9. Kavarognak az érzelmek

-         Na, milyen a zene? –kérdezte Ádám

-         Jó… -motyogtam

-         Csak ennyi?

-         Hát most mit mondjak? Tökéletes?!

-         Tökéletes ám, de mennyire! Baró

-         Az –mormogtam –mondd Ádám –még mindig a virágos téma nyomta a búrámat, muszáj voltam már rákérdezni… - most őszintén… te küldted nekem a virágokat??

-         Hát… hogy kérdezhetsz ilyet?? Persze, hogy én küldtem! –hazudott

-         És amit írtál?? Miért írtad azt, hogy „egy titkos hódolód” és egy Tokio Hoteles dalszövegnek egy sorát??

-         Hát izé… úgy a menő! –mondta zavartan. Én meg csípőre tettem a kezem –most na, mit nyaggatsz? Hülye kérdéseket teszel fel itt nekem…

-         Ez nem hülye kérdés! Nem te küldted nekem a rózsákat…

-         Jó, nem! –vallotta be

-         Tudtam –morogtam –de akkor mi a francért mondtad azt, hogy te küldted??

-         Mert! Nem akarom, hogy titkos hódolóid legyenek!

-         Megtiltod nekem?

-         Igen! Mert te az én csajom vagy!

-         De az, ha van titkos hódolóm, nem azt jelenti, hogy fogok is vele járni már bocs!

-         Óhh persze!

-         Féltékeny vagy! –tettem karba a kezem

-         Nem!

-         Na jó, ebből elég! Én most kiülök! Szia! –majd ott hagytam és Billhez siettem vissza. Vele legalább nem veszekszem

-         Na, kitáncoltad magad?? –mosolygott

-         Nem –huppantam le a székre mérgesen

-         Valami baj van?

-         Nem. Vagyis igen. Összevesztünk Ádámmal.

-         Értem. Kérsz valami italt? Az lenyugtat

-         Köszi, igen. –majd rendelt 2 Bacardit.

-         Tényleg, még azt nem is tudom, hogy hol laksz –mondta

-         Magyarországon, Putnokon, de Budapesten élek egy koliban, mert tudod, főváros és ha sztár valaki, akkor ott is lakik. Anyáék is eljöttek a bérelt házunkba. Bár ők jobban szeretik ha koliban vagyok és nem vagyok egyedül a bérelt házba, amikor nincsenek Pesten.

-         Aham. Én egyébként Loitscheban élek, vagyis már nem, csak az anyukám és a nevelőapám lakik ott. Mi már Tommal Magdeburgban élünk, ahol Georg és Gustav is.

-         Aha. És egyébként van tesótok? Ha jól tudom nincs.

-         Nincsen

-         Már bocsi, hogy ilyen tudatlan vagyok, csak tudod… -majd megálltam –én…nem különsebben vagyok rajongó…érted –pirultam el és lehajtottam a fejem. Tök égő volt…

-         Aha…tudom –mondta. Már annyira nem is zavarta a tudat, mert legalább szóbaálltam vele és ez a lényeg.

-         Honnan?

-         Ádám mondta

-         Azt nem is mondtad, hogy ti ilyen sokat dumáltatok –lepődtem meg

-         Hát nem is. Csak tudod amikor mondta, hogy nem rossz a zenénk, mondta, hogy „Kár hogy Evy utál titeket” –én meg teljesen elvörösödtem

-         Ööö….nem utállak titeket –néztem a földre

-         Pedig Ádám azt mondta…

-         De…azóta

-         Hello baby, bocsi az előbbiekért, jössz táncolni? –Ádám…de nem is várta meg míg válaszolok, hanem elhúzott onnan.

-         Na, elment a kiscsajszi, látod, nem is foglalkozik veled! –mondta Sissy Billnek

-         Látom… -motyogta –akkor…gondolom táncolni akarsz

-         Hogy találtad ki? –nevetett, majd kézenragadta Billt és a parkettre mentek, ahol tőlük táncoltunk Ádámmal 3 méterre. Elkezdtek ők is táncolni, mire egy lassú szám következett. A párok automatikusan kedvesükre hajtották fejüket, a különállók meg kiültek, vagy egy falnál beszélgetni kezdtek. Én Ádámra hajtottam a fejem, Sissy meg a Billére és úgy libegtünk jobbra-balra. Aztán megpillantottam őket együtt. „Az a pultos csaj!” –gondoltam rá hirtelen. Hogy-hogy táncolnak?? Ismerik netán egymást?? Aztán hirtelen csörgött Ádám telefonja

-         Bocsi baby, de valami elintéznivalóm van telefonon –majd eliramodott. Én meg ott maradtam egyedül. Bill rám nézett és ő is rám. Aztán az egyik pillanatban nekiiramodtam a bejárati ajtónak. Hogy mi vezérelt nem tudom. Hogy a célom mi azt sem tudom. És hogy miért?? Azt sem… Kint álltam meg az ajtó előtt

-         Bocsi, de most…megyek! –mondta Bill Sissynek

-         Persze, az a csaj, mi? –mondta szemrehányóan, de Bill akkor már az ajtón szaladt kifele.

-         Mi történt? Valami baj van? –kérdezte tőlem. Én épp a falnak nekidőlve néztem az eget.

-         Igen –szipogtam kicsit

-         És…elárulod nekem, hogy mi az?

-         Nem tudom

-         Hát, figyelj…nekem van időm! –majd ő is leült mellém és neki támaszkodott a falnak és az égre bámult –milyen sok csillag van fennt az égen

-         Van cigid? –kérdeztem

-         Mi?? –lepődött meg –te cigizel?

-         Nem. Csak… elég szarul vagyok és le kell vezetnem valamiben az idegességet

-         De akkorse cigiben vetzesd le.

-         Épp te mondod? Aki cigizik??

-         De… én nem akarom, hogy te is rászokj… -motyogta

-         Miért? És nem szoknék rá… csak egyet szívnék el. Szoktam ilyet, ha ki vagyok.

-         Mert…nem akarom –kezdtem furcsállni a dolgot

-         Mondd Bill… nem tudsz te véletlenül egy rózsacsokorról amit ma kaptam? –elkezdett mocorogni, és feszélyezett lett.

-         Nem…

-         Bill, te küldted őket?

-         Nem tudom…

-         Nem tudod? Hát ezt vagy tudod, vagy nem. Szóval nem?? Jajj… -ütöttem a homlokomra –nagyon sajnálom, hogy ilyet állítok rólad…ezer bocs… nem akartam, csak…ki vagyok bukva

-         Tulajdonképpen nem rossz az állításod –kapargatta a földön a kavicsokat

-         Tessék? –ültem fel rendesen

-         Én…én…nem –rázta meg a fejét –ez nem fog menni

-         Bill, mondd!

-         Na jó –fújt egyet –én küldtem neked a rózsákat –sóhajtott

-         Te??? –csodálkoztam. Ő???

-         Hát most ezt akartad hallani nem? Számítottál rá, miért csodálkozol?

-         Nem csak… ajj… annyira… ki vagyok…Utálom! –törtem ki, velem együtt a könnyeim

-         Mit? Kit?

-         Ádámot! –kiabáltam

-         Miért??

-         Mert nem szeret!

-         Nem??

-         Nem! Látom rajta! Csak azért kellek neki, mert a menedzserem és gazdagodik rajtam,  meg hogy legyen csaja! Mindig munkája van, sosincs rám ideje, nem foglalkozik velem, csak a szaros munkája! –kiabáltam

-         Hát menedzser…

-         De nem szeret, nem érted?

-         De te szereted… -mondta halkan

-         Nem tudom –én is fennakadtam azon, amit mondtam…

-         Mi?? Ez is olyan, hogy vagy tudod, vagy nem tudod

-         De nem tudom, mert az egyik ez amitől megváltoztak az érzéseim… a másik meg…

-         Meg?

-         Te

-         Én????? –Bill

-         Áhh ez…ez olyan…nem tudom! Furcsa! Egy héttel ezelőtt, sőt még annyi sem… 4 nap alatt történt velem valami. Valami nagyon furcsa. –Bill csak guvvasztotta a szemét –Bevallom, utáltalak titeket, anti voltam. Téged is utáltalak. Aztán… mindig összefutottunk, aztán a szerencsétlenkedés a plázában

-         Hát igen –nevetett. Nevettem

-         Aztán a reggeli beszélgetés…és most itt a diszkóban… -megálltam –nem, nem nem!!! Hogy mondhatok ilyen hülyeségeket?? Nem vagyok észnél!! Én…a pia beszél belőlem! Nem…ezt nem! –törtem ki és felálltam hirtelen, hogy a hotelhez induljak

-         Helló, hát te itt vagy?? –lépett ki Ádám az ajtón

-         Nem! Nem vagyok itt!!! –ordítottam

-         Most meg mi bajod? –nézett rám és Billre felváltva

-         Semmi, az égadta világon semmi! –szünet –csak fáradt vagyok –mondtam higgadtan –asszem…most inkább haza megyek. Te drágám maradj itt nyugodtan, bulizgass, de én szerintem haza megyek. Oké?

-         Hát ha így gondolod… -Bill is rám nézett –akkor sziaszia –adott egy puszit és visszament

-         Most tényleg hazamész? –kérdezte Bill

-         Igen… azt hiszem az lenne a legjobb. Ööö nem akarsz velem jönni? –nézegettem el mellette

-         Mehetek… -majd elindultunk és összekulcsoltuk a kezünket. Az úton beszélgettünk, rólunk nem volt szó, az előzőekről. Amikor a hotelbe értünk…

-         Elkísérlek a szobádig –mondta

-         Rendben –bólintottam, majd az ajtómnál megálltunk és kinyitottam az ajtómat

-         Hát akkor… jó éjt –mosolygott picit

-         Jó…éjt –majd lassan zártam volna be az ajtót, amikor hirtelen kirántottam.

-         Mi az? –kérdezte. Egy pár másodpercig így voltunk, majd megfogtam a kezét és behúztam az ajtóból, be a szobába. Kulcsra fordítottam a zárat és Bill felé fordultam, de nem tettem semmit. Nem tudtam mit tegyek. Azt sem tudtam, hogy miért zártam be a szobámba. Megőrültem…asszem mostmár nyugodtan hívhatjuk a 104-et. Aztán hirtelen megfogta a kezem. Hosszú pillanatok következtek egymás pillantását fürkészve. Bill nekitámasztott a falnak és közelhajolt hozzám. Teljesen éreztem az arcomon a lehelletét. Éreztem, hogy az a pillanat fog elkövetkezni amikor… Megcsókolt!!! Olyan vad és szenvedélyes volt, mégis érzéki. Nagyon jól csókolt! Héjj én nem is tudtam, hogy van nyelvpiercingje! Kurva jó!

-         Jajj bocs –állt le a csókkal és a szája elé tette a kezét

-         Nem…még! –majd megragadtam a nyakát és újra elkezdtünk csókolózni. Lassan az ágyam felé toporogtunk és ráestünk arra. De mi csak tovább csókolóztunk és Bill simogatott. Olyan érzéki volt… már nem tudtam volna rámondani azt, hogy lány! Nagyon nagyon jó vele csókolózni! Aztán elkezdett simogatni és a pólóm alatt folytatta.