19. Endlich er ist hier!!!

-         Bocsáss meg Bill! De azt hiszem sokkal jobb lesz neked nélkülem, mint hazugságban élned! –aztán megkerestem a táskámban a borotvám pengéjét…

Aztán hirtelen Rihanna Umbrella számát hallottam meg.

-         Aúúú! –fogtam a fejem, majd kinyitottam a szemem. A tv ment, az ágyban feküdtem, ruhában. Mi történt??

-         Jó reggelt –jött be Ádám a szobába és nem volt valami örömöt kifejező arca

-         Én meg… ezt nem értem…

-         Hát az tényleg jó lenne, ha elmagyaráznád nekem, hogy mi ez itt: -majd idegesen rámutatott egy újságban lévő képre. Hunyorítottam, a szememet megdörzsöltem és a képre meredtem.

-         Méghogy LaFee buliján voltál! Egy diszkóban, bárpulton táncolva!!! Mégis hogy képzelted ezt?? Mégis hány fiú tett magáévá???

-         Micsoda??? Neked elment az eszed??? Honnan veszed??

-         Csak rá kell nézni az újságra!

-         Te nem vagy normális! Igen, bulizni voltam! És?? LaFeeval voltam, jól láthatod! –az újságban én meg LaFee voltam a bárpulton táncolva.

-         De hazudtál! És mit keresel te egy diszkóban??

-         Mi van, nem mindegy neked hol voltam?? Nem vagyok a rabszolgád, hogy mindennel elkelljen neked számolnom!! Ne képzelj túl sokat magadról!

-         De én vagyok a menedzsered! –erre elhallgattam és undorodva a szemébe néztem

-         Igen… én csak ennyi vagyok neked! Egy „alkalmazott”. Semmi több. Undorodom tőled! És tudd meg, hogy utállak! –majd eltűntem onnan, de megragadta a karomat

-         Ne merj így beszélni velem! Utálsz? Undorodsz tőlem??

-         Igen! –mondtam a szemébe

-         Akkor takarodj! –majd ellökött magától, úgy, hogy a földre estem. Felálltam és dühösen kirontottam a szobából. Nem tudtam hová menjek, de úgy éreztem a fiúkhoz át kell mennem, hogy megértsem mi volt este. Mert már azt sem tudtam mi történt és mi nem.

-         Bocs, hogy zavarok –nyitott nekem ajtót David –de muszáj tudnom… -mondtam

-         Mit?

-         Hogy mi volt este

-         Gyere be –majd bementem és leültünk a díványra –nos, mit szeretnél tudni?

-         Este mi történt?? Hogy kerültem az ágyamba??

-         Hát… az egész úgy volt, hogy LaFeeval táncoltatok ugyebár a pulton… azután hazavittünk titeket.

-         Igen???? –csodálkoztam rá –és utána mi volt???

-         Igen. Utána meg semmi. Csak felhoztunk titekeket a szobátokba. Vagyis Lafeet a saját hoteljébe.

-         És bejöttetek a szobába?? –Ádám miatt kérdeztem

-         Nem. Csak az ajtóig

-         Akkor jó. –tehát ami utána volt, az csak az álmom szüleménye. Nem volt semmilyen csók Daviddal, hívás sem volt Billel. És valószínűleg a telefonom is normál állapotban van. –csak... ezt szerettem volna megkérdezni tőled.

-         Oké. Mi nemsokára megyünk egy megbeszélésre, neked meg ha jól tudom koncerted esz

-         Ajj a francba, tényleg! –ütöttem a homlokomra –na jól van, akkor én mentem is.

-         Rendben, szia –majd kiléptem az ajtón. De hová menjek?? A mobilom??... Fuhh megvan! A zsebemben. Felhívom Billt

Csörög a telefonom… megelőzött

-         Szia cicá, hogy vagy??

-         Helló! Nem jól, te?

-         Nem jól?? Majd leszel… -mondta titokzatosan

-         Bill, mit titkolózol??

-         Majd megtudod! De… miért nem vagy jól?

-         Ádámmal csúnyán összevesztem és még csak a szobámba sem merek menni…

-         Te… egy szobában alszol vele?? Egy ágyon??

-         Hát, izé… Hidd el én sem akartam, de feltűnő lett volna, ha ellenkezek. Mondjuk kicsit ellenkeztem, de… mostmár teljesen mindegy, már a tudtára adtam teljesen, hogy utálom. És nem vagy itt velem, hogy megvédj! –mondtam szomorúan

-         Kicsim ne félj! Gondolatban ott vagyok veled.

-         De ennyi nekem nem elég… -piszmogtam –én téged akarlak…

-         Én is, nagyon. Tudod: Du wirst für mich immer Heilig sein! –suttogta

-         Igen, tudom –mosolyodtam el. A rózsacsokrokra emlékeztettt ez a sor. –nagyon szeretlek –közben elindultam a bejárat felé

-         Én is, én is –az utolsó szót úgy hallottam mintha élőben mondaná. Aztán felpillantottam a földről és azt hittem szívbajt kapok!

-         Jézusisten! –Bill ott állt előttem, azzal a teljes 183 centis magasságával! Persze a telefonom még mindig a fülemen volt, úgy meglepődtem. Mosolygott

-         Szia szivem –mosolygott rám

-         Jajj…! –ugrottam a nyakába. Mostmár az sem érdekelt volna, ha Ádám meglát. Nem érdekelt! –olyan jó, hogy itt vagy!!!

-         Na, jó volt a megepi???

-         Csodálatos! Jobbat el sem tudnék képzelni!!! –aztán nyomott egy csókot a számra és megfordultunk, a recepció irányába. Nem kellett volna… Te jó ég! Egyik oldalról David nézett minket, másik odalról ádám, dühös és vörös szemekkel. Azt hittem fe fog robbanni. Azt hiszem… mégis érdekel, hogy meglát-e minket. Szét fogja szedni Billt!!!!

-         Bill, húzás! –ragadtam meg a kezét és kirohantunk a hotelből

-         Ennyire összevesztetek? –lihegett

-         Hát figyelj, az még haggyán, hogy összevesztünk, de hogy még meg is látott minket! Ez már sok! Ismerem és tuti nem fogja csak úgy annyiban hagyni a dolgot… Még azt is utálja, ha a „csajára” ránéznek… nem hogy még meg is csókolják… TE JÓ ÉG!!!

-         És… akkor most kiabáni fog veled?? Azt nem engedem! Ha kell, én állok elébe!

-         Nem Bill… vele nem bírnál el. Csak össze kell mérni titeket. Van különbség.

-         Akkor… el kell tűnnöd onnan. Elkell szöknöd

-         Mii??? És mégis hová? –tettem karba a kezem

-         Hát… mondjuk velem!

-         Jó de most hagyjam ott az egész pályafutásomat? –most meg ő tette karba a kezét

-         Oké, oké…

-         Ilyen vadállattal még együtt bírnál dolgozni?

-         Jól van, tudom.

-         Nyugi, majd azt is elintézzük. Sőt, szerzünk neked egy menedzsert és akkor itt maradhatsz Németországban!

-         És a magyar rajongóim?? Anyáék??

-         Hát… azért mérd már össze a Magyarországot meg Németországot –húzta ki magát büszkén – a szüleid meg büszkék lesznek a kicsi lányukra, hogy ilyen sokat elért már az életben. Hidd el, tapasztalatból mondom –mosolygott

-         Jajj nagyon szépen köszönöm! Olyan kedves vagy hozzám –öleltem át –és én még valamikor képes voltalak utálni… el sem hiszem

-         Hát igen… a szerelem csodákra képes, nemdebár?

-         De igen! Azt hiszem, minden antinak meg kellene ismernie téged… -mosolyogtam –jaj, nem! Mert te csakis az enyém vagy, és nem szeretném, ha mégtöbb lánnyal kéne harcolnom érted –kacsintottam

-         Értem nem kell harcolnod… már a tiéd vagyok –nézett rám csillogón barna, gyönyörű szemeivel

-         Én pedig a tiéd… -majd elkezdtünk csókolózni.

-         És akkor… most, hogy legyen?? –kérdezte az előbbi témára visszatérve

-         Hát… elkell csípnünk egy jó időpontot, amikor épp nincs a hotelben és gyorsan összeszedem a holmijaimat… aztán húzás. De várjunk… hová??

-         Hát… ahol mi megszálltunk, oda elmehetnénk.

-         Rendben, de ott sem maradhatunk sokáig, mert ahogy ismerem, kutatni fog utánam és előbbutóbb ki fogja deríteni, hogy hol vagyok. És a másik az, hogy tudni fogja így mostmár, hogy veled vagyok. – aztán jött egy sms-em –pillanat… -Barbytól jött, hogy haza megy Magyarországra, örült, hogy megismerkedtünk és mondjam meg Timonak is.

-         Na, ki az?

-         Barby. Haza megy Magyarországra. Hát… ez van.

-         Mi??? Haza?? Uhh… Tomnál és Georgnál ki fog törni a botrány…

-         Jut eszembe… hogy-hogy itt vagytok?? Nem úgy volt, hogy csak egy héttel később jöttök? –tettem csípőre a kezem

-         Hát az úúúgy volt –vakarta meg a tarkóját és kinyújtotta a nyelve hegyét –Daviddal megbeszéltem, hogy egy héttel előrébb hozzuk a Stuttgarti koncertet.

-         Jaj tényleg… nekem is ma lenne koncertem…

-         Nyugiii nagyon sok koncerted lesz még itt. És még sok máshol!!

-         Hát jól van. Asszem… jajj a kulcs! A szoba kulcsa, Ádámnál van! Vagyis, ha nagy szerencsénk van, akkor leadta a recepcióra… meg kéne lesni, hogy ott van-e még…

-         Rendben, menjünk.