2. A találkozás

-          Örülök! –mondtam széles vigyorral

-          De lökött vagy!! –dobott le egy párnával. –na gyere, szedjük össze a cuccaidat holnapra

-          Rendben –bólintottam, majd nekiálltunk a bőrönd bepakolásának. Jobban mondva 3 bőrönd bepakolásának.

Hát igen… elérkezett a holnap reggel. Izgultam. Hogyis ne izgultam volna?? Reggel Ádám jött értem. Csók, meg minden, anyáéktól búcsúzás, aztán indulás! Repülővel mentünk.

-          Izgulok –suttogtam Ádám fülébe

-          Ne fél kicsim –szorította meg a kezem. Olyan jó, hogy van nekem. Úúúúgy szeretem. Az út csak két órás volt. Hmm…nem is gondoltam volna. Életemben nem ültem még repülőn, de nagyon élveztem! Volt egy-két madár, ami majdnem neki koppant a repülőnekXD Na mindegy…

-          Nos itt volnánk –szálltunk le a gépről, Berlinben.

-          És most?? Hol szállunk meg? –kérdeztem

-          Hát kicsim te Münchenben, én pedig itt

-          Micsoda??? –taglóztam le

-          Ja igen…nekem itt van egy fontos elintéznivalóm, te Münchenben leszel. Majd Zsolt elvisz (sofőr). –hát nem mondom marhára örülök…kössz szépen…

-          Rendben… -motyogtam –és legalább egyedül leszek? –kérdeztem dacosan

-          Nagylány vagy te már, elbírsz egyedül is

-          Hogy mii??? Tök egyedül egy teljesen idegen városban?? Ráadásul Németországban??

-          Hát…tudsz te németül nem? Angolul?

-          Az egy dolog… angolul csak kicsit. Még tanulom. De… ez még nem megoldás mindenre. Ádám nem csinálhatod ezt velem! Tudod jól te is, hogy mennyi kedvem volt eljönni ide, nem hogy még egyedül is hagyj.

-          Nem hagylak egyedül. Csütörtökön jövök.

-          Csütörtökön?? Hiszen még csak hétfő van!

-          Igen az van. Na cicus ne hisztizz. –tette a vállamra a kezét

-          Nem vagyok cicus és nem hisztizek! –rántottam ki magam a keze alól

-          Jaaj ne haragudj már annyira!

-          Nem szeretem, ha egyedül hagysz –öleltem meg

-          Csütörtöktől veled leszek éjjel-nappal –mosolygott

-          Hát jó, legyen. Majd elboldogulok valahogy…

-          Na?? –türelmetlenkedett a Fiatnál a sofőr, Zsolt.

-          Megyek már! –mondtam

-          Szeretlek, vigyázz magadra –puszilta meg Ádám a homlokomat

-          Én is, oké. Szia –még integettem neki, aztán beszálltam az autóba. Az út Münchenbe 3 órás volt! Úgy délre érkeztünk meg. Aztán Ádám hívott mobilon

-          Tessék?

-          Döntöttem. Hogy mégse maradj egyedül, Zsolt is megszáll veled együtt a szállodába. –mondta

-          Oké, köszi, szia

-          Szia, szeretlek. –nos, Zsolttal megszálltunk a hotelben. Valami 483-as szobát kaptam. Elmentem ebédelni… egyedül. Zsolt ugyanis bevágta a szunyát. Egy kedves kis étterembe tértem be. Ott leültem egy asztalhoz és felvettem a rendelést. Észrevettem, hogy egy közeli asztalnál 4 fiú vihorászik. „Sok idióta” –gondoltam és fel sem pillantottam a mobilomból, hogy kik azok. Kik lennének, akiket ismerek itt Németországban? Senki… Mikor már eléggé idegesített a sok vihorászás, idegesen rájuk néztem.

-          Na de Bill! –röhögött egy fiú. Bill? Ismerős a név…ki is lehet az… már muszáj voltam felnézni, hogy kik azok és amikor felpillantottam és megláttam, hogy ki az a négy fiú…elsápadtam. Tokio Hotel…:S Miért pont nekem kell összetalálkozni velük?? Miért nem egy sikítozó, ájuldozós hülye rajongó?? Amikor újra rájuk néztem, találkozott a pillantásom azzal a lányéval. Ja bocs, Billével…vagy ki…:S Fiú az egyáltalán?? Végülis melle nincs…attól még lehet lány, nem?? Nos szóval ez a „rejtélyes nemű” valaki rám nézett és azon nyomban abbamaradt a vihorászása. Amikor a többiek már nem értették mit/kit bámul ennyire, akkor hátrafordultak, felém. Én ekkor gyorsan a mobilomra néztem le. Mikor hozzák már ki a kaját??? Éhes vagyok és minél hamarabb ki akarok jutni innen, ebből a légkörből… „rejtélyes nemű” légköréből. A hányinger is rámjött…miért nézett rám olyan bambán?? Ajj…idegesítő kis vakarcs. Végre! Kihozták a rendelést! És már legalább vihorászni sem vihorásztak már. „Rejtélyes nemű” újra rám nézett. Beszarás…:S Na jó…

20 perc múlva végeztem is a kajálással meg mindennel. Éljen! Kiszabadulhattam onnan! Az asztaluk mellett kellett elmennem…:S Na, nem idegeskedek annyit, nem húzom fel magam… Már a hotel közelében jártam, amikor megcsörrent a mobilom. Csak anya volt, hogy jól vagyok-e. Amikor visszaraktam a zsebembe, egy kis cetlit kotorásztam ki onnan. Megnéztem mi van rajta…hát egy telefonszám és egy név! „Rejtélyes nemű”??? Ennek meg hogy kerül bele a zsebembe a telefonszáma?? Hát persze! Amikor jöttem ki a vendéglőből és elmentem mellettük. Hogy lehet valaki ennyire beképzelt?? Nos…már csak két lehetőség maradt. Vagy leszbikus vagy… tényleg fiú. Mindkettő valószerűtlennek tűnt… de hát, ha annyi csaj oda van érte! Akkor csak fiú, nem??? Áhh, hagyjuk…bonyolult ez nekem. Mindenesetre nem fogom felhívni. Vagy…mégis? Szórakozzunk egy kicsit… megálltam az egyik telefonfülkénél és beütöttem a számát (hülye leszek a mobilomról hívni…). Kicsengett. Aztán felvette és egy hang szólalt bele. Ez az, ez lesz ő. A hülye tényleg megadta a számát! Majd anélkül, hogy beleszólaltam volna, lerakta.

-          Na ki volt??? –kérdezte Tom kíváncsian

-          Fogalmam sincs –vonta meg Bill a vállát –nem szólalt bele.

-          De hát csak ismerősöknek van meg a számod, nem?? –kérdezte Gustav

-          Igen –mondta, aztán Tomra pillantott, aki kipirosodva kussolt. –Tom!!! Ugye nem??? –szólt hozzá mérgesen

-          Öööö…de?! –mondta félénken

-          Hogy lehettél ilyen?? Te tényleg leírtad annak a lánynak a számomat??

-          És még bele is csempészte –ivott egy korty kólát Georg

-          Hát ez szép, nem mondom! –csapta össze a tenyerét Bill dühösen

-          De hát tesó, kell már neked is egy csaj!

-          Mert neked van, mi?? Vagy az egyéjszakás macáidra gondolsz??

-          Mondhatjuk úgy is –vigyorgott –az is valami. De hát majd kiesett a szemed rajta, láttuk! –erre Gustav és Georg is elkezdett bólogatni

-          De… na jó, tényleg jól nézett ki, de Tom ez még nem jogosít fel arra, hogy az engedélyem nélkül, megadd egy lánynak a telefonszámomat! Értsd már meg, hogy én nem te vagyok!

-          Jól van, elnézést.

-          De, a mobil ismeretlent jelzett ki… -mondta Bill

-          Hát mert direkt letiltotta a számát, hogy ne ismerd fel –mondta Georg

-          Nem hinném hogy ő volt… -zárta le a témát Bill

-          Dehogyisnem! Tuti bejöttél neki! –biztatta Georg, de Bill lelegyintette

-          Ja… meg még több ezer rajongónak… de lesütött róla, hogy egyáltalán nem rajong értem. Hiszen akkor már rég a nyakamon csüngött volna…

-          Jaj tesó, ne légy már ennyire paranoiás –veregette meg a vállát Tom

-          Tom, ez nem paranoia, ez a való tény! –csapott Bill az asztalra. –és nyugodtan békén hagyhattok azzal a csajjal –majd fogta magát és kiment a bejárati ajtó elé. Tom nem hagyta annyiban, kiment utána

-          Ne húzd már fel magad annyira. Szerintem tetszel neki –tette zsebre a kezét. Bill meg megrázta a fejét.

-          Húúha –nézett Tom egy dögös csaj után

-          Tom, térj már észhez! Nőj már fel végre! –rázta meg Bill

-          Most meg mi bajod van?? Ennyire drasztikus hatással volt rád az a csaj, hogy már az eszedet is elvette?? –lökte el magától és berontott vissza az étterembe

-          Scheisse! –dobbantott egyet a lábával Bill

-          Szia cicám, hogy vagy? Hiányzol! –hívott fel Ádám

-          Szia, jól, te is. Ajj olyan rossz, hogy nem vagy itt velem. Úgy hiányzol… -ültem le a hotelszobámban az óriási kanapéra. Egyágyas szoba és luxus lakosztály! Najó, csak majdnem az…

-          Ne aggódj, csütörtökön megyek. Na most le kell tennem, szia, szeretlek

-          Várj… -de már letette –a francba… -aztán elmentem és vettem egy forró fürdőt. Az mindig megnyugtat. Aztán csörgött a telefonom.

-          Tessék?

-          Megint én vagyok az. Elfelejtettem mondani, hogy holnap lesz egy interjúd. Egy ilyen bemutatkozó féle.

-          Értem. És hol? Hogy találok oda??

-          A BRAVO újságnak lesz, a riportert pedig Barbynak hívják. Odatalálni odatalálsz Zsolttal. A szerkesztőségnél lesz az interjú.

-          Oké, szia. –majd letettem. Kopogtattak, kinyitottam az ajtót.

-          Helló! Csak kérdezni akarom, hogy minden rendben van-e? –Zsoltnak nyitottam ajtót

-          Óhh igen, Köszönöm. Minden a legnagyobb rendben. Nem tudom… szólt neked Ádám a holnapi interjúmról?

-          Persze. Már értesített.

-          Mondd, nincs kedved beljebb jönni, meg kicsit beszélgetni? Így egyedül eléggé unatkozom –vontam meg a vállam

-          Köszönöm –mondta, majd bejött és leültünk. Sok mindenről beszélgettünk. Nagyon kedveltem a fickót. Mindig a gondomat viseli, vigyáz rám és mindig van valami jó vicce. Úgy 39 év körül lehet. De mindent tök jól meg tudok vele beszélni.

-          Na, rendben vagy már? –ült le Tom, Bill mellé.

-          Miért? Eddig nem voltam rendben? –nézett rá kérdően

-          Hát…egész nap olyan csendes vagy.

-          Jaj Tom, jól van már! –állt fel a helyéről

-          Most meg hová mész? –tárta szét a karjait

-          Sétálni –mondta, majd kilépett a hotelszoba ajtaján. Épp Münchenben volt koncertjük, ott szálltak meg.

Na, kivel „hozott össze” az Isten megint?? (szerncsétlenségemre) Épp München utcáin sétáltam, amikor megláttam „rejtélyes neműt”. Viszont ő is engem.

-          „Hát itt van!” –gondolta magában Bill

-          „Ilyen az én szerencsém” –gondoltam. Ő az út másik felén sétált a járdán. Amellett a hotel mellett ment el, amelyikben én szálltam meg