William Shakespeare
      (1564-1616)

                        LXXIII: Szonett

          Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon
          már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb,
          mint romtemplom didergő karzatán, hol
          nemrég édes madárkórus dalolt.
          Nézz engem, mint nyugati szemhatáron
          foszló alkonypírt, mikor a setét
          éjj lassú-lassan csukja le az álom
          szemhéját, mint koporsó fedelét.
          Lásd bennem a már-már húnyó lidércet,
          ki ifjúságom hamuján lebeg,
          halálos ágyán, mert tüze kiégett,
          a ami táplálta, az emészti meg.
          Ezt forgasd elmédben, s növeld szerelmed
          az emberért, ki nemsokára elmegy.

                                                              Faludy György fordítása