Gyorsan visszasompolyogtam, nehogy meglássanak. Szörnyen féltékeny voltam. De belül haragudtam magamra is. Ginny, ne legyél gyerekes, ő csak egy fiú, akit alig egy napja ismertél meg! Inkább kimentem, szellőztetni kicsit a fejem. Az emlékek folyton megrohamoztak. Szerettem volna megosztani a világgal a bánatom, de tuti, csak kinevetne mindenki. Te vagy az egyetlen, kedves Naplóm, aki tud a titkomról. Az egészet csak egy rossz álomnak hittem. De fel kellett, hogy ébredjek a rideg valóságba. Na, már megint csak sajnáltatom magam.  Bocsánat, de valakivel tényleg meg kell osztanom kitörő érzéseimet. Egész nap csak egy számot dúdolgattam:

* Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést
De kaptam eleget hidd el, mellé félelmet meg rettegést
Most itt állok a szellő, fúj fülembe síró dallamot
A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok

Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez? De fel nem ébredek…
Örökkévalóságnak tűnik minden pillanat
Mikor kósza emlékeim közt hallom, mézédes hangodat
Az idő elszállt, vége van a boldog napoknak
Búcsút intek minden megálmodott dolognak

Kéz a kézben, boldogságtól megtelve
Naplementét nézve, tested karjaimba temetve
A halálnak nincs romantikája, de mégis húz magához
Úgy várok rá, mint arra mikor ajkam ér a szádhoz
Menny vagy pokol! Könyörgöm!Vegyél magadhoz! Kérlek!
Nincs más vágyam, mint hogy, boldogan nyugovóra térjek. Végleg.

Aztán, egyik szünetben, mikor ezt a dalt énekeltem, meghallottam, hogy valaki hangosan vihog mögöttem. Ott volt Draco Malfoy, a talpnyalói, köztük Pansy Parkinson.

-          Na, mivan Weasley-patkány, csak nem magadban beszélgetsz? Hát pedig úgy tűnik! – röhögte a képembe Malfoy.

-          Kopj le! – szóltam vissza, de nem elég magabiztosan.

-          Kinek szólsz be, kisanyám? – közeledet felém.

-          Hagyd békén Malfoy! – szólalt meg egy hang a hátam mögött.

Mikor hátranéztem, rendesen elámultam! Adam volt a megmentőm!

-          Jólvan nem úgy gondoltuk! – szólt Draco, és félelmébe elfutottak.

-          Hát… Köszi… - kb ennyit birtam kinyögni.

-          Semmiség. – mosolyodott el. –Viszont nekem most mennem kéne…

-          Oks. – mondtam kissé csalódottan. – Hát akkor hello.

-          Szia.

És néztem, hogyan tűnik el a szemem elől.

Hát, kedves Naplóm, már ennyi.

* Szerk: A dalszöveg: Children of distance- Pokol pora