Ébredés.
Fantasztikus, hogy egy nyugodtan átaludt éjszaka után mennyire másnak látja az ember a világot. A nap szikrázóan süt be az ablakon, odakint lágy szél lengedez… sohase gondoltam volna, hogy ilyen természetes dolgoknak is lehet így örülni... és hogy javíthatatlanul romantikus lennék.
Körül pillantok, és egyáltalán nem lep meg, hogy Luciust sehol sem találom. Nagyon el lehettem tegnap keseredve, ha azt hittem, hogy csak azért, mert kérem, velem tölti az éjszakát. Már így is túl sokat mutatott meg abból, ami fagyos álarca mögött rejtőzik.

Nagyot nyújtózom, majd lassan kikászálódom az ágyból. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, de őszintén szólva, egyáltalán nem is érdekel. Kitárom az ablakot, mélyet szippantok a friss vidéki levegőből, s hagyom, hogy a nap sugarai simogassák arcomat.
Kicsit kábának érzem még magam, de tegnapi borús hangulatomnak már nyoma sincs. Élvezem újjászületésem első napját, s megfogadom, hogy soha többé nem hagyom el ennyire magam… bárhogy is alakuljon az életem. Friss elhatározásom első lépéseként kicsit rendbe hozom magam, és megmentőm keresésére indulok.

Lesietek a lépcsőn, majd kitárom a nappali ajtaját. Mosolyogva lépek be, ám pár lépés után szabályosan a földbe gyökerezik a lábam.
Luciusnak nyoma sincs, helyette azonban ott áll legszörnyűbb rémálmaim okozója. Hátra tett kézzel néz ki az ablakon, majd mikor meghallja lépteimet, felém fordul, s rám villantja eszelős mosolyát.
Csak nagyon kevés választ el attól, hogy elájuljak, de sajnos nem sikerül. Úgy látszik, a sors újabb kegyetlen játékot szándékozik játszani velem. Csak azt nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki.

- Jó napot, kisasszony – szólal meg kimérten. - Örülök, hogy jobban van.

Kígyó szemeivel áthatóan néz végig rajtam. Pillantásától megfagy a vér az ereimben. Nem igazán tudok megszólalni, így úgy tűnik, igen egyoldalú lesz ez a mai társalgásunk. Legszívesebben kiszaladnék a világból. Miért nem tudok csak simán összeesni, mint ilyen helyzetekben a nők nagytöbbsége?

- Mit keres itt? – préselek ki végre magamból egy értelmes mondatot, miközben próbálom fenntartani a nyugodtság látszatát.
- Ugyan, ugyan. Miért ez az ellenséges hangnem? – kérdi vigyorogva, majd tesz egy lépést közelebb.
Nem mozdulok. Tüntetően keresztbe fonom magam előtt karjaimat, és megvetően nézek rá. Ezúttal nem hagyom magam olyan könnyen megfélemlíteni. Úgy látszik, ezzel sikerül is meglepnem, mert cápavigyora lehervad arcáról.
- Szóval? – kérdem, kihasználva pillanatnyi fölényemet.
- Hát jó – válaszol visszatérve a szokásos rideg hangjához. – Tudomásomra jutott, hogy személyes ajándékom tegnap este igen csúnyán végezte. Van valami hozzáfűzni valója?

Na, jó… most egy „kicsit” megrémültem. Teljesen kiment a fejemből az az átkozott ruha. De azért ekkora felhajtást csinálni miatta…

- Látva az arckifejezését, ezt nemnek veszem. Tudja, ez a tette igen érzékenyen érintett, és egyszerűen nem hagyhatom megtorlás nélkül. – Szeme vadul villan egyet, majd megindul felém, s most már én sem bírok uralkodni magamon. Egészen a falig hátrálok. A pánik kellemetlen érzése ismét visszakúszik ereimbe, s megbénítja testemet.

- Nahát, kisasszony, hisz maga reszket… - suttogja a fülembe tettetett meglepetéssel, miközben kisimít egy tincset az arcomból. Szemeivel testemet pásztázza, majd még közelebb lép. Megpróbálok elhúzódni tőle, de megragadja karomat, s magához húz. Fagyos rémület önti el testem, ahogy hozzám ér. – Ugyan, igazán nem kell félnie tőlem. Arra gondoltam, hogy kicsit közelebbről is megismerhetnénk egymást.

Nem tehetek róla, de önkéntelenül is felnevetek. Ez bizonyára meglepte, mert furcsán, és talán kissé értetlenül néz rám.

- Ez jó! Még hogy közelebbről… - bököm ki végre, mikor sikerül levegőhöz jutnom. Most már harsányan kacagok. – Ha jól emlékszem, tegnap este ezen már túlestünk…

Halványan elmosolyodik, s rosszallóan rázza meg a fejét. Úgy látszik, tudja értékelni helyzetkomikumom.
- Igen, igaza van… és be kell valljam, rég éreztem olyan jól magam.

Szavai hallatán hirtelen jött jókedvem pillanatok alatt tovaszáll. Agyamat ismét elönti a pánik, s csak reménykedni merek abban, hogy ezúttal másfajta ismeretségre gondol.
Enged karom szorításából, s lassan fel-alá lépdelve előttem beszélni kezd.

- Tudja, nem mindig voltam ám ilyen. Valaha én is olyan voltam, mint minden más átlagos varázsló: éreztem, szerettem, örültem. De nézzen végig most rajtam! – tárja szét színpadiasan a talárját.

A szívem szakad meg… most mit vár, hogy majd vigasztalni fogom? Na, arra aztán várhat!
Azért végigfuttatom rajta tekintetem, hogy lássa, én igyekszem.

- Nem vagyok már átlagos.

Jé, ha nem mondja, észre sem veszem.

- Eldobtam mindazon érzéseket, melyek gyengítették szellememet, s ezáltal hatalmasabb lehettem bárkinél e világon. De tegnap este…

Megáll előttem, s mélyen a szemembe néz. Huh, most kezd érdekessé válni a dolog. Őszinte vallomás egyenesen a Nagyúr szájából? Ezért a Reggeli Próféta ölni tudna. Figyelmemet rá összpontosítom, de nem folytatja félbehagyott mondatát, helyette ismét változik az arca, s a már jól ismert ravasz vigyor köszön vissza róla.

- Hajlandó vagyok eltekinteni a büntetésétől, cserébe azonban kérek valamit.

Hmm, nem tetszik ez nekem, de mi mást tudnék tenni? Bármi jobb lehet az ő büntetésénél…

- Mit? – kérdem gyanakodva. Hogy ehhez milyen arcot vághatok, azt csak ő láthatja, de bizonyára elégedett vele, mert vigyora csak szélesebb lesz.
- Egy csókot.

A gyomrom összerándul.
Hogy mit? Azt hiszem, nem jól hallok, vagy egyszerűen csak kezdek megbolondulni. Elkerekedett szemmel nézek rá, kutatva valamiféle apró jel után, mely elárulná, igazi célját, de elszántan néz a szemembe. Még hogy eltekint a büntetésemtől… na, persze! Nekem már az is épp elég büntetés, hogy egy levegőt kell szívnom vele, de ez… Őlordsága tényleg beérné ennyivel?

- Ugyan már. Nem kell így megrémülni – lép hozzám közelebb, s jobb karjával megtámaszkodik a fejem mellett. - Ez az apróság igazán nem nagy ár cserébe… - végigsimít az arcomon - cserébe az életéért.

Most aztán nagyon megnyugtatott… Veszek egy mély levegőt, majd egyenesen a szemébe nézek.

- És ha megteszem, akkor vége? Békén hagy?
- Életben.
- Ez nem egészen ugyanaz.
- Attól tartok, nincs abban a helyzetben, kisasszony, hogy feltételeket szabjon! – emeli meg az állam, s jobban szemügyre veszi ajkaim. - Elégedjen meg azzal, amit most ajánlok…, de igyekezzen a döntéssel, mert az ajánlatom nem sokáig érvényes.

Bele se merek gondolni, hogy a következő „békeajánlata” vajon mi lesz, így jobbnak látom, ezt elfogadni.
- Rendben. De biztosítékot kérek, hogy tartja a szavát.
- Ügyes. Úgy látom, hogy szemtelensége mellett ravaszsága is napról napra fejlődik.
- Igyekszik az ember. Pláne, ha a legjobbaktól tanulhat – biccentem meg a fejem egy halvány mosoly kíséretében.

Na, szép! Most már hízelgek is neki? Mi jöhet még ezután? Önként jelentkezem ágyasnak…? Jaj, nem! Ezt gyorsan visszavonom… eszem ágában sincs ötleteket adni neki.

- Hát nem bánom, legyen! – szólal meg rövid töprengés után.
Bevallom, most meglepett. Csak így belemegy? Semmi ellenvetés, semmi de, semmi ügyeskedés… Ez túl könnyű volt.

- Hallott már a Megszeghetetlen Esküről?
Ismét meghökkenek. Ennyire komolyan gondolja? Nekem bőven megtette volna, ha a szavát adja… már ha az ér valamit, de ez. Nem túlzás egy kicsit?

- Olvastam róla – szólalok meg nagy nehezen.
- Akkor tudja, milyen következményekkel jár, ha megszegik.
- Igen.
- Nos, rendben. Adja a kezét!

Bizonytalanul nyújtom a kezem, melyre bilincsként fonódnak jéghideg ujjai. Érintésétől még mindig kiráz a hideg.
Elmormol pár varázsigét, majd fogadalmat tesz, hogy amennyiben teljesítem a kívánságát, életben hagy. Közben van rá módom, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vegyem őt. (Jó, jó… tegnap este is lett volna rá lehetőségem, de nézzétek el nekem, hogy akkor más kötötte le a figyelmem.) Miközben koncentrál, orrlyukai kitágulnak, egy ér kidagad a halántékán, szürkéskék szemeiben pedig elszánt csillogás látszik. Furcsa és eléggé irracionális gondolat, de most nem tűnik olyan félelmetesnek.
Különös bizsergés fut végig testemen.

- Készen is vagyunk – teszi el pálcáját, ám a kezemet még mindig nem engedi el. – Én teljesítettem az alku rám eső részét.

Igen, ő tényleg teljesítette… és most én jövök. Megérzem szorítását a karomon, majd azt, hogy lassan húz magához. Nyelek egy nagyot, megnyalom kiszáradt ajkaimat, s számat remegve az övéhez érintem. A szívem a torkomban dobog. Pár másodperc múlva szétválnak ajkaink, ám szorításából még mindig nem enged.
Ismét pánikolni kezdek.
Tudtam! Tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel!
Pár pillanatig még ízlelgeti csókom nyomát, majd kígyó szemeit dühösen rám villantja.

- Ez meg mi volt?

Értetlenül nézek rá.

- Egy csók – felelem halkan. Mi lett volna? Vagy talán ennyire megkoptak az emlékei? Lucius még sohasem reklamált… persze vele nem is így csókolózom. De magára vessen, azt nem kötötte ki, milyen legyen az a csók.
Kihasználva helyzetemet gyorsan kirántom a karom kezei közül, és ellépek tőle, de éberségének köszönhetően nem jutok messze.

- Ne akarja, hogy olyat tegyek, amit később magam is megbánok! – présel a változatosság kedvéért ismét a falhoz.
- Nem ölhet meg…
- Higgye el, kisasszony, vannak a halálnál sokkal rosszabb dolgok is – közli fagyos gúnnyal a hangjában, majd ismét vigyorra húzza a száját.
- Mégis mit akar még tőlem? – kiáltom, ahogy a torkomon kifér. – Megtettem, amit kért! Engedjen el!
- Nem! – emeli fel ő is a hangját, s arca félelmetesen komollyá válik. – Csókoljon meg újra! De most úgy, ahogy Luciust szokta! Olyan hévvel, olyan tüzesen, olyan szenvedéllyel. Érezni akarom minden porcikámban.

Meg mernék rá esküdni, hogy féltékenységet vélek hallani a hangjában… nocsak. Talán irigy lenne Luciusra?

Annyira belelovallja magát a beszédbe, hogy megfeledkezik rideg álarcáról. Hangja egyre idegesebb, tekintete valósággal lángol, mellkasa zaklatottan emelkedik fel és süllyed le. Arca szinte súrolja az orromat, hideg leheletét érzem a vállamon. Ha lehet ilyet mondani, most még félelmetesebb.
Szemei kérlelhetetlenül szegeződnek rám.

Némán állok egyhelyben, miközben agyamban egymást kergetik a gondolatok. Őrlődöm két lehetőség között. Ha megtagadom a kérését, akkor biztos, hogy rengeteg kínban és szenvedésben lesz részem… efelől semmi kétségem. Viszont mi a garancia arra, hogy ha teljesítem kívánságát, később nem kárhoztat erre a sorsra?
Semmi.
Szép kilátások, mondhatom! Jól csőbe húzott…
Pár pillanatig még mérlegelek magamban, végül a kisebbik rossz mellett döntök. Jelenleg ez tűnik a jobb megoldásnak, aztán az idő majd úgyis eldönti.

- Rendben – suttogom halkan. – Megteszem, amit kér.

Arcán diadalittas mosoly jelenik meg, majd legnagyobb meglepetésemre elengedi a karomat. Figyelmes gesztusát egy halvány mosollyal jutalmazom.

Mélyen a szemébe nézek, ahogy közelítem ajkaim az övéhez, majd mielőtt összeérnének, behunyom a szemem, s magam elé képzelem Lucius alakját.
Igen. Így sokkal könnyebb.
Először egy gyengéd csókot lehelek a szájára, majd nyelvemmel lágyan végignyalom ajkait. Ízlelgetem őket pár pillanatig, majd szétnyitom a számat, s átcsúsztatom a nyelvemet.
Hihetetlen, hogy hagyja, hogy én irányítsak, az pedig még hihetetlenebb, hogy ugyanazzal a gyengédséggel viszonozza a csókot. Nem durva, nem követelőző. Nyelvemmel megérintem az övét, és hosszú, lassú játékba kezdek vele. Ahogy a játék elhúzódik, úgy válik csókunk is egyre hevesebbé, egyre vadabbá. Végigsimít testemen, majd ujjaival türelmetlenül a hajamba túr. Érzem, hogy egyre nehezebben uralkodik magán. Már szinte falja az ajkaimat. Kisvártatva szája ajkaimról a nyakamra vándorol.
- Oh, Lucius! – sóhajtom alig érthetően, majd számat ismét a szájára tapasztom.
A másodperc töredéke múlva azonban villámcsapásként hasít belém a felismerés, hogy mit is mondtam. Hirtelen megrémülök a lehetséges következményektől, s megszakítom a csókot. Zihálva válunk el egymástól.
Kipirult arccal, szégyenkezve sütöm le szemeim. A Nagyúr kígyó szemei viszont rám szegeződnek. Ujjaival lassan érinti meg ajkaim, s miközben gyengéden végigrajzolja őket, kéjesen felnyög, majd alsó ajkába harap.
Szemében még mindig ott az az elszánt csillogás, szája sarkában viszont elégedett mosoly bujkál.

- Azt hiszem, ezt tekinthetjük egy gyönyörű barátság kezdetének. – Jobb kézfejemre könnyed csókot lehel, majd aprót biccentve fejével sarkon fordul és távozik.