nyolcvanas évek elején nem is gondoltuk, ma már tudjuk, hogy a rosszindulatú daganatok legalább 20 százalékát vírusok okozzák. Ezért elsôsorban három vírus tehetô felelôssé: a hepatitis B vírus májrákot, az Epsein-Barr vírus orr-garat rákot, illetve nyirokszövet eredetű rosszindulatú daganatokat, a humán papillomavírus, a HPV pedig bôrdaganatokat, de fôleg méhnyakrákot és egyéb genitális rákot okoz.

Az említett vírusok DNS-bôl épülnek fel, vagyis ugyanabból az örökletes anyagból, amely a növényi, állati, emberi sejtek működését is szabályozza. Az utóbbi években kezdtük megérteni, hogy ezek a vírusok hogyan okozhatnak daganatot és milyen módon védekezhetünk ellenük.
A vírusok, így a daganatot kiváltó DNS vírusok nem képesek önmagukban szaporodni.

Ehhez mindig egy magasabbrendű élô sejt közreműködése szükséges. A vírusok – bejutva a szervezetbe – beépülnek az egészséges sejtekbe, köztük olyanokba is, amelyek feladata a szövetek saját elöregedett sejtjeinek pótlása. A sejtek normális működését úgy „kódolják át”, hogy többé azok már nem csak a körülöttük lévô szövetek épségének fenntartását végzik, hanem a bennük lévô vírusokat is megsokszorozzák. Az átkódolás visszahat a gazdasejt saját életműködésére, mert például a humán papillomavírus kikapcsolja a sejtben lévô védekezô mechanizmusokat, amelyek saját örökítô anyagának (DNS-ének) épségéért felelôsek. Ezután a fertôzött sejt már nem képes kivédeni a benne lévô vírus, vagy a környezetbôl bejutott rákkeltô anyagok további DNS-t károsító hatását. Ez olyan láncreakciót indíthat meg, amelynek következtében a sejt fokozatosan elveszti a környezô sejtekkel való kapcsolattartás képességét, egyre gyakrabban és szabályozatlanul osztódik, végül ráksejtté alakul át.

A méhnyakrák világszerte a nôket fenyegetô második leggyakoribb rosszindulatú daganat. A fejlett országokban 100000 lakosra évente 10 új megbetegedés esik, a fejletlenebb országokban ez az arány ennek négyszerese. Az epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a méhnyakrákok és az egyéb genitális carcinómák több mint 90 százaléka összefügg a humán papillomavírussal (HPV).

A HPV az egész világon megtalálható és legalább 70 alfaja különböztethetô meg. Ezek közül mintegy 35 féle törzs a nemi szervek tájékán, a genitális traktusban fordul elô és ez a ma ismert leggyakoribb szexuális úton fertôzô ágens. A különféle genitális HPV törzsek elterjedése jelentôs földrajzi és etnikai különbségeket mutat. Egyes változatok gyakorlatilag csak Észak-Amerikában, mások fôleg Afrikában találhatók.

Néhány, a világon szétszórtan elôforduló ritka HPV variáns jelenlétét kimutatták a legalább 12000 éve elszigetelt közösségekben élô dél-amerikai indiánoknál is. Ez a megfigyelés azt a feltevést támasztja alá, hogy a papillomavírus már azelôtt megjelent, mielôtt az emberi faj kialakult és az egyes etnikai csoportok szétváltak.

Az európai és így a magyar lakosság genitális HPV fertôzöttségérôl nincsenek pontos adatok. Egyes becslések szerint a szexuálisan aktív fiatal nôk fertôzöttségi aránya 20-40 százalék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket az asszonyokat feltétlenül a rosszindulatú daganat fenyegeti. A HPV törzsek egyik csoportja szerencsére csak jóindulatú hámelváltozást okoz, ami könnyen eltávolítható. A papillomavírusok másik csoportja ugyan „rák-elôtti” állapotot és rosszindulatú daganatot idéz elô, de nem egyforma erôsséggel és sokszor akár évtizedekig tartó lappangási idô után, mert mint jeleztük, egyéb külsô tényezôk is szükségesek a daganat kialakulásához.

A lappangási idôszakban a vírus elrejtve, de mindvégig jelen van a fertôzött sejtekben és így mód van a HPV fertôzés felderítésére és a védekezésre. A vírus többféleképpen is kimutatható. Sokszor – de sajnos, nem minden esetben – a papillomavírusra valló jellegzetes elváltozások találhatók a hüvely és a méhnyak nyálkahártyájának sejtjeiben, amelyet a rák citológiai szűrése alkalmával a vizsgálatot végzô citológus felismer és a leleten jelzi a HPV valószínűségét a szűrôvizsgálatot kérô nôgyógyásznak. A citológiai kép csak a fertôzés meglétére utal, de ezen az alapon nem lehet meghatározni hogy alacsony, átmeneti, vagy magas rizikójú fertôzésrôl van-e szó. Ezután a nôgyógyász újabb sejtmintát küldhet a speciálisan felkészült laboratóriumokba, ahol a HPV kimutatás és típus-meghatározás is elvégezhetô. Ez nem egyszerű feladat és a választott módszer attól is függ, hogy kevés, vagy sok vírus van-e jelen a nyálkahártya sejtjeiben. Erôs fertôzés esetén a vírusok burokfehérjéje speciális szöveti immun-reakcióval a sejtmagokban láthatóvá tehetô.

Elviekben hasonló módszerrel a vérben keringô vírusfehérje ellenes anyag is kimutatható. Más esetben gén-technológiai eljárásokat kell alkalmazni. A bemutatott ábrán az egyik génvizsgálati módszerrel (úgynevezett in situ hibridizációval) láthatóvá tett nagymennyiségű vírus figyelhetô meg a méhnyak nyálkahártyájának sejtjeiben. A legérzékenyebb vírus-azonosítási eljárás az úgynevezett polimeráz láncreakció, amelynek segítségével akár a csupán egy-két sejtben megbúvó néhány vírus is megtalálható. HPV tipizálás szükséges az alacsony, az átmeneti vagy a magas rákkockázat meghatározásához, a fertôzés megelôzésének elôsegítéséhez, és a – még kísérleti stádiumban lévô – vírusellenes vaccináció stratégiájának kialakításához.

Mit tehetünk, ha valamely vizsgálat HPV fertôzést derített ki?

Ha a rákkeletkezés szempontjából alacsony kockázatú vírusfertôzésrôl van szó, és nincs látható nyálkahártya elváltozás, megelégedhetünk a rendszeres citológiai kontrollal. Ha a nôgyógyászati vizsgálat kóros elváltozást derített fel és különösen, ha a magas kockázatú HPV 16 fertôzés is fennáll, de rosszindulatú daganat még nem alakult ki, a kóros területet egyszerű műtéttel (konizáció) el lehet távolítani. A műtét akkor is elvégezhetô, ha már súlyosabb, rákot megelôzô állapot áll fenn. Ez nem befolyásolja a késôbbi fogamzóképességet. Műtét után sokszor már nem tudunk kimutatni HPV fertôzést, néha azonban még visszamaradhatnak rejtett vírusok. Ezért, valamint az újrafertôzés veszélye miatt érdemes továbbra is rendszeres citológiai szűrôvizsgálatot kérni. Itt jegyzem meg, hogy újabban egy ígéretes HPV-ellenes gyógyszer klinikai bevezetésének elôkészítése folyik, ami esetleg feleslegessé teszi ezt az egyszerű műtétet is, vagy segít a megelôzésben.

Ha a méhnyakrák kialakult, a méhet el kell távolítani. A műtét típusa és a műtétet követô utókezelés módja a daganat korai vagy elôrehaladott stádiumától függ. A leginkább elôrehaladott méhnyakrákok esetén sugár- vagy gyógyszeres kezelést alkalmaznak. Mindezekrôl bárki részletes felvilágosítást kaphat nôgyógyász- vagy onkológus orvosától. Összefoglalva: megerôsítem, hogy a HPV fertôzés és a carcinóma kialakulásának megelôzésében fontos a méhnyak gyulladásos megbetegedéseinek idôbeni kezelése, a hüvely élettani pH-jának visszaállítása, illetve a rendszeres onkológiai- és citológiai kontrollvizsgálat.

Ha mindezek ellenére is kialakul a méhnyakrák, nem kell kétségbe esni, ez ma már idôben elkezdett kezeléssel eredményesen, jó eséllyel gyógyítható.