Kezdeném egy kis történelmi áttekintéssel. Nem fogom az egészet leírni, akit érdekel, az wikipédián olvasson utána, csak két tévhitet szeretnék kiiktatni. Az egyik, hogy az “emo” az “emotional” szóból ered, a másik pedig, hogy újdonság. A felvezetésből nehéz kitalálni, egyik sem igaz. Az emo a ~80-as évek washingtoni hardcore punk szcénájából alakult ki.

Arról sem szeretnék most beszélni, hogy éppen hányadik vonalú emónál tartunk, és hogy a mostani emó zenék miben különböznek a régiektől, mert amikor az emókat bántják, akkor nem az szokott az indok lenni, hogy szar zenét hallgatnak. Az emókat fikázók nagyrésze szerintem nem is hallott még a tévében szereplőkön kívül más emó bandát.

Ha már a tévé szóba került, íme egy újabb tévhit, amit eloszlatok. Bizonyára sokakat sokkolni fog, de a No Thanx és a Tokio Hotel az nem emó. És a Mikulás sem létezik. Az emó műfaj történetével ha valaki meg akar ismerkedni, hogy némi fogalma legyen a dolgokról, és ne beszéljen baromságokat, iszonyat nehéz dolga van, mert ezt a roppant hosszú, három betűs szót be kell pötyögni a wikipédiába. Nos, a tv2 Aktív stábja erre nem volt képes, valamint a No Thanxes kölkök sem jutottak el idáig, így aztán orbitális fasságok jöttek nemrég a tévéből, és minden bizonnyal még fognak is. Nem mintha ez újdonság lenne. Szóval ha azt látjátok, hogy a Nó Tenkszes gyerekek már megint interjút adnak, és elmesélik, hogy ők bizony emó zenét játszanak, amely stílus az “emotional” szóról kapta a nevét, akkor ne higyjetek neki.

Itt az ideje, hogy a bevezetőben feltett kérdésre megpróbáljak választ találni, nevezetesen arra, hogy miért is utálják az emókat?

Az ellenszenv egyik része az öltözködés, ami nem értem miért probléma. Nem néznek ki hülyébben, mint a punkok, heavy metálosok, gótok, akárkik. Szűk rucik, szembe lógó frizura, elég szánalmas lenne, ha ezen nem tudnánk felülkerekedni, ha a gagyi együtteses, kapucnis pulcsikat, a tarajokat, a csipkéket, a rasztákat, a rózsaszín miniszoknyás cicababákat, és oly sok minden egyebet megszoktunk. Persze emók nagyszámban csak most kezdenek felbukkanni, és ez még újdonság, és ha van valami, amit korábban még nem nagyon láttunk, akkor azt szapulni kell, mert az jó.

A másik, és talán nagyobbik ok, amiért csúnyán néznek rájuk, az a viselkedés. Ezért főleg a fiúkat bántják. Mit is csinálnak? Kimutatják az érzelmeiket, magának valóak, a légynek sem ártanak, olyan lányosak. Persze akinek olyan rettentő nagy farka van, hogy kétszer körbe tudja csavarni a derekán, az rögtön nekiáll csesztetni őket, hiszen úgysem ütnek vissza. Ajvé. 13-14-15-16 évesen mindenki gáz, de ha a jelenlegi szubkultúra-felhozatalt nézzük, szerintem inkább legyen emó, mint aljapunk, vagy tablettát szedő diszkós, vagy valami hasonló (most nem azt mondtam, hogy minden punk alja, és minden diszkós drogozik, de szép számmal akadnak olyanok is). Mindenesetre éjjel, egy sötét sikátorban sokkal szívesebben találkoznék huszonöt emóval, mint egy pár más beállítottságú csoporttal.

Szóval szerintem az emó-ellenesség oka a félretájékoztatás, amiért a média a felelős, az előítéletesség, ami olyan jó magyar szokás, és a férfi nemiszerv méretének folyamatos bizonygatásának késztetése. Érdekes módon normálisabb európai országokban a legmeredekebb módokon öltöznek az emberek, és senki sem szól be nekik. Itthon ha valaki kicsit is kilóg a sorból, akkor már kap a fejére.

És különbenis, az emó lányok cukik. <3 [:

Forrás: http://braincrack.wordpress.com/2007/05/15/emo-avagy-megmondom-en-is-a-frankot/