Gerard’s POV

Kilenc fele sikerült a klubhoz érnem. Nem mondom, hogy nem tudtam volna többet aludni, de nem akartam késni. Legalább is nem annyit, hogy baj legyen belőle. Körbementem az épületen a backstage bejárathoz ahol beengedtek. A biztonságiak elég jól ismertek ahhoz, hogy ne kérjék el a személyimet. Csak kinyitották az ajtót és a szemük sarkából figyeltek, anélkül, hogy szemkontaktust létesítettek volna. Hibáztathatom őket? Nem igazán. Tudtam, hogy mit gondolnak rólam; hogy mit gondolok magamról.

Lebotorkáltam a folyosón, az állott levegőt beszívva, az egyik hátsószoba felé ahonnan röhögés hallatszott ki.

- Gee-tard! – kiáltott fel Chris ahogy beléptem. Megütögette a kanapét mire én oda mentem és leroskadtam mellé. Megragadta a vállamat és durván magához rántott a nyelvét a számba nyomva. Engedtem neki, hogy megcsókoljon, de rögtön köhögni kezdtem, ahogy füst töltötte meg a tüdőmet. Ahogy levegőért kapkodtam ellökött magától. Chris fetrengett a röhögéstől, mintha az lenne a világ legviccesebb dolga, hogy a füstjét a számba fújja, míg csókolózunk. Ott akartam hagyni, de megragadta a karomat és visszahúzott.

- Ó babe, ne legyél már ilyen. Csak egy kis vicc volt. – mondta Chris, erősen szorítva.

- Valaki hozzon neki egy italt! – adta ki a parancsot. Az egyik bandatag, Ben, felkelt a szemközti kanapéról és hozott egy vodka-cola mixet a hűtőből.

- Itt van édes. Igyál csak! – mondta Chris, felém nyújtva a poharat. Mosolyogva elvettem tőle és felhajtottam az egészet. Többre volt szükségem és ezt ő is nagyon jól tudta, úgyhogy itatott még egy jó fél órán keresztül.

Éppen ahogy elkezdtem érezni az alkohol jótékony tompa homályát Chris felkelt mellőlem és felém fordult a fülembe suttogva:

- És most itt maradsz, mint egy jó kis ribanc. Miután szétzúzzuk ezt az egérlyukat is, visszajövök és majd gondoskodok rólad.

Nem szerettem mikor így hív, de okosabb voltam annál, hogy nagy ügyet csináljak belőle. Egy félmosolyt erőltettem az arcomra és felnéztem rá. Gyorsan megcsókolt visszanyomva a kanapéra és kisétált a szobából.

Egy jó tíz percig feküdtem ott, hallottam a tömeg őrjöngését, majd elindult az első szám. Emlékszem, mikor először láttam Christ, egy ugyan ilyen klubban énekelt fent a színpadon. Egy isten volt a szemeimben és mikor először megcsókolt, úgy éreztem, hogy minden álmom valóra vált. A dolgok azóta sokat változtak, de én még mindig mellette vagyok. Nagy ritkán voltak pillanatok amikor kedves volt velem. Mint egy kábítószer ezek mindig visszahúztak. Tudta hogy könnyen függővé válok, ezért mindig csak annyit adott, hogy később visszajöjjek többért.

Ott a kanapén feküdve, Chrisről gondolkodva úgy éreztem, hogy szükségem van még egy italra. Csakhogy most már senki nem volt ott, hogy adjon nekem. Magamnak kell hoznom, gondoltam, ahogy nagy nehezen feltápászkodtam.

Kibotorkáltam a klub nyilvános részébe és átfurakodtam magam a tömegen a bárhoz.

- Vodka. – morogtam a pultosnak. Kitöltötte az italomat és elém tette.

- Öt dolcsi lesz, kösz.

A fenébe, nincs pénzem! Általában nincs is rá szükségem, Chris fizetett mindenért!  Csak álltam ott, bámultam a pultosra azon gondolkozva, hogy hogy vágjam ki magam, mikor a mellettem álló lány megszólalt.

- Majd én állom! – mosolygott rám és odaadta a pénzt. Felkaptam az italomat és megpróbáltam átverekedni magam megint a tömegen.

- Meg se köszönd, seggfej! – kiáltotta utánam, mire páran odanéztek. Megfordultam és bemutattam neki.

Enyhe lelkiismeret furdalást éreztem, ahogy visszaértem a backstagebe. Meg kellett volna köszönnöm, hogy ilyen kedves volt, de nem, nekem seggfejnek kell lennem. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy válaszoljak arra, ha valaki kedves velem. Mindig a hátsó szándékot kerestem. Talán ezért maradtam Chrissel, tudom hogy mit akart… és ő is tudta, hogy mire van szükségem.

Frank’s POV

A tömeg megőrült ma este! Láttam már egy párszor ezt a bandát régebben, és tényleg tudták a módját a hangulatfokozásnak. Mikey is telesen beleélte magát, össze-vissza ugrált és végigénekelte a számokat. Kelly már régebben hazament, azt mondta rosszul érzi magát. Érdekes, nekem nem tűnt úgy, hogy beteg lett volna Mikeynál. Gyanítom, hogy csak nem akart itt lenni a klubban, ez nem igazán az ő környezete. Szóval mikor azt mondta, hogy haza megy, még meg is könnyebbültem. Mikey megígérte, hogy hazavisz majd. Végül is minden jól alakult, és élvezhetem az este hátralevő részét nyugodtan és csendesen. Vagyis, nem túl csendesen, mert ez a hely teljesen megőrült!

Mikey megbökött és rámutatott valakire a tömegben kb. 15 emberrel előttünk. Háttal volt nekünk, úgyhogy nem láttam ki lehetett az, de kócos fekete haja volt és fekete bőrdzsekit viselt.

- Ki az? – kiabáltam túl a zenét.

- A testvérem!

- Akié az ajtó? Gerard?

Bólogatott.

- Ne köszönünk neki? – kérdeztem és már indultam volna is.

- Ne, hagyd! – felelte Mikey, keserűséggel a szemében.

- Gyerünk már! Szeretnék találkozni vele! – kiabáltam még mindig a zene ritmusára ugrálva.

- Úgy is túl részeg. – mondta. Úgy nézett, mint aki mindjárt zokogni kezd.

- Szeretnél kimenni kicsit a friss levegőre? – kérdeztem.

Hálásan bólogatott és az ajtó felé vettük az irányt.