállítása                               

A XII. században számos törekvés jött létre a sintó eredeti állapotának a visszaállítására. Az új sintó monoteista vallássá vált, a kamik, az istenek csupán megnyilatkozásai, aspektusai a világot átható egyetlen isteni princípiumnak. Az első buddhizmusellenes irányzat isei (watarai) sintó volt buddhista fogalmaktól akarta megtisztítani a sintót. Fő kamijai Konton (Káosz) és Kizen (Nemlét) voltak, őket tekintették minden létező alapjainak. A következő buddhistaellenes irányzat a XV. században KiotóbanYoshida-sintó volt, melynek doktrínáit nagyrészt Yoshida Kanetomo (1435-1511) dolgozta ki. Tanítása monoteista jellegű volt: minden élő és élettelen dolog forrása a Nagy Magasztos. A belső megtisztításával minden ember belsejében egy kami lakhelye lehet, a hívő pedig a lelkében lakozó kamit kell, hogy imádja. alakult

1603 -tól a tudósok neokonfucianus nézőpontból igyekeztek értelmezni a sintó tanításait, a konfucianizmus hatása olt érezhető az államelméletben, az uralkodói és alattvalói erények megfogalmazásában is.

A XVIII. század második, és a XIX. század első felében a buddhista és konfuciánus elemek kiküszöbölésével próbálkozott újra modern-sintó egyik elődje a fukko sintó. 1868 -ban sintó ősi egysége került előtérbe, szentélyeket emeltek, később létrejött a kokka sintó (állam sintó), amely a II. világháború végéig Japán hivatalos államvallása volt. Ma a sintónak két irányzata ismert: az egyik a szentély sintó amely alatt országszerte mintegy 80.000 szentélyben, több mint 20.000 pap és papnő által támogatott és a hívek milliói által végzett vallás gyakorlását értik. A másik irányzat a szekta sintó (kyoha shinto) amely kisebb-nagyobb vallási közösségekből áll.

A sintó tanításai                                             

A sintó középpontjában a misztikus kamik igazsághoz vezető útja és azok igazságos akarata áll. A kamik természete meghaladja az emberi elme képességeit ezért a hétköznapi emberek által nem teljesen megismerhetőek: "A kamikat nem lehet megérteni; csak érezni és imádni tudjuk őket. De ezt is csak azzal a feltétellel, ha visszatérünk a természethez és összhangban élünk vele Csak az igaz hívők ismerhetik meg őket, mégpedig a hit által, ugyanis az emberek is szentek mivel a kamik gyermekei. A kamik meghallgatják az emberi imákat és válaszolnak rájuk, akaratukat (makoto) is kimutatják amellyel vezérlik az embereket. Azok akik együttműködnek velük, és az ő akaratukkal összhangban élnek megszerezhetik egy kami védelmét és segítségét. Rossz kamik nem léteznek, azaz a sintóból hiányzik a gonosz fogalma, minden kami jóságos, segíteni akaró és kegyes.

A helyes életvitel, a sintó szerint, a makoto no kokoro („az igazság szíve”), ami az őszinteség, a tiszta szív és a becsület összességét jelenti, azaz azt hogy ember becsületesen igyekezzék a lehető legtöbbet teljesíteni az általa választott munkában és emberi kapcsolataiban. A makoto no kokoro a legfontosabb erény ami minden erény felett áll és bár a többi erény sem elhanyagolandó (pl. engedelmesség, a gyermeki ragaszkodás, a szeretet, a hűség, stb.) a legfontosabb és legelső célja az embernek makoto no kokoro keresése. Ugyanis ennek elérése hozza felszínre a többi erényt is.

A sintóban ismeretlen fogalom az eredeti bűn, az embert eredendően isteni lénynek tekinti. A valóságban azonban az ember szent természete nem mutatkozik meg, megtisztulási szertartások, folyamatok során azonban lehetősége nyílik eltávolítani a tudatot fedő tisztátalanságokat. A sintó az embereket nem elszigetelt, magányos léleknek, hanem egy ősi folytonosság továbbvivőjének, az elődök és leszármazottak közti összekötő láncszemnek tekinti.

A sintó további jellegzetessége az is, hogy a japán népet a többi nép felé helyezi, magasabb rangúnak tartja.

Etika                                                                

A sintóizmusnak nincsenek erkölcsi előírásai, emberek vele született, ösztönös jóérzéssel születnek így mindenkinek a saját feladata, hogy megérezze mi a jó és mi a rossz, vagy mi helyes és mi nem. A sintoista ember számára a legnagyobb erény a császárnak, az elöljárónak vagy a munkaadónak való engedelmesség és a munkafeladatok minél eredményesebb teljesítése. A bűn fogalma is eltér a nyugati világban ismeretes bűn fogalomtól: csak az számít bűnnek a káros a közösségre, aki vét a közösség ellen. A sintó kizárólag az evilági érvényesülés, boldogulás céljait szolgálja, a sintó hívei nemsokat törődnek a túlvilági jutalommal vagy büntetéssel.

Sintó istenek                                                    

A sintó istenek a kamik, ezek azonban nem a nyugati világban ismert transzcendens istenséget takarnak, hanem egy kami a legszélesebb értelemben lehet bármi, ami rendkívüli, s ami félelemmel vegyes áhítatot vagy tiszteletet vált ki. Következésképpen rendkívül változatos kamik léteznek melyek a világ minden egyes élő és élettelen dolgában laknak. A kamik száma meghaladja a nyolc milliót, összességüket pedig Yaoyorozu no Kaminak (nyolcmillió kami) szokták nevezni.

A legismertebb és leghatalmasabbnak tartott kami a Nap kamija Amaterasu Ómikami. További ismertebb kamik Izanagi és Izanami az ősszülők, Senninek körülbelül 500 ismeretes, a hegyekben lakó halhatatlan szellemek, képesek különböző állatokon repülni és a halandók álmaiba behatolni; Seiobo istennő akinek egy 1000 évente termő barack kertje van. Aki eszik ezekből a barackokból örök életet nyerhet; Tobosaku kami, neki sikerült ellopnia három barackot Seibo kertjéből, általában öreg emberként jelenítik meg aki barackot tart a kezében; Gama-Sennin mindenféle varázserejű szerek tudora, képes állandóan megfiatalodni. Chokaro, az utazó aki egy varázs tökkel rendelkezik, amelybe ha belefújt egy ló jött ki belőle.

A sintó irodalma                                            

Kezdetben szájhagyomány útján terjedtek a különböző mítoszok A sintó vallásnak nincs a BibliáhozKoránhoz hasonló szent könyve vagy kinyilatkoztatása. A sintó szent iratait az ősi mitológia fennmaradt történetei képezik. Ezek az 712-ben keletkezett Kodzsiki (Régi idők krónikája) amely főként a világ eredetével és a természetfeletti lények ügyes bajos dolgaival foglalkozik, és az 720-ban íródott Nihon-gi (másképpen Nihon shoki; Japán krónikái) történelmi feljegyzésekkel, mítoszokkal legendákkal foglalkozik. A mítoszok központjában Amaterasu Ômikamiról, a császári család ősének tekintett napistennőről szóló mesék, elbeszélések állnak. Ezek az iratok szerint a világot Izanagi és Izanami teremtette: isteneket nemzettek, elhelyezték a Napot az égen és japán szigeteket az óceánban. Ők nemzették Amateraszu Ómikamit a napistennőt, tőle származtatják a japán császári házat. vagy a

Sintó ünnapak, szertartások                      

A sintó ünnepek (matsuri) magukba foglalják a rituális megtisztítást, a kaminak felajánlott ételáldozatokat, az imádkozást, szent zenéket és táncokat, csendes elmélkedést, az öröm kifejezését. A szentélyek felkeresése a többség által minden hónap 1. és 15. napján történik valamint az ünnepek alkalmával.

Az újszülött gyereket életének 30-100. napján mutatják be védelmező kamijának, ekkor lép a gyerek a hívők sorába. Minden évben, november 15-én, a shichi-go-san („hét-öt-három”) ünnepen az ötéves kisfiúkat, valamint a három- és hétéves kislányokat viszik el a szentélybe, hogy köszönetet mondjanak a kami gondoskodásáért. A felnőttek napja január 15-én van, ilyenkor a 20. életévüket betöltött fiatalokat köszöntik. A sintó hívei, esküvő alkalmából, a kami előtt mondják el a hitvesi esküt. Shogatsu MatsuriGergely-naptár bevezetése óta) január 1-3. között tartják. Ilyenkor a templomokba vagy imahelyekre mennek az emberek és a kamikhoz imádkoznak, hogy a következő évük szerencsés legyen. Egy másik sintó ünnep, a XVI. században élt Tenjin nevű tanító tiszteletére rendezett Tenjin Matsuri ünnep, ezt június 24-én tartják. Ez az ünnepély kétféleképpen zajlik le: felvonulás vagy egy folyón rendezett parádé. A felvonulás jellegzetességei: (Új Év) ünnepélyt 1873 -tól (

A folyón történő parádén legalább 100 csónak vesz rész, mindegyik fedélzetén egy a japán mitológiából ismert alak található. További nagyobb ünnepélyek a tavasz és az ősz ünnepélye.

A sintó hívek házában oltár található, amelyen a család a saját kamija és Amaterasu előtt tisztelegnek.

Ema                                                              

Az emák olyan kis fatáblákon elhelyezett festmények, vagy felíratok miket a hívők a szentélyekben helyeznek el.

Régen, a középkorban az volt a szokás, hogy az emberek lovakat ajánlottak fel a szentélyek részére amikor nagyobb segítséget kértek a kamitól. Kisebb kérések esetén egy fatáblára helyezett ló ábrázolást vittek a szentélybe, innen ered a mai szokás, hogy kis fatáblákra rajzolt képeket (manapság ez lehet bármit ábrázoló) helyeznek el az erre a célra felállított falra. Ha a hívő kérelme teljesül köszönésképp újabb emát helyez el a falon.

Kagura és Gagaku                                        

A kagura, a sintó természetisteneknek bemutatott zenés-táncos áldozati szertartás. A "kagura" szó egy IX. századi krónikában jelenik meg először az udvari szertartások leírása során, jelentése a kami helyére ülni.

A kagura, a monda szerint úgy jött létre, hogy Amaterászu Napistennő megharagudott a többi istenre és egy barlangba zárkózott, minek következtében a Föld sötét és fagyos lett, a gonoszság és zűrzavar uralkodott mindenütt. Hogy elkerüljék a föld pusztulását a többi isten elhatározta, hogy kicsalogatják Amaterászu a rejtekhelyéről: Uzume, a tánc és a vidámság istennője táncolni kezdett, a többi isten pedig hangosan nevetett miközben egy varázstükröt helyeztek el a barlangja bejárata elé. Amikor a Napistennő kíváncsian kinézett a barlangból, hogy lássa mi az a zaj ami a barlang bejárata felöl jön, meglátta saját képmását a tükörben. Mikor meglátta képmását a tükörben annyira el volt bűvölve saját szépségétől, hogy nem vette észre mikor a többi isten eltorlaszolta a barlang bejáratát. Amaterászu elfoglalta helyét az égbolton, fényt, meleget és új életet adva a Földnek, és soha többé nem bujdosott el.

A gagaku hagyományosan a császári család zenéje. A hagyomány szerint a kagura és gagaku együttesen képes közvetíteni az ember és az istenség között.

Sintó ágai                                                            

A sintó az évszázadok folyamán több változáson, alakításon ment át főleg a külső behatásoknak, a buddhizmusnak, a taoizmus és más vallások hiedelmeknek köszönhetően. Jelenleg is több ágazata van gyakorlatban.

Ma már 75 különböző sintó felekezetet tartanak számon. A nyugati vallások – a japánoknak idegen személyes erkölcs hangsúlyozása és a sintoista különlegesség-tudat miatt – nemigen terjedhettek el.

Sintó szentélyek                                                         

Az első ismert sintó szentélyek az ötödik századból valók. Kezdetben nem építettek szent épületeket, hanem egy szent helynek tartott helyen élőfa-szimbólumot helyeztek el, vagy ideiglenes szentélyt építettek. Később mikor szent épületeket emeltek a kamik lakóhelyéül, határozott szabályokat követtek: a szent terület bejáratánál egy szent kapu (torii) áll, mögötte, az épülethez vezető út mellett medence található, ahol a hívő megmoshatja kezét és kiöblítheti a száját. Ezt követi az imahely (haiden) ahol áldozatokat is el lehet helyezni. A szent hely központja a belső szentély (honden), ahová csak a papok mehetnek be, itt található a kami szent jelképe, a shintai („a kami teste”). A szent jelkép lehet egy faszobor, egy kard vagy valamilyen más tárgy, de a leggyakoribb a tükör. A hívők a szentélyhez vezető lépcsőnél csengetéssel, tapsolással vagy kopogtatással hívják fel a kami figyelmét.

A szentélyek többnyire fából épülnek és ligetekben vannak elhelyezve. A szentély fa oszlopai és gerendái tartják a zsindellyel fedett díszes tetőt. A falak alul zártak, a felső rész papírból készül és elmozdítható. A bejárati kapunál Shishik más néven Koma-inuk(oroszlán-kutyák) találhatók. Az Inari szentély kapui előtt, jobbról és balról egy-egy róka (kitsune) helyezkedik el.

Buddhista behatásoktól mentes, jellegzetes sintó szentélyek az Izumo vagy a közép-honshui IsebenOkuninushi no Mikoto, aki a hagyomány szerint átengedte Amaterasu unokájának a halandók birodalmának megteremtését. található, Kr. u. III. században alapított szentély amely Japán egyik legelső sintó szentélye. Ezt a szentélyt 20 évente lebontják majd újra felépítik. Az Izumo szentély Izumo tartomány Taishamachi városában található, a szentély kamija

Tisztálkodás                                                                  

Minden egyes szentély bejáratától nem messze egy tisztálkodásra alkalmas hely található, ahol a hívők kezet és szájat mosnak mielőtt megközelítenék a szentélyt. Az ima előtti tisztálkodást Harainak hívják, a tisztálkodási szertartást pedig Misogi vagy Misogi Harainak. A sintóban tisztító elemek a víz, só, tűz és a szaké (alkohol).

Legismertebb szentélyek                                             

Forrás:Wkipédia