Evolúció

Eohippus
Hatvanmilló évvel ezelőtt Észak-Amerika, Európa és Ázsia nagy részét erdő borította. A legtöbb növényevő állat meglehetősen kicsi és jelentéktelen külsejű volt. Tudósoktól kapta a nevét ez a kutyánál nem nagyobb, 40-50 cm magas, félénk állat a ma élő ló elődje. Az Eohippusnak nagyon óvatosnak kellett lennie, mert nem voltak fogai vagy karmai, hogy a ragadozókkal szemben védekezhessen. Patákkal még nem rendelkezett, mellső lábain 4, a hátsón 3 lábujja volt,
az ujjpárnáin járt, akár a kutya. Az Eohippuszt csak rejtőzőszíne segítette a túlélésben. Csíkos volt mit a zebra és így alig tűnt ki az erdős környezetből.

Mesohippus és Miohippus
Kb. 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg. A hőmérséklet és az éghajlat megváltozott, több lett a tűlevelű fa, mint lombhullató. Gyérült az erdő a mocsár visszaszorult - utat engedve a puha földnek, a fű pedig egyre jobban elterjedt. A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak.
10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt, így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat. A fellelt leletek 37-32 millió évvel ezelőtti időről tanúskodik.

Merychippus
17 millió évvel ezelőtt (késő Miocén korszak) egy teljesen új lófajta tűnt fel ebben az időben Észak-Amerikában. A kb. 90 cm magas Merychippus alkalmazkodott az ottani síkságok kemény füveihez. Bonyolult őrlőfogakkal rendelkezett, hogy a durva, kemény füvet is meg tudja rágni. Ezek a fogak már egészen hasonlóak voltak a ma élő lovak fogaihoz. Az oldalsó lábujjai tovább kisebbedtek, és már nem érintkeztek a földdel. A fő lábujj megvastagodott. Nem voltak már mancsai, súlyát a középső lábujjon lévő egyetlen meg növekedett pata hordozta. A nagyobb síksági lovak, 17-11 millió évvel ezelőtt mindinkább csordákban éltek. Ez volt a ma élő legelő ló vélhető elődje.

Pliohippus
A Pliohippus volt az első monodaktilus, vagyis (egylábujjú állat) az evolúciós történelemben. Patája a középső ujjának továbbfejlődéséből alakult ki, mivel még inkább szüksége volt a gyorsaságra, hogy egyetlen fegyverével, a gyors meneküléssel lehagyja ellenfeleit. Az ő fogsora és végtagjai majdnem azonosak a ma élő lóéval. Lombfogyasztóból fűfogyasztóvá vált, mert az erdők " átadták" helyüket a füves pusztáknak. Póni nagyságúak voltak. (10 millió évvel ezelőtt) Ezen egyedek 12-6 millió évvel ezelőtt szétszóródtak és szaporodtak Dél-Amerikában, Ázsiában, Európában és Afrikában egyaránt.
Amerikából kb.8000 éve eltűnt és nem is tért oda vissza az 1400-as évekig, amikor is a spanyolok lovakat hoztak Nyugat-Hemisphere-be. Maradványait sok késő Miocén lelőhelyen is megtalálták: Colorado-ban, az Amerikai Nagy Síkságon (Nebraska, Dakota), Kanadában. Ebben az időszakban a lovak egy része átvándorolt Ázsiába, ahol gyorsan elszaporodott és szétszéledt Európába is. Ekkortájt elnyerte végső formáját a ló Észak-Amerikában.

Equus caballus
Nem más, mint a ma élő ló kb. 1 millió évvel ezelőtt jelent meg. Később több változat is kialakult. Equus : (az Equus szó lovat jelent) kétmillió évvel ezelőtt  a Pliohippus utódaiban már felismerhetővé vált a ló mai formája. A lovak pusztákban éltek, színei is alkalmazkodtak a pusztai élethez. A nyakukon és a farukon és a végtagjaikon ugyan még felismerhetőek voltak a zebracsíkok, de a fakó barna pusztaszín vált jellemzővé. Ám ekkor a klíma drámaian változni kezdett. A jégkorszakban és az azt követő korban  a különböző éghajlati zónák erőteljesebben jutottak kifejezésre, a lovak pedig  alkalmazkodtak hozzájuk. A változó életterek kialakították a ló őseit.

Forrás: Bioport